Heves Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-21 / 117. szám

8 2005. MÁJUS 21., SZOMBAT GAZDASÁGI TÜKÖR Az epertermelőknek kedvez a közös piac az európai unió piacának nyitottsága kedvez a magyar termelőknek, mert az utóbbi időben már nem csak a balti államokba szállítanak epret, de Angliába is, és ez a piac csak bővülni fog a következő hónapokban - mondta Lux Róbert, a Magyar Zöldség­gyümölcs Szakmaközi Szer- kj vezet és Termékta- ^MdH^’nács főtitkára. Magyarországon y ■ Jévente mintegy \ ' jpl-'á ezer tonna ^^^földiepret termel­nek, és az import mintegy 1500 tonnát tesz ki. A földi- epret termelők éves árbevé­tele 1,2-2 milliárd forint körül mozog. Védik a hazai tejpiacot k külföldi 2,8 százalékos zsírtartalmú tej kitiltásával a magyar piacról mintegy 200 millió literes piaci szeg- menst sikerült megvédeni - mondta Kiss Pál István, a Friesland Foods Közép- Európa elnök-vezérigazgató­ja, a Tej Terméktanács elnök­ségi tagja. A terméktanács elnökségi tagjának vélemé­nye szerint főként a Csehor­szágban, illetve Szlovákiában előállított 2,8 százalékos zsír- tartalmú tej veszélyeztette a magyar termelők érde­keit. A magyar tejfo­gyasztás mintegy 50 százalékát teszi ki a 2,8 százalékos TL zsírtartalmú tej, Titaminek előállí- r tására Magyar- ország még a w __ -csatlakozáselőtt átmeneti mentessé­get kért az Európai Uniótól. a kiskunsági településen tartják. A háromnapos ren­dezvényen négy bizottság csoportonként hét nemzet­közileg elismert szakembe­re véleményezi a borokat. Importnyomás a termelőkön az idén az előrejelzések sze­rint mintegy 200 ezer ton­nával csökken a magyar zöldség-gyümölcs ágazat teljesítménye - tájékoztatta a sajtót Mártonfly Béla, a Zöldség-gyümölcs Szakma­közi Szervezet és Termékta­nács igazgatója. A mennyi­ségi csökkenés előrelátható­lag a tavalyi mintegy 350 milliárd forintos árbevétel 10-15 százalékos mérséklődé­sével jár. Össztermés- csökkenésre azért kell szá­mítani, mivel az unió pia­cán rendkívüli módon meg­nőtt a Thaiföldről, a Kínából és Indiából származó im­port zöldségek aránya. Nehéz helyzetben a jó nevű cég a globus Konzervipari Rt. 2005 I. negyedévét 459 mil­lió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta, ez több mint kétszerese az egy év­vel korábbi 199,5 (millió forintos veszteségnek közölte a társaság a — nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült kon­szolidált, nem auditált gyorsjelentésében. Kevesebb az állat az ólakban, istállókban Országos borverseny Kecelen HUSZONKÉT hazai borvi­dék több mint 500 bo­ra versenghet a legjobbak­nak kijáró el­ismerésért augusztus 15. Horváth csaba, a Hegyköz­ségek Nemzeti Tanácsának főtitkár-helyettese lapunk­nak elmondta: kétévente tartanak országos versenyt. Négy fővárosi rendezés után döntöttek úgy - a ke­celjek kérésére -, hogy a 29. országos borversenyt az elmúlt négy hónap során Magyarország szarvasmar­ha- és sertésállománya to­vább csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap. A szarvasmar­hák száma 721 ezer volt az idén április 1-jén, 21 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ko­rábban. A tehénállomány egy év alatt 7 ezerrel 346 ezerre csökkent, az utolsó négy hónap alatt ezerrel nőtt. A 3,9 millió állatot számláló sertésállomány december 1-je óta 2 ezerrel, egy év alatt 372 ezerrel csökkent. A 293 ezer anya­koca száma egy év alatt 19 ezerrel, december 1-je óta 3 ezerrel fogyott. és 17. között. Az állattenyésztési termékek árának alakulása 100% = 2000-es év 140---------—i Elő állatok------------------—— ----------------------­1 30 .........Élő állat és állati termékek összesen T anuljon meg a tehén is legelni! Tizenötmillió tonna gabo­náról álmodni Magyaror­szágon őrület. Ha ennyi teremne, az végső válság­ba sodorná a mezőgaz­daságot. Irtózatosan nagy támogatás mellett sem prosperálna nálunk ekkora méretű gabonater­mesztés. Nem más állí- tóttá ezt, mint NAGY BÁLINT, a Wg gödöllői Szent István Egyetem nj| nyugalmazott 11! professzora, aki számos tudományos munkában fejtette már ki fenti tézisét. An­nak kapcsán beszélt e témáról nemrégiben a Lakitelek Népfőis­kolán - A magyar gazda élni akar című konferencián -, hogy még a tavalyi termésből is a raktárakban van vagy 12 millió tonna. A túltermelési válságot a 3 hetes februári-márciusi gaz­datüntetés sem oldhatta meg. El kellene mozdulni a holtpont­ról, hiszen a gazdák vesztesége a 2004-eshez hasonló termés esetén az idén nagyobb lesz a tavalyinál is. (Nincs elégséges raktárkapacitás, a hazai állatál­lomány kevés a gabona feleteté­séhez, s egyébként is piacvesz­tésben van a magyar hústerme­lés.) De hogyan lehet a termel- vényekkel kijutni a piacra? Speciális, helyhez kötődő ter­mékekkel, szolgáltatásokkal kell piacosítani a régió minden adottságát. Ahol például gyógy­fürdőt működtetnek, ottgyógy- élelmiszereket kell kínálni a reumásoknak. ló értelemben a csodatévő helyeket is piaccá kell változtatni. A professzor szerint pusztán termelésből nem lehet megélni, mert a világgazdaságban meg­változott a centrum: nem a ter­melés az értékteremtő, hanem a piac. A pénz mintegy három­negyede nem forog vissza a ter­melésbe - csak egynegyede ter­mel, a többi áruként forog a mű-, a spekulatív piacon, ahol pókerjátszma zajlik. A termelés akkor effektiv, hatékony, ha a végállomás a - szövetkezéssel megvalósított - feldolgozás és értékesítés. Ha a mezőgazdaság nem ebben az irányban szerve­ződik, továbbra is ki lesz szol­gáltatva a feldolgozóiparnak, a globális tőkének. Nagy Bálint szerint a kor­mánynak van agrárkoncepció­ja, 2005. március 12-én szüle­tett, de titkos. Vajon miért? Nem adták ki nálunk az EU vidékfej­lesztési chartáját sem. Ha köz­zéteszik, akkor tudná a vidék, a falu, hogy miért érdemes ösz- szefogni. Mert az EU-ban más­ként kell gondolkodni, mint ed­dig. A gazdáknak el kell foglal­niuk - összefogva akár az or­vossal, a pappal - a vidékfej­lesztés pozícióit. Júliustól meg­változik az unió vidékfejlesztési chartája - több támogatást szán az EU erre a célra -, mert segí­teni szándékozik a munkahely- teremtést és -megőrzést. Erősíteni szükséges a regio­nális szemléletmódot, összefo­gást. Minden adottságot piacosí­tani kell, mert - ahogy a pro­fesszor mondta - napjainkban a piac az isten. Ha erre nem lesz képes a gazdatársadalom, ki­csúszik a föld a talpa alól. Nagy Bálint a többi közt szorgalmazta a vertikális gazdálkodást, s azt is, hogy a gazdák menjenek el a félszabad állattartás felé, tanul­jon meg a tehén is legelni. ■ A. Tóth Sándor Gabonaintervenció: túl a felén A Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Hivatal a