Heves Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-24 / 70. szám
2007. MÁRCIUS 24., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍREK ftp BEÍRATÁS Március 26-án és 27-én - hétfőn és kedden - 8-tól 16 óráig írathatják be tanköteles korú gyermekeiket a szülők az Apáczai Csere János Általános Iskolába. A nagycsoportosok ezt megelőzően már látogatást tettek az első osztályban, hogy megismerkedjenek az intézményben zajló munkával. Az adatrögzítéshez szükség lesz a szülők személyi igazolványára és a kisgyermek anyakönyvi kivonatára. Bodony SZÓRAKOZÁS Ma este nyolc órától szórakoztató programra várják a helybelieket a művelődési házba. A műsoron fellép az egri Top Dance Company divattánccsoport, a Derecskéi Delfinek aerobik-tánccsoport, majd hajnalig tartó bál következik. Egei CUKORBETEGEKNEK A Heves Megyei Diabétesz Szövetség oktatóprogramot indít I. típusú diabéteszes gyerekeknek és fiataloknak. Az első foglalkozást ma 15 órától tartják a kórház éttermében. A téma a szövődmények kivédése, megelőzése. A helyszínen az új, korszerű kezelési formákat is bemutatják - tudtuk meg Keller Józsefnétől, a szövetség elnökétől. Makiár KÉZIMUNKA A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó kézimunka-kiállítás nyílik vasárnap délelőtt 10 órakor a helyi művelődési házban. Az alkotásokat Zeleiné Hídvégi Katalin ajánlja a közönség fi- ©relmébe, a műsorban közreműködnek a Napsugár Óvoda nagy- csoportosai. A tárlat április 1-jéig, naponta 10-12, illetve 14-18 óra köpött látogatható. «j Sflfoparatl turizmus csütörtökön Budapestre invitálja a Szilvásvárad Idegenforgalmi Egyesület a település vezetőit az Utazás 2007 Kiállítás szakmai napjára. A rendezvényen megtekintik a Bélkő Területfejlesztési Kht. által biztosított kistérségi standot, ahol a település is bemutatkozik. Az egyesület saját kiadvánnyal jelenik meg a kiállításon, amely hasznos információt közöl a turistákkal. Terii POLGÁRŐRÖK Megalakulásuk óta folyamatosan növekszik a polgárőrség létszáma. Jelenleg már 70 önkéntes dolgozik a szolgálatban. Rendszeresen jár- őröznek, s a lakosok részéről több visszajelzés is érkezett, miszerint javult a biztonságérzetük. A munkába nagyon sok fiatal is bekapcsolódott. A betegek már tudomásul vették a vizit- és napidíjat. Többségük jól tudja, hogy nem a kórház dolgozóival kell veszekedni. Képünk illusztráció. Ki és hová mehet kórházba, megmarad-e a szabad orvosválasztás, mekkora hibákat vétett a minisztérium az új beutalási rend megalkotásakor? Munkatársainktól Négyezer oldalas dokumentumot készített az Egészségügyi Minisztérium, melyben meghatározták, hogy az egyes kórházaknak mely területekről keil fogadnak a betegeket. Az anyag közzététele után százötven.visszajelző érkezett a kórházakból, hogy hibákat tartalmaz a dokumentum. A kórházak területi ellátási kötelezettsége azt jelenti, hogy meghatározott beavatkozásokra az adott kórház hivatott a kijelölt földrajzi körzetben. Épp ezért a tárca álláspontja szerint nem hiba az sem, hogy például a Heim Pál Gyermekkórház fül-orr-gége osztályának ellátási körzete négymillió emberre terjed ki. Ez a szám csak bizonyos speciális esetekre vonatkozik, egy egyszerű mandulaműtétért a Heves megyei betegeknek továbbra sem kell a fővárosi intézménybe menniük. Megyénk kórházaiban arról érdeklődtünk, talál- tak-e valamilyen hibát a beutalási rendben, illetve finanszírozási problémák miatt kényszerülnek-e