Heves Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 78-100. szám)

2006-04-06 / 81. szám

8 Ezer új munkahely Szabolcsban 2009-től ÚJ ACÉLHENGERMŰVET épít Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében az ukrán Ferrexpo IT cég. A tervek szerint a 300 millió euróból (75 mil­liárd forint) felépülő gyár ezer dolgozót foglalkoztat majd. A beruházás idén elindul, várhatóan 2008 vé­gén, 2009 elején kezdi meg a termelést az új üzem. Plusz négymilliárd euró 2007-2013 között véglegesítették az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetését Brüsszelben. Ennek értelmében négy­milliárd euróval több pénz, a hét év alatt összesen 866 milliárd jut közös kiadások­ra. Magyarország 2007-től igényelheti azt a 23 milliárd eurós fejlesztési forrást, amelyről még decemberben állapodtak meg. Ezermilliárd forint regionális központokra A II. NEMZETI FEJLESZTÉSI TERV a regionális pólusok ver­senyképességének növeke­dését tűzi ki céljául, 2007 és 2013 között Budapest mellett Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Szé­kesfehérvár és Veszprém vesz részt a programban. Együtt 800-1000 milliárd fo­rint forrásra számíthatnak. A Hírsávot a támogatja. uoJoi A BUX-i ridex 2006 . április 5-én 23 050 23 000 22 950 22 900 c 22 850 Előző napi záróérték: 22967 (Változás: -0,19« 1 ...1..... 1 5.30, a New York-i ó...... tő zsde nyitása/| i a^' .....r"......1....... 22 800 Záróérték: | 22 750 | '22 953 22 924 [ 22 700 1 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2006.04.05. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Hűmet 84 +20,00 209 Mól 22 895 + 1,76 11385 Fotex 732 + 1,39 371 Synergon 762 +0,79 69 Egis 32250 +0,16 231 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsóéi (Ft) Változás (%) Millió Ft BorsodChem 2 355 00 00 12 7 MTelekom i 945-1,36 2784 OTP 7365-1,14 5 344 PannonPlast 2 775-0,50 244 Richter 44 290-0,47 2 637 A BUX-index az elmúlt napokban 23 500 23 250 23000 22750 22500 22 250 22 000 21750 _______________________________ p ont/ 03.29 03.30 03.31 04.03 04.04 04.05 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. április 5-én €/Ft $/Ft €/$ f i f 266.08 216,82 1,23 +1,55 Ft-0,77 Ft + lcent GAZDASÁGI TÜKÖR 2006. ÁPRILIS 6., CSÜTÖRTÖK Segítség fészekrakó fiataloknak lakástámogatás Az elmúlt években jelentős mértékben növekedett a szocpol Biztos jövedelemmel, akár önerő nélkül is belevághatnak a fiatalok a lakásvásárlásba A fiatalok otthonterem­tésének támogatása azon a filozófián alapul, hogy a kormány azoknak kínál lakáshoz jutási lehetősé­get, akiknek nincs meg­takarításuk. Kolber István regionális fejlesz­tésért és felzárkóztatásért fele­lős tárca nélküli miniszter fel­hívja a figyelmet arra, hogy a programok folytatódhatnak az Új Magyarország első száz lépésével. Ebben szerepel a Kolber István miniszter panelfelújítási program bővíté­se és kiterjesztése a hagyomá­nyos építésű lakásokra is. Ez évente legalább 60-70 ezer la­kás megújítását teszi lehetővé.- Folytatódik a Fészekrakó program?- Igen, az állami kezességvál­lalás korhatára az eddigi 35 évről 40 évre nő. A legális bérlakás­piac szélesítése érdekében adó- kedvezmény jár majd a tulajdo­nosnak akkor is, ha magán- személynek adja ki a lakását. A jelenlegi - felerészben állami, felerészben pedig önkormányza­ti forrásból származó - havi 14 ezerről pedig 20 ezer forintra emelkedik a lakbértámogatás összege.- Mi a Fészekrakó program lényege?