Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-29 / 72. szám
2005. MÁRCIUS 29., KEDD3 MEGYEI KÖRKÉP Ki lesz a siroki várúr? Golfcsata a Siroki Vár alatt. A meccs még korántsem lefutott... (Felvételünk illusztráció) fotó: pilisy elemér Szegények Pécsi István 'i & * TUDJUK, HOGY VANNAK. AZT IS, HOGY EGYRE TÖBBEN. Senki sem vitatja: számuk másfél évtizede egyre gyarapszik. Ezek azonban csak általánosságok. Lassan közhelyekké szürkültek. Meghallgatjuk, bólogatunk. Aztán megyünk tovább. Legfeljebb áthat bennünket — no, korántsem mindany- nyiunkat - valamiféle nyugtalanság, s átfut agyunkon a vészterhes gondolat: egyszer mi, a ma még elfogadható körülmények közt élők is e körbe, táborba csúszhatunk, zuhanhatunk. Ha cinikusak vagyunk, hozzátehetjük: mindez elsősorban akkor történik meg velünk, ha túl sokáig élünk nyugdíjasként, s ellátásunk valós értéke fokozatosan csökken. mielőtt emiatt búsonganánk, nézzük, hol tartunk pillanatnyilag. Ehhez egy legutóbbi precíz felmérés két mérvadó adatát említem. Kis honunkban jelenleg hárommillióan élnek minimálbér alatti összegből. Ugye meghökkentő. Még akkor is, ha jelentős hányaduk időskorú. Köztük is sok a magányos. Hangsúlyozhatná valaki, hogy többségük készült az alkonyzónára. Van lakása, méghozzá berendezett. Ruhái, ágyneműi is akadnak. Ujjongani ettől függetlenül nincs oka, mert a rezsi erőteljesen megvámolja egyébként sem vastag pénztárcáját. következzék a másik információ. Ez még ennyire sem idegnyugtató. Egymillió polgártársunknak mindössze napi két-há- romszáz forintja jut vásárlásra. Ennyiért vehet - hogy csak a leglényegesebbet említsem — élelmiszert. Mérlegeljük csak, mire futja ebből! A minimálisra, a legszükségesebbekre. Kenyérre, tejre, néha csirkeszárnyra, aprólékra, krumplira, tésztára. A csakazértis optimisták azt emlegetik: segítenek a gyerekek. Valamit biztos, ha nem ridegek, lelketlenek. Ám azt se felejtsük el, hogy közülük számosán szintén anyagi gondokkal birkóznak. fel kell tenni a kérdést, hogy az egymást követő koalíciós kormányok - lehetőségeikhez képest - mindent megtettek az állandóan nehezedő helyzet enyhítéséért? A válasz félreérthetetlen: nem. Akkor sem, ha mindenekelőtt a bajba sodródottakat ü- lene felkarolni. Nem a terített asztalokról lesodródott morzsákkal, hanem azoknál jóval többel. S minél hamarabb! Nincs, nem létezik ennél szebb, missziósabb feladat, mivel az önzetlen emberség visszasugárzik... Még több ellenőrzés a közterületeken B. K. KJ heves megye Mint lapunk március elsejei számában megírtuk: a Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) veszi át a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól (KVI) a Siroki Várat. Az ingaüan eddigi kezelője részéről Gyula Zoltán meglepetésének adott hangot olvasói levelében, hisz mint írja „teljesen új dolgokra derült fény” a cikkben. Nos, ehhez képest a Kincstári Vagyoni Igazgatóság illetékese is elismerte, hogy a MÁG tényleg kezdeményezte a Siroki Vár átadását. Viszont Gyula Zoltán szerint nincs szó arról, hogy a KVI tényleg át is akarná adni a kért ingaüant Ismét megkerestük a Műemlékek Állami Gondnokságát, ahol érdeklődésünkre ismételten azt a felvilágosítást adták, hogy a Siroki Vár ügye nem lezárt, „folyamatban van”, a MÁG eredeti szándéka szerint, ha lehet, szeretné azt átvenni, a kérdést tehát a közeljövőben, de