Heves Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-15 / 39. szám
2007. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Bátor falugyűlés A községben hosszú idő után február 16-án, pénteken délután öt órától tartanak közmeghallgatással egybekötött falugyűlést, amelyen Sánta István polgármester tájékoztatja a lakosságot az idei tervekről. A fórum előtt Nagy Andor Münchenben élő fotóművész tájfotóiból nyílik kiállítás a közösségi házban. Eger ÉTELOSZTÁS A Főegyházmegyei Karitász ismét meleg étellel várja a rászorulókat. Február 16-án, pénteken fél tizenkettőkor a megszokott helyen, az Érsek-udvarban juthatnak hozzá az ennivalóhoz, akik ezt igénylik. Mintegy 150 adag babgulyást osztanak szét. Egerszólát jótékonysági bál A korábbi esztendőkhöz hasonlóan az idén is a farsangi jótékony- sági bál bevételével kíván hozzájárulni a település fejlesztéséhez az Egerszólátért Közalapítvány. A műsoros eseményt szombaton este 7 órától rendezik meg a művelődési házban, ahol az Agria Tánccsoport, a helyi Rizling színjátszó kör fellépése, valamint a jelmezes bemutató után hajnalig tart majd a vigasság. Az est díszvendége Habis László, Eger polgármestere, fővédnöke pedig Sós Tamás országgyűlési képviselő. Gyöngyös GÁLVÖLGYI A Mátra Művelődési Központ „A humor nagyágyúi" című sorozatának február 15-én 19 órától Gálvölgyi János színművész lesz a vendége. A színésszel életéről, pályájáról, színházról és a kulisszatitkokról Kozári Réka beszélget. Lőrinci ÜLÉSEZNEK Ma délelőtt 9 órakor kezdődik a Közösségi Házban a képviselő-testület soron következő tanácskozása. Az eseményen az idei költségvetés elfogadása mellett terítékre kerül az önkormányzati szintű létszámcsökkentés kérdése, a gazdasági program meghatározása és a mátravidéki erőműi földterületek értékesítése is. Tarnabód falurend Március elsején lép életbe a település új falurendje. Jelenleg az anyagot a képviselő-testületi tagok véleményezik. Az új szabályozás értelmében az eddiginél jóval szigorúbb megítélés alá esik az épített környezet elhanyagolása, a fogadóórák rendjének betartása és a közmunkavégzés minősége. Mindezen elképzeléseket korábban egy lakossági fórumon a településen élők is megismertették. Tovább fogy a lakosságunk népesség Az influenzajárvány és a hőség szerepe a halálozásban A tavalyi év első tizenegy hónapjában lényegesen mérséklődött a népességcsökkenés üteme. Heves megyében azonban kevésbé volt megfigyelhető ez a folyamat. Havas András A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népmozgalom, 2006 január-november című tájékoztatója szerint ebben az időszakban né- § mileg kevesebben kötöttek házas- g ságot, mint egy évvel korábban, g A népesség becsült lélekszá- 5 ma hazánkban az időszak vé- | gén 10 millió 67 ezer volt. A § múlt év november végéig 91 = ezer 770 gyermek született, s | 41 ezer 874 házasságkötés tör- “ tént. Tavaly 119 ezer 485 lakos hunyt el. Az első két hónapban csökkent, az utóbbi kilencben nőtt a születések száma az előző évhez képest. Különösen augusztus és november között, hiszen ebben az időszakban csaknem 3,9 százalékos emelkedés történt. Összességében az év első tizenegy hónapjában mintegy kétezer gyermekkel, 2,2 százalékkal több újszülött jött világra, mint 2005 azonos időszakában. A tavaszi influenzajárvány elmaradása jelentősen csökkentette az elhalálozottak számát, ám a hirtelen beköszönő hőség többlethalálozást okozott júniusban és júliusban. Ennek ellenére a halálozás jelentős mértékTavaly szeptember végéig megyénkben 2233 gyermek született. Mérséklődött a természetes fogyás üteme. ben, 3,5 százalékkal csökkent. Ez mintegy 4.300-zal kevesebb elhunytat