Heves Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-15 / 39. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK 2 MEGYEI KÖRKÉP Hat helyen négy nyelven A Hírlapban február 13-án megjelent „Postánkból” írásra az alábbiakat közlöm: a Város a város alatt kiállítást a helyszín környékén kilenc helyen ajánlja megállító tábla. Az olvasó által említett csak magyar nyelvű táblák az Érsek-udvar vaskapuján találhatók (2 db), és ugyanilyen tartalmú tábla igazítja útba a látogatót az Érsek-udvarban a nyugati kijárati kapunál is. Az Egerbe látogató külföldi turistát a Széchenyi utcában két helyen, az Érseki Palotánál lévő várostérkép alatt, az Érsek-udvarban a szökőkút mögött, a Pori sétány alatti parkoló bejáratában, s a kiállítás bejáratánál magyar, német, angol és lengyel nyelvű tábla térképpel együtt segíti az eligazodásban. TIETZE NÁNDOR PÁL IDEGENFORGALMI VÁLLALKOZÓ LEVÉLCÍMÜNK: HEVES MEGYEI HÍRLAP 3301 EGER, PE 23. Sikeresek, dolgoznak és találkoznak A felmérések szerint a' gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán végzettek 98 százaléka sikeresen helyezkedik el. Ez az igen magas arány is bizonyítja, hogy az intézmény piacképes tudást és diplomát nyújt hallgatóinak. S nem „csak” jelenlegi, de végzett diákjait is igyekszik segíteni. Ennek jegyében alapította meg két éve a KRF az Öregdiák Klubját, ami lehetőséget teremt a folyamatos kapcsolattartásra a volt diáktársakkal és a tanárokkal. Mindez sokkal több, mint találkozók szervezése vagy nosztalgiázás, hiszen a klub módot ad az állás- és pályázati lehetőségek fürkészésére, állásbörze szervezésére. A klubtagság ingyenes, és kérésre negyedévente egy e-mail hírlevelet is kapnak a tagok a főiskolai eseményekről, jövőbeni terveikről, rendezvényeikről. ■ Több nap, mint kolbász öngondoskodás Aktív éveinkben kell meghúzni a nadrágszíjat Vannak, akik a párnájukban gyűjtögetik a bankókat. Szakemberek szerint ez nem túl biztonságos, és nagy összeg sem lesz belőle. Képünk illusztráció. Vajon hányán gondolnak arra, mi lesz velük a nyugdíjaséveikben? Valószínűleg nem sokan. Pedig öngondoskodás nélkül az emberek jó részének időskorára megélhetési gondjai lesznek. Barta Katalin Kovács Gáborné 46 éves eladót valósággal sokkolják az utóbbi hetekben felröppent hírek, amelyekben egyre-másra tudatják: a mostani negyvenes-ötvenes korosztály nyugdíja bizony veszélybe kerülhet- Hogy gondoltam-e már arra, miből fogok élni a nyugdíjaséveim alatt? - kérdez vissza, s mindjárt meg is adja a választ - Igen, persze. Csakhogy hiába gondolkodom, mindig ugyanarra a következtetésre jutok: fogalmam sincs. A bankban nincs pénzem, ha lenne, akkor sem magamra fordítanám, hanem a gyerekeimnek adnám. Abból a fizetésből pedig, amit most kapok, nem nagyon tudok félretenni. Már akkor is boldog lennék, ha nem kellene a munkanélküliségtől rettegnem. J. István két esztendeje végzett a jogi egyetemen. Azóta próbál elhelyezkedni.- Ott tartok, hogy a diákhitelemet sem tudom miből törleszteni - magyarázza. - Ahhoz, hogy az idősebb éveimre félretegyek egy kis pénzt, először egy tisztességes munkahelyet kellene találnom. Hiába van évek óta egy tartós kapcsolatom, egyelőre a családalapításra sem gondolhatok, hiszen miből tartanám el a gyerekeimet. Nyugdíjasévek? No dehát, hol van az még? Valószínűleg nem ő az egyetlen, aki ekképpen vélekedik. Manapság ugyanis nem nagyon tudunk spórolni. Akik mégis, azok kisebbségben vannak. Egy felmérés szerint a felnőtt magyar népességnek mindössze az egyharmada készül anyagilag a nyugdíjaséveire. Sőt olyanok is sokan vannak, akik a rájuk vonatkozó nyugdíjszabályokat sem ismerik.