Heves Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-21 / 67. szám
3 2006. MÁRCIUS 21.. KEDD - HEVES MEGYEI HlRLAP MEGYEI KÖRKÉP Templom épül Gyergyóban ereklye Az együvé tartozás érzését is nagyban erősítheti ... A z épülő gyergyószentmiklósi templom rajza. Szent István csontereklyéje is helyet kap benne GYERGYÓSZENTMIKÓS. EGER A hevesi megyeszékhely erdélyi testvértelepülésén, Gyergyószent- miklóson élők régi óhaja látszik teljesülni azzal, hogy tavaly december 6-án - a város védőszentjének, Szent Miklósnak ünnepén - a Bucsin-negyedben lerakták a leendő templom alapkövét.- A templom megépítésének gondolatával még 1989-ben keresték meg az ottaniak az illetékeseket. A most épülő a harmadik terv alapján készül, amely Köllő Miklós munkája. Az első tervét ugyanis tűi nagynak, a másodikat viszont túl kicsinek és drágának találták. Minderről Mandák Attila, az egri Segít a Város Alapítvány titkára számolt be lapunknak annak kapcsán, hogy az összesen mintegy 150 millió forintos beruházás pénzügyi fedezetéhez az alapítványon keresztül Egerben is gyűjtenek adományokat. Érdekesség, hogy Hajdó István gyergyószentmiklósi főesperes kérésére Nagykovácsiból megkapják Szent István koponyacsontjának két darabját is; az ereklyét pedig egy, a Szent Koronát mintázó ereklyetartóban helyezik majd el, amit Kevi Farkas Zsolt készít Ezt azért is fontosnak tartották a gyergyóiak, mert az új, Szent István tiszteletére emelendő templom búcsújának időpontjául május 30-át, Szent István ereklyéje átvitelének napját választották. Az ereklye pedig - ahogyan Hajdó István fogalmazott - még inkább tudatosíthatja az együvé tartozást. Elhangzott az is, hogy a beruházást Eger is támogatni kívánja, ennek mértékéről - mint azt dr. Nagy Imre, a megye- székhely polgármestere elmondta - a költségvetés pénzmaradvá- nyi szakaszában fognak dönteni. Mindenesetre az ügyben már felvették a kapcsolatot a gyergyó- szentmiklósiakkal. ■ (-ne) Téglajegyek, adományok "***• A templom építését téglajegyekkel is segíthetik az itteniek: az alapítvány a Kallómalom utca 88. szám alatti indájában, illetve a Érsekudvarban (Széchenyi utca 5.), a Keresztény Ijjúsági Klub és Galériában árulják ezeket, míg adományokat az Eger és Környéke Takarékszövetkezetnél vezetett 62800307-11030056-os számú számlaszámra lehet befizetni. Egri borok sikere: újabb ezüstérmek EGER, Franciaország A legjelentősebb Chardonnay-borver- senyen, a Chardonnay du Monde-on ismét egri sikereknek is örülhetnek a borbarátok: a franciaországi Chaintré-ban a közelmúltban megrendezett megmérettetésen ugyanis két ezüstérmet nyertek a megyeszékhelyről benevezett borok. A versenyre 36 országból összesen 936 bormintát küldtek be, amelyeket 300 - 40 százalékban francia, 60 százalékban pedig más országbeli szakember - zsűritag bírált. Az ítészek 60 arany-, 185 ezüst- és 63 bronzérmet osztottak ki. Magyarországról négy pincészet - köztük két egri, így a Gál Tibor Pincészet és a Monarchia Borászat - ért el díjat: mindenki ezüstérmet kapott.