Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-27 / 302. szám

2005. DECEMBER 27., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Gyertyaláng és pásztortüzek lélekmelegítő Ajándék a falunak, köszönet az egész éves munkáért Megjelent hatalmas puttonyával a Télapó is, aki szaloncukorral ajándékozta meg az egybegyűlteket FOTÓ: SUHA PÉTER Az ünnep békéje Í A KERESZTÉNY VILÁG - AZ EMBERISÉG EGYHAR­mada - ünnepelt. A hívő emberek a kétezer éves örömhír megerősítését, mások a család­dal, szeretteikkel való meghitt együttlét lehe­tőségét várják a karácsonytól többnyire. És várják az ilyenkor szokásos ajándékozás örömét. Tudjuk, hogy ez utóbbi terület az, amit a leggyakrabban illetnek negatív ész­revételekkel sokan, mert úgy vélik: minden áruvá, termékké, pénzen megvetté lett, ellopva az ünneptől azt, ami valójában, az önzetlen szeretet kifejeződését. de vajon igazuk van-e azoknak, akik az utolsó áruházi roha­mokat látva úgy gondolják, hogy a vásárlási láz maga a kará­csonyi ünnepkör megcsúfolása? Ezen az első nekifutásra köny- nyen megválaszolható kérdésen azért érdemes egy kicsit el­időzni. Elgondolkodni mondjuk azon, hogy legalább karácsonytájt kellően toleránsak vagyunk-e a másik ember szo­kásai, lelki- és gondolatvilága, egészen pontosan mássága iránt? Megértjük-e például a gazdag embert, aki szeretetét úgy fejezi ki, hogy (pénzben is mérhetően) drága ajándékot vesz? Megértjük-e a nem hívőt és fordítva, ha a miénktől eltérően a maga szokásai és meggyőződése szerint tölti december 24-ének éjszakáját, vagy ahogy a másikuk mondja, a Szentestét? Mert nem sok rosszabb dolog lehet, mint - akármelyik nézőpontból - uniformizálni a szeretet szabályait. Ez az emberrel egyidős érzés a sémák egyszerűségénél azért összetettebb. (Mitől lenne például a szegény eredendően jó, a gazdag pedig rossz ember, hogy csak egy lehetséges sematizálást ragadjunk ki?) ha túllépünk az „elvi” dolgokon, akkor a maga konkrétságá­ban azt látjuk, hogy a 2005-ös karácsony viszonylagos békes­ségben telt, s ennek a békességnek az egyik legszebb bizonyí­tékát éppen Betlehem, Jézus Krisztus szülővárosa adta, ahová a hírek szerint - a hideg, esős időjárással dacolva - mintegy harmincezer külföldi hívő és keresztény arab zarándokolt el. Kétszer annyian voltak, mint tavaly, és többen, mint bármikor a palesztin felkelés öt évvel ezelőtti kitörése óta. kis lépés ez A megbékélés útján. Ám hinnünk kell abban, hogy a békesség ilyen kicsi lépésekből áll össze. Tanácsadó testület alakult a régióban (s. p.) kssnána - „Mintha pásztortűz ég...”, citálhatták volna vasárnap este az ismert költeményt a vár tövében, na persze ezúttal nem őszi, hanem nagyon rrtéli éjsza­káról mesélve. A Kompoltiak egy­kori várának tövében ugyanis ha­talmas máglyák melegénél gyüle­keztek a helybéliek - több százan -, hogy a falu hagyományos évzá­ró rendezvényén, a Karácsonyi Lélekmelegítőn részt vegyenek. A szálló zsarátnokok égre szálló szikráinak egyre több csil­lagszóró felelgetett, miután a vendéglátók óriási csomagból osztották a több száz emberből álló közönségnek a hagyomá­nyos karácsonyi kelléket. Meg­jelent persze Télapó is, aki hatal­mas puttonyából szaloncukorral ajándékozta meg az egybegyűl­teket. Mindeközben a színpadon Koncsos Sándor polgármester lépett a mikrofonhoz, s köszön­tőjében elsőként arra emlékezte­tett: a község évenként rendsze­resen megrendezett ünnepeinek sorát zárja minden esztendőben a Lélekmelegítő. Úgy vélte, ez ta­lán annyiban különbözik a töb­bitől, hogy kevésbé „idegenfor­galmi” jellegű, ellenben alkal­mat ad nemcsak^ közös ünnep­lésre, hanem arra is, hogy a te­lepülés ekként mondjon köszö­netét mindazoknak, akik az esz­tendő során a falu javára dolgoz­tak. Nos, ezzel együtt is tény: ko­rántsem „csak” kisnánaiak jöt­tek el, hogy családjukon túl a na­gyobb közösséggel is ünnepelje­nek. A szomszédos települések­ről is érkeztek, s talán még távo­labbi vidékekről is. Kívül és belül... A léleknek kedves melegség mellett a testről is gondoskod­tak a vendéglátók, s nem csak külső fűtésről, hiszen az egybe- sereglett ünneplőket forró teá­val és fűszeres meleg borral is várták. Mire az erdőbirtokosság jóvol­tából megrakott máglyák kissé megroskadtak, s körülöttük az olvadt hó is felszáradt, kezdetét vette a műsor: elsőként a Pannó­nia Singers Együttes, vagyis Várhegyi Tóth Gábor és Csillag Noémi dalolt a karácsonyról, hű­en koncertjük címéhez, mely­ben Száz gyertyalángot ígértek. A közismert dallamok kellően megalapozták a hangulatot, mó­dot adva a közönségnek is, hogy ne csak tapssal jutalmazza a produkciót, de egy kis közös éneklés erejéig be is kapcsolód­jon abba. A következőkben a Nánai Sólymos Vitézek és a Mátragyöngye Népdalkor betle- hemes játéka zajlott az ódon to­rony és a sok vihart megélt falak tövében. A Megváltó születése fölött érzett keresztényi öröm az­tán nem csak láthatatlan nyalá­bokban szállt az égre, hiszen