Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-16 / 191. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 16., SZERDA 4 Forradalmi tárlat készül EGER Az '56-os Szövetség egri és regionális szervezete az 1956-os forradalom 50. évfordulójára kiállítást szervez. Kérik mindazokat, akik emléktárgyakkal, fotókkal tudják gazdagítani a tárlatot, a bemutató időtartamára a relikviákat bocsássák a szervezők rendelkezésére. Az elérhetőség: Markó Katalin, 3300 Eger, Foglár u. 4/B, IV/7. Telefonszám: 06-20/498- 3384. Rockzenével a drogok ellen hatvan Augusztus 18-án és 19-én rendezik meg a VII. Drogellenes Rockfesztivált, azaz a Rock expót a Népkertben. A műsor mindkét napon 17 órakor kezdődik. Pénteken fellép az Útonállók, az Amethyst, az Éhenkórászok, 20 óra 30-kor pedig a Monarchia együttes. 22 órától az Edda Művek koncertje következik, végül a Rockin' RockCats és az Idegen Világ műsora zárja a napot. Szombaton délután a Rioters, a Holtidő, a Morfium, 20 órától a Fire Trek, a Rückwärts, a Re- Tech, a Treff és az Orpheus zenekarok szórakoztatják a műfaj kedvelőit. Főzőverseny a falunapon kort Szombaton rendezik meg a településen az idei falunapot. Az önkormányzat által szervezett program délelőtt 11 órakor ünnepi szentmisével és kenyérszenteléssel kezdődik, majd 13 órától kézművesudvar várja a helybelieket, s ideérkező vendégeiket. A nap egyik legfontosabb mozzanata a főzőverseny lesz, amelyre a helyszínen egy kiló pogácsával lehet nevezni. A részletekről előzetesen a Művelődési Házban adnak felvilágosítást. Délután fél 6-tól zenés, táncos szórakoztató programok fogadják a közönséget. A késő esti tűzijáték után pedig hajnalig tartó parkbálon rophatják a táncos lábúak. Önzetlenül érdemes tenni a jóért polgárőrök Az egyesületek nagy szerepet töltenek be a települések életében MEGYEI KÖRKÉP Mindent bele! Ez aztán az erőpróba: a Kisnánai csapat is nekiveselkedett a jókora IFA-nak boldog Az elmúlt szombaton egész nap lógott az eső lába, akkor is csepergett, amikor felhangzott a Himnusz. A hatalmas füves részen felállított színpad előtt felsorakozott csoportok előrehajtott zászlóval tisztelegtek, miközben egy díszes egyenruhában feszítő huszár kinyitotta a dróthálóból készült láda ajtaját, amelyen keresztül galambok tucatjai röppentek az alacsonyan szálló hasas felhők felé. Ezt követően Farkas Ágoston, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnöke üdvözölte az idei megyei polgárőrnap résztvevőit, majd Püspökiné Nagy Erzsébet, a vendéglátó település polgármestere köszöntötte az önkéntes bűnmegelőzőket.- Az önök munkája azt bizonyítja - hangsúlyozta az önkormányzat vezetője -, hogy társadalmunkban igény van az ön- szerveződésre, s hogy az emberek önként vállalják a segítséget, a támogatást ott, ahol látják, hogy arra szükség van. Sokan hisznek abban, hogy önzetlenül érdemes tenni valamit a jobbért, s ennek szép példája a polgárőrmozgalom. Az egyesületek egyre nagyobb szerepet töltenek be a települések életében, munkájuk ma már nemcsak a közbiztonság fenntartásában, hanem a helyi közösségek formálásában és összefogásában is nélkülöz- heteüen. A falu vezetője megemlítette: náluk is tevékenykednek olyan polgárok, akik sokat tesznek azért, hogy a polgárőrség fontos és sikeres legyen. Egyben elismerését fejezte ki a helyi egyesület vezetőjének, Szamosvölgyi Juditnak, akinek az irányításával az elmúlt évben elnyerték A megye legjobb polgárőrsége címet. A megnyitó további részében az arra érdemeseknek adták át az elismeréseket. Az Országos Polgárőr Szövetség által adományozott Polgárőr Erdemkereszt arany fokozatát Juhász István (Heréd) kapta meg, az ezüst fokozatban