Heves Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 78-100. szám)

2006-04-06 / 81. szám

7 2006. ÁPRILIS 6., CSÜTÖRTÖK PANORÁMA Kampányesemény lett az árvíz Duna Budapestnél tetőzött a folyó - A pártok egymást parancsolnák le a gátakról Óhatatlanul kampány­téma lett az árvíz. A meg­áradt Duna szerda hajnal­ban érte el a legmagasabb vízállást a fővárosnál. Éber S.-Vég M.-Lukács J. „Orbán Viktor vonuljon vissza a gátakról, a Fidesz pedig hagyjon fel a pénzhiánnyal való riogatás­sal és a katasztrófápolitizálás- sal” - mondta tegnap Persányi Miklós. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint a gáta­kon nem Fidesz-aktivistákra, ha­nem segítő' állampolgárokra van szükség. Az ellenzéki párt erre reagálva sajnálatosnak nevezte, hogy Persányi kampánytémává silányítja az árvízi helyzetet. „Aktivistáink önként jelentkez­tek a munkára, és továbbra is erre buzdítjuk őket” - szerepel a Fidesz közleményében. A pártcsatározásoktól függet­lenül a fővárosban 861 centimé­teres vízállással tetőzött a Duna szerdára virradó éjjel, azóta mintegy 3 centiméterrel húzó­dott vissza a folyó. A védművek bírták a terhelést, de a váratla­nul feltörő buzgárok és a csator­nákból kiömlő víz számos he­lyen okozott kisebb veszélyhely­zeteket Budapesten. „A nehezén túl vagyunk, de a készültséget továbbra is fenntartjuk, és ahol kell, éjjel-nappal figyelik a gá­takat” - mondta lapunknak Demszky Gábor főpolgármester. Az egész település kiveszi részét a munkából az elöntött Visegrádon - a helyiek és a katonák lassan úrrá lesznek a helyzeten Az esztergomi Duna-szaka- szon már 17 centiméterrel csök­kent a vízszint a 768 centis tető­zést követően, így Esztergom polgármestere, Meggyes Tamás tegnap már meg is köszönhette a védekezők munkáját. Tokod , üveggyári településrészén egy 50 méteres védelmi szakaszt újra kellett építeni, mert buzgár keletkezett. A település gát­rendszere átnedvesedett, ezért félő, hogy a többméteres víz át­szakad valahol. „Példás az összetartás, az egész település kiveszi részét az árvíz­védelmi munkálatokból” - han­goztatják a helyiek Visegrádon. A népszerű kirándulóhely lakos­ságának többsége kint van a gá­taknál, még az általános iskolá­sok is segítenek. A helyi vendég­látósok főznek a gáton dolgo­zóknak. „Ilyen jó ellátásban még sehol nem volt részünk” - mond­ják a katonák. A legnagyobb ve­szély kedden hajnalban fenyeget­te a kisvárost, amikor a kompki­kötővel szembeni utcában egy buzgár valósággal felrobbantotta az aszfaltot. A visegrádiak és a katonák azonban hamar úrrá let­Áradás Romániában rendkívüli intézkedések meghozatalára kérte a ka­tasztrófavédelmet tegnap Cálin Popescn Tariceanu román kormányfő, miután a Duna vízszintje az elmúlt napokban egyre emelkedett. Tegnap reggelre 13 mérő­állomásnál kiöntött, további tíznél meghaladta az árvíz- védelmi szintet A határfolyó teljes romániai szakaszán készültségi riadó van. tek a válságos helyzeten, homok­zsákokkal sikeresen lokalizálták a vízfeltörést. Néhány ház kertjé­be és pincéjébe behatolt az ár. A buzgár egy nemrég felújított ét­termet is veszélyeztetett, vala­mint a kistelepülés legnagyobb boltját. „Sajnos már vannak ta­pasztalataink az árvízzel kapcso­latban, négy éve gumicsizmával közlekedtünk a boltban, most idő­ben reagáltunk a vészhelyzetre” - mondják az eladók. „Nincs a vá­rosban pánik, négy éve sokkal jobban megijedtünk” - hangoz­tatja Bártfai István csoportvezető. A spanyolok elismerték a katalán nemzetet A sikeres Magyarországért magyar fejlesztési bank Híd az állam és a vállalkozók között A spanyol parlament alsóháza elfogadta Katalónia sokak sze­rint ellentmondásos autonómia­tervét. A 189 igen és 154 nem szavazattal jóváhagyott, „estatut- nak” nevezett dokumentum a katalán régió kormányzatának az eddiginél jóval több jogot ad a tartomány pénzügyei feletti ellenőrzésre. A spanyol történe­lemben először ismerik el