Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-27 / 302. szám

2 use*4 rrx^ÄK Véradásra várják az önkénteseket adács, noszvaj A két ünnep között is folytatódik a Ma­gyar Vöröskereszt Heves Me­gyei Szervezete és az OSZV Egri Területi Vérellátó közös akciója: december 28-án, szerdán Adácson, a helyi művelődési házban 9-től 12 óráig, illetve Noszvajon, az iskolában 14-17 óráig várják a donorokat a szervezők, akik kérik a véradókat, hogy vigyék magukkal a TB- kártyájukat és személyi iga­zolványukat. Az önkormányzat céljai megvalósultak újlörincfalva - December 29-én tartja évzáró értekez­letét az önkormányzat. Sol­tész András polgármester kérdésünkre elmondta: idén sikerült forráshiány nélkül működniük. Vállalkozásba adnák az orvosi ügyeletet dél-heves Füzesabony Kis­térség Többcélú Társulás vállalkozásba kívánja adni az orvosi ügyeletet a 3-as fő­úttól délre eső települése­ken, Füzesabony központtal és Poroszló telephellyel. A pályázati kiírást 2006. janu­ár 2-án lehet átvenni. Forgalomkorlátozás közműépítés miatt gyöngyöshalász A közútke­zelő kht. tájékoztatása sz&- rint január 1-jéig forgalom­korlátozásra számíthatnak a Közlekedők a 3203. szlP' mú összekötőút gyöngyös­halászi szakaszán, ahol - közművezeték építése mi­att - 30 km/h sebességkor­látozás, útszűkület, egye­netlen úttest jelzőtáblák ér­vényesek. Zongoraest a Kálvin Házban EGER A Kálvin Ház Alapít­vány szervezésében Gaál Gaszton zongorista, zene­szerző ad zongoraestet de­cember 28-án, szerdán 18 órakor. A műsorban jazz örökzöldek, Beatles-feldolgo- zások, valamint az előadó- művész saját szerzeményei szerepelnek. Abasár- Szilveszteri jótékonysági bált rendez a Szent Fülöp Alapít­vány és a Szivárvány Nyugdíjas Klub december 31-én, szombaton 19 órától, a tornateremben. A szer­vezők minden segíteni szándéko­zót és kikapcsolódni vágyót szere­tettel várnak. A befolyt összeget eszközbeszerzésre és fejlesztések­re fordítják. Gyöngyössolymos - A régi hagyo­mányokat felelevenítve betlehemes játékkal járták a községet az általá­nos iskolások. A gyerekek Molnár MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 27., KEDD Jézus születésének óráján szentbeszéd Betlehem üzenete a mai napig nem veszítette el eredeti jelentését (Folytatás az 1. oldalról) Prédikációjában dr. Seregély Ist­ván a hívő ember életét olyan élet­stílusnak nevezte, amelyben en­ni, inni, otthont teremteni, csalá­dot kell nevelni, miközben kutat­ja a világ titkait. Szolgálatunkba kell állítani a világ energiáit, az emberhez méltó élet érdekében, de mindenképpen másoknak kell adni. De, miként is valósítható meg ez az életstílus - fogalmazta meg a kérdést az érsek, majd meg is válaszolta: Jézus példájá­nak követésével, aki ingyen, min­den ellenszolgáltatás nélkül mert jó lenni még a hóhéraihoz is.- Ha mindenki megtenné azt, hogy élete párjáért a családért, a jövőért merne vállalni önzetlen tetteket, akkor megelégedetté válna mindenki. Szítsuk fel a lel­kűnkben a ránkbízottakért oda­adó krisztusi szeretetet, s akkor megtapasztalhatjuk az emberi élet megelégedettségét is! Adjon erőt Isten meghallgatni az üzene­tet, és szebbé tenni a világot - zárta prédikációját az érsek. gyöngyösön a Barátok Templo­mában dr. Nagy Lajos apát-kano­nok celebrálta az ünnepi szent­misét. Amint az előző esztendők­ben, úgy idén is szinte zsúfolásig megtelt a templom 24-én éjjel. Az egyházi vezető prédikációjában egyebek mellett azt hangsúlyoz­ta: karácsonykor nem csak a templomok ajtajai tárulnak szé­lesre, hanem a hívek lelke is meg­Gyöngyösön a Barátok Templomában dr. Nagy Lajos apát-kanonok celebrálta az ünnepi szentmisét nyílik, hogy befogadja a fényessé­get. Délutáni