Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-05 / 155. szám
15 2006. JÚLIUS 5., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR „Biztonságos körülmények között akarunk szórakoztatni” Hiába teljesített jól a Réde mérlegen az nb hi. (2. rész) Újoncként jártak dobogóközeiben autósport A megyei pilótákra koncentrálva versenyzői szemszögből már értékeltük a 30. Mátrai Autós Hegyi Versenyt. A hétvégi parádsasvári rendezvény záró összegzésére Bertalan Zsoltot kértük, aki a HB Autósport Egyesület vezetőjeként ötödik alkalommal intézte az esemény minden ügyes-bajos teendőjét.- Az első szó a köszöneté, ugyanis az Egererdő Zrt. Pallagi László vezetésével nagyon sokat tett a rendezvény érdekében, miként a parádsasvári önkormányzat és a szponzorok előtt is le a kalappal - hálálkodott a főszervező. - Ugyanakkor látni kell, hogy az aszfalt és a korlátok minőségére, azok fejlesztésére szélesebb körű, megyei összefogásra van szükség.- A versenyzők és a nézők száma ön szerint miért maradt alatta a várakozásoknak? Bertalan Zsolt szerint fejlesztések- re van szükség fotó: piusy elemér- Az időjárás és a környező programok miatt kevesebben voltak jelen, mint arra korábban példa volt, ám számomra az érdeklődők köre a realitásokat felülmúlta.- Nyilván ebben a tekintetben is tanultak a történtekből, de milyen egyéb tapasztalatokkal gazdagodtak még?- Az már jól látszik, hogy a jövőben érdemes lenne külön venni a gyorsasági és a pályaversenyeket. Mi ugyan előbb jelentettük be a rendezvényünket, de a szomszédos salgótarjáni viadal - ami egyébként nem MNASZ- rendezvény volt - rengeteg Heves megyei versenyzőt „vitt el”. Ezen viszont kár keseregni. Nekünk arra kell törekedni, hogy biztonságos körülmények között tudjunk szórakoztatni az elkövetkezendő években. ■ B. Cs. Tavaly Ilyenkor még bajnokcsapatot köszöntöttek Nagyrédén, egy év múltán azonban már szomorúan törhetik a szotyolát a rédei drukkerek mmamr Az NB III. Mátra-csoport- jának 2005-2006. évi küzdelmében újoncként indult a Szőlőskert- Nagyréde, ám tavasszal még a dobogóra is volt esélye. Összességében jól teljesített a gárda, sőt további fejlődés látszott benne, most mégis nagy a csalódás. Fesztbaum Béla labdarúgás A számokat böngészve könnyen megállapítható, hogy az őszi és tavaszi idényben teljesen azonos mértékben gyűjtötte a pontokat a gárda, amiből kijött egy jó átlag. 8. Nagyréde 30 14 6 10 45-43 48 Ősszel 15 7 3 5 20-22 24 Tavasszal 15 7 3 5 25-21 24 Otltion 15 9 4 2 27-13 31 Idegenben 15 5 2 8 18-30 17 Mivel Nagy Gábor, a csapat edzője néhány napot külföldön töltött, vele már annak ismeretében beszélgettünk, miszerint véglegessé vált: a Szőlőskert- Nagyréde nem nevezett a következő NB III-as bajnokságra. Érthető, hogy a szakvezetői pálya kezdetén tartó tréner az előbbiek tudatában először nem látta értelmét a mérlegelésnek, de aztán némileg sikerült - néhány percre - függetlenítenie magát a sajnálatos következményektől. »- Feltétlen pozitívnak tartom azt a két évet, amit Nagyrédén el- töltöttem - állapította meg teljes joggal, szinte minden kétséget kizáróan a korábban kiváló labdarúgó. - Folyamatosan fejlődtünk, haladtunk előre, és újonc létünkre végig versenyben voltunk a dobogóért.- Az utolsó négy mérkőzésből azonban hármat elvesztettek. Ha ebből legalább egyet nyer a Réde, most a leg- jobb Heves megyei csapatként vehetnénk számba.- Amikor a 3. helyen álltunk, akkor is tudtam, hogy nem csak két csapat jár előttünk, például a felkészülés tekintetében. Sajnos előfordult, hogy csak 7-8 játékos tudott edzésre jönni, különböző, egyébként elfogadható indokok miatt. Mi igyekeztünk mindig a következő meccsre koncentrálni, a játékosokat erre figyelmeztettem. A hiányosságok ellenére további fejlődés lehetőségét láttam a csapatban. Az említett három vereség sem egy esetleges „leeresztés” eredménye, az utolsó fordulóban például döntetlenre játszottunk a bajnok Jászberénnyel.- Szezon közben lehetett hallani anyagi problémákról, de arra egy kívülálló nem gondolt, hogy annak visszalépés lesz a vége.- Tudtunk a nehézségekről mi is, de igyekeztünk azt figyelmen kívülhagyni. Gondok máskor is voltak, a magyar futballban ez nem újdonság. Mégis reméltük, hogy a bajnokság végére rendeződnek az anyagiak. Derült égből villámcsapásként hatott az évzáró, mert ilyen nagy problémára valóban nem gondoltunk. Nekem jó volt Rédén edzősköd- ni, mert hagytak dolgozni. Különös célt nem tűztek elénk, de azért tisztában voltunk az elvárásokkal. Szerintem annak megfeleltünk. Felelőtlen ígérgetések áldozatai lettünk, és ezért most nagyon csalódott vagyok. Nem csodálom, hogy közben négy játékos már Gyöngyösre igazolt. Az is nagyon valószínű, hogy én sem leszek edző Nagyrédén a továbbiakban. Elsődlegesen azért, mert egyelőre becsapottnak érzem magam. (Folytatjuk) Ütőképes megyei I. osztályú csapat a cél- Hétfőn közgyűlést tartottunk, ahol végül célul tűztük egy ütőképes megyei I. osztályú csapat kialakítását. Az edzőkérdés még nem megoldott, először természetesen az eddigi szakvezetővel, Nagy Gáborral tárgyalunk. Tudjuk a kötelességünket, aminek utólagosan ts feltétlen eleget teszünk. A szurkolókat váratlanul érte a visszalépésünk, ennek ellenére számítunk a Baráti Kör további támogatására. Reméljük, hogy hosz- szabb távon mindenki megelégedésére szolgáló döntést hoztunk az anyagi lehetőségekhez alkalmazkodó döntésünkkel - fogalmazott kovács László, a nagyrédeiek szakosztályvezetője. A Dunaferrel kezd a Gyöngyösi FKK kézilabda - Elkészítették a férfi NB I. 2006-2007. évi sorsolását. A Gyöngyösi Főiskola KK csapata az első játéknapon - várhatóan szeptember 9-én - otthonában fogadja az előző kiírás bronzérmesét, a Dunáferrt. A folytatásban sorrendben a Nyíregyháza, a Komló, majd a PLER együttese következik. A harmadosztályba száműznék a Juvét labdarúgás - Az olasz labdarúgás legnagyobb bundabotrányát tárgyaló perben kedden az ügyész azt kérte a bíróságtól, hogy döntésével száműzze a címvédő Juventust a bajnokság harmadosztályába, azaz a Serie C-be. Stefano Palazzi emellett az ügyben érintett többi élvonalbeli klub, az AC Milan, a Fiorentina és a Lazio második ligába sorolását javasolta. Elődöntős Sarapova és Henin-Hardenne Marija Sarapova honfitársát győzte le fotó: afp Tenisz - Marija Sarapőva és Justine Henin-Hardenne simán bejutott az elődöntőbe a wimbledoni tenisztornán. Női egyes, negyeddöntő: Henin-Hardenne (belga, 3.)- Bremond (francia) 6:4, 6:4, Sarapova (orosz, 4.) - Gyementyjeva (orosz, 7.) 6:1, 6:4. Még nevezhetnek az Agria Sakkfesztiválra sakk - Július 15. és 23. között az egri Kossuth Zsuzsa Szakközépiskolában rendezik a XXX. Agria Sakkfesztivált. A 9 fordulós svájci rendszerű viadalra július 10-ig lehet nevezni Rauch Ferencnél a 36/421 -003-os telefonszámon, illetve a rauch@free- mail.hu e-mail címen. Hét) hál a legjobb Strandoljon a Hírlappal! v JL A. Nyeremény: 37x2 darab belépő a hevesi strandra! A hét melyik napján tartják Hevesen a nagypiaeot? Beküldő neve: p * ixime: ............. A kitöltött játékszelvényt 2006. július 11-én 12 óráig juttassa el a Heves Megyei Hírlap címére: AS-M Kft. Heves Megy ei Iroda, 3300 Eger, Barkóczy u. 7. A játékban csak Heves Megyei Hírlap előfizetők vehetnek részt, előfizetési igényét jelezze az ingyenesen hívható 06-80/513-646-os telefonszánion. A hevesi strand 47 vC-os gyógyhatású, ásványi sókban bővelkedő termálvizét a fűrdőzők mellett a gyógyulni vágyók is felkeresik. HEVES.ÍHIRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR.SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger. Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., TeL: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax- 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telelőn: 80/513646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. 1600 Ft negyedévre 4800 Ft fél évre 9600 Ft egy évre 19200 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült: Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- ij böző versenyeken, játékokon, akciókon, ji szavazásokon, rejtvénypályázatokon ij stb. résztvevők által személyesen, írás- l ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- \ mailben megadott személyes adatok ij nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- jj hoz. hogy azok felhasználásával a Társa- ij Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, ji amelyek az adatok feldolgozását is vég- ji zik (Axel Springer-Magyarország Kft., f Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., j Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság ij Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- ij újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő jj Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- jj sük. akcióira, kiadványaira és egyéb ij szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. ji Az érintettek felvilágosítást kérhetnek i az általunk kezelt személyes adataik kő- f réról, felhasználásuk módjáról és céljá- } ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- ij tését, felhasználásuk korlátozását, illet- \ ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált.