Heves Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-21 / 143. szám
3 2006. JÚNIUS 21, SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Kisköre fesztivál júiíus 8. és 9. közt rendezik meg a IV. Tisza- tavi Fesztivált a Szabadvizű Strand és Kemping területén. Az ingyenesen látogatható rendezvény programjai közt szerepel halászléfőző verseny a TV Paprikával, horgászverseny, vízi show, Torres Dani és gitárzenekara, Szűcs Judith, Rony, Bikini-koncert, és természetesen nem maradhat el a Szőke Tisza szépség- verseny sem. A rendezvényt tűzijátékkal fejezik be. Nagykökényes védekeznek a községben mintegy 300 méter hosszan megemelték a patak töltését, mivel esőzések idején a megemelkedő vízszint kiöntéssel fenyegetett, 12-14 család portáját veszélyeztetve. Megoldották a belvíz elvezetését is; mindezt abból a kétmillió forintos támogatásból, amit a Belügyminisztériumtól kaptak ár- és belvízvédelemre. Pétervására laktanya-átadás A Honvédelmi Minisztérium Ingatlankezelési Hivatala értesítette az önkormányzatot arról, hogy a laktanya hivatalos birtokba adására június 26-án 10 órakor kerül sor. Az ingatlanegyüttest az elképzelések szerint helyi és környékbeli vállalkozók hasznosítják majd, de a tervekben szerepel egy idősek otthonának kialakítása is. Szarvaskő Búcsú A hagyományos szarvaskői búcsú június 25- én, vasárnap 10 órakor kezdődik ünnepi szentmisével. 17 órától Patak Partit rendeznek az Állomáskerti Szabadidőparkban, ahol a Tutti-Frutti együttes szórakoztatja majd a közönséget. Szűcsi VÉRADÁS Ma véradást szervez a településen élő felnőttek részére a Vöröskereszt területi szervezete és a vérellátó állomás. Az önkéntes donorok 14-től 17 óráig az általános iskola épületének e célra kialakított helyiségében tarthatják karjukat a tű alá. Váposgyörk szünidei progl RAM Nyári napközis tábort szerveznek a közösségi házban július 3. és 7. között. A gyerekeket kézműves-foglalkozásokkal, játékokkal, kirándulásokkal és egyéb színes programokkal várják naponta 9 és 16 óra között. A részvételi szándékot a közösségi házban jelezhetik az érdeklődők, akik a táborral kapcsolatban Bódi Zsolt intézményvezetőtől kérhetnek további információt a 20/925- 7270-es telefonszámon. Keller: kedv és pénz is van üveggyár Negyedik kísérlet, egyelőre azonban semmi változás FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Utoljára egy évvel ezelőtt dolgoztak az üzemben. Azóta üresen állnak a csarnokok, egyre rosszabbak az állapotok parádsasvár Magyar magán- személyektől egy ajánlat érkezett a hét elején lejárt határidőig a helyi üveggyár megvásárlására - tudtuk meg az üzem felszámolását végző Mátraholding Rt. felszámolóbiztosától, Pintér Benedektől. Az ajánlatot a héten értékelik ki, egyelőre bővebb felvilágosítást nem kaptunk. Mint ismert, ez már a negyedik értékesítési kísérlet. Az előző, harmadik tenderre megállapított május 15-i határidőig mindössze egy ajánlat érkezett, ám az nem felelt meg a pályázati feltételeknek. A két esztendő híján 300 éves múltú üveggyár Keller József már volt a gyárban, de még nem tudott dönteni 2004-re jutott csődközeli helyzetbe. Az év végén leállt a termelés, majd a felszámoló 2005 elején csökkentett szinten, jóval kevesebb dolgozóval újraindította azt. Tavaly nyáron az addig működő kemencét ismét leállították. Az értékesítésre kiírt első pályázatra nem jelentkezett senki, a másodikon eredetileg a Kristály Manufaktúra Párád 1708 Export-Import Kft.-t nyilvánították győztesnek. A vevő azonban a többszöri határidő-halasztás ellenére sem fizette ki a 200 milliós vételárat. Hírül adtuk, hogy a gyár iránt érdeklődik az ismert egri üzletember, Keller József is. A vállalkozótól megtudtuk: valóban komolyan foglalkoztatja a manufaktúra megvásárlásának gondolata, hétfőn személyesen is megfordult Parádsasváron, de egyelőre nem nyújtott be vételi ajánlatot. Még nem ismeri eléggé a körülményeket ahhoz, hogy felelősen dönthessen. Márpedig ez nagy kihívás, s ha már egyszer megkezdi, szeretné mindenképpen végigcsinálni. A piac kérdése az, ami még nem látható tisztán, egyébként nagy kedve lenne a feladathoz és az anyagiak sem jelentenének akadályt. Keller bízik abban, hogy kap még egy hetet a döntésig - különösen igaz lehet ez abban az esetben, ha az említett egyetlen ajánlat nem bizonyul érvényesnek. ■ (RM) Még kevesen veszik igénybe a kötvényt támogatás Az összeg minden újszülöttnek jár, de kérvényezni kell hatvan A képviselő-testület kora tavasszal határozott arról, hogy kibővíti a szociális juttatások körét: csatlakozva az állami kezdeményezéshez, amelynek keretében az újszülöttek 40 ezer forint értékű babakötvényt kapnak, a városvezetés minden 2006. január 1-je után született helyi csecsemőnek ugyanekkora támogatást szavazott meg. A számítások szerint az idén 200 baba világrajövetele várható a városban, ezért 8 millió forintot különítettek el a támogatásra. Eddig azonban csak 19 csöppségnek a szülei éltek a lehetőséggel, ami kevesebb a vártnál. Érsek Zsolt polgármester elmondta: az anyakönyvezés során az okmányirodában a szülők figyelmét felhívják arra, hogy a helyi kötvényt kérvényezni kell, s csak az adminisztratív teendők elintézését követően utalják át a pénzt. Az első 19 kedvezményezett ügyében június 29-i ülésén dönt a képviselő-testület. Mivel az állásfoglalás szükséges formalitásnak minősül, az érintettek - illetve szüleik - már készülhetnek július 6-ára; e napon délelőtt 10 órakor a polgár- mesteri hivatalban ünnepélyes keretek közt vehetik át a kötvényt. ■ T. 0. Gazdagodás más csatornáin egy mínuszos hír, két-három sor lenne legfeljebb az alábbi történet, ha normális időket élnénk. De nem élünk. Az sajnos gyakori, hogy a színesfémgyűjtők közúti jelzőtáblákat, vasúti oszlopokat tulajdonítanak el, majd fémhulladékként adják el azokat. Fel sem képesek fogni nagy mohóságukban, hogy mekkora veszélynek teszik ki a közlekedőket. Meglehet, olykor önmagukat is. vízelvezető csatornákat loptak el legújabban ismeretlenek június 11-re virradó éjjel Egerben, a Cifrakapu úti garázssoron 15 járműtároló hátsó részéről. Az 50 méternyi esőcsatorna elvitelével mintegy 100 ezer forint kárt okoztak az elkövetők. Mai viszonylatban nem túl nagy összeg, egyenként még kevésbé. Sokkal inkább a tolvajok ötlete jelent okkal bosz- szúságot a sértetteknek. Nagy gonddal, saját kezük munkájával kialakított építményüket károsították meg a mások javain élősködők. Járhatnak vallomásokat tenni a hatóságokhoz, kereshetnek újabb vízelvezetőt, különben az égi áldás nyomán elkezd tönkremenni a falazat. S bár a rendőrség, elkezdve a nyomozást, már szétnézett a MÉH-telepeken, de a korábbi tapasztalatok alapján a tettesek elfogásának esélye nem nagy. A kár megtérüléséé sem. gyakoribb járőrözés, a polgárőrök még nagyobb odafigyelése, esetleg a garázstulajdonosok jól szervezett szolgálata segíthet a további hasonló esetek megelőzésében. A végső megoldáshoz ez sem elég. Talán erősíthetné a biztonságérzetet, a leleplezés lehetőségét a kamerás térfigyelés. Nosza rajta, illetékesek! Addig is a garázsok gazdái műanyag csatornákat kívánnak felszerelni. Hátha azokat nem veszik át a MÉH-telepeken... Közlekedés: a várossal együtt működik parkolók A mélygarázsok sokat segíthetnek a járművek elhelyezésében (Folytatás az 1. oldalról) Molnár László a továbbiakban azt is elmondta, hogy az európai nagyvárosok lakossága körében végzett felmérések szerint az értékek közül első helyen a közlekedést említették, és csak ezt követték a történelmi, az építészeti emlékhelyek. A legkedveltebb európai üzletközpontok immár egy évtizede London, Párizs, Madrid és Barcelona. A rangsorban Budapest a 21-23. helyen található. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy napjaink közlekedésében a fő cél a gyors elérhetőség, de fontos a települések tér- szerkezetéhez igazodó környezetbarát úthálózat kialakítása is. Kiemelte: a következő negyedszázad városfejlesztési feladatai között fontos szerepet kap a közlekedés, melynek igazodnia kell a települések élhetőségéhez. Molnár László véleménye szerint Eger - mint idegenforgalmi központ - akkor válhat még vonzóbbá, ha a parkolóhelyekre nagyobb figyelmet fordít. Azt is jaVISNYE! GYÖRGYI. 02 EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA munkatársa a szakemberek és a városvezetők összefogására, a közös felelősségre hívta fel a figyelmet. vasolta, hogy a város néhány fontos turisztikai pontját - például a várat, a Dobó teret vagy az autóbusz-pályaudvart minibuszokkal kössék össze. Ezután Gadavics Gyula, a polgármesteri hivatal főmérnöki irodájának vezetője arról beszélt, hogy a tervek szerint a következő időszakban az Árva közben, a Pyrker téren, továbbá a Vonatkozik ez a közlekedés tervezésére is, hiszen továbbra is meg kell őrizni Eger értékeit, miközben a jövő lehetőségeit is keresni kell. volt dohánygyár területén és a Hotel Egér-Park alatt mélygarázsokat létesítenek. A város tömegközlekedésének fejlesztése érdekében előkészítés alatt van a vasútállomás és környékének szabályozása is - közösen a MÁV Zrt.-vel. Völfinger Balázs közlekedési mérnök az Agria Volán Zrt. képviseletében elmondta, hogy az önkormányzat megrendelésére autóbuszaikkal továbbra is igyekeznek Egerben színvonalas tömegközlekedést szolgáltatni. Figyelembe veszik a város földrajzi helyzetét, azt, hogy völgyben fekszik, és az utasok tájékoztatásáért is sokat tesznek. ■ Mentusz Károly A jövő érdekében közös a felelősség Játsszon velünk! Karikázza be a helyesnek ítélt választ., ragassza fel egy levelezőlapra, és 2006. június 26-ig küldje be címünkre (3301 JÁTÉK EGER, Pf. 657.). Ki volt Neumann János? /. fizikus 2. matematikus 3. biológus 4. geológus Múltheti játékunk helyes megfejtése: 1. negatív Múlthetijátékunk nyertese: Jakab Jusztina Eger9 Altégi utca 11. aki Candace Camp: Szerelem a gyanú árnyékában című köny vét kapja ajándékba. Helyből o legjobb