tű­zijáték következett, újkori fé­nyességként hirdetve az Úr di­csőségét. Az elengedhetetlen karácsonyi kel­lék: a csillagszóró MISKOLC Október elsejét követő­en alakultak meg országszerte a Regionális Fejlesztés Opera­tív Program - megvalósításá­nak kedvezményezettje az Or­szágos Foglalkoztatási Közala­pítvány - keretében az OFA- ROP hálózat regionális irodái. A létrehozott irodák között sze­repel az Észak-magyarországi Regionális Iroda, miskolci székhellyel. Az iroda december 16-ra hívta össze a Regionális Programtanácsadó Testület alakuló ülését oly módon, hogy a testületben szerepet vállaló szervezetek számára meghívó­kat küldött és felkérte az érin­tett szervezetek vezetőit, illetve delegált képviselőit a testület munkájában való részvételre. Az alakuló ülésen dr. Simkó János, az Észak-magyarországi Regionális Iroda programvezető­je adott tájékoztatást az iroda te­vékenységéről, illetőleg az ala­kuló testület várható feladatai­ról. A résztvevők a későbbiek­ben beszámolót hallhattak a he­lyi foglalkoztatási kezdeménye­zésekről, valamint a szociális gazdaság magyarországi helyze­téről. Az ülés további részében a testületbe meghívottak adtak rö­vid tájékoztatást az általuk kép­viselt szervezet tevékenységéről, a szociális gazdasághoz való kapcsolatukról, illetve megfogal­mazták a testület jövőbeni mun­káját érintő javaslataikat. A jelenlévők elfogadták a tes­tület munkájában való részvé­telt - tudtuk meg dr. Simkó Já­nostól -, s egyúttal felajánlot­ták szakmai segítségüket a program megvalósításához. Szilveszter: legtöbben otthon várják az újévet Az ünnepek közeledtével egyre gyakrabban merül fel bennünk a kérdés, hogy hol és mivel tölt­sük a szilvesztert. A végső dön­tés meghozatalában azonban nem vagyunk csupán saját ma­gunkra utalva, mivel különféle utazásszervező irodák igyekez­nek levenni „némi ellenszolgál­tatás fejében” vállunkról a vá­laszadás és a döntés terhét. Az ajánlatok árkategóriában és utazási célokban is széles ská­lán mozognak. Kéthavi átlag- jövedelemnek megfelelő összeg fejében utazhatunk 3 napra egzotikus, trópusi országokba, avagy „csupán” feleannyiért ha­zai wellness szállodába. Azok, akik nem akarnak vagy nem tudnak ezen ajánlatok közül vá­lasztani, tölthetik a szilvesztert Ön hol ünnepel idén szilveszterkor? Otthon, baráti, családi körben Otthon, egyedül Városon belül, ismerősökkel Elutazom belföldre Elutazom külföldre FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TAIÍ A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES A diagramból is jól látszik, hogy a lakosság nagyobb része otthon tölti a szilvesztert, mégpedig a legtöbben baráti körben. Csak kevesen tervezhetnek utazást. A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás tanszéke és az AS-M. Kiadói Kft. közvélemény­kutatást végez a napilapot vásárló felnőtt magyar lakosság körében. A minta nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. otthon akár egyedül, akár csend­ben, szeretteik vagy - kevésbé csendben - barátaik körében. Közvélemény-kutatásunkban arról kérdeztük a napilapvá­sárlókat, hogy hol fogják ünne­pelni az idei szilvesztert. A megkérdezettek mintegy 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy otthon tölti a szilvesztert. Közülük 54 százalék barátai vagy családja körében, 5,8 szá­zalék pedig egyedül, egymagá­ban. A válaszadók 26 százaléka városon belül, ismerőseinél vár­ja a pezsgőbontást, és mind- összesen 14 százalék azon sze­mélyek aránya, akik elutaznak. Utóbbiak közül is csupán 3,7 százalék utazik külföldre. Nincs számottevő eltérés e kérdésben a férfiak és a nők vé­leménye között. A nők között va­lamivel magasabb azok aránya, akik szeretteik között kívánják tölteni a szilvesztert. Az adatok­ból kiderül, hogy a 60 év felet­tiek a legmagányosabbak, amit az egyedül szilveszterezők vi­szonylag magas aránya is mutat (minden ötödik 60 év feletti egyedül lesz szilveszter éjszaká­ján). A legfiatalabb korosztály az újév köszöntésében is kifeje­zésre juttatja szabadságvágyát, mivel náluk a legalacsonyabb a szilveszteri otthonmaradás ará­nya (40 százalék). A magasabb végzettségűek csoportjában a legmagasabb a külföldre utazók aránya (11 szá­zalék), az alacsonyabb végzett­ségűekében pedig az otthon szil- veszterezőké (60 százalék). Magyar Dávid fotós munkáit tekinthetik meg EGER Az egri születésű Magyar Dávid a vizuális művészetekkel korán kapcsolatba került. Moz­góképet tizenévesen készített először testvéreivel, kezdetben hobbiként kísérleti filmeket, ké­sőbb pedig megrendelésre videoklipeket. A fotózással mint­egy három éve ismerkedett meg. Első képei megalkotásánál még nem törekedett önkifejezésre, csak később jött rá, hogy a fotók­ban több rejtőzik. A közönség elé csak idő múltán, mestere buzdí­tására lépett ki. A hevesi megyeszékhelyen ja­nuár hatodikán nyílik kiállítása, a Művészetek Házában, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents