Heves Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-21 / 117. szám
2005. MÁJUS 21., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 9 CSALÁD&NEVELÉS Megnyugtató lenne, ha az illetékesek megoldanák, hogy egyetlen állat se érintkezhessen azzal a homokkal, amelyben gyermekeink játszanak Vakíthatnak a homokozók játszótéren Veszélyes kórokozók leselkednek szemünk fényére Magyarországon évente hat-nyolc kisgyermek veszíti el látását fertőzés miatt, amit a játszótéren szedett össze. Az adat megdöbbentő, de a homokozók többségének állapotát ismerve nem meglepő. Dukay Nagy Ádám m-------:—int——•—■; jw. A nyár rengeteg szabadban töltött időt jelent a gyerekek számára. A bezártság után kiszabadulhatnak a vízpartra, az erdőbe vagy a játszóterek valamelyikére. Ott azonban nem kevés veszélyleselkedik rájuk. Higiéniai szempontból a magyarországi játszóterek jelentős része borzasztó állapotban van. Az elavult, összefestékszórózott fém- mászókáknál még veszélyesebbek a homokozók. Pedig a kicsik nagyon szeretik azt a pár négyzetméteres területet. Az apróságok itt ismerkednek először a közösséggel, tanulgatják az együttes játék, a közösen elérendő cél jelentőségét. A valóság azonban nem ilyen eszményi. A magyar játszóterek többségén ma még törött üvegekbe, sőt akár használt injekciós tűbe markolhatnak a gyerekek. Azokban a nagyobb városokban, ahol a játszóteret éjjel mások is, más célra is használják, nem ritkán fordul elő ilyesmi. Ez az emberi nemtörődömségnek csak az egyik vetülete. A másik a bakteriális fertőzés láthatatlan veszélye. A gazdik sokszor beengedik kutyájukat a gyerekek birodalmába. Egyebek közt ezért járhat súlyos következményekkel egy egyszerű homokvárépítés. Ha a gyerek szervezetébe állati ürülékből származó anyag kerül, a kicsi a látását is elveszítheti. A szemorvosok ma már közösen lépnek fel a megelőzés érdekében. Azt tanácsolják a szülőknek, hogy homokozás után azonnal és alaposan mossák meg a gyerekek kezét.- Bármelyik állat ürüléke terjeszthet fertőzést - mondja Horváth Judit okleveles védőnő. - A kutya és a macska széklete éppen úgy veszélyes lehet, mint a madaraké. Nem kell bura alatt tartani csemetéinket. Hasznosabb volna, ha inkább a homokozókat fednék be éjszakára és a használaton kívüli időszakokra. Megnyugtató lenne, ha egyetlen egy állat sem érintkezhetne azzal homokkal, amelyben másnap gyermekeink játszanak. Horváth László szemészorvos szerint Magyarországon évente hat-nyolc gyermek vakul meg homokozóban összeszedett kórokozók miatt. A kutyák székletében ugyanis gyakran megtalálMacskák terjesztik a vetélést okozó fertőzést NEM JELENT AKADÁLYT a kerítés sem a macskáknak, és ezek az állatok szívesen végzik dolgukat a puha homokban. Székletük a toxoplazmózist terjeszti, ami egyebek közt szem- vagy kötőhártya-gyulladást okozhat. a toxoplazma egysejtű parazita. Csak macskában szaporodik, de hordozója lehet bármilyen melegvérű állat, vagy akár az ember is. A fertőzött macska ürülékével juthat a szervezetbe. egészséges emberek esetében általában tünetmentesen zajlik le a fertőzés, az élősködő csak elenyésző esetben okoz lázat, torokfájást, nyirokcsomó-meg-1 nagyobbodást, izomfájdalmat vagy bőrkiütést, elsősorban gyerekekre, csökkent immunműködésű egyénekre vágy fertőzésen még át nem esett terhes nőkre veszélyes, akár sorozatos vetélést is okozhat. « hatók a toxocare féreg petéi. Szerencsésebb eset, ha az általuk okozott fertőzés lázzal, súlyos tünetekkel jelentkezik. Ez az 1-3 éves korosztálynál gyakori, de az orvosok tudják kezelni. Nehezebb felismerni a kórt, ha hem alakul ki gyulladás. A fertőzésnek ez a veszélyesebb formája később, öt-hat éves korban jelentkezik. A féregpeték a gyermek szervezetében kikelnek, és a vérárammal a szembe jutnak. Ott általában heges csomókat okoznak, ami csak szerencsés esetben nem okoz vakságot. A legjellemzőbb tünet, ha a gyerek kancsalítani kezd, mert fertőzött szeme helyett a másikat használja. Ha a szülő ilyesmit tapasztal, orvoshoz kell fordulni. A szakértők azt javasolják, hogy tiltó táblák jelezzék a kutyasétáltatóknak: a játszóterek területére tilos bevinni állataikat. Mégis az lenne a legfontosabb, hogy be lehessen keríteni és éjszakára lefedni a homokozót. A tragédiákat a szakemberek szerint úgy lehetne megakadályozni, ha i legalább havonta cserélnék a homokot a ját- I szótereken. A legtöbb önkormány- jzatnak azonban erre nincs pénze. Duci gyermekekből kövér felnőttek egészségtelen étrend Hamburger és sült krumpli a kicsik kedvence Magyarországon a gyerekek többsége egészségtelenül táplálkozik. A fiúk és lányok 85 százaléka rendszeresen nassol, nem csoda, hogy minden nyolcadik csemete túlsúlyos. A táplálkozásszakértők felmérései szerint 1980 óta ötven százalékkal nőtt az elhízott iskolások száma. Ha így folytatódik, hamarosan nálunk is hasonló viszonyok uralkodnak majd, mint Amerikában. Ott a ó-ll éves kövér gyerekek száma az utóbbi 15 évben 54 százalékkal nőtt. A mai iskolások túl sokat esznek, étrendjük túl zsíros, túl sós és túl édes. A fiúk és lányok 85 százaléka rendszeresen nassol, főleg csokoládét és csipszet. A kutatók a gyermekek súlyproblémáinak elsődleges okát a helytelen szabadidő-szervezésben látják. A nagyvárosi kicsik naponta legfeljebb 15 percet mozognak. Többségük tévével, videóval és számítógéppel helyettesíti a kinti kalandokat. Statisztikák szerint a gyerekek egyötöde mindennap öt órát ül a képernyő előtt. A mozgáshiány hízáshoz vezet. Ráadásul minél izgalmasabb egy film, az agy annál inkább igyekszik csökkenteni a feszültséget. Ezért a gyerekek öntudatlanul is nassolnivaló után nyúlnak. Nem éhségükben, hanem mert a ropogás hangja megnyugtatja őket. Életre szólóan meghatározzák a gyerekek táplálkozását a család étkezési szokásai. A helytelen gyakorlat - büntetésből vacsoramegvonás, jutalomból csokoládé - tovább ront a helyzeten. Az anyák többsége elképzelni sem tud rémesebbet egy étvágytalan gyereknél. Pedig a kicsi nem lehet folyton éhes, ha nem az, tilos evésre kényszeríteni. Gyakran küzdenek alvászavarokkal a túlsúlyos csemeték. Magas a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük, 70 százalékuk felnőtt korában is kövér marad. Éppen ezért fontos az elhízás korai felismerése. Gyermekkorban az ideális testsúly kulcsa a sport és a zsírszegény táplálkozás. Világosítsa fel gyermekét a helyes étkezési szokásokról. Vigye magával, ha bevásárolni megy, és kérje meg, hogy segítsen a konyhában. A táplálkozás-szakértők egyetértenek abban, hogy tiltani nem szabad. Szigorú diétával csupán átmeneti fogyás érhető el, a nehezen leadott kilók gyorsan visszajönnek. Gyermekének ne kevesebb ételt adjon, hanem zsírszegény ennivalókat. Napi ötszöri étkezés