Határ Norbert (Do- moszló), Bartha János (FelnéJEz a mi napunk volt..!" - örvendeztek a csányi polgárőrök, s nem alaptalanul. A horgászok közül Abonyi Gábor fogta ki ugyanis a legtöbb halat, majd 14.6 másodperccel ők lettek a legjobbak az IFA-húzásban is, de a kötél végén sem hagyták legyőzni magukat Bár a főzőversenyt a domoszlóiak nyerték, a csányiak a zsűrielnök, Jankó István különdíjával lettek gazmet) és Könczöl András (Lőrinci) részesült, míg a bronz fokozatot Varga János (Márkáz), Csörgő Tibor (Egerfarmos), Deli Miklósné (Heves) és Hornyák Csaba (Boldog) vehette át Farkas Ágostontól, az országos szövetség elnökségi tagjától. Az ünnepélyes aktus után kezdetét vette a változatos programokkal tarkított kavalkád. A találkozónak otthont adó Jánosi-ta- nyán számos sátrat vertek fel a résztvevők, akik családtagjaikkal együtt adták át magukat a pihenésnek és a szórakozásnak. Szinte minden csoport tüzet rakott a bogrács alatt, s hamarosan ínycsiklandozó illatok szálltak a levegőben. Főzésben - éppúgy, mint például rönkhajításban, dagabbak. Rönkhajításban viszont a feldebrői Antal József jeleskedett, fociban is a feldebrői csapat volt a legjobb, a kerékpárosok ügyességi versenyét azonban a kisnánaiak nyerték meg. A polgárőr-alap- ismeretekből összeállított tesztlapot egy gödöllői vendég, Marik Sándor töltötte ki a leg eredményesebben, a legjobb megyei viszont a kisnánai Kovács Tibor lett horgászatban, kispályás labdarúgásban, kerékpár-tekerésben, kötélhúzásban - versenyt írtak ki a szervezők. Az edények körül sürögtek-forogtak is szorgalmasan az alkalmi szakácsok és kuktáik, de máshová sem kellett lasz- szóval fogni a próbatételre vállalkozókat. A térség egyik távolabbi pontján az izmos emberek sereglettek össze: itt az volt a feladat, hogy melyik csapat tudja a legrövidebb idő alatt elhúzni, majd visszatolni a helyére a több mint féltonnás IFA teherautót. Feszült a kötél, meg-megcsúsz- tak a lábak a nedves füvön, de a versenyzők nem adták fel. Már csak azért sem, mert népes szurkolótábor biztatta őket, tekintet nélkül arra, hogy éppen melyik társaság veselkedett neki az erőt próbáló feladatnak. Erre a napra számos vendéget hívtak meg a megyei szövetség vezetői. Köztük volt - más együttműködő partnerük mellett - Györösi István, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság idegenrendészeti szabálysértési osztályvezetője.- Két-három éve alakítottuk ki az úgynevezett mélységi migrációs hálót, aminek a „működtetéséhez” önmagunkban kevesen vagyunk. Ezért vettük fel a kapcsolatot többek között a polgárőrséggel. A megyében négy-öt egyesület tagjaival tevékenykedünk már együtt, amit azért is nagyra értékelünk, mert pótolhatatlan számunkra az ő hely- és emberismeretük. A felkészítés során ezek a polgárőrök megfelelő tájékoztatást kaptak, így pontosan tudják, milyen információkra van szükségünk ahhoz, hogy elejét vegyük az ember- csempészetnek, a bűnözők megtelepedésének, az illegális foglalkoztatásnak. Az utóbbi ebben a térségben is jellemző, nem árt hát fokozottabban odafigyelni a különböző építkezéseken dolgozókra, illetve az idénymunkán résztvevő idegenekre. Az említettekkel összefüggően rendszeresen szervezünk akciókat, amelyekbe minden alkalommal bevonjuk a helyi polgárőröket is - mondta a határőr alezredes, akivel - akárcsak a miskolci igazgatóságot képviselő társával - több helyütt is hosszabb-rövidebb beszélgetést folytattak az önkéntes bűnmegelőzők. Ezen a találkozón ugyanis - bár eredetileg az egész évi hajtás utáni kikapcsolódás volt a célja - rendre szó esett a napi szolgálatról, az állandó készenlétről, s az arra való felkészülésről. Ebben