Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-15 / 113. szám
I 2004. Május 15., szombat MOZ A I K 7. OLDAL A tavalyi vb egyik pillanata Talán éppen havas tájon kell helytállniuk Készen állni bármire: Survival élesben tás, a gleccser-síelés, a görkorcsolyázás, a kifogástalan egészségügyi állapot, A Rám-szakadék jó gyakorlóterep a kiváló állókéVannak emberek, akik nem szeretnek nyugodtan élni. Illetve éppen abból merítenek biztonságot, hogy időről időre próbára teszik magukat különböző, a megszokott civilizált körülményekhez viszonyított extrém élethelyzetekben. Ők a megszállott túlélők, egy olykor bizarrnak ható létforma képviselői. Sokukat közülük az erőpróba kihívása ösztönöz: egyszerűen tudni akarják, képesek-e életben maradni a sivatagban vagy a gleccserek között úgy, hogy kizárólag önnön felkészültségükre, edzettségükre és improvizációs készségükre számíthatnak. És van olyan is, aki úgy érzi: társadalmunk úgynevezett rendje hihetetlenül törékeny, bármikor felborulhat, s ebben az esetben nem árt, ha felkészülten nézünk a káosz elébe. Utóbbiak felelőtlennek tartanak minket, naiv civileket, akik csak élünk bele a világba, és ha beütne a krach, egy természeti katasztrófa vagy háború, fogalmunk sem lenne, mit kell tennünk. Legyünk őszinték, ebben igazuk is van. Ezért nézzük kíváncsian a túlélő tévéshow-kat, amik viszont az igazi túlélők szemében tűnnek olcsó paródiának. Aki tíz éve „túlél” Talán vannak olvasóink között olyanok, akik még emlékeznek rá: öt-hat éve többször számoltunk be egy gyöngyösi csapat túlélőversenyeken elért sikereiről. Az Őrangyalok 1998-ban egy marokkói kalandtúrái, 1999-ben a Sínai-félszi- geten tartott kiképzést nyertek országos győzelmükkel. Az akkori társaság feloszlott, vezetőjük, Hídvégi-Üstös Pál azonban most új csapatot szervez nem kisebb céllal, mint a jövő évi világbajnokságra való kijutás reményével. Az extrém versenyzők világbajnokságára, a Raid World Championship-re eddig mindössze egy magyar csapatnak sikerült kijutnia még 1995-ben, ám a kiírt távot ők sem tudták teljesíteni. Ez a sikertelenség viszont elriasztotta a szponzorokat, akiket most úgy kell „lasszóval” összefog- dosni. Márpedig roppant pénzigényes kalandról van szó. A megfelelő felszerelést, ruházatot, a másfél éves felkészülés finanszírozását, illetve a vb selejtezőinek nevezési díjait kalkulálva a hatfős csapat költségvetése bőven tízmillió forint felett van. Üstös Pál több mint tíz éve vesz részt a hazai (fegyveres testületek, biztonsági cégek stb. által szervezett) túlélőversenyeken, és megfordult már szinte minden létező terepen. Azt mondja: felkészülni gyakorlatilag nem lehet, mivel a világbajnokság helyszínét is szinte az utolsó pillanatig titokban tartják a francia szervezők - idén például marokkói, egyesült államokbeli, francia- és olaszországi, valamint nyugat-ausztráliai selejtezők után Argentínában, Patagóniában dől el a bajnokság kérdése -, vagyis folyamatosan kell készülni, és mindenre. A készülődő magyar csapat vezetője szerint a legjobbak a verseny előtt legalább egy héttel kiutaznak a helyszínre, hogy legyen idejük akklimatizálódni. Csak az amatőrök érkeznek az utolsó pillanatban. Akik együtt lesznek A szabályok szerint a csapat hat főből áll: négyen folyamatosan versenyben vannak, ketten pedig tartalékban, hogy szükség esetén bármikor beugorhassanak. A legújabb szigorítások értelmében minden csapatnak legalább egy női versenyzőt is neveznie kell. Üstösék csapata még nem teljes: két hiányzót kell még pótolniuk, ami a magas elvárások miatt egyáltalán nem egyszerű. Rengeteg jelentkezőt próbáltak már ki, de sokan az indokoltnál nagyobb önbizalommal szerettek volna csatlakozni hozzájuk, a gyakorlati megmérettetésnél azonban alaposan megcsappant a lelkesedés. Valójában nincs ezen mit csodálkozni, mert szinte felsorolni sem lehet, mi mindenhez kellene értenie a jelöltnek. A sziklamászás, a kötéltechnikák ismerete, a vízesésen való ereszkedés, a vadvízi evezés, a rafting, a tengeri kenuzás, a terepkerékpározás, a tereplovaglás, a fupesség már-már bagatellszintű elvárás, úgymond evidencia. Emellett nem árt, ha a jelentkező minél több nyelvet beszél, húsz és negyven év közötti, szerzett már tapasztalatot katonai akadálypályákon, jól tűri az összezártságot, az egymásrautaltságot, a monotóniát, ha nem „kiborulós” típus, és elég lelki szilárdsággal rendelkezik ahhoz, hogy az összességében közel ezer kilométeren, szélsőséges klimatikus viszonyok, egymást érő, embert próbáló feladatok során se omoljon össze. Nincsenek olyan sokan, akik minderre képesek. A csapat biztos tagjait sem „egy bokorban” találták meg: Hídvégi- Üstös csapatkapitány Vácott, Járdán Zsolt csapatkapitány és Kaszás Csaba Egerben, Farkas Gabriella csapatkapitány-helyettes Budapesten él. A nagy próba Az X-adventure Raid series részeként a Raid World Championship évente kerül megrendezésre a világ különböző pontjain. Hagyományosan négy pontszerző selejtezőn keresztül lehet eljutni a világbajnokságra. A selejtezőkre kemény nevezési díjat fizetnek a csapatok, ám ha ezeken jól teljesítenek, a nagy próbán automatikusan rész vehetnek. Rendszerint negyven-ötven csapat szerzi meg a részvételi jogot, a távot viszont általában csak tíz-ti- zenkét együttes képes teljesíteni. Amikor elindulnak, csupán egy hátizsáknyi élelemmel, főleg ásványi anyagokkal és praktikusan kevés helyet foglaló tablettákkal vannak ellátva, viszont a fogyasztásra szánt csekélyke csomagot jócskán pótolja az egyéb cipelni- való: a teljes menetfelszerelés, amire számításuk szerint szükség lehet. A távot gyakorlatilag számottevő pihenés nélkül kell megtenniük, hiszen a vb nyolc napja csak a maximum, aki időt nyer, jobb helyezést ér el. A világbajnokság összdíjazása kétszázhar- mincezer amerikai dollár, amiből a győztes ötvenezret kap. Évek óta a legjobbak közt szerepelnek a franciák (a tavalyi világkupa győztesei), a svájciak, a németek, a spanyolok, a britek és az amerikaiak. A verseny honlapjának - www.theraid.org - tanúsága szerint a 2004. november 28. és december 5. között Patagóniában zajló bajnokságra mintegy kilencven csapat jelentkezett. A május 8-9-én tartott első, marokkói selejtező után negyvenegyen maradtak állva, s bár az első helyet jelenleg a svájciak foglalják el a legmagasabb pontszámmal, jól jellemzi a hagyományokat és az erőviszonyokat, hogy az első tíz között öt francia csapatot találunk. Felkészülés Mivel a magyar csapat tagjai az ország különböző pontjain élnek, a felkészülést is egyénileg, egymástól függetlenül oldották meg eddig. Most készülő szerződésük azonban már havi egyszeri közös edzésre, háromhavonta pedig sportorvosi vizsgálatra kötelezi őket. Igazából megismerkedni, összekovácsolódni még mindig nem tudnának a ritka találkozókon, ezért egy hónapos túlélő kalandtúrát terveznek keresztül Magyarországon, határkőtől határkőig. Augusztus elsején Záhonynál startolnak, természetesen