és egy-egy kiadós sportprogram megszün- | teti a problémát. A többit bízza a | kamaszkorra, amikor minden J centiméternyi növekedéssel el- § tűnik egy kiló súlyfelesleg. ■ Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD ECaÉSZSÉCa SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG- PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Nem indulnak egyenlő esélyekkel az osztrák nők követelik az azonnali intézkedést az osztrák kormánytól az ellenzéki pártok, miután Bécsben nyilvánosságra hozták a Világgazdasági Fórum tanulmányát. A dokumentum a 24 EU-tagország között a 21. helyre rangsorolta Ausztriát a nők esély- egyenlősége szempontjából. Félmillió cseh családból hiányzik az édesapa minden ötödik gyermek csonka családban él Csehországban. Egyebek között ezt állapította meg a cseh családok helyzetét elemző legújabb nemzeti jelentés. Az apa nélküli családok száma megközelíti a félmilliót, ez a szám csaknem 90 ezerrel több mint a kilencvenes évek elején. Tizenöt év alatt 90 ezerrel nőtt a csonka családok száma Együtt mentek, amikor eljött az idő egyszerre hunyt el 64 évnyi kapcsolat után egy amerikai házaspár. Először a férj, Alexander Vance távozott az élők sorából, délelőtt háromnegyed tízkor. Felesége, Leola éjfél előtt pár perccel követte párját. Nősülne az osztrák papok háromnegyede nagyobb igény van az osztrák papok közt a katolikus @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu egyház megreformálására, mint a lakosság egészének körében - derült ki a salzburgi GMK intézet felméréséből. A tisztelendők 74 százaléka a papi nőtlenség (cölibátus) eltörlése mellett foglalt állást, vagyis támogatná, hogy a katolikus egyház felszenteltjei is házasodhassanak. Erős forgalom volt a csalási fészekben élénk forgalma volt egy bérelt találkalakásnak Izraelben, férj és feleség egyaránt ott töltötte titkos pásztoróráit. A kölcsönös csalássorozat azzal kezdődött, hogy a férfi szerelembe esett a titkárnőjével. Felesége gyanakodni kezdett, és egy magándetektívvel kideríttette, hová járnak légyottra. Bosszúból ő is ugyanoda vitte szeretőjét. Fehérnemű rejtette a legötletesebb puskát közelednek a szigorlatok, ezért szokatlan tárlatot rendezett az orosz Cserepoveci Állami Egyetem vezetősége az oktatóknak. Puskázási módozatokból tartottak bemutatót, miként próbálnak a diákok túljárni a vizsgáztatók eszén. A tárlat büszkesége egy házilag átalakított fehérnemű, amelyben mindenféle segédanyag jól elrejthető. Építő és romboló mesés történetek nehéz választani a mesék közül. Némelyik történet ahelyett, hogy építené gyermekünk személyiségét, inkább rombolja. A hölgyvilág új száma segít abban, hogy kiválaszthassuk gyermekünk számára a legmegfelelőbb könyveket. A lap most egy ajándék karkötővel is kedveskedik vásárlóinak. Magassághoz megfelelő testsúly kiskorúak esetében Magasság Súly Kor Magasság Súly Kor 111 cm 19,1 kg 5 év 111 cm 19 kg 5 év 117 cm 21,2 kg 6 év 117 cm 21 kg 6 év 124 cm 24 kg 7 év 122 cm 23,3 kg 7 év 130 cm 26,9 kg 8 év 129 cm 26,8 kg 8 év 135 cm 29,6 kg 9 év 135 cm 29,8 kg 9 év 141 cm 33,5 kg 10 év 142 cm 34,5 kg 10 év 147 cm 37,1 kg 11 év 148 cm 38,8 kg 11 év 156 cm 45,1 kg 12 év 154 cm 43,7 kg 12 év 161 cm 50,1 kg 13 év 158 cm 46,3 kg 13 év 168 cm 53,5 kg 14 év 165 cm 54,3 kg 14 év Minél izgalmasabb filmet néz a tévében, annál többet nassol a gyerek % *