nem sürgős műtétek elhalasztására. A gyöngyösi Bugát Pál Kórház sajtóreferense, T. Bokros Mária tudatta: az intézmény ellátási területe az eddigiekben meglévő szempontok szerint szinte változatlan. Csak a szemészeti osztály és a krónikus belgyógyászati osztály ellátási körzete bővült. Az ebből eredő feladatnövekedés arányos a meghatározott ágyszámokkal. Az intézmény aktív ágyainak, szidna viszont több,területen jelentősen csökkent. Bizonytalan volt a fül-orr-gége osztály és a gyermekosztály ágyszáma, ám ez mára rendeződött: mindkét osztály megmarad és működik. A műtétekről szólva elmondta: nincs változás a korábbiakhoz képest. A nem sürgős műtéteket az intézmény a kapacitásához mérten és a betegek egészségi állapotát figyelembe véve végzi. Egerben a Markhot Ferenc Megyei Kórház főigazgatója, dr. Szakács Ferenc elmondta, hogy a betegek többsége jól tudja, hogy nem a kórház dolgozóival kell veszekedni, mert ők tulajdonképpen csak végrehajtói a rendeleteknek. A vizit- és a napidíjat tudomásul vették, azt mindenki kifizeti, a szórványos eseteket leszámítva. Ami a megyei kórházban a valódi problémát jelenti, az a várólista. Mind a diagnosztikában, mind a kezelési eljárásokban meghosszabbodott a várakozási idő. Például korábban a csípőprotézis-műtétre 1-2 hónapig kellett várni, jelenleg öt évet! És ez nem azt jelenti, hogy a kórházban nincs kapacitás. Arról van szó, hogy a volumenkorlát miatt nem kap érte pénzt az intézmény az Országos Égészségbiztosítási Pénztártól. Ha mégis megcsinálják a műtétet, azt a saját költségükre teszik, s ezzel felgyorsítják az eladósodást. A jogszabály azt is tiltja, hogy a beteg a költségek magára vállalásával kérje, hogy a várólista elejére kerüljön. Nincs más megoldás, mint hogy felkeressen egy magánklinikát, s ott - a beépített elem értékének függvényében - fizessen félvagy egymillió forintot. Hatvanban csak az egykori aszódi járás betegeinek a hovatartozása kérdéses. Dr. Kosztura László, a kórház igazgató főorvosa elmondta: 34 ezer emberről van szó, s szeretnék, ha ők a jövőben is hozzájuk, és nem Kere- pestarcsához tartoznának. Földrajzilag is közelebb vannak a Zagyva-parti településhez. Észrevételüket már eljuttatták a mi- nisztériumba. ■ Korábban a csípőprotézis-műtétre 1-2 hónapig kellett várni, jelenleg öt évet. Szabad a kórházválasztás, de csak orvosi beutalóval az új beutalási rend szerint az állampolgár továbbra is választhat nem „területileg illetékes” kórházat, ha abba az intézménybe kérés kap beutalót háziorvosától Ebben az esetben csak az alap - 300forintos - kórházi napidíjat kell megfizetni. Ha valaki más intézménybe szóló beutalóval vagy beutaló nélkül érkezik, akkor kell emelt összeget fizetnie. A fogadó intézmények azonban csak akkor vehetik fel a más területről érkezett betegeket, ha ez nem veszélyezteti a saját körzetük betegeinek ellátását I ÁLLÁSPONT HAVAS ANDRÁS Mennyit nyom egy marha? abban az angol kisvárosban már vagy száz éve tartanak állatvásárt. Az esemény legérdekesebb mozzanata, amikor a bejáratnál álldogáló hatalmas díszmarha súlyát kell megbecsülnie annak, . aki betér a piacra. Remek játék. Végül az győz, aki a legkisebbet téved. Két kategóriában zajlik verseny: a profik, tenyésztők, kereskedők alkotnak egy csoportot, a laikus nézelődők pedig egy másikat. A bökkenő csupán anynyi, hogy hagyományosan évtizedek óta mindig az amatőrök nyerik meg a versenyt a szakértőkkel