Heves Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-24 / 70. szám

4 PR-RIPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 20Ö7. MÁRCIUS 24., SZOMBAT Alma materré érett az egykori lila iskola jubileum Immár húsz esztendős az egri Neumann János Középiskola és Kollégium „Úgy emlékszem mindenre, mintha ma történt volna...” - mondja dr. Sipos Mihály, az eg­ri Neumann János Középiskola és Kollégium igazgatója. A húsz­éves jubileumát ünneplő intéz­mény vezetőjét arra kértük, te­kintsen vissza az elmúlt két év­tizedre, idézzük föl együtt a len­dületes kezdetet, aztán a meg­újulást hozó esztendőket, az első sikereket, majd az egyre gyara­podó számú eredményeket! Egy­általán azt a folyamatot, amikor is a hajdani, meghökkentően li­lának épült „számítógépes suli­ból” lassan fogalom lett, immár „A Neumann” néven. Botorság lenne azonban egy ilyen jeles megállót egyszerűen a „hogyan is volt, mint is volt?”- ra szűkíteni. Beszélgetésünk so­rán dr. Sipos Mihály tíz fajsú­lyos pontba szedve elemezte a lényeget, hogy mitől lett oly’ si­keres és népszerű az iskola. Végleges döntés az alapításról 1986-ban- Sok megelőző tárgyalás után 1986. december 15-én jelentették be, hogy megszületett a végleges döntés: az egri Alpári Gyula Köz- gazdasági Szakközépiskolától le­választják a számítástechnikai ta­gozatokat, s egy új iskolába viszik ki, ahogy akkoriban mondtuk tré­fásan: a volt káposztafóldre - kezdi az igazgató.- Azonnal megkezdődött a csa­pat szervezése, rövidesen fölállt a huszonhárom fős tanári gárda. Mint minden új születésekor, ' nagy volt a lelkesedés. És nejn-. csak a majdan itt tanítók közt.. A gyönyörű épületet Botos Bar­na tervezte, aki építészként mű­vészi ihletettséggel érzett rá arra, miként kell kiemelni az attraktív lila színnel a mi kétemeletes há­zunkat a korabeli lakótelepi, szür­ke uniformizáltságból. Jelezve ez­zel azt, hogy itt egy mooern szel- lemű intézmény megnyitását vár­ja a közvélemény.- A haladó közvélemény... Hi­szen a konzervatív gondolko­dásúak közül elég sokan vitat­ták akkoriban, szabad-e ilyen „vad” színt használni...- Én büszke voltam rá, hogy a Csebokszáriban lilák lehettünk. Persze ez csak egy külső megje­lenítése volt annak, hogy ez az is­kola tartalmában valami más lesz, mint mondjuk a hagyomá­nyos gimnáziumok. Ezt azonban rövidesen már a névválasztá­sunkkal hangsúlyoztuk.- Két év elteltével került föl a homlokzatra Neumann János neve. Miért pont ő?- Az akkori tantestülettel közö­sen azért döntöttünk így, mert benne találtuk meg mindazt az értéket, amelyet magunk is föl akartunk vállalni. Ez a tudós nem­csak a számítástechnikai tudomá­nyokban alkotott nagyot, nem­csak a közgazdaságtan, kvantum- mechanika területén működött, nemcsak azzal emelkedett ki, hogy Nobel-díjasok sora támasz­kodhatott az ő elméleteire. Erköl­csi értékrendje is példamutató. A budapesti Fasori Gimnázium ta­nulójaként nevelkedett, s az otta­ni szellemiségnek három meg­szívlelendő jegyét emelte ki min­dig visszaemlékezéseiben, tole­rancia, RUGALMASSÁG, INTELLIGEN­CIA. Nos, ezt a három szót válasz­tottuk mi is mottónkul. Tolerancia, rugalmasság, intelligencia. Úgy készítik fel a neumannos diákokat, hogy később az életben mindenütt sikeresen megállják a helyüket.- Láthatják a diákok nap mint nap az aulában.- Láthatják, de érzékelhetik is, hogy mennyire igyekszünk en­nek a szellemiségnek megfelelni. Azt hiszem, többek közt épp e három iránymutató szó követ­kezménye lehet, hogy a Neu­mann egy FEJLŐDÉSRE ÍTÉLTETETT ISKOLA- Álljon itt néhány szemléletes adat az anyagi gyarapodásunk­ról! Mint említettem, valaha hu­szonhárom munkatárssal kezd­tünk, ma közel százan vagyunk. Az induláskor háromszázhatvan A kezdetektől az iskola igazgatója dr. Sipos Mihály tanulónk volt, jelenleg megköze­lítjük, de nemsokára túl is lépjük az ezret 1987-ben egy épületünk volt, idén öt helyszínen tevékeny­kedhetünk. Itt a központban be­építettük a tetőteret. Korábban nem volt kollégiumunk, ma négyszáztíz férőhellyel rendelke­zünk. Vagy vegyük például a szá­mítógépeket Startoltunk két tan­teremben húsz géppel, ma leg­alább kétszázötvenet nyüstölnek a tanulók. Mindez jócskán eme­li a minőséget.- Pedig egyelőre csak a tárgyi feltételeknél tartunk. Nézzük akkor a béltartalmat!- A következő, szerintem im­már negyedik pontja annak, mit is jelent voltaképpen a Neu­mann fogalma, az az, hogy is­kolánk első pillanattól kezdve rendkívül innovatív intézmény. Mind a közoktatásban, mind a szakképzésben az elejétől fogva kerestük az új utakat. Már 1987- ben mi magunk alakítottunk ki egy vadonatúj számítástechni­kai szakképző programot, ame­lyet legalább 50 helyen vettek át akkor. Úttörői voltunk az L, majd a B. Vüágbanki Szakképzési Cél­programnak. Nálunk már 1992- re kiépült egy olyan oktatási és képzési szerkezet, egy olyan is­kolai struktúra, amely zökkenő­mentesen be tudta fogadni a Nemzeti Alaptantervet, aztán az úgynevezett kerettantervet, te­hát rugalmassága révén kiállta az idők próbáját. Most sem fé­lünk semmilyen külső változás­tól, adaptálni tudjuk rendsze­rünkbe az újdonságokat.- Amelyekkel minden szinten számolni kell folyamatosan...- A nyugodt előrehaladásunk­nak a rugalmasság mellett van még egy biztosítéka. Éspedig az, hogy sikerült kinőni, túlnőni a megrögzült jogi és szervezeti ke­reteket, ezáltal megszabadul­tunk egy csomó olyan béklyótól, amelyekkel a fenntartók akarat­lanul is visszahúzzák általában a közoktatási intézményeket. Konkrétan ugye arról van szó, hogy mi alapítványi iskola va­gyunk, immár 1993 óta. Ez a tény önmagában is megnöveli mozgásterünket, annak ellené­re, hogy természetesen több fe­lelősséget is jelent, független­ségünk nem azt jelenti, hogy ne kellene figyelembe vennünk a törvényeket vagy a városvezetés szempontjait Jelenti viszont a fo­kozottabban elkötelezett műkö­dést és az ügy iránti nagyobb alázatot. Ezáltal sokkal szorosab­ban tud együtt dolgozni a szülő, a tanár és a gyerek, és ez jócskán megnöveli az oktatási, a nevelé­si hatékonyságunkat. Vállalkozásként működő intézmény- A több szereplőhöz, az ösz- szetettebb kapcsolatrendszer irányításához nyilván alapo­sabb tervezés is szükségeltetik.- Iskolánk működését úgy fog­juk fel, mint egy vállalkozás mű­ködését. Egy jó vállalkozáshoz valóban nélkülözhetetlen a hosszú távú stratégiai célkitű­zés, amfelyből aztán világosan le lehet vezetni a szükséges takti­kai lépéseket. Kell még persze mindehhez egy olyan csapat, amely képes és hajlandó ezeket a célokat megvalósítani akkor is, ha nehéz, göröngyös út vezet hozzájuk. Hogyne kellene! Az a véleményem, hogy a m.ai, egyre inkább globalizálódó világunk­ban már a napi életfeltételek megteremtése is közös munkát igényel. Hát még egy ilyen, évek­Education and Culture Leonardo da Vinci re szóló programsorozat. Ná­lunk együtt dolgoznak a taná­rok és nem tanárok, a tanítók és a tanítottak. Mindenkinek meg­van a maga feladata és a maga felelőssége.- De - ha jól értem - ugyanak­kor egymásért vállalkoznak!- Igen, és hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Neumann a hatalmas létszám ellenére való­di családias ISKOLA. Sokan talán el sem tudják képzelni, hogy ez miként lehetséges, pedig az ösz- szetartozásnak nálunk kifejezet­ten markáns jelei vannak. Mit említsek? A mindig remekül si­kerülő rendezvényeket? A közös tanulmányutakat, táborozáso­kat, bálokat? A nevezetesen jó hangulatú és igényes Neumann- napokat? Azt, hogy a tanári ka­runk legföljebb létszámában gyarapszik, de gyakorlatilag ál­landó. A kötődéseket évről évre tantestületi kirándulásokkal erő­sítjük, bejártuk már együtt szin­te egész Éurópát. Vagy mondok mást. A szülök tömegesen hoz­zák hozzánk második vagy har­madik gyermeküket. Személyes példám, hogy legalább száz olyan tanítványom van, aki már a saját csemetéjével jelentkezik az iskolába. Bizonyára szép em­lékeik vannak arról, hogy ná­lunk az eredmények közösek. Ez nagy erőt ad a mégoly nehéz munkához is. Mert ne tagadjuk, a sikert nem adják könnyen.- Említette Igazgató úr a külkapcsolatokat..- Azt hiszem, a Neumannt nem túlzás akár nemzetközi is­kolának is nevezni, hiszen ki­lenc ország 15 iskolájával van napi élő kapcsolatunk. Most, a jubileumi ünnepségen, egészen meghatódtam attól, milyen sok külföldi delegáció vállalkozott a fárasztó utazásra, hogy csak ezen az egy estélyen jelen le­gyen. Mindennek alapja, hogy sűrűn kerül sor tanulócsoportok cseréjére, hol itt, hol ott megva­lósuló szakmai gyakorlatokra, közös versenyekre, sőt a legkü­lönfélébb közös vállalkozásokra egy-egy nemzetközi projektben. A jövő héten érkezik két újabb küldöttség Franciaországból és Németországból...