gyalog, teljes menetfelszereléssel. Bemelegítésként átkelnek a Tiszán, aztán később a Bodrogon, a Hemádon és a Sajón, sziklamászást és ereszkedést gyakorolnak a Bükkben a Hámoron, a Mátrában Kékestetőn és a Cserhátban, majd Verőcénél a Duna két ágán kelnek át. A Pilisben, a Rám-szakadéknál ismét a kötéltechnikáé a terep, aztán következik a Vértes és a Bakony. Badacsonytomajtól kenun eveznek Keszthelyig, és az Őrségben, Szent- gotthárdnál fejezik be a mintegy nyolcszáz kilométeres túrát. A pontos tervet és a feladatokat Gyurkó Gábor mentési szakember állítja össze a csapat számára. A kaland során kerülniük kell a lakott településeket, de még a turistaútvonalakat is, senkitől nem igényelhetnek semmilyen segítséget, és mindössze a média, továbbá a hivatalos szervek léphetnek velük kapcsolatba. Az ennivalóról szintén úgy gondoskodnak, ahogy tudnak, ezért előzetesen be kell szerezniük az útbaeső vadgazdálkodási és halászati szervek közül néhánynak az engedélyét, hogy esetenként elejthessenek egy-egy vadat, vagy horgászással szerezhessék meg a betevőt. Az előzményekből nyilvánvalóan következik, hogy ehhez sem használhatják a hagyományos eszközöket, fegyvert vagy pecabotot - úgy túl egyszerű lenne. Üstös Pál szerint megvannak a módszereik, puszta kézzel és a rendelkezésükre álló lehetőségek használatával, de amúgy is vannak olyan edzettek (és lesznek olyan éhesek, tehetjük hozzá), hogy bármit megesznek, ami mozog. Hetente egyszer juthatnak hozzá egy elrejtett túlélőcsomaghoz, amit megadott koordináták alapján kell megtalálniuk, és ugyancsak ekkor esnek át egy orvosi vizsgálaton. A nem éppen rózsaszín leányszobában együtt töltött egy hónap során tisztába kell kerülniük egymás erősségeivel és gyengeségeivel, jellemével, természetével, képességeivel és erejével. Mielőtt közösen belevágnak a nagy kalandba, tudniuk kell, kitől mi várható adott esetben, mennyire számíthatnak egymásra, elég erős-e a bizalom köztük, hogy a másik kezébe merjék tenni az életüket. Próbára kell tenniük egymást és önmagukat, hiszen egy hasonló, a megszokottól eltérő körülmények közt játszódó kihívássorozat nem kevés önismereti felfedezésre is vezethet. Gondoljuk csak el: katasztrófafilmet nézve magabiztosan és folyamatosan kritizáljuk a főszereplőt („ez mekkora egy marha...”), mert ugye mi ezt egészen másként csinálnánk. De csakugyan képesek lennénk gyorsan reagálni, higgadtan értékelni és hatékonyan cselekedni egy váratlan krízishelyzetben? Vagy inkább csetlenénk-botlanánk kétség- beesetten? Nem tudhatjuk biztosan, amíg át, illetve túl nem éltünk ilyen szituációt. Csomag a szekrényben A csapatkapitány a saját bizonyítási vágyukon kívül még egy okot mondott, amiért ebbe az egészbe belevágtak.- Szeretnénk tudatosítani a közvélemény számára, hogy a tévében látott „túlélő-műfaj” milyen távol áll a valóságtól. Minket gyakran kinevetnek, hogy állandóan összekészített túlélőcsomagot tartunk kéznél otthon, a szekrény aljában vagy az ágyneműtartóban. Szerintem pedig felelőtlenség, hogy nem mindenki tesz így. Egy kisebb csomag az alapvető holmival - többek közt tűzszerszámmal, hosszan elálló, energiadús ennivalóval, a személyazonosságot igazoló valamilyen okmánnyal, meleg holmival - még igazán nem lehet annyira útban. És számomra például megadja azt a biztonságot, hogy ha bármelyik pillanatban el kellene hagynom a várost és egy hétig az erdőben élnem, nyugodtan és különösebb megrázkódtatás nélkül megtehetném. JÓNÁS ÁGI
