Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-14 / 87. szám
mmm 2004. Április 14., szerda MEGYEI 5. OLDAL KORKÉP Húsvéti razziák az utakon Többségben a gyorshajtók, sok az ittas járművezető (Folytatás az 1. oldalról) Hét ilyen személynek a helyszínen bevontuk a jogosítványát, míg hárommal szemben büntetőfeljelentést tettünk, miután a vérvétel eredménye azt mutatta, hogy vérükben 0,8 ezreléknél nagyobb volt az alkohol koncentrációja. Az ő esetükben immár büntetőeljárásra kerül sor. Más okokból — mert nem volt érvényes a járművezetői engedélyük — két további közlekedőnek is elvették a rendőrök a jogosítványát. Mindemellett 25, forgalomban résztvevő esetében valamilyen hatósági jelzést vontak be az intézkedők, tehát vagy a rendszámot vették le, vagy a forgalmi engedélyt vonták be. Az okok meglehetősen változatosak voltak: némelyeknek érvénytelen volt a műszaki vizsgájuk, mások a jármű átíratását mulasztották el, s előfordultak olyanok is, akiknél hiányzott a kötelező felelősség- biztosítás. Széleskörűen intézkedtek az ünnepi szolgálatban résztvevők, ezt jelzi az is, hogy két gyermekkorút kellett bekísérniük hivatalos helyre, mert eltekeregtek. Természetesen értesítették a szüleiket, akik aztán értük mehettek. Ha nem volt rá szükség, akkor intézkedés helyett csupán a figyelmeztetés lehetőségével éltek a rendőrök és a polgárőrök, mégpedig háromszáz közlekedő esetében. Ugyanakkor 338 szabálysértővel szemben már kénytelenek voltak helyszíni bírságot kiszabni. Ennek összege a két nap alatt együttesen 1 millió 269 ezer forint volt. — Akárcsak más hasonló akcióink esetében — magyarázta Szecskó Antal ezúttal is a sebességtúllépés vezeti a listát, ösz- szesen 136 járművezetőt kellett emiatt a helyszínen bírsággal büntetni. Elég gyakori az, hogy a motorosok elfelejtik feltenni a fejükre a bukósisakot, illetőleg az autósok nem kötik be a biztonsági övét, vagy a gyermek biztonsági ülését mellőzik. Ezek miatt az okok miatt 74 járművezetőnek kellett a pénztárcájába nyúlnia. Összesen 25-en hánytak fittyet arra a közlekedési szabályra, miszerint menet közben nem használhatják kézben tartva a mobiltelefonjukat. Őket is megbírságoltuk. Adódtak olyan alkalmak is, amikor helyszíni bírság helyett már szabálysértési feljelentést kellett tenniük az ellenőrzést végzőknek. Összesen 131 szeKözlekedési balesetek Ián mögé, hogy nem volt jogosítványuk! Öten pedig az elsőbbségi és előzési szabályok megsértése miatt mennek majd a szabálysértési hatóság elé. — Hasznos és fontos volt az ünnepi akciók sorozata — zárta értékelését a közlekedésrendészeti szakember -, miután sikerült kiszűrnünk számos szabálytalankodót a közúti forgalomból. Megnyugodni azonban semmiképpen sem szabad, mivel az idén sajnálatosan nőtt a Az ünnepi hosszú hétvégén - talán az ellenőrzésnek is köszönhetően - viszonylag kevés közúti közlekedési baleset történt megyénk közútjain. Három volt könnyű sérüléses, kettő pedig nyolc napon túl gyógyuló sebesüléssel, az egyik például csuklótöréssel járt. mély ellen indul szabálysértési eljárás, közülük is 33 a sebes'ség jelentős túllépése (a megengedettnél több mint egyharmaddal gyorsabban hajtott) miatt kénytelen majd felelni a hatóság előtt. Heten viszont úgy ültek vobalesetek száma megyénkben is. Ezek gyarapodásának a megelőzése érdekében is folytatjuk ellenőrző akcióinkat, így a közutakon továbbra is lehet számítani a héten közlekedési razziákra. (SZALAY) Érdekek sérülnek a kórházban Eger Úgy hírlik, bizonyos osztályok összevonására készül a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója. Dr. Kovács József azt mondja, ő arról is hallott, hogy aláírásgyűjtést kezdeményeztek az összevonásban érintettek. Pedig a szakmailag korszerűtlen szerkezet szükségessé teszi a lépést. A megváltozott finanszírozási körülmények - amelyek nem adnak fedezetet a drága, nem költséghatékony szerkezetre - kikényszerítik azokat. A szakmai átszervezés, építészeti beavatkozás elkerülhetetlen. A főigazgató hangsúlyozta: ő is akkor érzi jól magát, ha nyugalom van a kórházban, márpedig a változtatás érdeksérelemmel is jár. De azt látni kell, hogy léteznek „szatelit” műtők - az urológiát, a fül-orr-gégészetet, a szemészetet említette -, amelyekben hetente csak 3-4 operáció zajlik, ugyanakkor a központi műtő kihasználatlan. A hotelszárnyban olyan osztályok is helyet kaptak, amelyeknek nincs napi kapcsolatuk a központi műtővel (például a belosztály). A szülészeten korábban csaknem kétszer annyi csecsemő született évente, mint manapság. Igazodni kell a tényleges betegforgalomhoz. Az átalakításokhoz pluszpénzt szerezhetnek, és ez javítja majd az ellátást, a betegek és az orvosok érdekeit egyaránt szolgálja. A főigazgató előterjesztését az egészségügyi bizottság április 22-én tárgyalja. Dr. Kovács József szerint az illetékeseknek be kell látniuk, hogy a működtetéshez elkerülhetetlen a sokaknak nem tetsző átszervezés. ______________________________(NÉ0YE8SY) Elvált szülők, beosztott forintok Gyöngyös Egyre többen veszik mind komolyabban a gyermekvédelemmel kapcsolatos feladatokat. Nem csak a szakmában dolgozók, de a „határterületek” szakemberei is felismerték az együttműködés előnyeit, amelyeket elsősorban maguk az érintettek, a veszélybe, hátrányos helyzetbe került gyermekek élvezhetnek. lessége visszajelezni az őt megkereső szakembernek vagy intézménynek. Tapasztalataink szerint az esetek döntő többségében ez is megtörténik - tudatta a szolgálat vezetője. A városi helyzetet értékelve elmondta: az ön- kormányzat az alapellátás minden formáját biztosítja, s a tanácskozáson a bölcsődei, óvodai, iskolai tapasztalatokról éppúgy részletesen szó esett, mint a családok átmeneti otthonában végzett munkáról. A szakember külön kiemelte két szolgáltatásukat, elsőként az úgynevezett kapcso- latügyeletet említve. Gyakori, hogy egy váAz úgynevezett jelzőrendszer egyre jobban működik, míg a kezdeti időkben nem vagy csak elvétve tettek eleget kötelezettségüknek a különféle területeken dolgozó szakemberek, mára általánossá vált az együttműködés - mondta lapunknak Boldog Károlyné, a városi Családsegítő és Gyermek- jóléti Szolgálat vezetője azon a tanácskozáson, amelyen a gyermekvédelem elmúlt egy évét tekintették át. Mint hozzátette: ma is elsősorban az oktatási intézményektől érkeznek a család működési zavaraira utaló jelzések, de a kórház és a rendőrség is egyre gyakrabban keresi meg a szolgálatot.- A mai tanácskozáson arról is hangsúlyosan szó esett, hogy a szolgálatnak köteläs után ű gyermeket nevelő szülő lehetetlenné teszi vagy megnehezíti a másik szülő kapcsolattartását a csemetével. Ilyenkor nyújtanak segítséget a szolgálat szakemberei, a felnőttekkel megbeszélve, egyeztetve a teendőket annak érdekében, hogy ne csorbuljon a gyermek alapvető, a mindkét szülőjével való kapcsolattartáshoz fűződő joga. A másik, tavaly nyár óta működő forma az adósságkezelési szolgáltatás, ami a jelentős, főként lakhatási hátralékot felhalmozott családok további eladósodásának megakadályozását, tartozásuk rendezését tűzte ki célul. Ez - ha áttételesen is - ugyancsak a gyermekek zavartalan nevelkedését segíti. Végezetül a résztvevők megismerkedhettek a Gyöngykagyló Alapítvány éjjeli pingpong-klubjának tapasztalataival is. Mint arról lapunkban is többször olvashattak: a tartalmas és drogmentes hétvégi elfoglaltságot kínáló sportprogram egyre nép- szerűbb a fiatalok körében. _____ isuhai R ENES MARCELL Húsvéti