jelentett 2005. januárnovemberhez mérten. A házasságkötések esetében hónapról heves megyében a népességfo- gyás mértéke tavaly január és szeptember között mérsékeltebb volt az egy évvel korábbinál: 2233 gyermek született, 52-vel kevesebb, mint 2005 azonos időszakában. Ezzel egyidejűleg 3 ezer 330 haláleset történt A KSH Miskolci Igazgatóságának Egri Képviseletétől megtudtuk: hónapra változott a kép. A tavaszi hónapok számottevő csökkenését követően augusztusban és szeptemberben mintegy 8 százalékkal többen léptek frigyre, az elhalálozások számának 6,4 százalékos csökkenése - szám szerint 226 - azonban nagyobb arányú volt, mint a születéseké, így a természetes fogyás üteme mérséklődött A megye természetes népmozgalomból adódó népességcsökkenése 2006. január-szeptemberben 1 ezer 97 személy volt mint 2005 azonos hónapjaiban. Október-novemberben viszont ismét visszaesés történt. Összességében nyolcvanhattal kevesebb házasságot kötöttek a megelőző évinél. A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése jelentősen mérsékelte a népesség- fogyás ütemét. A 2005. januári-novemberi 34 ezer 27-tel szemben tavaly tizenegy hónap alatt 27 ezer 715-tel csökkent a népesség száma. A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege következtében az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 10 ezer fővel lett kevesebb. Természetes népmozgalom szűkebb hazánkban Kisebbségi választásokra készülődnek a jegyzők A március 4-re kitűzött kisebbségi önkormányzati választásokkal kapcsolatos teendők szerepeltek a tegnapi jegyzői értekezlet napirendjén. Dr. Benkár József megyei főjegyző, a területi választási iroda vezetője elmondta, a jelzett napon szűkebb pátriánkban a megyei cigány kisebbségi önkormányzatra, illetve az országos kisebbségi önkormányzatokra adhatják le szavazataikat az elektorok. Utóbbi megyénkben a cigányok mellett a lengyeleket, a németeket, a görögöket, a ruszinokat és a szlovákokat is érinti. Az elektorokat - azaz a helyi kisebbségi önkormányzatok képviselőit - külön is értesítik a tudnivalókról. Lényeges: ez esetben nincs mozgóurna és igazolással sem lehet szavazni. A procedúrát a helyi választási bizottságok bonyolítják le, a voksokat pedig 5-én összesíti a területi választási bizottság. ■ Visszautasíthatatlan ajánlat! VÁSÁROLJA MEG a 2006-os év sikerkészülékeit 2040%-os kedvezménnyel. A több mint 40 ezres ügyfélkörből ezen készülékeket választották a legnagyobb számban, mivel kiváló hallásélményt nyújtottak megfizethető áron. A készülékeket díjmentesen próbálhatja, tesztelheti az akció időtartama alatt. E-AIM S** HALLÁSCENTRUMOK M.S AZ AKCIÓ FEBRUÁR 15-TŐL MÁRCIUS 15-IG TART. IDŐPONT-EGYEZTETÉS: 3300 Eger, Bartakovics B. u. 21. Tel: 06-36/414-652 3200 Gyöngyös, Hanisz tér 4. Tel: 06-37/300-484 Ingyenesen hívható zöldszám: 06-80/2044-89 187308-213659 ÁLLÁSPONT FESZTBAUM BÉLA Érthetetlen értékrend A FIATAL, DE MÁR SZÁMOTTEVŐ vagyoni értéket kezelő és hordozó generáció nagy többségben úgy érvel szüleivel szemben, hogy nincs értelme földet művelni. A gazdátlan területek vélhetően őket igazolják, ám az idősek még mindig teszik a dolgukat, ahogy őseiktől látták. Té- pelődnek persze, mert alig tudják cáfolni felcseperedett gyermekeiket. Amíg erővel bírják, „húzzák az igát”. KÖZBEN AZ ELFÁRADT és megtört halandó könnyen kiönti bánatát. Padlóra kerültünk - hallom egy hajlott korú, számos nehéz évet megélt embertől. Ahogy beszélgetünk, kezével autómra támaszkodik pihentetőleg, s részletezi saját számítását. - Mi értelme óriási munkát fektetni szeretett foglalkozásomba, ha egykor 11 forintos kilónkénti cukorár mellett 200 forintot fizettek