- A Fészekrakó programot 2005 februárjában indította el a kormány. Azoknak a fiataloknak segít az otthonteremtésben, akik nem rendelkeznek megtakarított pénzzel, vagy csak igen kevéssel. Van azonban munkájuk, jövedel­mük, s ez lehetővé teszi számuk­ra, hogy hosszú távra tervezze­nek és hiteltörlesztést vállalja­nak, Azt tartom a legfontosabb­nak, hogy segítségével elő- takarékosság nélkül is bele lehet vágni a lakásvásárlásba. Ez köze­lít a fejlett uniós országok gyakor­latához: az életkezdő fiatalok azonnal beköltözhetnek, a tör­lesztés a következő évek gondja. A 30 éves korhatárt 2005 novem­berében 35 évre emelte a kor­mány. így az önálló életkezdést segítő Fészekrakó programban- amelynek egy éve alatt 23 ezer ügyféllel kötöttek szerződést a bankok - megduplázódik azok­nak a köre, akiknek módjukban áll olyan hitelt igénybe venni, amelyért az állam kezességet vállal.- Mi a helyzet a többi lakás- kedvezménnyel?- A lakásépítési kedvezmény, vagyis a szociálpolitikai támo­gatás - a szocpol - olyan vissza nem térítendő támogatás, amely több évtizede segít a lakáshoz jutásban. A kedvezmény 2002 decembere óta jelentős mérték­ben emelkedett. 2005 óta egy gyermek után 200 ezer helyett 900 ezer, két gyermek után 1 millió 200 ezer helyett a dup­lája, 2 millió 400 ezer, három gyermek után 2 millió 200 he­lyett 3 millió 800 ezer forint. Négy gyermek után 2 millió 400 ezerről 4 millió 600 ezerre, min­den további gyermek után pe­dig továbbra is 200 ezer forint­tal emelkedett. A gyermektelen vagy egygyermekes fiatal há­zaspárok számára azzal is köny- nyítette a kormány a lakáshoz jutást, hogy a szocpolt megelő­legezi, ha gyermeket vállalnak. Az egy gyermekhez adott határ­idő háromról négy, két gyermek esetén hatról nyolc évre nőtt. A jogszabály korábban a lakás- támogatás szempontjából a 35 év alattiakat tekintette fiatal­nak; ezt a korhatárt negyven évre emelték fel.- Mi a fél szocpol támogatás lényege?- Mivel sok fiatal pár inkább használt lakás vásárlásába vág, számukra bevezették az úgyne­vezett fél szocpolt, amely a 35 éven aluli fiatalok használtlakás­vásárlását segíti, vissza nem té­rítendő támogatással. így a ne­hezebb szociális helyzetben lé­vő, gyermeket nevelő fiataloknak is jár ez a támogatás, amelynek összege a mindenkori lakásépíté­si kedvezmény fele. A bérlakás­ban lakó, gyermeket nevelők számára segítség a lakbértámo­gatás, amely akár havi 14 ezer forintos támogatást jelent.- A panelprogram a fiatalok­nak is segít?- A panelban lakás nem nem­zedéki kérdés, legfeljebb annyi­ban, hogy a fiataloknál talán kevesebb pénz jut a felújításra, az energiapazarló fűtési rend­szer korszerűsítésére. A panel­program nekik is segít, hiszen a felújítási költségeket ebben a for­mában egyharmad-egyharmad- egyharmad részben a lakás tulaj­donosai, az önkormányzatok, illetve az állam állja. Nemcsak megfizethetőbb lesz így a fűtés, hanem jobb lesz az életminőség, nagyobb a komfortérzet, ezért a panel több fiatal számára jelent­het hosszú távú megoldást, hiszen korszerű lakásból nem vágyik el az ember. ▲ CITROÉN A család minden tagjára gondoltunk. Áprilisban akár 1 700 OOO Ft kedvezmény a Citroénnél!* Citroen Xsara Picasso készpénzfizetés esetén: 3 550 OOO forinttól, akár 1 OOO OOO forint kedvezménnyel. Válassza a Citroen Finanszírozás különleges áprilisi ajánlatát a Családi Hetek ideje alatt! A választott modelltől és felszereltségtől függően akár további 200 OOO forint kedvezmény! érvényes: Xsara Picasso és Beriingo személygépkocsikra. Feltétel: önrész: min. 20%, futamidő: 72 hónap, IHM: 7,99%. U CITROEN Finanszírozás www.citroen.hu A CITROEN a Total.