Heves Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-31 / 76. szám

2006. MÁRCIUS 31., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP mssmmmm ■ m s MEGYEI KÖRKÉP 3 Ismertető a természetről támogatás Két nyelven készülő kiadványok EU-s pénzből A színes kiadványok nemcsak a laikusoknak, a szakembereknek is tetszenek majd (Folytatás az 1. oldalról) Dudás György arra is kitért, hogy az igényes mobil kiállí­tásukat szívesen odaadják az iskoláknak és bemutatják azt a diákoknak a jeles napokon, így például a Föld, a víz, a ma­darak vagy az állatok világ­napján. Érdiné dr. Szekeres Rozália, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője hangsúlyozta, nagy feladat és rendkívül fontos, hogy a föld- használók, a diákok és a termé­szetvédelem iránt érdeklődők minél szélesebb körben értesül­jenek a BNPI munkájáról. Hasz­nos az ügy érdekében az is, hogy az igazgatóság rendszere­sen indul az ökofilm-fesztiválon. Duska József, a BNPI igazga­tója kijelentette: a környezetvé­delemben akkor lehet igazi eredményeket elérni, ha az or­szághatár csak a térképen húzó­dik. A szlovákokkal közös mun­kának látható eredménye lesz. A speciális együttműködést 13 éve bővítik, és örvendetes, hogy most az EU-tól támogatást kap­tak erre. Eddig nemzeti forrás­ból igyekeztek védeni a termé­szetet, most uniós pénzből tehe­tik ezt. A készülő kiadványok termé­szetesen magyar és szlovák nyelven is megjelennek. ■ (N. Z.) ÁLLÁSPONT Befordultunk gk; / A HAJRÁBA VAGY CÉLEGYENESBE, vagy mibe, JBgf mindegy, a lényeg, hogy mór vágjuk a centit, rlB® * %| mi választópolgárok. Egyre gumibbak va­v gyünk. Idegileg. (Megspórolandó az olvasói te- M lefonokat: tudom, hogy a „gumi” az a közép­idős katona volt egykor, viszont az „idegileg öreg” az nem jó kép, ennyit a műhelytitkokról, jön a lapzárta, sajnálom. A mér­téktartó véleményformálás - ha van ilyen - jegyében azt is hangsúlyozom: a centivágás, a sorkatonásdi hasonlat 1. nem akar üzenni semmit; 2. avíttságával próbál hatni csupán. Ha a mértéktartó véleményformálás, mint kategória, nem létezik, ak­kor arról van szó, hogy hozzáhülyültem ehhez a - látszólag - patikamérleggel óvatoskodó honi közélethez, ami persze valójá­ban hírét se ismeri a mértéknek és mértéktartásnak, boldog-bol­dogtalan beszélhet összevissza, következmények nélkül. Félre hát az óvatossággal, vissza az eredeti szálra!) végéhez közeledik a kampány, és persze durvul megint orvul, nemzetközi szinten fokozódik, dunaszerdahelyi bombagyá­rosok, EBESZ-megfigyelők. Előbbiekkel most ne foglalkozzunk, majd a beléptetőkapuk (ez se direkt van, friss hír, nem tehetek róla, hogy így hívják), szóval a biztonsági emberek és berende­zések megoldják, lesz kommandós tetőn és pincében, lehet rá­juk mutogatni. Megint vissza hát!) Szóval az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, ez a nagy tekintélyű csoport nem akart küldeni hozzánk nemzetközi megfigyelőket a választások­ra, mondván: semmi szükség rá, minden a legnagyobb rendben. de ez csak messziről van [gy. Négy éve is csupa csaló gazember ült a bizottságokban, két, nyereségvágyból elkövetett szendvics- zabálás között hamisítottak szakmányba, innen aztán egyenes út vezetett az Erzsébet hídig, és még tovább. Egészen eddig. Má­ig, amikor is mindkét nagy rivális párt EBESZ-megfigyelőkért kiált. Mert a másik tuti, hogy csalni akar, sőt csalni fog. oké, jöjjenek, sosem árt az óvatosság, mondhatnánk joggal. Csakhogy: a két párt az egyező akarat ellenére menten szókar- dozott kicsit azon, hogy melyikük akarja jobban és régebb óta hívni a független