forma Lezajlott a nagy húsvéti „razzia”: az Országos Rendőr-főkapitányság internetes honlapján közzétett adatok szerint több tízezer autóst igazoltattak az ünnepek alatt országszerte a rendőrök. Ittas vezetésért mindössze 375 embert vontak felelősségre, gyorshajtás miatt viszont már kétezer esetben intézkedtek. Agresszív vezetéssel összefüggő szabálytalanságok miatt 250 esetben büntettek az egyenruhások. Húsvétkor egyébként összesen mintegy 3400 rendőr ellenőrizte a hazai autósokat: 36 ezer sofőrt szondáztattak, de, miként említettük, csak 375-en bizonyultak ittasnak. Közülük 170 járművezetőnek még a helyszínen bevonták a jogosítványát. A húsvéti fokozott közúti ellenőrzés keretében a rendőrség korábbi bejelentése szerint az agresszív sofőröket - vagyis azokat, akik például az előzés vagy az elsőbbségadás szabályai ellen vétettek - próbálták kiszűrni. Aztán körülbelül 1300 esetben bírságoltak azért, mert a kocsiban ülők nem kapcsolták be a biztonsági övét, vagy mert hiányzott a gyerekülés. Autóval nem vagyok éppen ártatlan gyermek, ez itt az őszinte beismerő vallomás helye, szoktam időnként sietni, de húsvétkor, nem csupán az idein, hanem úgy általában húsvétkor, azt hiszem, két másik alternatíva kínálkozik. Az ember vagy otthon marad, s rokonaival, barátaival békés tivornyán igyekszik eljutni az ideálisnak vélt állapotig, vagy gyalogosan locsolkodni indul, s onnan tér majdan kerülőkkel tarkított útvonalon haza, koordinációs és egyensúlyozó képességének jelentékeny részét maga mögött hagyva. A célját és eredményét tekintve hasonló két tevékenységet most együvé számítjuk; a második lehetőség tőlük alapjában különbözik. Be lehet ülni ugyanis a kocsiba, és el lehet menni kirándulni - fontos: józanul! -, akár az ünnep minden napján, mintegy elszakadva a sonkás-tojásos, evős-ivós, elájulós népi tradíciótól. Ez változatosságot hozhat a család életébe, ellenben hatalmas türelmet igényel, mivel furcsa módon mind többen érzik úgy, hogy húsvétkor feltétlenül autózniuk kell. Hovatovább a locsolkodók, tojásfestők és nyúlsimogatók lesznek kisebbségben. Húsvéthétfőn sajtótájékoztatóra igyekezvén nagyjából egy óra alatt megtettem Parádsasvártól Bélapátfalváig ötven-vala- hány kilométert, Bélapátfalvától Szilvásváradig viszont a hátralévő, hozzávetőlegesen kettőezer métert lépésben, újabb egyórás döcögéssel. Enyhe húsvéti anyázós filing a kocsisorban. Majd ugyanezt hallhattam a sétálóktól a szinte teljesen nép télén és kihalt Szalaj ka-völgyben, melynek persze a közepére szerencséltettek hívni a sajtótájékoztató szervezői. Talán húsvétból is elég évente egy. Kurikázza l>e a helyesnek ítélt választ, ragassza fel egy levelezőlapra, és 2(X)4. április 19-ig küldje be címünkre (3301 JÁTÉK EGER, Pf. 657.). Mitren tUfrtutítíséée rvU 1. Német 2. Osztrák 3. Francia 4. Olasz A megfejtés és a szerencsés nyertes nerc. aki egy csodálatos esernyőreI lesz gazdagabb, jövő heti játékunkban olvasható! Múlt heti játékunk helyes megfejtése: 8. Elefánt Múlt heti játékunk nyertese: Horváth Erika. Füzesabony, IJjúság út 5. 1/2 mi Hifi! ' • " * a Quality Champignons-nak a községet érintő bűzszennyezése megszüntetésére vonatkozó intézkedési tervét illetően. A tervben a remények szerint hatásos lépések történnek majd, ám sajnálatos, hogy csak nagyon tág határidőn belül várható javulás. Az elképzelés szerint augusztus és jövő március között lehet majd a változást érzékelni. Kisköre - Az Oktatási Minisztérium az Országos Diákparlamentet április 30. és május 2. között hívja össze. A rendezvény témája ezúttal az önkormányzatok működése lesz. A Vásárhelyi Pál Általános Iskolát Szabó Renáta VI. osztályos tanuló, a helyi DÖK titkára képviseli. Kömlő - Ma rendezik meg a