-t választotta. A kedvezmények a: akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényese*. 2006. április í-jétől a készlet.erejéig, de legkésőbb 2006. április ?ü-álg bezárólag; a természetes személyek által leadott úgyféimegren- dőlésekre vonatkozóan. Ar akciós ajánlatok más kedvezményekké: nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk. Az árak a regisztrációs adót és az AFÁ-t tartalmazzák, leien hirdetés nem minősül aján­latnak; a változtatás jogát fenntartjuk. A kedvezmény mértéke az aktuális árlista átaibói értendő. A Citroen Finanszírozás ajánlata CMF alapú, a TŰM meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történi, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A IHM énéke nem tükrözi a hitei árfolyam- és kamatkockázatát. A TrtM meghatározása forint fizetések alapján, az aktuális naptári negyedévet megelőző hónap első munkanapján érvényes devizaárfolyam figyelembevételével történt Az ajánlat tájékoztató jellegi!, a hitelfolyósítás leltéieie a pozitív hitelbírálat. A Citroön Finanszírozás ajánlata érvényes Xsara Picasso 6s Beriingo személyautókra. A kedvezmény mértéke évjárat, modell és felszereltség függvényt, az ÁFA mértéke 20%. *A kedvezmény a magyarországi, készleten lévő C5 HDi esetén érvényes. AGRIA MOBIL 3300 Eger, Kistályai út 133. Tel.: 36/412-652 MÁTRA MOBIL KFT. 3200 Gyöngyös, Ringsted út 2. Tel.: 37/503-064 CITROÉN A stílus utján Munkahelyek szűnnek meg a pánik miatt Mintegy 10-12 ezer ember ve­szítheti el az állását a következő 3-6 hónapban a madárinfluenza miatt - derül ki a Baromfi Ter­méktanács legfrissebb, a szerve­zet tagjai körében végzett felmé­réséből. Ebből ötezer munkahely szűnhet meg a vágóhidakon, és legalább ennyit veszélyeztet a baromfiágazattal együttműködő terü­leteken, mint pél­dául a csomagoló-és takarmányiparban. A madárinfluen­za tavaly az utolsó negyedévben mintegy három- milliárd forintjövedelemkiesést okozott a baromfiágazatnak. Az elfekvő készletek tárolása pedig 50-60 millió forint kiadást jelent havonta. A kereskedelmi láncok ak­ciókkal próbálják fenntartani a baromfitermékek forgalmát. A beszállítók azt tapasztalják, hogy az üzlethálózatok durván lenyomják az átadási árakat. A baromfitermékek átadási ára 15-20 százalékkal csökkent az utóbbi időszakban - mondta el lapunknak Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgató­A csirke kilón­kénti átadási ára harminc fo­rinttal csökkent egy év alatt. ja. Ez elsősorban a csirketermé­keket érinti, mert a fogyasztás leginkább ennél a baromfi- terméknél esett vissza. A hazai fogyasztás legnagyobb részét kitevő csirkecomb tavalyi kilónkénti átadási átlagára 375 forint volt, januárban 340 forint­ra esett. Az egész csirkénél a ta­valy januári átadá­si átlagár 360 fo­rintról 330 forintra csökkent az idei év elejére. Az áruházláncok drasztikus árcsök­kentése miatt a Baromfi Termék- tanács az agrárminiszterhez for­dult. Azt szeretnék elérni, hogy az árak visszaforduljanak. A kü­lönböző üzletek ugyanis egy­mást követik áraik alakításá­nál, és a legalacsonyabb árakat veszik figyelembe. Gráf lózsef ezért egyeztetéseket kezdemé­nyez az élelmiszerláncokkal - tudtuk meg a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisz­tériumtól. Ennek időpontja azon­ban még kérdéses, mivel a tárca vezetője számos vidéki válasz­tási kampányprogramban vesz részt. ■ Tóth Marcella »

Next

/
Thumbnails
Contents