Heves Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-31 / 76. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 31, PÉNTEK w. Ifjúsági program: Válaszd az egészséget! EGER Április 1-jén, szomba­ton 9 és 13 óra között ren­dezi meg a Heves Megyei Életreform Népfőiskola az „Érted, Veled együtt” elne­vezésű ifjúsági egészségvé­dő program zárórendez­vényét. A Kossuth Zsuzsa Gimnázium és Szakképző Intézetben a 11. évfolyamos középiskolások vetélkedőjé­re, illetve további verse­nyekre, ételbemutatókra és -kóstolókra várják az érdek­lődő diákokat. Emléktáblát avatnak a forradalmár tiszteletére Eger A Forradalmi Emlék- bizottság április 2-án, vasár­nap 15 órakor emléktáblát avat Mészáros György, az 1992-ben elhunyt forradal­már, újságíró és cigányku- tató, önkormányzati képvi­selő tiszteletére. Az ünnep­ségre a Szálloda út 4. szá­mú házhoz várják az emlé- kezőket. Hit-Vallás a városi tévében eger A Városi Televízió va­sárnap 18.30-kor jelentkező magazinműsorában a Ke­resztény Értelmiségiek Szö­vetsége elnökének egri elő­adásáról láthatnak összeállí­tást A stűdióbeszélgetés ez­úttal a húsvéti keresztút-já- rásról, illetve más rendezvé­nyekről szól majd, résztve­vői lesznek Somodi József, aki 25 éve kántorkodik, és Szarvas István főegyházme­gyei ifjúsági referens. „Születésnapomra": versmondó maraton gyöngyös A Mátra Művelő­dési Központ idén is meg­rendezi a költészet napi versmondó maratoni. Min­den korosztályból örömmel fogadnak versmondókat, akik április 11-én egy József Attila-vers előadásával hoz­zájárulnak a programhoz. A jelentkezőket kérik, hogy a program zavartalan meg­szervezése és lebonyolítása érdekében április 7-ig jelez­zék részvételi szándékukat Mérai Annamária szakelő­adónál a 37/312-282-es tele­fonszámon. Újabb polgármesteri randevú szakmai tanácskozás Tovább nőtt a vendégéjszakák száma a Tisza-tó körzetében ME GYEI KÖRKÉP A tavaly várossá avatott Kisköre volt az idei Tisza- tavi Polgármesterek Ran­devújának házigazdája. A szakmai előadások után adták át az internetes szavazás győzteseinek já­ró elismerést, az Életfát. Szuromi Rita kisköre Immár harmadik alka­lommal rendezték meg tegnap a Tisza-tó 73 településének közös találkozóját, amelynek házigaz­dája ezúttal Heves megye legfia­talabb városa volt. A délelőtti kezdésnél a jó hangulatról az eseménynek helyet biztosító Vá­sárhelyi Pál Általános Iskola ta­nulói és pedagógusai gondos­kodtak, majd pedig bemutatták annak az ismeretterjesztő film­nek az ötperces változatát, amely a térség egyedülálló élővi­lágát hivatott népszerűsíteni, s amelynek közreműködője a Debreceni Egyetem Hidrobioló­giái Tanszékének vezetője, dr. Dévai György akadémikus volt. A program részeként - amely­nek fővédnöke dr. Lamperth Mónika belügyminiszter, védnö­kei pedig’a Tisza-tó négy part­ján fekvő négy megye közgyűlé­si elnökei voltak - a megjelentek délelőtt szakmai előadásokat hallgattak, amelyek központjá­ban a Tisza-tó turizmusa, a fenn­tartható fejlődés elemei szere­peltek, illetve kiemelten foglal­koztak a közelmúltban elnyert Village-*- védjegy jelentőségével. Szó esett a népesség számának és életkorának várható alakulá­sáról is, hiszen ezek alapján más mellett prognosztizálni lehet a jövőbeni aktív lakosok és nyug­díjasok számát is. Eszerint ha­zánkban jelentősen nő majd a 70 év fölöttiek száma, s ezzel egy időben az aktív, dolgozó korú la­kosság csupán 3,4 millió fő körül várható. Ez pedig előrevetíti a születések számának csökkené­sét, illetve azt, hogy a jelenlegi gazdasági fejlődés nehezebben lesz tartható. Kovács Miklós, a Magyar Tű- risztikai Hivatal elnökhelyette­se a tavalyi esztendő idegenfor­galmi