a mézért, most a 240 forintos cukor idején legfeljebb a dupláját kapom, s nem a tízszeresét, a felvásárlótól? Oda jutottunk, hogy minden hasznot a kereskedő zsebel be - mondja ki nyíltan, amit szíve diktál. AZ IDŐJÁRÁS VISZONTAGSÁGAINAK leginkább kiszolgáltatott, a mezőgazdaságból élni akaró, abból esetleg hasznot remélő ember egész nap robotol. Ám munkájának eredménye mindaddig bizonytalan, amíg a termést be nem takarítja. A méhésznél maradva, a hűvös, esős idő sokat ártott idén az akácnak. A vártnál is kevesebb méz csurgott a kannákba szezonzárásul, s a piacon annak is csekély az értéke. PÉLDÁNK ÖREGJE is a fiatalok igazát tapasztalja. Ezért kesereg, s válik komorrá, ha a mezőgazdaság, azzal együtt a falun élők jövője szóba kerül. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu J Test, lélek, szellem, refonnételek. Az Ébredés Holisztikus Gyógyító Központ 2001-ben alakult, Bóta Veronika vezetésével. Mára számos szolgáltatással állnak a hozzájuk betérők rendelkezésére: masszázs, pszicho- és egyéb terápiák, tanfolyamok várják az érdeklődőket. A központ hamarosan olyan főzőtanfolyamot is indít, amelynek során reformételek elkészítésének módját sajátíthatják el a háziasszonyok. Örökre kiütötte Kajdit az ivócimbora jogerősen A különösen kegyetlen emberölésért 12 év fegyházat kapott A Fővárosi ítélőtábla helybenhagyó végzése alapján jogerőssé vált az egri Pintér János 12 évi fegyházbüntetése, melyet a Heves Megyei Bíróság szabott ki rá. A Szépasszony-völgyben lakó vádlott 2005. augusztus 6-án - az életvitelszerűen lakásaként használt hétvégi házának udvarán - különös kegyetlenséggel megölt egy hajléktalant. A Kajdi becenéven ismert sértett, R. G. 59 éves volt. A büntetőeljárás során végig tagadó vádlott gyakran töltötte együtt idejét az elhunyttal, s mint azt az utolsó szó jogán mondta: „nekem a sértett a legjobb barátom volt, és nagyon fáj”. Ezt az állítását védekezésül is használta a bíróság előtt, hiszen úgy érvelt, „miért ölte volna meg a legjobb barátját?”. Az már egy másik kérdés, hogy mire emlékezhetett a szörnyű cselekményből, mert ezúttal is, mint legtöbbször, alaposan berúgtak mind a ketten ezen a végzetes napon. Az orvos szakértői vélemény, később a bíróság megállapítása szerint a vádlott igen súlyos fokban, a sértett a heveny alkoholmérgezés állapotához közelítő mértékben volt ittas. Délelőtt még együtt segítettek ismerősüknek földet lapátolni, majd a munka végeztével Pintér lakhelyére mentek. Itt jutottak a jelzett állapotba. Nem tudni min, de összeszólalkoztak, aminek végén a vádlott kiutasította R.-t a házából. A vitatkozás során kikeveredtek a víkendház füves teraszára, ahol a házigazda rátámadt ivócimborájára. Ütései nyomán a gyenge fizikai állapotban lévő Kajdi elesett. (A 166 cm magas hajléktalan sértett koránál idősebbnek látszott, nagyon lesoványodott, a fizikai munkát kevésbé bíró ember volt - olvasható a büntetőper irataiban.) Ezután a vádlott alapos rugdo- sással folytatta, majd a fekvő sértett mellkasán ugrált egy ideig páros lábbal. A kis Géza néven is ismert sértett halálát mindkét oldali ablakos sorozat bordatörés, súlyos belszervi sérülések következtében kialakult traumás sokk idézte elő. A szakértő megállapítása szerint a halál a helyszínen, néhány perccel a bántalmazást követően állt be. A bíróság a vádlottat a főbüntetés mellett 10 esztendőre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta, és elrendelte alkoholizmusa miatti kényszergyógyítását. Pintér Jánosnak meg kell fizetnie több mint 223 ezer forint bűnügyi költséget is. ■ ■ A 166 centis hajléktalan sértett koránál idősebbnek látszott, nagyon lesoványodott.