idén mindenképpen rendezni kívánják. A ko- mámasszony, hol az olló című játék várátirata tehát folytatódik. Az alapképlet szerint az alapvetően XIV-XV, illetve XVI. századi erődítésekkel bíró siroki gótikus várromot több hazai építészeti örökséggel, további 13 műemlékeger Az önkormányzatoknak sajnos nincs szerepe a fogyasztóvédelemben: az állami, hely- hatósági, civil láncban ez ma a leggyengébb szem - jelentette ki dr. Kara Pál, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) elnöke a fogyasztóvédelmi hét egri rendezvényén. így Magyarlegfrissebb álláspont szerint a MÁG által kért műemléki ingatlanok közül csak tíz átadását tervezi a KVI, melyek közt a Siroki Vár nem szerepel. A fentiekből kitűnik: a meccs még a KVI és a MÁG-tól származó információk szerint sem teljesen lefutott. Az eddigi kezelő mellett az szól, hogy a váron belül a KVI már „képben van”, és letett valamit az asztalra, hiszen állami pályázati pénzből, az önkormányzattal köország mintegy 2900 települése, nagyjából az ország lakóinak egyharmada jóformán fogyasztóvédelmi képviselet nélkül marad - tette hozzá. A gyakorlatban általában nem teljesül például az a jogszabályi követelmény sem, hogy egyes, a hatósági díjmegállapítási körbe tartozó közszolgáltatások esetében az önkormányzatoknak ki kelleUniós forrásokra is pályázni kívánnak a további felújításokhoz. Míg a MÁG eddig leginkább kastélyoknak és lakóházaknak viselte gondját Viszont az új kezelőtől talán az várható el, hogy hatékonyabban tudja majd menedzselni és népszerűsíteni a hevesi műemléket, illetve talán több pénzt - nem utolsósorban európai uniós forrást - sikerül a rekonstrukcióra megszerezni. Másik érv lehet, hogy a gondnokság már egyébként is jelen van a hevesi településen. A közelmúltban ugyanis a MÁG a pár éve az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség által műemlékké nyilvánított Petőfi út 11. szám alatti épületet megvásárolta az örökösöktől. A rossz állapotú ingatlanban a felújítást követően tájház nyílik. A helyreállított homlokzatú, búbos kemencés, korhűen berendezett parasztház a tervek szerint’tavasztól már fogadná a látogatókat A MÁG-ot a '90-es évek elején nyugati mintára alapította meg a ne kérnie a civil szervezetek és a lakosság véleményét is a döntés előtt. Az OFE elnöke elégtelennek minősítette a hazai fogyasztók mai felkészültségét, tájékozottságát, szerinte a jogismeret alapvető hiánya'miatt így kiszolgáltatottabbak és sokkal könyebben kerülnek nehéz helyzetbe. A hatékony személyes érdekképviseletműemlékvédelmi szervezet. A gondnokság kevesebb mint félszáz hazai ingatlant tartalmazó flottájának zászlóshajója a fertődi Esterházy-kastély. Az értékek egy része múzeumként, művelődési intézményként, turisztikai célpontként szolgálja a minőségi országbemutatást. E körbe kerülne most be a Siroki Vár is, mint különleges emlék és turisztikai attrakció. A MÁG-nak a fenntartás mellett az a feladata, hogy az idegenforgalmi vérkeringésbe, tematikus útvonalakba kapcsolva hatékonyabban járuljon hozzá az építészeti-történelmi örökség megismertetéséhez. A MÁG felügyelete alá tartozó ingatlanokra nem jut automatikusan több pénz, ám a műemlékvédelem saját forrásai mellett talán fokozottabb figyelem és több pályázati forrás is elérhetőbbé válhatna a siroki vár megőrzésére és felújítására is - véli