szemben. talán nekünk magyaroknak sem árt elgondolkodnunk ezen a jelenségen. Mit üzen nekünk a laikusok sikere? Először is azt, hogy nem vagyunk hülyék. Jó, ezt azért sejtettük. De mégis: ezek szerint a hivatásos problémamegoldók és jövőbelátók eddig a kelleténél nagyobb szerepet kaptak a hazai közbeszédben? Azt látni ugyanis, hogy az úgynevezett profik egy politikus, egy párt, vagy éppen egy program megítélésekor eléggé hamar - mondjuk ki, az első adandó alkalommal - megbuknak. Kiderül, hogy a felmérések, a szónoklatok menynyire csekély hatással vannak az egyszerű emberekre. méregethetnek, kalkulálhatnak ugyan naphosszat a profik, mert aztán úgyis jönnek a civil nézelődők, akik minden szakértelem nélkül, érzésből, zsigerből, gyomorból megsaccolják, mennyit is nyom valójában egy szép nagy díszmarha. de hát, ha jól belegondolunk, egyáltalán nincs szó semmiféle új eljárásról vagy módszerről. Sőt, talán sokaknak ismerős is ez az egész. Úgy hívják, demokrácia. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu VÁROSHÁZI KÖZLEMÉNY (10275) Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala az alábbiakról értesíti a lakosságot: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Eger. Hajdúheg>' 0939/67 hrsz-ú terület és környezete szabályozási terv módosítását határozta el. A tervkészítés célja: A tervezési terület a Hajdúhegy északi végén, a Baktai út és a Mikes Kelemen u. között helyezkedik el. A 2970/8 hrsz-ú telken működő Vincze Borászat a csatlakozó 0939/67 hrsz-ú külterületi telek belterületbe vonásával és beépítésével szeretné fejleszteni a meglévő telephelyét. A készülő tervvel kapcsolatban előzetes vélemények észrevételek írásban eljuttathatók a Főépítészi Csoporthoz postai úton, vagy személyesen ugyanitt leadhatók. Készülő szabályozási tervek lakossági egyeztetése céljából 2007. március 28-án szerdán az Eger. Cifrakapu utca és Malom utca sarkán lévő telektömbre vonatkozó Szabályozási Ten' és Helyi Építési Szabályzat kapcsán 16 órai kezdettel, és az Eger, Lajosváros nyugati terület Szabályozási Terv módosítása § kapcsán 17 órai kezdettel Lakossági Fórumot tartunk a Városháza | Dísztermében (Eger, Dobó tér 2.), melyre minden érdeklődőt várunk. E Főépítészi Csoport . ? ................................................mm.......................................IT. N yerjen két személyre szóló hosszú % % hétvégét a tiszacsegei Hotel Vay Kastélyba! i ^ ÁPRILISI NYEREMÉNY sbSí Amennyiben helyesen válaszol az egy héten át megjelenő kvízkérdésekre, játékszelvényt összegyüjtve° zárt és érvényes Heves Megyei Hírlap előfizetéssel rendelkezik április hónapra, / borítékban 2007. április 4-én 12 óráig megnyerheti a juttassa el a Heves Megyei Hírlap címére: _____________________________1_________________________________________________:________ AS-M Kft Heves Megyei Iroda, M i volt Petőfi Sándor eredeti vezetékneve? j 3300 Eger Barkoczy u 7 I A borítékra kérjük ráírni: 1. Petróczky 3. Petrovics | Áprilisi NYEREMÉNY 7! I 2. Pető 4. Petrovszky } Sorsolás: 2007. április 4-én. N(Su. )js Előfizetési igényét jelezze az ingyenesen hívható 06-80/513-646-os telefonszámon. ......................;........................................................................................................................................... ! w ww.kastely-hotel.hu ttiiiraim • »& I Elképesztőek a várólisták egészségügy Nem minden műtétet fizet az egészségbiztosító