mérlegéről beszélt. Ki­emelte: az országban 19,3 millió vendégéjszakát regisztráltak, amely lényeges emelkedést je­lent a korábbiakhoz képest. Mindez 214 milliárd forint bevé­telt is jelentett. Látványosan nőtt a minőségi szálláshelyek száma, s egyre többen veszik igénybe az üdülési csekkeket - ez utób­biakkal 11 milliárd 500 millió fo­rintos forgalmat bonyolítottak le. A Tisza-tónál tavaly 84 ezer vendégéjszakát regisztráltak, de ebből csak 18 ezer volt külföldi. Az előadó megemlítette a jövő­ben várható fejlesztési irányokat is. így kiemelt helyet kap majd a geotermál-program és az egész­ségturizmus, de szükséges gya­rapítani az attraktív látványele­mek számát is. A Nemzeti Fej­lesztési Terv részeként pedig 10 személyhajó- és sportkikötő megépítését célozzák, valamint hangsúlyosan kezelik a lovas-, a kerékpáros- és a horgászturiz­mus felfejlesztését. A térség egyik nagy beruházása a tiszadobi Andrássy-kastély kultúrturisztikai átalakítása lesz. Ugyancsak fontosnak tart­ják a minőség további javítását, hiszen a Village-*- védjegy elnye­rése is erre ösztönzi a térség ven­déglátóit. Az elismerést a Tisza- tó Európában elsőként kapta, s csupán három évig használhat­Látogatás a vízlépcsőnél Az idén 33 éve annak, hogy át­adták a Tisza-tavat létrehozó kiskörei vhlépcsőt Ezen alka­lomra óránként különjáratót in­dítottak a vízerőműhöz, ahol az érdeklődők megcsodálhatták a mesterséges duzzasztóművet Ennek nyomán alakulhatott ki a tó ma ismert élővilága, ame­lyet gyakran a Loire mente gaz­dagságához hasonlítanak. ja, utána ismét pályázni kell az elnyerésére. A polgármesterek randevújá­nak legizgalmasabb eseményé­nek ezzel együtt az internetes szavazás összesítése és az azt követő díjátadás ígérkezett. Az „Év Tisza-tavi Polgármestere” kitüntetést Ládi Balázs (Sajószöged) kapta. Az „Év Ti­sza-tavi Alpolgármestere” Sza­bó István (Abádszalók) lett, míg az „Év Tisza-tavi Jegyzője” elis­merést Füzesiné Nagy Zita (Tiszacsege) vehette át. Áz idén alapított, s első alkalommal ki­adott „A Tisza-tó Türizmusáért” díjat a kiskörei Szén József pol­gármester vehette át. A szavazás külön érdekessége volt, hogy a világhálónak köszönhetően a megye távolabbi településeiről is érkeztek voksok. A díjazottak Varga Gábor szobrászművész „Életfa” című alkotását vehették át a tornacsarnok ez alkalomra kialakított,színpadán. Eredményt hirdettek a „Víz, amely összeköt" címmel meghir­detett rajzpályázat résztvevői kö­zött is. Kimagasló munkát küld­tek be a tiszanánai, a kiskörei, a hortobágyi és az ároktői tanulók. A Heves megyei iskolák győztes diákjai mellett az iskolaigazga­tóknak, így Márkus Róbert Zsoltnak, illetve Kovács Márton­nak is gratuláltak. A Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanulója, Tóth Barna pedig különdíjas lett. (A rajzokat a vendégek az ese­mény ideje alatt ideiglenes kiál­lításon csodálhatták meg.) A rendezvény zárásaként ízle­tes tiszai halászlével kínálták a vendégeket, illetve már ajánlot­ták az elkészült nyári programok sorozatát is, amelynek nyitóren­dezvénye a hagyományoknak megfelelően a Médiahajó lesz. Jövőre a Tisza-tó polgármeste­reinek hagyományos találkozó­ját Tiszaújváros rendezi. Szén József polgármester (jobbra) turisztikai díjat vett át Kovács Miklós elnökhelyettestől ABASARTOL ZABÁNKIG Abasár - A napokban elkezdődött a Sárhegy út építése, amit az ön- kormányzat a két évvel ezelőtti SAPARD-pályázaton nyert 51 millió forintból valósít meg. A mezőgaz­dasági útvonal aszfaltozása, vala­mint a vízelvezetés kivitelezése összesen mintegy 69 millió forint­ba kerül. Nagy segítség a telepü­lésnek, hogy a beruházáshoz szük­séges 17 millió forintos önrész