a gondnokság. A KVI pedig láthatóan úgy gondolja: jobb kézben, mint most van, nem is lehetne. hez, a felelős döntéshez és választáshoz, illetve a reklamációk érvényesítéséhez, valamint a viták rendezéséhez az oktatáson és az ismeretterjesztésen át vezet az út. Ez elengedhetelen feltétele a modern, tudatos fogyasztó- védelemnek, amihez az egyesület mindent eszközt mozgósítani akar, és minden segítséget meg kíván adni. EGER B. L. egri olvasónk fordult hozzánk azzal a panasszal, hogy szerinte a minap méltánytalanul szabtak ki rá büntetést a közterület-felügyelők. A fiatalember mozgássérült édesanyját vitte be autóval a belvárosba. Míg a hölgy ügyeit intézte a polgár- mesteri hivatalban, a fia hazament egy hiányzó dokumentumért. Ezalatt a parkolóban hagyta a kocsit. Visszatérve a felügyelő bevonta tőle a mozgássérült édesanyának kiutalt kártyát. Panaszosunk hiába ajánlotta fel a közterület-felügyelőnek, hogy kísérje fel a hivatalba, ahol édasanyja vár rá, a szolgálatot teljesítő felügyelő kérlelhetetlen volt. Nem sokkal később egy másik helyszínen pótdíjat szabtak ki, amiért emberünk immár kártya nélkül várakozott hivatalos teendőit intéző édesanyjára. A fiatalember a történtek után nem volt hajlandó aláírni a jogosulatlan kártyahasználatról készült jegyzőkönyvet, sem az 1600 forintos pótdíjat kifizetni. Az esetről megkérdeztük Takács Attilát,' a közterület-felügyelők vezetőjét, aki elmondta, hogy a fenti esetnél nem lehetett egyértelműen tisztázni a helyzetet, épp ezért a kártyát visszaadták tulajdonosának, s a bírság befizetésétől is eltekintettek. Ettől függetlenül a közlekedők a továbbiakban is számíthatnak a szigorú ellenőrzésre, mivel az elmúlt időszakban rengetegen éltek vissza a kártyahasználattal. Én váram: mi várunk Mint a környéket ismerő és szerető megfigyelő számára, teljességgel mindegy, KVI vagy MÁG, s hogy végül ki kerül ki győztesen az ingatlanért folyó háttéregyeztetésekből, alkukból vagy mondjuk úgy: „mérkőzésből”. A lényeg az, hogy a sok (jelentkező, netán önjelölt) bába közt ne vesszen el a történelmi gyermek. Mert akár így, akár úgy alakul, az egészben mégiscsak a Siroki Vár és térség jövője a legfontosabb. Szóval várunk... kel együtt venné át a Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól. Gyula Zoltán szerint azonban a zösen, már több fejlesztést valósítottak meg. S az alsó vár előkészület alatt álló felújítását is együttesen kívánják elvégezni. Nincs fogyasztóvédelmi képviselet KJ HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL umban. A tárlatot április 16-ig tekinthetik meg a látogatók. Kápolna - A község önkormányzata e hónaptól 24 közcélú munkást foglalkoztat. Ők - a polgármesteri hivatal fizikai alkalmazottaival együtt - elvégezték a falu köztereinek tavaszi nagytakarítását. Folyamatban van a főbb vízelvezető árkok és átereszek kitisztítása, mélyítése, s újakat is szeretnének ásni. A temető körüli gazos területek rendbetétele is megtörtént, a régi, elhagyott síremlékek maradványait elszállították. Megkezdték a község területén lévő virágágyások előkészítését a tavaszi beültetéshez, már hagyomány ugyanis, hogy minden évben virágok díszítik Kápolnát. Lőrinci - A selypi nyugdíjasklub holnap tartja tavaszköszöntő bálját a Városi Művelődési Házban. A 17 órakor kezdődő eseményen vacsora és élőzene várja a mulatni