megfigyelőket. Gondolom, majd mindketten ki­hirdetik azt is, hogy a másik fenyegető gazembersége miatt jön­nek mégis EBESZ-ék, már ha jönnek, és mint nagy farú, joviális óvó nénik, majd jól a körmünkre néznek. Félve teszem fel a kér­dést: mi lesz, ha makulátlan tisztának találják? Esetleg megvá­doljuk őket azzal, hogy nem is annyira függetlenek, elvégre „megrendelésre” jöttek, és másodállásban aljas mutyizók? NEM KÉNE INKÁBB ÁPOLÓKAT HÍVNI? Alkalmazkodóképes a mezőgazdaságunk Névtelenséget kért a strand új bérlője (Folytatás az 1. oldalról) Ezután dr. Magda Sándor pro­fesszor, a Károly Róbert Főisko­la rektora tartott előadást, mely­ben áttekintette az elmúlt két év­tizedben Gyöngyösön megren­dezett agrárökonómiai tudomá­nyos napok eredményeit. E szak- tudománynak a legkiválóbb kép­viselői már 1986-ban javasolták a konferenciasorozat megtartá­sát. Az elsőre két évvel később sor is került, amikor az agrár- gazdaság fejlődési pályájának korszerűsítését tekintették át. Ezt követte az 1990-ben tartott találkozó, ahol a reformok és a mezőgazdaság kapcsolatát elemezték. A szeminárium­sorozat ezután nemzetközi lett, melyen a munka és az üzemek kap­csolatát, mező- gazdaságunk jövőjét, a vidék, a falvak eltartó szerepét vizsgál­ták. Ekkor került előtérbe a falu­gazdászok szerepe is. A követ­kező években a gazdálkodás, a verseny, a piacszerzés és a régi­ók mezőgazdasága szerepelt na­pirenden - hazánk EU-s csatla­kozásának elő­készületeit ele­mezve. Két éve az ágazat jöve­delmezőségét és versenyké­pességét vitat­ták meg. Az előadó köszö­netét mondott azoknak a tudósoknak, akik tá­mogatták ezt a mindig aktuális témákat feldolgozó nemzetközi rendezvénysorozatot.- Az Európai Unió 2004-es bő­vítése jelentős változásokat ho­zott a tagországok mezőgazda­ságában - hangsúlyozta előadá­sában Maria Kadlecikova, az FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének alregionális képviselet-vezetője, ami alkalmazkodásra kényszerí­tette az ágazatot. A következők­ben pedig a vidékfejlesztés, a környezetbarát termelés támo­gatása kerül előtérbe. Dr. Szerdahelyi Péter, a Gaz­dálkodás című szaklap szer­kesztőbizottságának elnöke fel­idézte a folyóirat elmúlt fél év­századát és törekvéseit. A nyitó­ülés után pedig felavatták a dr. Sipos Aladár akadémikusról, a főiskola volt tanáráról elneve­zett előadót. tárnáméra Hosszú távú bérle­ti szerződést kötött a helyi ön- kormányzat az ifjúsági tábor, strand és kemping üzemelteté­sére. A pihenőcentrumot ko­rábban évekig egy helyi vállal­kozó bérelte, majd tavaly az ön- kormányzat gondoskodott a nyári csúcsforgalom idején a működtetésről, illetve a nyári turnusok kiajánlásáról. Az önkormányzat most egy egri vállalkozóval kötött hosszú távú bérleti szerződést a mű­ködtetésre. A bérlő nevének ti­tokban tartását kérte, habár in­formációink szerint az egyik legnagyobb egri vállalkozó fia áll a tervezett fejlesztések mögött. A testület jóváhagyásával az önkormányzat 50 évre adta bér­be a strand, kemping és ifjúsági tábor területét. A szerződésben a bérlő vállalta, hogy nem csak fenntartja a pihenőcentrumot, hanem gondoskodik annak je­lentős fejlesztéséről is. így ter­veznek medencebővítést, strand­korszerűsítést, illetve a tábor te­rületén komoly átalakításokat. A munkálatok a jó idő bekö­szöntővel megkezdődtek: mire az első fecskék megérkeznek, lát­hatóak lesznek az új faházak is. Dr. Magda Sándor Maria Kadlecikova ■ ................... " ’ ■........... '"'fj H ÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL első körben a város iskolái egy kivé­tellel, valamint a tenki