- Őszintén szólva még soha nem kérdeztem rá, hogy menynyi járulékot fizet utánam a munkáltatóm - tájékoztat Sz. Tamás. - Túl sokat biztos nem, ha a fizetésemből indulok ki. Elmondja még, hogy huszonöt éve dolgozik, de azt nem tudná megmondani, hogy pontosan hány évet kell még lehúznia. Mindennek ellenére ő még így is jobb helyzetben van, mint Károly. A hatvani férfi évek óta nem talál magának munkát, ezért kénytelen bejelentés nélküli állásokat is elvállalni.- Pontosan nyolc éve vagyok munkanélküli. Igen, tudom, ma már álláskeresőnek hívják a magamfajtákat - panaszolja a negyvennyolc esztendős ember. - Nem könnyű, elhihetik. Ha nem vállalom el az alkalmi munkákat, nem csak a nyugdíjaséveim, de még a jelen is kérdésessé válik számomra. Sokat gondolkodtam már. Szeretnék én is normális munkahelyen dolgozni. Olyan cégnél, ahol védve vagyok, jár nekem szabadság és kapunk étkezési utalványt is. Mostanában ilyenekkel nem nagyon találkoztam. Nyolc éve nincs bejelentett állásom. így azóta járulékokat sem fizetnek utánam. Huszonhat évet végigdolgoztam, mégis csak tizennyolc a hivatalos. Valóban szomorú, hogy napjainkban az aktívan dolgozó emberek többsége nem tud félretenni még kisebb összegeket sem a majdani pihenés éveire. Spórolni kizárólag az átlagosnál nagyobb jövedelműek tudnak (bár közülük sem mindenki teszi ezt meg). Mindez azt eredményezi, hogy a jövedelemkülönbségek újratermelődnek. A nyugdíjasévek alatt azok élnek majd jól, akik ma sem nélkülöznek. Ám velük szemben ott állnak szomorúan a kisnyugdíjasok, akik ma is minimális összeget keresnek. A cégek és az eltérő béren kívüli juttatások néhány cég számára fontos, hogy hosszú távon magukhoz kössék a dolgozóikat Többek között ezért is alkalmazzák a béren kívüli juttatásokat. A vállalatok legalább egy ilyen adható juttatást adnak dolgozóiknak. A leginkább elterjedt ezek közül a hideg- és melegétkezési utalvány, a közlekedési támogatás, illetve a tanévkezdési támogatás. Önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket és egészségpénztári tagdíj-hozzájárulást béren kívüli juttatásként már jóval kevesebben, a cégeknek mintegy egyha- todában alkalmaznak. ■ A felnőtt magyar népességnek az egyharmada készül anyagilag a nyugdíjaséveire. Szerdán reggel már kétórás figyelmeztető sztrájk várható Nem pártok mellett vagy pártok ellen, hanem a kormány 2007- es, a közszférát érintő méltatlannak tartott intézkedései ellen szerveznek országos figyelmeztető sztrájkot szerda reggel több közintézményben. Egyelőre nem tudni, mely intézmények csatlakoznak a figyelmeztető munkabeszüntetéshez. Ma a fővárosban ül össze a Közszolgálati Sztrájkbizottság Egyeztető Fóruma, s foglal állást a további teendőkről. Az elmúlt napokban több megyei intézmény dolgozóit is tájékoztatták saját szakszervezeteik révén a Magyar Köztisztviselői és Közalkalmazotti Szakszervezet (MKKSZ) szándékáról. A kétórás figyelmeztető sztrájkon való részvétel önkéntes. A sztrájkfelhívás szerint jövő szerdán reggel munkakezdéstől két órán át szüntethetik be a munkát azokon a munkahelyeken, ahol csatlakoznak az országos figyelmeztető megmozduláshoz. A csatlakozó egységek száma még nem ismert. A szervezést az is nehezíti, hogy több helyütt még nem fogadták el a költségvetéseket, így