- Hadd áruljam el az olvasók­nak, hogy beszélgetésünk ide­jén is épp egy londoni hívást fogad kolléganője!- Hát így megy ez.- Térjünk rá a következő, a kilencedik pontra! Sokoldalúságból egyértelműen jeles- A Neumann sokoldalú iskola. Megmutatkozik ez a profiljában is, hiszen osztottan, egyszerre gimnázium és szakközépiskola. De abban is, milyen sokféle spe­ciális kínálatunk van. Az egyete­mi, főiskolai tanulmányokra ma­tematika, fizika, biológia, kémia, humán, idegen nyelvi, közgazda- sági, informatikai „tagozatokban” lehet felkészülni. Emellett figyel­met fordítunk a hátrányos helyze­tűek különböző formájú tehetség- gondozására, amelyben nagy se­gítség, hogy kollégiumot is tu­dunk biztosítani.- Nevezetesek a két tanítási nyelvű osztályok is, és az, mi­lyen nagy figyelmet fordítanak a sportok támogatására. kezdők rendelkezésére tudtunk és tudunk bocsátani. Sokan él­vezhették az előnyeit annak, hogy a NIVÁK valóságos inkubá­torházként működik.- A befejezés kikövetkeztethe­tő: a Neumann szellemiségé­ben egyedi, és minden tekintet­ben SIKERES ISKOLA.- Vannak mérhető és vannak papíron nem kimutatható ered­ményeink. Az, hogy a diákjaink milyen előkelő helyen végeznek egy-egy tanulmányi vagy sport- versenyben, az vitathatatlan. (A magam részéről különösen örü­lök annak, hogy fiaink, lányaink elsősorban a csapatsportokban jeleskednek, hiszen itt mozgás­igényük kielégítésén túl leckét vesznek a közösségi együttmű­ködésből is.) Az is ténykérdés, hogy sorozatban immár heted­szer nyerjük el „A megye leg­eredményesebb iskolája” címet. Dicsekedhetünk aztán azzal is, hogy gyerekeink milyen jók az idegen nyelvekben, hogy a régi­óban messze nálunk tették le a legtöbb emelt szintű érettségit, s a diákok kilencvenöt százaléka már a felvételizés évében, a töb­biek egy-két év múlva tovább ta­nulnak... Ám ne feledjük a nem mérhető, de érzékelhető pozití­vumokat sem! Ezek közé tarto­zik tanulóink híres motiváltsá­ga, helyes viselkedése, céltuda­tossága, kulturáltsága, széles kö­rű tájékozottsága. Tanári gár­dánknak pedig azokat az évek során kialakult tulajdonságait emelném ki, műit például hogy rendkívül jó szellemű, nagy tu­dású, egymást segítő a csapat. Olyan, amely mindig kész és ké­pes a legdifferenciáltabb igénye­ket is kielégíteni. Ez az igazi neumannos szellemiség, ez az, amely alapot ad a következő évekre, évtizedekre. És itt engedtessék meg nekem, hogy büszke legyek arra, hogy igazgatóként részese lehettem egy ilyen remek közösség kiala­kulásának, és hogy egy üyen di­A kémiaórákon mindig a kísérletezés a legizgalmasabb- Erre visszatérnék később. Most viszont még a NIVÁK-kal, azaz a Neumann Vállalkozási Központ tevékenységével folytat­nám! Az elmúlt hét évben ez az általunk létrehozott intézmény mintegy 1500 fiatalnak nyújtott azonnal felhasználható ismerete­ket arról, hogyan kell vállalkozni, a gazdasági életben helytállni. Je­lenleg „Az erősebb női vállalkozá­sokért” címmel fut programunk, melyhez a HEFOP-tól nyertünk támogatást. A tanfolyamok, ille­tőleg a konkrét tanácsok mellett infrastrukturális eszközöket is a Magyarország célba ér Értekünk rtCKMUKi 42 CkHDCr Humáné rotorrá s-fejieszté Operatív Program ákokból és tanárokból álló, foly­ton fejlődő és változó, de mindig egy cél felé haladó társulatot ve­zethettem az elmúlt húsz évben.- Ön előtt azonban a jövő is. Mik a legközelebbi tervek?- Ha aprózni akarnám a vá­laszt, beszélgethetnénk az újon­nan létrehozandó, több száz mil­lióba kerülő számítógépes cent­rumról, vagy arról, hogy a városi oktatási bizottság immár tizenhe­tedik esztendős tagjaként, jelenle­gi elnökeként milyen elképzelése­ket szeretnék a megyeszékhelyen megvalósítani... De inkább össze­foglalóan fogalmazok. Az lenne a jó, ha továbbra is sikerülne meg­felelni az újabb és újabb kihívá­soknak, a mindenkori neuman­nos diákok érdekében. a

Next

/
Thumbnails
Contents