Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-05 / 155. szám
14 Magasugróként indult a most súlyokat dobó csúcstartó Gyöngyösön közhelynek számít, de tény: Pelle Jánosban is a legendás testnevelő és atlétikai szakember, Komiéi Károly látta meg a tehetséget annak idején. Ebben az esetben is jó szeme volt a mesternek, mert tanítványa már 14 évesen észak-magyar ifjúsági bajnokságot nyert Diósgyőrben azzal, hogy még az ollózó technikával átvitte a 150 ernes magasságot. Ez a versenyszám maradt meg kedvencnek, 192 cm-rel húsz éven át volt megyei csúcstartó. Egyébként ránézésre olyan tíz- próbázó alkat - még veteránként is. Egyszer ezt is kipróbálta, küPelle János 62-szeres magyar bajnok atléta FOTÓ: F. B. lönösebb rákészülés nélkül kilencedik lett a felnőtt magyar bajnokságon. Gyorsaságára jellemző, hogy katonaként futott olyan 4x 100-as egyesületi váltóban Újpesten, amelynek Euró- pa-bajnok tagjai voltak. Azt tette versenyeken, amit kért tőle az edzője, mert minden számban otthonosan mozgott. A civil életben a húsiparban és az élelmiszer-kereskedelemben nyújtott kiválót a szókimondó Pelle János, aki őszintesége terheit is derekasan viselte mindenkor. A sportolással soha nem szakított, de az időt nem állíthatta meg. Több mint húsz éve döntöttek úgy Czitrom Tiborral, szintén gyöngyösi dobóatlétával, hogy elindulnak veteránversenyeken. Előbb a magyar városo■ Külön büszke szintén tehetséges atléta unokájára. kát járták, majd Európa számos országába eljutottak, természetesen saját költségen. Speciális szerekkel dolgoznak, súlylökésben, kalapács- és diszkoszvetésben. Számos versenyszámot űznek a veteránok, így nem meglepő, ám feltétlen figyelmet érdemlő, hogy Pelle János 62-szeres magyar bajnok, de számos osztrák, német, svéd bajnoki címmel rendelkezik. Ötszörös világbajnok, kétszer nyert Euró- pa-bajnokságot, győzött Világkupán. Jelenleg is világcsúcstartó, mégpedig merev nyelű kalapácscsal. A 8 kg-os szert tavaly 18 méteren túlra dobta helyből, forgás nélkül. Népes mezőnyök jellemzik a veterán erőpróbákat, 2005-ben kétezer fölött volt az indulók száma, 76 országból. Minden tekintetben változatlanul aktív és tevékeny, szigorú életvitelében hetente háromszor tart edzést az Energia-pályán. Egyszer a „Gyöngyös legjobb veterán sportolója” címet is elnyerte a számos relikvia mellé, amiket a szoba - általa nevezett - „szent sarkában” őriz. Készül a további megméretésekre, hiszen ahol 97 éves induló is akad, ő még gyereknek számít a 74. esztendejével. ■ Fesztbaum Béla SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 5., SZERDA V"v, ■" í- g ,í, , ■■ , V' ■ Petőiibányán jó úton a fiatalok megyei ifjúsági kupa A Nyugati bajnok öt góllal múlta felül Kelet legjobbjait labdarúgás A megyei II. osztályú ifjúsági-kupáért Pétervá- sárán játszott a Nyugati és a Keleti csoport bajnoka. Andomaktálya - Petőfibánya 2-7 (0-4) Pétervására, 50 néző. V.: Varga Gábor. Andomaktálya: Kósik B. - Nagylaki D., Horváth R. (Hócza D.), Zaklóczki Z., Zobolyák P., Császár L., Bak K., Berényi T. (Petrus Sz.), Ipacs