a megszorítások sem konkretizálhatok. Úgy tudni, létezik olyan elképzelés is, miszerint a munkabeszüntetéshez kétféleképp lehet csatlakozni: fehér szalagot viselhetnek ezen a napon a sztrájkolok, kéket a megmozdulással szimpatizálók. A diákokat támogatják a bálozók Farsangzáró jótékonysági bált rendeznek a hét végén Gyöngyösön a helyi önkormányzat szervezésében. A szombati zenés mulatságra a nemrégiben felújított Orczy-kastélyban várják a vendégeket. A hagyományokhoz híven a rendezvényen fontos szerepet kap a segíteni akarás. Az est bevételének egy részével a bálozók a Gyöngyösi Diákokért Köz- alapítvány számláját gyarapítják. A nyolc esztendeje működő alapítvány többek között a gyerekek esélyegyenlőségének megteremtését segíti. ■ Megkérdeztük olvasóinkat Ön hogyan gondoskodik magáról öregkorára? SZACSKA viktor, Eger- Tagja vagyok az egyik magánnyugdíjpénztámak, illetve havonta rakok félre kisebb összeget Emellett egy bankban is rendelkezésre áll valamennyi pénz. De a mostani cél az, hogy a menyasszonyommal lakást vegyünk, utána pedig gyereket szeretnénk. A mi korunkban egyébként is nagyon korai még az öregkorunkra gondolni. czAUN anett, Szilvásvárad- Még évekkel ezelőtt beléptem egy magánnyugdíjpénztárba, ahová rendszeresen érkezik pénz, s azt hiszem, hogy emellett még az állami nyugdíjalapba is vonnak a fizetésemből Biztosításom nincs. Nemrég kezdtem új életet, gyerekvállalás előtt állok. Egyelőre az a legnagyobb feladatunk, hogy saját magunkat el tudjuk tartant szőke mihályné, Gyöngyös- Nyugdíjpénztártag vagyok, nyugdífelőtakarékossági számlát is vezetek. így gondoskodom arról az időszaktól, amikor már nem leszek aktív kereső. Nem tudom, mennyi lesz a nyugdíjam, de a jelenlegieket nézve biztos nem lesz sok, ráadásul a fizetésem sem magas. Ennek ellenére megpróbálok segíteni a gyermekeimnek is. speck János, Hatvan- A legtöbb idős ember nehéz helyzetbe kerül főleg, akik korábban kényszervállalkozásból minimálbérből éltek, vagy nem volt munkahelyük. Ötvenen felül hiába próbálnak elhelyezkedni esélyük sincs, hogy jó helyzetben kezdjék nyugdíjaséveiket Legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy a gyerekeik eltartják őket ha tudják. Pénzért dobra verik Ivádon az utcaneveket Folytatás az 1. oldalról A pályázatban meg kell jelölni, melyik utcát szeretnék a megadott személyről elnevezni (térkép a www.ivad.hu oldalon található). Az elbírálás kizárólagosan a képviselő-testület feladata. Ivád vállalja, hogy az utca neve 300 évig biztosan nem változik meg. Ivády Gábor polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy nem tréfának szánták ezt. Komoly, egységes testületi döntés áll a hátterében. A falucska idei 73 millió forintos költségvetésében 26 millió forint hiánnyal kalkulálnak, így szinte lehetetlen, hogy a kitűzött céljaikat elérjék. Ilyen a szennyvízhálózat megépítése, a közvilágítás korszerűsítése, az óvoda és a közösségi ház felújítása, parkosítás, vízelvezető árkok rendbetétele, s a már eltűnőben lévő avar kori földvár turisztikai célú rendbetétele. A képviselő-testület a jelentkezők pályázatait érkezési sorrendben bírálja el. Pozitív döntés esetén a pályázónak két héten belül kell átutalnia a meghatározott összeget a település számlájára, majd az azt követő héten (vagy egyeztetés esetén konkrét időpontban) a névváltoztatás megtörténik. A faluban tehát mostantól szabad a vásár: bárki megveheti halhatatlanságát. ■ B. K.