a vendéglátó település polgárőrei jártak az élen. A tizenöt éve alakult, s jelenleg huszonnyolc fős csoport néhány tagja ugyanis kimondottan érdekes és figyelemre méltó bemutatót tartott arról, hogy miként segíthetik a rendőrség munkáját. A látottakból egyértelműen kitűnt, hogy mit jelent az, ha a helyi körzeti megbízott - ebben az esetben Hornyák István r. törzszászlós - igazi partnerekre talál a közrend és a közbiztonság önkéntes védelmezőiben. Ezúttal olyan szituációkat mutattak be, amelyeket a közös szolgálat során alkalmazhatnak a bűncselekménnyel gyanúsított személyek igazoltatásakor, feltartóztatásakor, illetve elfogásakor. De vissza az önfeledt szórakozáshoz, mert látványosságból akadt szép számmal. Ilyen volt a helyi Huszár- és Hagyományőrző Egyesület, az asszonykórus és a néptáncosok műsora, továbbá a karatésok, a tűzoltók, valamint a Rózsa Sándor Szabadcsapat csikósbemutatója, amit az időnként meg-megeredő eső sem tudott elmosni. ■ Szilvás István A versenyekben taroltak a csányiak Valyon István a koalíció polgármester-jelöltje Költészet költözött a gyönyörű ruhákba kifejezés Tankó Judit számára a textil az önmegvalósítást jelenti Füzesabony A Remenyik Zsig- mond Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon igazgatója, az ötvenesztendős Valyon István az MSZP, az SZDSZ és a FIB közös polgármester-jelöltje a városban - hangzott el az önkormányzati választásokkal kapcsolatos tegnapi sajtótájékoztatón. A biológia-testnevelés szakos, háromdiplomás pedagógus 1998-tól az önkormányzat sport- és szabadidőbizottságának az elnöke. Programjának fő eleme a megkezdett beruházások befejezése, a város szépítése és további befektetők letelepítése. A koalíció képviselőjelöltjei a következők: Eperjesi László (MSZP), Juhász Lajos Tibor (MSZP), Sipos Attila (MSZP-FIB), Telekes László (MSZP), Zana István (MSZP), Blahó István (MSZP), Tóth Sándor (MSZP), Kiss Gergely (MSZP-FIB), Márkus Róbert (MSZP-FIB), Szekeres Jánosné (MSZP), Nagy István (MSZP), Tóth István (SZDSZ) és Bácsics Oszkár (SZDSZ). A jelölteket az MSZP térségi elnöke, Korózs Lajos országgyűlési képviselő mutatta be, Sós Tamás honatya, megyei pártelnök pedig megemlítette: az induláshoz szükséges számú ajánlószelvény összegyűlt, úgy a városban, miként a megyei listaállítás esetében. A város eddigi polgármestere, Gulyás László már korábban bejelentette, hogy nyugdíjba vonul. gyöngyös A héten zajló Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztiválhoz kapcsolódik az a kiállítás, amely Tankó Judit Munkácsy- díjas textiltervező iparművész alkotásait mutatja be a nagyközönségnek. A tárlat ruháin, textíliáin a magyar népművészet legősibb motívumai, a gránátalma és a tulipán dominál. Ezek mellett a művésznő a fesztivál és a város tiszteletére a kiállításhoz a gyöngyös ruháit hozta el a Mátraaljára. Tankó Judit munkáját a több mint harminc éve tartó pályafu- | tása során számos kitüntetéssel | ismerte már el a szakma, a Mun- | kácsy-díjat 1988-ban vehette át. | A művésznő nevéhez fűződik a Tankó Judit (balra) falitextiljeit kézzel varrott gránátalmák díszítik legnagyobb hazai légitársaság formaruhájának, valamint a téli-nyári olimpiákon Magyarországot képviselő sportolók viseletének megtervezése is. A magyar textiltervező munkáira külföldön is felfigyeltek. Ő az egyetlen olyan hazai iparművész, aki meghívást kapott Párizsba a világhírű Pierre Cardintól. Tankó Judit finom, kecses díszítésű, mozgalmas, kifejező textiljei sokak szerint olyanok, mint a költészet. A kézzel készített ruhák és falitextilek augusztus 31-ig tekinthetők meg a Mátra Művelődési Központ Fő téri Galériájában. ■ J. M. * t i l » f 1