M. (Kollár S.), Zvara Z. (Hócza T.), Rákos P. Edző: Nagylaki János. Petőfibánya: Halász A. - Nagy Z., Cseh J., Krekács Á. (Balog M.), Árvái A., Parádi Z. (Somlay R), Makalicza N., Gedei G. (Berki M.), Szluka N. (Berki 1.), Bocsi D. (Balog A.), Huszár Á. Edző: Kerepesi Ferenc. G.: Hócza T., Rákos P, ill. Bocsi D. 3, Szluka N. 3, Makalicza N. A kiváló közösséget alkotó, tehetséges és szorgalmas játékosokból álló petőfibányaiak a bajnoki küzdelmek után a kupadöntőt követően is ünnepelhettek VÁLASSZON KEDVÉRE! Komfort * Heves Megyei Hírlap * TV Kéthetes műsorújság lakást Megtakarítás - havonta: 134 ft, évem® 1608 ft. Kedvenc * Heves Megyei Hírlap * Vasárnapi Heves Megyei Hírlap • TV Kéthetes • Hölgyvilág Megtakarítás - havonta: 394 Ft, évente: 4 728 ft Vakáció • Heves Megyei Hírlap • Vasárnapi Heves Megyei Hírlap Amennyiben előfizetőnk, kérjük, adja meg ; előfizetői kódját: Lapcsomag neve: Előfizetés időtartama: □ 1 hónap J 1/4 év □ 1/2 év U 1 év Megtakarítás-havonta:426 Ft, évente: 5112 Fi ♦ Heves Megyei Hírlap ♦ Vasárnapi Heves Megyei Hírlap ♦ TVR-hét ♦ Lakáskultúra ♦ Popcorn Akciónk minden régi és új előfizetőnk számára biztosítja a kedvezményeket! Amennyiben sikerült választania, kérjük, töltse ki a niegrendelőszelvényt, és küldje vissza címünkre (Eger, Pf. 23.), vagy díjbeszedéskor jelezze kézbesítőnknek, díjbeszedőnknek. Ingyenesen hívható zöld számunk: 06 80/513-646 (csak vezetékesről) Megtakarítás -havonta: 720 Ft, évente: 8 640 Ft. _______A MEGRENDELŐLAP ! } Cím: Zele Imre bronzérmes a csehországi Plzenben sportlövészet Kilenc nemzet képviseltette magát az immár 16. alkalommal megrendezett Nemzetközi Veterán Sportlövő Bajnokságon, aminek hagyományosan a csehországi Plzen város lő- térkomplexuma adott otthont. A 45,év alsó korhatártól három körzete Imre a sportpisztoly 30 lövé- ses számban jeleskedett csoportban hat versenyszámban álltak lőállásba a versenyzők, köztük az Egri Polgári Lövészegylet tagjai is. Zele Imre sportpisztoly 30 lövéses számban 279 körrel bronzérmet szerzett. A +30 gyorslövés után és a 40 lövéses légpisztoly versenyben egyaránt a 15. lett. Sportpisztollyal, de egy korcsoporttal feljebb Bonusz György a 12. helyen zárt, a sportpuska 60 fekvő kategóriában pedig legjobb magyarként 31. lett. A 65 év feletti korcsoportban Kovács László szintén a legeredményesebb magyar versenyzőnek számított, sportpisztollyal 15. és 17. helyezést szerzett. ■ Hírlap-információ Lázár Zoltánék Bredában ülnek bakra a hétvégén lovassport A tavaly óta a Szil- vásváradi Lovas Sport Klub Egyesület színeiben versenyző Lázár Zoltán is tagja a nyári Világkupasorozat következő fordulójában szereplő magyar válogatott keretnek. A péntek és vasárnap között a hollandiai Breda városában esedékes viadalra Fintha Gábor szövetségi kapitány javaslata alapján Lázár Zoltán mellett testvére, Vilmos, Dobrovitz József és Bárdos Attila utazik. A Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) által rendezett, 12 versenyből álló Világkupa legutóbbi futamának a hét végén Kecskemét adott otthont ■ B. Cs. d l !*•