könyvtárban a költészet napi szavalóversenyt. Az óvodások és az iskolások mellett verssel készülnek a nyugdíjasok is, akik a környező települések klubtagjait is várják a rendezvényre. Lőrinci a minapi bejárást követően rendbe tették a selypi vasúti átjárót, amelynek erősen kifogásolható állaga évek óta téma volt az autósok körében. A munkálatokat - Víg Zoltán polgármester kezdeményezésére - az érintett gazdálkodóegységek, azaz a Mátra Cukor Rt. és az Etercem Kft. finanszírozták. Márkáz - a Gyöngyös és Körzete Kistérségi Társulás előadást szervezett a falu, illetve a környékbeli települések vezetőinek és gazdálkodóinak. Az eseményen Debrei Attila térségmenedzser az uniós csatlakozás utáni pályázati lehetőségekről beszélt. Mint elmondta: május 3-ától lehet benyújtani az EU-s pályázatokat. Fontos, hogy a beadott anyagok hibátlanok legyenek. Nagykökényes - Az ebek kötelező védőoltását április 20-án reggel 7-től 9 óráig adják be a kultúr- ház előtt. A pótoltásra 27-én reggel 8-tól 9 óráig kerül sor. Nagyvisnyó - Bővült a háziorvosi körzet a szilvásváradi Park utca és az üdülővendégek körével. A településnek új háziorvosa lesz, a három pályázó közül dr. Kriston Nándor nyert, aki május 1-jétől fogadja a betegeket. Ostoros - Az Árpád Fejedelem Általános Iskolában már régi hagyomány, hogy a költészet napja alkalmából - az ünnepi megemlékezést követően - szavalóversenyt rendeznek a felső tagozatos gyerekeknek. Az alsósok is vetélkednek ilyenkor, ők a helyesírástudásukról, majd élőszóban a szép kiejtésükről adnak számot a zsűri előtt. A versenyek ma és holnap a tanítás után, 14 órakor kezdődnek. Petőfibánya - Véradásra várja ma a donorokat a Vöröskereszt helyi szervezete. Az önkéntesek délelőtt 9-től 12 óráig a művelődési házban tarthatják tű alá a karjukat. Pétervására - A művelődési házban ma délután 5 órakor Bíró László népi iparművész kéreg- edény-kollekciójából nyílik kiállítás. A tárlatot Gál Sándor, a Heves Megyei Művelődési Központ szakmai igazgatóhelyettese ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A megnyitót követően Zsiga András citerázik, Pozsik Joachimné pedig palóc balladákat énekel. A tárlat április 30-ig, hétköznapokon 9-19 óráig látogatható. Rózsaszentmárton - Az önkormányzat az idén 81 millió forintot fordít oktatásra és közművelődésre, 37,6 milliót egészségügyre és szociális feladatokra, csaknem 35 és fél milliót pedig fejlesztésekre. Különféle támogatásokra 5,3 millió forint jut az idei költségvetésből - tájékoztatott Sipos Jánosné polgármester asz- szony. Sarud - A község megkapta a vízjogi és más szükséges engedélyeket a termálkút fúrásához, az előkészületi munkák már meg is kezdődtek, fúrótornyot állítottak fel a helyszínen. A szakvélemények szerint 65 Celsius-fokos hőmérsékletű termálvizet rejt a föld mélye. Ha a remények valóra válnak, újabb turisztikai vonzerővel gyarapodik a Tisza-parti település - mondta Kiss István polgár- mester. Szajla - a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával befejeződött a sportöltöző korszerűsítése. A 445 ezer 679 forint összegű támogatásból, valamint a szükséges önrész biztosításával az önkormányzat megoldotta a gázbekötést, így a sportolók kulturált körülmények között használhatják a létesítményt. Tenk - Az Európa-nap megrendezésére 110 ezer forintot nyert a község, így május 1-jén felavathatják az iskolában az uniós tantermet. Felvonulást tartanak az uniós nemzetek népviseletében, felállítanak uniós sátrakat, ahol kérdésekre lehet válaszolni. A szerzett pontokat pedig legvégül euróra lehet váltani. TÓfaiU - A hagyományos anyák napi ünnepséget május 2-án, délután öt órakor tartják meg az Általános Művelődési Központ mozi- helyíségében. _______________■