televíziós élményét is beleszőtte mondandójába, fel­elevenítve, hogy az egyik közszol­gálati csatornán milyen tisztán és egyszerűen fogalmazta meg egy Ukrajnában élő magyar em­ber a karácsony lényegét, amikor az „Isten hozta” szavakkal fogad­ta az Örömhírt, Jézus születését. Az apát azt is hangsúlyozta: az ünnep igazi lényege, valódi tartal­ma nem az ajándékokban, nem a tárgyiasult javakban lakozik, ha­nem abban az örömben, ami év­ezredek óta a kereszténység alap­ját adja, a Megváltó születésében. ecséden már este 10 órakor el­kezdődött az éjféli mise, lévén, hogy a község lelkipásztora más településeken is ellátja a plébá- nosi teendőket. Ezt megelőzően a hittanos gyerekek pásztorjátékot mutattak be. lőrinciben az új plébános, Rados László atya az első itteni éjféli miséjét celebrálta. Szentbe­szédében XVI. Benedek pápát idézte, miszerint Isten a Földet választotta tevékenysége színhe­lyéül, s egy sokat szenvedett nép hazáját jelölte ki a Megváltó szü­letési helyeként. Az sem vélet­len, hogy mindez éjjel történt: a sötétségtől ugyanis többnyire tar­tanak az emberek, ám Jézus el­hozta a szeretetet, és azt tanítot­ta, hogy nem szabad félni. A kis­városban is volt pásztorjáték, ezt a hétfő délelőtti szentmisén mu­tatták be a szereplők. Megoldást keresnek az út tehermentesítésére verpelét A rendszeres kőszállí­tások miatt a Közútkezelő Kht. kezelésében lévő utakon kerék­nyomvályú alakult ki, a bizton­ságos közlekedést gátló kátyúk keletkeztek. A probléma kezelé­sére Sós Tamás, a körzet ország- gyűlési képviselője egyeztető megbeszélést kezdeményeit az érintett kőbányák tulajdonosai, a hatóságok és a települések pol­gármestereinek bevonásával Verpeléten. A megjelentek egyetértettek abban, hogy a problémát a kő­bánya-tulajdonosoknak, a szál­lítóknak, a megrendelőknek, a hatóságoknak összefogva kell kezelniük és megoldást talál­ni. A tanácskozás végén abban állapodtak meg, hogy az or­szággyűlési képviselő koordi­nálásával szándéknyilatkoza­tot készítenek elő, melyben rögzítik a probléma kezelésé­ben rövid távon megoldást je­lentő „tüneti kezeléseket”, és a hosszú távon végleges megol­dást jelentő, tervekben szerep­lő elkerülő út építésének elő­készítését. A feladatok részle­tes kimunkálását követően az érdekeltek még az idén újabb megbeszélést tartanak - tájé­koztatta lapunkat Zrónik Ist­ván körjegyző. Ittasan okozott karambolt pech Lebukott a garázsbetörő autótolvaj (-ó) hatvan térsége Peches módon bukott le az a zagyvaszántói fér­fi, akit azóta - egy másik, ugyan­csak zagyvaszántói illetőségű társával együtt - többrendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak a Hatvani Rend­őrkapitányság munkatársai. Patkóné Rőczey Krisztina r. alezredes, bűnügyi osztályveze­tő elmondta: Hort területén sze­mélyi sérüléssel nem járó, de je­lentős anyagi kárt okozó közle­kedési baleset előidézője volt egy állampolgár, aki az ezt követő in­tézkedés során azt állította, hogy az általa vezetett gépkocsit köl­csönkérte valakitől. Mivel az iga­zoltatáskor felmerült az ittasság gyanúja is, ezért az illetőt két­szeri vérvételre a kórházba kí­sérték. Miközben az orvosi procedú­ra zajlott, egy petőfibányai fér­fi azzal kereste meg a rendőr­séget, hogy ismeretlen elköve­tők feltörték a garázssoron lé­vő tárolóját. A nyomozók a helyszínre érve megállapítot­ták, hogy nem is egy, hanem hat garázst fosztottak ki a tet­tesek, akik az egyikből maguk­kal vittek egy személygépko­csit is. Természetesen azonnal azonosították azt az autót, amely nem volt más, mint a horti balesetben a vétkes által vezetett járgány... A fentieket követő házkutatás keretében a zagyvaszántói férfi és társa