Szent Imre Általános Iskola csatlakozott az ak­cióhoz, most pedig a hevesi Újtelepi Általános Iskolába is telepítettek hat zsugorítót. így összesen 36 ké­szüléken tömörítik a gyerekek az el­használt pillepalackokat. Kisköre - Április 3-án, hétfőn dél­után fél 4-kor a városi polgármeste­ri hivatal tanácskozótermében tájé­koztatót tartanak a „Sikeres a Ti- sza-tavi Programrégió akciócsoport Leader+ programja” címmel. Az eseményen jelen lesz Ficsor Ádám, az FVM államtitkárság titkárságve­zetője. Lőrinci -Kiváló eredményt ért el a Hunyadi Mátyás Általános Iskola két harmadik osztályos tanulója a Zrínyi Ilona matematikaverseny me­gyei fordulóján Egerben. Szatmári Raul és Szőllős Gábor az első és második helyet szerezte meg a 212 résztvevő közül. A Robotka Jánosné által felkészített gyerekek részt vesznek az április közepén Kecske­méten megrendezendő országos döntőn. Nagyfüged - A község önkormány­zatának képviselőtestülete köz­meghallgatással egybekötött falu­gyűlést tart ma este fél hattól a művelődési házban. A fórumon a helybeliek beszámolót hallhat­nak az elmúlt évi fejlesztésekről, gazdálkodásról, valamint meg-vi- tathatják a képviselőkkel az idei és a jövőbeli terveket, elképze­léseket. Nagyvisnyó - A Magyar Vöröske­reszt Heves megyei szervezete és az egri Vérellátó Állomás véradó ak­ciót tart ma 13.30 és 16 óra között az általános iskolában. A szervezők kérik, hogy a jelentkezők vigyék magukkal a személyi igazolványu­kat és a tb-kártyájukat. Pétervására - A városi művelődé­si házban a napokban nyílt meg az a hobbikiállítás, amelyet a vá­rosban és környékén élők gyűjte­ményeiből állítottak össze. A tárla­ton különböző használati tárgyak, kézimunkák, régi pénzek, szalvé­ták és még sok más érdekesség látható két héten keresztül. Az in­tézményben április 3-án, délután három órától rendeznek húsvéti játszóházat, ahol az érdeklődők ünnepi dekorációt készíthetnek, valamint megfesthetik a hímes to­jásokat. A házban új kurzus is in­dult a héten: a hastánctanfolyam foglalkozásait szerdánként este öt órától tartják meg, és még várják a jelentkezőket. Poroszló - Mint ismeretes, az ál­lami tulajdonú, az Ékövízig kezelé­sében lévő, de önkormányzati hasznosítású kemping bérbeadá­sára pályázatot írt ki a község kép- viselő-testülete. Erre a megadott határidőig Pázmándi Hedvig mis­kolci illetőségű egyéni vállalkozó nyújtott be pályázatot. A testület a jelentkezést elfogadta, s idén má­jus 1-jétől 2015. október 1-jéig bérbe adta a kempinget. A bérleti díj évente 300 ezer forint, ez az összeg a bérlet ideje alatt az inflá­ciót követi. A kempinget már idén februárban birtokba vehette a bér­lő, hogy a szezonkezdésre üzem­képes állapotba hozza azt, de a bérleti díjat csak május elsejétől kell fizetnie. Szilvásvárad - Ma 9 és 12 óra kö­zött véradásra várják az önkéntese­ket az orvosi rendelőben. Az akciót a Vöröskereszt és az egri Vérellátó Állomás szervezi. Vámosgyörk - Ma tartja soron kö­vetkező ülését a helyi polgárőr szer­vezet. A nyári időszámítás miatt a szokásoktól eltérően egy órával ké­sőbb, vagyis 19 órakor várják az önkénteseket a közösségi házban. Zagyvaszántó - Április 1-jén, szombaton folytatják az elmúlt év őszén elkezdett fásítási akciójukat a helyi polgárőrök. A növények el­ültetését az önkormányzat is tá­mogatja, mi több, a megmozdulás­hoz a helyhatósági képviselők is csatlakoznak, Kiss László irányítá­sával- - tájékoztatott Kiss. J. Sza­bolcs, a polgárőr egyesület alelnö- ke. Az elültetendő csemetéket az általános iskolában létrehozott fa­iskolában szerzik be.

Next

/
Thumbnails
Contents