vágyókat. Mátraderecske - A talajterhelési díj befizetésének utolsó határideje március 31. Az érintettek a polgár- mesteri hivatalban róhatják le a díjat. A tavaszi lomtalanítást szombatra szervezték meg. A leendő elsősök szülei április 4. és 6. között írathatják be a kisdiákokat a régi iskola épületében. Nagyréde - A Suli-Pet program keretében a település általános iskolája több műanyagpalack-zsugorító gépet kap hamarosan a hulladék- szállítást végző Mátra-Kom Kft-től. A gyerekek - némi zsebpénzre is szert téve - így hozzájárulhatnak a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítéséhez. Noszvaj - A dévai és Hunyad megyei magyarság több évtizedes álmának megvalósulósítását vállalta a 2002 őszén megalakult Geszthy Ferenc Társaság. A magyar pedagógusokat, szülőket, és vállakozókat tömörítő egyesület célja az önálló dévai magyar iskola újrateremtése. Idén szeptemberben már itt kezdhetik meg a tanévet a dévai magyar óvodások, kisdiákok, gimnazisták, illetve középiskolások. A dévai származású, Noszvajon élő és alkotó Sebestyén József faszobrász az intézményt támogatandó azzal a felhívással fordul a megyénkben élőkhöz, hogy támogassák az iskola könyvtárának gazdagítását. A felajánlásokat lakcímén, a Kossuth utca 51. alatt vagy a 36/463-174- es telefonszámon várja. PetŐfibánya - Az önkormányzat környezetvédelmi és területfejlesztési bizottsága takarítási napot szervez április 9-re. A lakosság a közterületeket teszi rendbe. Ha az időjárás közbeszól, az akciót egy héttel elhalasztják. A polgármesteri hivatal ötfős brigádja már elkezdte a közterületek csinosítását. Sírok - A napokban került a postaládákba a „Mi falunk” című, negyedévenként megjelenő önkormányzati folyóirat, amelyben egy- bek mellett a közelmúlt történéseiről, ünnepeiről szóló tudósítások, az önkormányzat hírei, illetve a polgármesterrel készült évértékelő beszélgetés kapott helyet. Az utolsó oldalakon a sporteseményekről és az eredményekről lehet olvasni. Szentdomonkos - Ma 16 órától tartja soron következő ülését a képviselő-testület. A tanácskozáson egyetlen napirendi pontot tárgyalnak: az erdélyi testvérfalu, Csíkszentdomonkos delegációjának fogadását, illetve programját. A küldöttség április 2-án érkezik, tagjai a helyi önkormányzati munkával, a település és környékének látnivalóival ismerkednek meg. Tiszanána - Április 11-én, a költészet napján szavalóversenyt rendeznek az ÁMK-ban. A megmérettetés érdekessége, hogy a felnőtteket is várják a délben kezdődő eseményre. Verpelét - A nagyközség képviselőtestülete elfogadta az önkormányzat idei költségvetését melynek főösz- szege 578 millió 977 ezer forint. A költségvetési terv elkészítésénél és elfogadásánál alapvető szempont volt hogy az intézmények továbbra is zavartalanul működhessenek. A fejlesztések tekintetében elsődleges cél a csatornahálózat hibáinak kijavítása, a település útburkolatainak helyre- hozatala. Ezek megvalósításához szükséges hitelt is tartalmazza az elfogadott költségvetés. Visonta - A Visontai Hegyközség a napokban tartotta közgyűlését, ahol a tavalyi év beszámolóját hallgathatták meg a tagok. A napirendi pontok között szerepelt az ellenőrző bizottság és a könyvvizsgáló jelentése, az idei esztendő feladatainak és költségvetésének megtárgyalása, a tisztségviselők megválasztása, valamint a szabályzatok módosítása is.