nem­zetként a katalánokat. A parlamenti döntést megelő­zően a spanyol alkotmányozó bi­zottság elfogadta a „nemzet” szó használatát a katalán autonó­miáról szóló okiratban. A katalá­nok azzal indokolták a kifejezés létjogosultságát, hogy a régió­nak saját nyelve, kultúrája és több saját nemzeti jellegzetessé­ge van. Az estatut ellenzői attól tarta­nak, hogy olyan folyamat indul­hat el, amelynek Spanyolország szétesése lesz a vége. Az ellen­zékben lévő Néppárt minden törvényes eszközt megragadott az autonómia szélesítésének megakadályozására. A dokumentumot a spanyol törvényhozás felsőházának is jó­vá kell hagynia, majd - várha­tóan júniusban - népszavazáson kérik ki róla a katalán polgárok véleményét. ■ E. Cs. Izraelben megkezdődtek a koalíciós tárgyalások Miután a győztes Kadima és a második legnépszerűbb Munka­párt bejelentette, hogy koalíció­ra lép, Izraelben gőzerővel foly­nak a koalíciós tárgyalások. A két pártnak együtt már közel 50 mandátuma van, de a többsé­gi koalícióhoz leg­alább 61-et kell ösz- szeszedni. Egyelőre nyitott a kérdés, hogy a nyugdíjasok pártjának és a liberális balolda­li Merecnek a bevonásával kis- koalícióra vagy a vallásos pár­tokkal és Avigdol Lieberman jobboldali tömörülésével egy na­gyobbra készül-e Ehud Óimért. A hírek szerint a Munkapárt megkapja az igen fontos hon­védelmi és az oktatásügyi tárcát, és Perec pártvezér maga veszi kézbe az ország védelmét. Perec soha nem volt tábornok, és nem számít Izraelben biztonsági szakembernek. Saul Mofaz eddigi miniszter emberei idézték is Mofazt, aki állítólag azt mondta, hogy felelőtlenség Perecet megbízni a feladattal. Mofaz, akinek Óimért eredetileg már odaígérte a bársonyszéket, telefonon szabadkozni kény­szerült. ■ K. I. ■ Még kérdéses, melyik párt lesz a további partner. A Magyar Fejlesztési Bank Rt. egyre több ked­vező finanszírozási lehe­tőséget kínál. Bendó Já­nost, az MFB Heves me­gyei képviseletének veze­tőjét a bank tevékenységé­nek ismertetésére kértük.- Az MFB Rt. teljes egészében ál­lami tulajdonban van, elsődleges feladata, hogy híd szerepet tölt­sön be a kormányzati fejlesztés- politika és a vállalkozások között- fogalmazott a képviselet veze­tője. - Elsősorban a magyar mik­ro-, kis- és középvállalkozások fejlesztéseit segítjük. Az önkor­mányzatok esetében pedig ah­hoz nyújtunk segítséget, hogy fejlesztési, beruházási feladatai­kat megvalósíthassák, illetve se­gítjük a felzárkózásukat.- Milyen eszközei vannak a vázolt feladatok végrehajtá­sához a banknak?- A klasszikus hitelfinanszíro­záson túl tőkebefektetési lehető­séget is kínálunk, illetve uniós és hazai támogatásokat is közvetí­tünk. Az MFB Rt. nemcsak tevé­kenységében, hanem szervezeti felépítésében is alkalmazkodik az Európai Unió által támasztott kö­vetelményekhez. Ennek figye­lembevételével a bank vezetésé­vel koncentrált fejlesztéspolitikai intézményrendszer alakult ki. Az MFB tulajdonosa többek között • az Eximbank Rt.-nek, a MEHIB Rt.-nek és a nemzetközi tőkebe­fektetések támogatását végző Corvinus Rt.-nek, amelyekkel együtt bankcsoportként műkö­dik. A jövő év elejétől a támoga­tás- és fejlesztéspolitika intéz­ményrendszerének átszervezésé­vel - az MFB irányításával - or­szágosan 3000 helyen nyílik meg a kkv-k számára az „egyablakos ügyintézés”, és ezáltal leegysze­rűsödik a kedvezményes forrá­sokhoz való hozzájutás.- Az MFB tavaly májusban in­dította el a Sikeres Magyaror­szágért hitelprogramot. Miről szól a program?- A cél, hogy hosszú lejáratú, kedvezményes kamatozású for­rást biztosítsunk. A program ma­gába foglalja a vállalkozásfejlesz­tési, az agrárfejlesztési és az ön- kormányzati infrastruktúrafej­lesztési hitelprogramot. Ezek fon rását az MFB Rt. devizahitelek felvételével teremtette meg, azon­ban a folyósítás forintban törté­nik. A hitelek felhasználási terü­lete igen szerteágazó.- .Milyen érdeklődés mutatko­zik a hitelek iránt?