lakásában több műsza­ki cikket is lefoglaltak, amelyek tulajdonjogát jelenleg is vizsgál­ják. A gyanúsított és társa ellen hat rendbeli betöréses lopás, il­letve betöréses lopás kísérlete miatt, a baleset okozójával szem­ben jármű önkényes elvétele és - ha az orvos szakértői véle­mény alátámasztja a feltétele­zést - ittas járművezetés miatt indul eljárás. ABASÁRTÓL ZÁRÁNKIG Gusztáv és Ombódi András eredeti „solymosi" gyűjtését adták elő, a darabot Németh Mária tanította be. A művelődési ház vezetője azt is el­mondta, hogy minden háznál nagy szeretettel fogadták őket, és a gyer­mekek is élvezték a hagyományos betlehemes játékot. Hatvan - Csütörtökön 18 órakor kezdődik a Városi Művelődési Köz­pont aulájában a Dávid család im­már hagyományos év végi ünnepi koncertje. Minden érdeklődőt szerettei várnak. Kisköre - A közelmúltban ülésezett ebben az esztendőben utoljára a képviselő-testület. A napirendi pon­tok között szerepelt a Szociális és Egészségügyi Bizottság idei tevé­kenységének értékelése, valamint a jövő évi munkaterv megtárgyalá­sa. Lőrinci - Csütörtökön Rados Lász­ló atya ministránsaival együtt felke­resi a települési idősek otthonát. A meglátogatottaknak zenés műsor­ral kedveskednek. Márkáz - Az önkormányzat és a hegyközség a község minden lakó­ját várja a II. Téli-boros-toros ren­dezvényére, melyet december 29- én, csütörtökön tartanak a Szent István parkban. A programok reggel nyolc órakor disznóvágással kez­dődnek, majd délelőtt 10 órakor a nyugdíjasklub és az általános isko­lás diákok közreműködésével nyit­ják meg a rendezvényt. A gyerekek­nek játékos vetélkedőt rendeznek 11 órától, ezután bemutatkoznak a borosgazdák, délután fél 1-től pe­dig kóstolót adnak a toros ételek­ből. Este vacsorával és táncházzal várják az érdeklődőket. MikÓfaiva - A képviselők elfogad­ták a költségvetési terv első három­negyed éves teljesítéséről szóló be­számolót. Ezt követően pedig a 2006. évi költségvetési koncepciót fogadták el. Rendeletet alkottak a 2006. évi átmeneti gazdálkodásról, módosították a helyi értékek védel­méről, valamint az önkormányzati tulajdonú csatornamű használatá­ért fizetendő díjról szóló rendeletet. Az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Rt. azt közölte, hogy jövőre nem tervez emelést, marad a díj 756 forint köbméterenként, plusz ÁFA. Ehhez a környezetvédelmi mi­nisztériumtól támogatást igényel­nek, ezért még nem tudható, hogy mennyit kell fizetnie a lakosságnak. A vízterhelési díj azonban csökkent, az idei 2 forint 60 fillér helyett jövő­re 2 forintot kell fizetni köbméteren­ként a helyieknek. Poroszló - A napokban nagy meglepetés várta a helyi Vass La­jos Általános Iskola tanulóit és ta­nárait, ugyanis a Dimarson Electronics Kft. 12 televíziókészü­léket és DVD-s házimozi-rendszert ajándékozott az intézménynek. Az utolsó két tanítási nap a szórako­zás jegyében telt, akár minden órán filmet nézhettek a gyerekek, ha jó magatartásukkal megnyerték pedagógusaikat. A készülékek ün­nepélyes átadására az iskola kará­csonyi ünnepségén került sor. A gyertyagyújtás és a közös éneklés után az iskolások karácsonyi ver­sekkel, dalokkal, betlehemes já­tékkal kedveskedtek a vendégek­nek. A műsort a Pro Musica Zene­iskola hangszeres növendékeinek produkciói színesítették. Az önkor­mányzatok számítógépekkel, játé­kokkal, a „Poroszlói Iskoláért” ala­pítvány pedig CD-lejátszókkal aján­dékozta meg a diákokat. Rózsaszentfflárton - Évzáró ünne­pi műsor kezdődik csütörtökön dél­után 14 órakor az Őszirózsa Gon­dozási Központban. Az eseményen szalontánc-bemutató, valamint Vas­tag Richárd zenész műsora szóra­koztatja az intézmény lakóit. (

Next

/
Thumbnails
Contents