biz­tosításához a Belügyminisztérium­tól csaknem hétmillió forintot nyert. A nyár végére megépülő út a közeli földeken gazdálkodó szőlő­tulajdonosok közlekedését segíti majd elsősorban. Aldebrő - Az önkormányzat idei munkatervében vállalta, hogy már­cius végéig - számba véve minden lehetőséget - programot dolgoz ki az általános iskolai tanulók megtar­tása érdekében. Eger - Ma 16 órától az Állat-egész­ségügyi Állomás (Szövetkezet út 4. szám) tanácstermében a Székesfe­hérváron élő dr. Schindler Gábor ál­latorvos tart előadást a madárinflu­enzáról és a galambászattal kap­csolatos egészségügyi kérdésekről. A rendezvényre várják a kisállatte­nyésztőket. Egercsehi - A napokban - mind­két településrész művelődési házá­ban - megtartott falugyűlésen Tóth Andrásné polgármester értékelte az elmúlt év gazdálkodását, ered­ményeit, majd az idei költségvetés adta lehetőségekről és a képviselő- testület terveiről beszélt. A hallgató­ság köréből kritika csak az útháló­zatot érintette, és többen szorgal­mazták a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítását is. Erdőkövesd - A település önkor­mányzatának képviselő-testülete kedden ülésezett a művelődési házban. A polgármester tájékoztat­ta a jelenlévőket a két ülés között végzett munkájáról, valamint a le­járt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Ezt kö­vetően a falugazdász és a PEVIK Rt. beszámolója is elhangzott, de értesülhettek az egybegyűltek a te­lepülés egészségügyi és állat­egészségügyi helyzetéről is. A jegy­ző a szociális ellátások helyi szabá­lyozásáról szólt. Az ülésen a „Tiszta udvar, rendes ház” pályázat kiírását is megvitatták a képviselők. Feldebrő - a helybeli Kelemen Jó­zsef szerkesztésében és kiadásá­ban megjelent a Tárná Menti Hírek című újság legújabb száma. A Tárná menti kistérség vidékfejlesz­tési, közéleti, információs és hirde­tési lapját Aldebrőn, Erdőtelken, Egerszalókon, Kálban, Kápolnán, Kerecsenden, Kompolton, Nagy- úton, Tarnaszentmárián, Tófaluban, Verpeléten és Vécsen is olvashat­ják az érdeklődők, de az újság megtalálható a vidékfejlesztéssel kapcsolatos rendezvényeken, fóru­mokon is. A mostani számban szó esik a sikeres Leader+ pályázatról, a fiatal vállalkozóknak kiírt pályá­zatról és például a személyi jövede­lemadó bevallásáról is. Gyöngyös - A Mátra Művelődési Központ Művelődési Galériájában holnaptól harcművészeti témájú fo­tókat tekinthetnek meg az érdeklő­dők. A kiállítás április 8-án, a 14 órakor kezdődő Harcművészeti gá­lával zárul. Hatvan - Közéleti választási fóru­mot rendez ma délután fél 5-től a Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulájában a Hatvan Köz- művelődéséért Alapítvány. Az ese­ményen Érsek Zsolt (MSZP), Szabó Ádám (Fidesz-MPSZ), Szabó László (MIÉP-Jobbik, A Harmadik Út) és Tábi Zoltán (SZDSZ) képviselőjelöl­tek válaszolnak az érdeklődők kér­déseire. Heréd - Egyéb elfoglaltságai miatt lemondott a községi polgárőrség el­nöki tisztéről Kómár József polgár- mester, valamint Kovács István tit­kár és Juhász István gazdasági ve­zető. Utóbbi azonban vállalta, hogy a szolgálatvezetői teendőket to­vábbra is ellátja. Ezt követően a tagság ellenszavazat nélkül elnök­ké választotta Podonyi Pétert, míg az új titkár Bedő Krisztián, a gazda­sági vezető pedig Kelemen Berna­dett lett. Heves - Újabb hat PET-készülék ér­kezett a városba az Összefogás He­ves Városért Egyesület jóvoltából, így a település valamennyi általá­nos iskolájában található most már zsugorítóberendezés. A pillepalac­kok gazdaságos és környezetbarát megsemmisítése az év eleje óta szerepel az egyesület céljai között. Budai Sándor elnök elmondta: az

Next

/
Thumbnails
Contents