- Mindez azért is jelent rendkívül sokat a pincészetnek, mert a 2004-es Gál Tibor Egri Chardonnay-t Gromon Tamás főborász és Mérész Sándor borász állította össze, a Tibor által elindított új tölgyfahordós érle- lésű borászati technológia alapiján - tudtuk meg Barta Évától, a pincészet marketing-igazgatójától. A másik díjazott a 2004-es Chardonnay Battonage a Monarchiától. - Új és hagyományos technikák ötvözésével, limitált meny- nyiségben készítettük ezt a nagy testű bort. Az érem nagy elismerés, hiszen a bor még nagyon fiatal, így várhatóan csak nyáron kerül a polcokra - mondta dr. Pók Tamás főborász. ■ K. G. w Húsz év múlva Rénes Marcell OSTOBASÁGOT BESZÉL, DE LEGALÁBB ŐSZINTE. Hogy szándékosan mond igazat vagy véletlenül, az nem derült ki; a tapasztalatok a véletlen feltételezésére hajlamosítanak. Nagyjából ennyi volt leszűrhető Mikola István miniszter- elnökhelyettes-jelölt hét végi, a Fidesz kongresszusán elhangzott előadásából, amikor is Mikola hangsúlyozta, hogy meg kell próbálni nyerni, de nemcsak négy, hanem húsz évre. „Ha négy évre nyerni tudnánk, és (...) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna” - fogalmazott az egyébként a magyar nemzetiélek meggyógyításán fáradozó politikus. két dolgot meg kellene magyarázni, egyet már nem kell. Az első kérdés: miként lehet valakit a miniszterelnök-helyettesi posztra jelölni, amikor ez a tisztség a hatályos magyar Alkotmány szerint nem is létezik? Az alaptörvény módosításához kétharmados jobboldali többség szükségeltetne, ilyet a közvélemény-kutatók maximum a Fidesz-választmányban vagy a Magyar Nemzet szerkesztőségében mérhetnek. A második kérdés: mi az a magyar nemzetlélek? Létezik rá valami egzakt definíció? Mikola azt mondta: „a kollektív tudattalanból Mohácstól Trianonig, Trianontól 2004. december 5-ig a történelmi vereségek, a háborúk felszívták az energiát”. Azaz szegény tudattalanunk most ott kóborol energia nélkül a kietlen pusztán, ahol nyilván kommunista démonok hajkurásszák a fáradt nemzetleiket. Azért a helyettesjelölt egy darabig gondolkodhatott ezen a képen. az viszont immár nem kérdés, valójában miről is szólt az említett, december 5-i népszavazás. Annak idején, 2004 novemberében a kettős állampolgársággal kapcsolatos referendumról Orbán Viktor úgy nyilatkozott: arról döntünk, hogy „adunk-e európai útlevelet az erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyaroknak. A magyar népnek arról kell véleményt mondani, hogy akar-e adni a saját szabadságából a határon túli magyaroknak. Ez körülbelül olyan kérdés, hogy szereti-e a hazáját. Éppen azért kell a kettős állampolgárság, a magyar útlevél, hogy a határon túliak ne települjenek át tömegesen” - mondta Orbán. miként az eredménytelenség mutatta, az anyaországban élők többsége ebben már akkor sem hitt, a határon túliak megvilágosodását pedig Mikola István éppen a múlt hét végén segítette elő. Hogy ti kelletek, meg a problémáitok, a szegénységetek, a nemzetiségi konfliktusok? Ugyan már. A szavazatotok, az igen. Aztán húsz évre jól beássuk magunkat a nemzetgödörbe, vagy hova, hogy maradjunk a stílusnál. Kitüntetés az ügyvédnek a jogvédő munkájáért Budapest, EGER A Roma Polgárjogi Alapítvány hagyományosan, azaz évről évre elismerésben részesíti azokat a személyiségeket, akik kiemelkedő polgárjogi tevékenységet folytatnak. Az idén az elmúlt hét végén Budapesten, a Fészek Klubban adtak át kitüntetéseket. A Polgárjogi Díj 2006 kitüntető címet az arra érdemeseknek az alapítvány kuratóriumából Horváth Aladár elnök, továbbá Iványi Gábor, lancsó Miklós, Ladányi János, Erős Emese és Bársony János ítélték oda. Az ez évi négy kitüntetett között volt megyénkből dr. Magyar Elemér egri ügyvéd, aki több évtizedes polgárjogi és jogvédő munkájáért Vitányi Ivántól vette át az elismeréssel kapcsolatos dokumentumokat. Az is szokás, hogy a Polgárjogi Díj átadásakor az azt megkapó rövid beszédet is mond az ünnepségen. Dr. Magyar Elemér mindössze egyetlen mondattal összegezte saját munkásságát: „Vannak, akik a kettős állampolgárságért harcolnak, én azokért harcolok, akiknek egy se jutott.”. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL képzőművész vezeti. Az eseményre a felnőttek mellett a gyerekeket is várják. Mattal - Kistérségi egészség- és szűrőnapot tartanak a közösségi ház nagytermében holnap délelőtt 9 órától. A rendezvény a Népegészségügyi Program része, a szervezésben több egészségügyi szervezet is részt vesz. A programban vérnyomás-, vércukor-, koleszterinszint-, testmagasság-, testzsírtömeg-mérés, valamint BMI-index-számítás is szerepel. Emellett drogprevenciós és a kistérségi társulás szolgáltatásairól szóló bemutatót is tartanak. Minden résztvevő személyre szóló egészségfüzetet kap, a részvétel ingyenes. Mátrabaila - A helyi nyugdíjasklub szervezésében április 4-én Budapestre kirándulnak az idős emberek. A főváros nevezetességeinek megtekintése után az Operett Színházban vesznek részt egy előadáson. Március 29-én, szerdán Arató Gergely oktatási államtitkár érkezik a településre, hogy tájékozódjon a kisiskolában folyó pedagógiai munkáról. Nagyfádé - Mintegy 71 mázsa elektronikai hulladék jött össze a Nagyrédei Környezetvédők és Hagyományőrzők Egyesülete szervezésében az elmúlt napokban tartott „e-hulladékgyűjtés” során - tudtuk meg Mészáros Tibortól. Az egyesület elnöke sikeresnek értékelte az akciót, miután az előző évi mennyiségnek több mint kétszeresét adták le idén a lakosok a szervezet által koordinált nyolc településen. Mészáros Tibor szerint ez az emberek egyre erősödő környezettudatos magatartásának, a települési önkormányzatokkal való hatékony együttműködésnek, s nem utolsósorban a jó szervezésnek köszönhető. A szervezet elnöke az összegyűlt elektronikai cikkek jellegével kapcsolatban megjegyezte, hogy a kidobott holmik között a televíziókészülékek aránya volt a legnagyobb: az összegyűlt szemét mintegy egyharmada. Petőfibánya - Szerdán 17 órától elnökségi ülést tart a Bányász Sportkör a művelődési házban. A társaság tagjai időszerű kérdésekről tárgyalnak. Pétervására - A könyvtári esték sorozatban legutóbb Fodor László (képünkön), a Dobó István Vármúzeum régésze az egri vár régészeti feltárásáról tartott előadást, a kezdetektől a török ostromig. Március 25-én 16.30tól dr. Csáji László Koppány Kelet-kutató kalauzolja el az érdeklődőket Belső-Ázsiába. Az est címe: Sztyeppéi népek - szkíták, jüencsik, hunok - utóélete Indiában. Rózsaszentmárton - Gyermekrajz- kiállítás nyílt az Őszirózsa Gondozási Központban. A tárlat keretében az általános iskolások munkáival ismerkedhetnek meg az intézmény lakói és a látogatók. lenk - A helyi önkormányzat fotóalbumot tervez megjelentetni a település történetét megörökítő fotográfiákból. A vezetőség várja azokat a fényképeket, amelyek az elmúlt évtizedek hangulatát, a településen élő embereket, épületeket vagy a faluval kapcsolatos eseményeket örökítették meg. Vátnosgyöfk - Ismét megrendezik az ultibajnokságot a közösségi házban. A sorsolás és a verseny első fordulója ma 16.30 órakor kezdődik. A szervezők szeretettel várnak minden egykori és leendő versenyzőt. felfelé! - Március 25-én, szombaton kistérségi nyugdíjas-találkozót szerveznek a helyi Lokálpatrióták, a Nyugdíjas Egyesület és a Művelődési Ház. A rendezvény 10 órakor kezdődik és tizenkét településről érkeznek nyugdíjas csoportok, akik szórakoztató műsorokkal lépnek a színpadra. A rendezvény szervezői ebéddel kínálják meg a szereplőket. A délután további részében élőzene mellett szórakozhatnak a vendégek, tudtuk meg Veres Istvánnétól, a Jégvirág Nyugdíjasklub vezetőjétől.