gabonaintervenció kereté­ben csütörtökig a felaján­lott mennyiség több mint felét, két és fél millió ton­nát vásárolt fel az ország­ban. A legtöbb kalászost és kukoricát a legna­gyobb gabonatermelő térségekben, így Hajdú, Szolnok és Békés megyé­ben vették át. Laczi Zoltán Az uniós csatlakozással átvett közösségi gabonaintervenciós rendszer célja a túltermelés okozta termékfelesleg egyidejű piacra jutásának megakadályo­zása. Közismert, hogy interven­cióra csak közösségi eredetű, tehermentes, legalább 80 tonna mennyiségű árpa, búza, kukori­ca és cirok, illetve legalább 10 tonna durumbúza ajánlható fel, amennyiben eleget tesz a minő­ségi követelményeknek. A fel­ajánlott, megmintázott, s a kívá­nalmaknak megfelelő terményt az Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal (MVH) megha­tározott számítás szerint, ton­nánként 101,31 eurós alapáron vásárolja fel, ami november 1-jétől havonta tonnánként 0,46 eurós növekménnyel egé­szül ki. A felvásárlás - nem kevés gonddal-bajjal - tavaly novem­ber elsejétől kezdődött. Az ere­detileg hétmillió tonnás felaján­lásból az árutulajdonosok visz- szavontak 2,2 millió tonnát, to­vábbi 240 ezer tonnányi tételt pedig az MVH utasított el. így is bőven maradt 4,5 millió tonna gabonaféle, amit az intervenció ■ Gráf József agrármi­niszter tájékoztatása szerint várhatóan a ma­gyar intervenciós gabo­nakészletből szállítanak árut az aszály sújtotta Portugáliába és Spa­nyolországba. keretében kívánnak értékesíte­ni tulajdonosaik. Ebből a május 19-i adatok szerint az ezzel megbízott intézmény már több mint 2,5 millió tonnát vásárolt fel. A vételi határozatot köve­tően a kifizetés folyamatosan, harminc napon belül történik. Gabonaintervenciós intézkedés megyei bontásban 2005. 05. 19. RAKTÁR GABONA FELAJÁNLÁS ÖSSZES FELAJ. MENNY. FELVÁSÁROLT MEGYE (t) SZERZŐDÉS (t) (NETTÓ t) MENNY, (t) Bács-Kiskun 296480 190400 236068 153926 Baranya 286689 238406 258878 156972 Békés 553583 407812 591458 257 209 Borsod-Abaúj-Zemplén 242 750 137450 176 742 81807 Csongrád 263134 152994 210439 77 802 Fejér 394 562 235 520 237114 158358 Győr-Moson-Sopron 188060 89980 99754 59747 Hajdú-Bihar 624130 510130 530937 379854 Heves 159817 97171 101263 54571 Jász-Nagykun-Szolnok 474343 354337 393 73 2 266235 Komárom-Esztergom 66104 35204 36870 9 940 Nógrád 90000 42 950 11258 6062 Pest 342 650 297810 430575 174978 Somogy 421773 377553 315969 166424 Szabolcs-Szatmár-Bereg 452653 312969 398765 229732 Tolna 437 572 372082 332 830 157909 Vas 135051 96251 81053 49809 Veszprém 150334 98084 69 628 28909 Zala 111200 76 900 63032 42495 Mindösszesen 5 690 885 4124003 4 575365 2 512 739 A BUX-index 2005. május 20-án NYERTESEK 2005.05.20. Részvény Utolsó ár (R) Változás (%) Millió Ft Egís 16950 2,67 562 FHB 12 465 2,21 161 Mól 15425 1,71 7 497 OTP 6300 1,29 7 434 MTELEKOM 868 0,70 10014 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió R Fotex 255-2,30 95 Richter 24 495-0,83 1 724 Antenna 4 100-0,49 100 BorsodChem 2 130-0,14 442 TVK 5630-0,09 107 A BÉT indexe az elmúlt napokban MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. május 20-án. €/Ft $/Ft €/$ i ' — 251,74 199,19 1,26 +0,44 Ft +0,63 Ft Ocent Lelkiismeretes hústermelő- Doktor úr, nem vizsgálná meg Mazsola koleszterinszintjét?!

Next

/
Thumbnails
Contents