- A legfrissebb adatok szerint 3023 hitelkérelmet fogadtunk be, összesen 206 milliárd forint ér­tékben. A legtöbb fejlesztési hi­tel, mintegy 137 milliárd forint a vállalkozásfejlesztési hitelprog­ram keretében került jóváhagyás­ra, az önkormányzatok számára közel 60 milliárd, az agrárszférá­ban pedig 9 milliárd forint hitel folyósításáról született döntés.- A megyében működő vállal­kozásoknak milyen lehetősége­ket kínálnak a hitelprogramok?- Heves megyében közel 30 ezer vállalkozás működik, ezek 90 százaléka kis-, közép- és mik- rovállalkozás. A régió fejlesztési koncepciójának átfogó célja a gaz­dasági versenyképesség javítása, a régión belüli területi, társadal­mi-gazdasági különbségek mér­séklése. Ennek eléréséhez a ver­senyképes gazdaság megteremté­sén, a turisztikai potenciál erősí­tésén, a városi területek rehabili­tációján, valamint az infrastruktú­ra fejlesztésén keresztül vezet az út. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a mikrovállalkozások számára kivételesen kedvező le­hetőséget kínál a 15 millió forint összeghatárig igényelhető „Mik- rohitel Plusz” konstrukció, ame­lyet a helyi vállalkozói központo­kon keresztül már lehet igényelni. Új elem a mikrohitelnél, hogy ha­marosan az agrárvállalkozások is igényelhetik, maximum 5 millió forintos összeghatárig.- Hová fordulhatnak a vállalko­zók a kedvező hitelek ügyében?- Az MFB Rt. mintegy 40 keres­kedelmi bankkal és takarékszö­vetkezettel kötött refinanszírozási szerződést, ami azt jelenti, hogy ezek bármelyikénél benyújthat­ják a hitelkérelmet A programok­ról részletes felvilágosítást adunk személyesen is a Magyar Fejlesz­tési Bank Részvénytársaság He­ves Megyei Képviseletén (Eger, Dózsa György tér 4., a vár bejára­tánál) vagy a 36/518-703,36/518- 698, illetve a 30/299-1961 telefo­nokon, továbbá a www.mfb.hu honlapon is minden információ megtalálható. ▲ Magyarsága miatt szidalmazták a fiút? a szabadkai rendőrfőnök szerint nem volt etnikai vagy vallási indíttatása annak, hogy ismeretlenek egy ma­gyar fiatalembernek össze­vagdosták az arcát és a csuklóját, miközben magyar­sága miatt szidták. A pa­rancsnok abban sem ért egyet a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőivel, hogy Szabadkán az utóbbi hóna­pokban drámai mértékben romlott a közbiztonság. Szlobodan Milosevics természetes halált halt A háborús bűnökkel vádolt szerb-jugoszláv vezető ter­mészetes halállal halt meg - erősítette meg a holland ügyészség. Milosevics el­hunyténak ügyében a hágai törvényszék is belső vizsgá­latot folytat, amely rövide­sen lezárul. Folytatódott Bagdadban Szaddám Húszéin pere Támadva védekezik Húszéin éles kirohanást intézett a megbuktatott iraki elnök a belügyminisztérium ellen. Állítása szerint a tárca síi­ták ezreinek megkínzásáért és haláláért felelős. Húszéin azt hangoztatta, hogy csak egy nemzetközi bíróságtól számíthat korrekt eljárásra. Újabb ember a Securitate-irattár élén ELŐSZÖR EGY demokrata pár­ti elnöke lett a volt román titkosszolgálat, a Securitate irattárát átvilágító tanács­nak, majd a koalíciós fe­szültség miatt új, liberális történész került a posztra. A konfliktus látszólag meg­oldódott, de a lemondott politikus most azt állítja: a kormányfőnek ügynök­múltja van. @ további hírek: www.reogel.hu Kórházi dolgozók sztrájkolnak Szlovákiában Szlovákiában valamennyi na­gyobb vidéki kórház csatlako­zott pozsonyi kollégáik felhívá­sához, és készül a csütörtöki sztrájkra. Az orvosok és a nővé­rek bére öt éve nem növekedett, ezért most legkevesebb 25 szá­zalékos emelést követelnek. Követelik, hogy a kormány állít­sa le a kórházak nyereség- érdekelt részvénytársaságokká való átalakítását. Az egészségügyi reformot ki­dolgozó miniszter azt állítja, hogy az átalakítás nincs össze­függésben az intézmények esetleges privatizációjával, de a kórházi alkalmazottak ezt nem hiszik el. ■ H. Sz. M.

Next

/
Thumbnails
Contents