Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-14 / 87. szám
6. OLDAL HÖR» 2 0 N T 2004. Április 14., szerda A városiasodás árnyoldalai A rendőrőrs szeretné megállítani a bűnözés növekedését A Hatvani Rendőrkapitányság elmúlt évi teljesítményének az értékelésekor dr. Tuza László r. dandártábornok, megyei főkapitány úgy vélekedett, az egységhez tartozó rendőrőrsöknek van mit javítaniuk mutatóikon. Lőrinci A hatvani kapitányság a megye legjobbjai közé tartozik, ám a horti és a lőrinci rendőrőrsök munkatársaitól többet várok. Teljesítményük hullámzó, miközben területükön emelkedik a bűncselekmények száma - fogalmazott a főkapitány. Az észrevétellel Kis Endre r. alezredes, a Lőrinci Rendőrőrs parancsnoka is egyetért. Mint lapunknak elmondta: miközben a térségben javultak, addig körzetükben valóban romlottak a mutatók, ám szerencsére nagyrészt az apróbb bűncselekmények szaporodása nyomán. Aránylag sok a garázdaság is, ami a városiasodásnak tulajdonítható. A település vonzereje miatt több idegen elkövető érkezik, akik számára csábító lehet a gazdasági és kereskedelmi egységek kínálta lehetőség, így például hatvani tettesekkel is találkoztak már, akik a nagyobb szomszédos település helyett itt próbáltak meg por- tyázni. Régebben erre nem volt példa - jegyezte meg az őrsparancsnok. Kis Endre elmondta: mindezekkel együtt eredményeik folyamatosanjavulnak, s ezt a tendenciát szeretnék is megőrizni, noha technikai felszereltségük és létszámuk nem a legoptimálisabb. A valamikor 30-as létszámúra tervezett őrsön jelenleg 12-en dolgoznak, kettővel kevesebben, mint másfél évvel korábban. Ami a statisztikát illeti, a rendőrőrs vonzáskörzetében 2003-ban a bűncselekmények 48 százalékát Lőrinciben, 19 százalékát Pető- fibányán, 15 százalékát Apcon, 8-8 százalékát Zagyvaszántón, illetve Heréden, míg 2 százalékát Nagykökényesen követték el. A kisebb településeken az egy évvel korábbihoz képest csökkentek az adatok, ám Lőrinciben 23 százalékkal nőtt az arány. Mindenhol jellemző, hogy a bűnesetek túlnyomó többségét a vagyon elleni cselekmények teszik ki, ám aggasztó, hogy a garázdaságok száma 27-ről 32-re emelkedett. Utóbbiak többsége a szórakozóhelyekről távozó ittas emberek tevékenységének tudható be. A rendőrőrsön nagy figyelmet fordítanak a bíróság elé állítások alkalmazásának. Amikor csak lehet, megpróbálnak ezzel az eszközzel élni. Növelték az elfogott ittas vezetők számát is. A környéken az egyik legelterjedtebb bűncselekmény a színesfém-öntödék kifosztása. A legális értékesítőhelyeket rendszeresen ellenőrzik, ám a felderítést nehezíti az utazó bűnözők magas aránya. A rendőrőrs munkatársai tavaly háromszor éltek az információvásárlás lehetőségével, és ezen alkalmakkor mindig sikerrel jártak. A jövőben ezt a módszert gyakrabban kívánják alkalmazni. A nyomozás eredményességi mutatói 4 százalékkal emelkedtek, így immár meghaladják a 60 százalékot. Az ismeretlen eredményességi mutató 57,34 százalékos - tájékoztatott Kis Endre alezredes. ________________________moj U niós mintaprojekt készül Az ISPA-programon belül nagyszabású ezer lakost érint a program megvalósulása, rejött a csaknem 650 ezer euróról szóló mintaprojekt készül, amelynek célja egy A munkát a Regionális Irányító Bizottság, pénzügyi megállapodás: az összeg folyósíátfogó vízgyűjtő-gazdálkodási terv készí- valamint az Irányító Tárcaközi Bizottság -fásának feltételéül szabták egy, a projekt ki- tése a Zagyva-Tarna vízgyűjtőjén. A 648 koordinálja és ellenőrzi. Ez utóbbi grémi- vitelezéséért és végrehajtásáért felelős irá- ezer euró értékű tervkészítés nyomán um elnöke Sírok polgármestere, Lakatos nyitó bizottság felállítását. .olyan projektek azonosítása a cél, melyek István, aki lapunk érdeklődésére elmondta, A folyamat újabb állomásaként a napok- EU-, magyar, illetve nemzetközi források- hogy 2002-ben Prágában az Európai Bízott- ban Hatvanban ülésezett a 11 megbízott ból finanszírozhatók, továbbá amelybe ság indítványozta a csatlakozó országok- tagból álló Irányító Tárcaközi Bizottság. A beépülnek a Víz Keretirányelvhez (VKI) nak egy, a VKI megvalósítását elősegítő víz- tanácskozáson jelen voltak a pályázó cégek kapcsolódó módszertani útmutatók és a gyűjtő-gazdálkodási mintaprojekt kidolgo- is. A felek megállapodtak abban, hogy a to- szakmai iránymutatások. zását. Még akkor decemberben megküld- vábbiakban rendszeresen a Zagyva-parti ték a pályázati űrlapot Brüsszelbe, majd város ad helyet a találkozóknak. Á szerző- Heves megye 2003 májusában az Európai Beruházási déskötésre várhatóan ez év júniusában keBank megbízott egy külföldi szakértőt a rül sor, a munka befejezésének határideje Nógrád, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és program felülvizsgálatával, illetve a hely- pedig 2006 júniusa. Heves megye 174 településén mintegy 500 színi szemlével. Tavaly szeptemberben lét- _______________________________<BART*i K üszöbön a felsőoktatási reform (Folytatás az 1. oldalról) Az Eszterházy Károly Főiskola rektora, dr. Hauser Zoltán szerint van némi időzavar, aminek részben az az oka, hogy az uniós csatlakozás időpontjáig fel kell tudni mutatni bizonyos eredményeket, miután korábban Magyarország is aláírta Berlinben a bolognai folyamathoz való csatlakozásról szóló dokumentumot. Kapkodásról persze nincs szó, sokkal inkább feszített munkáról. Mára a reformmal kapcsolatos kérdések átjutottak a megkívánt egyeztetéseken, ami gyakorlatilag zöld utat jelent a megvalósításhoz. A tisztázandó kérdések száma azonban még jelentős. A változások az egri főiskola számára is kihívásokat jelentenek, amelyek közül a legnagyobbat talán a tanárképzésben elfoglalt helyük megőrzése jelenti - vélte a rektor. Eldöntött kérdés ugyanis, hogy csak mester-oklevéllel - mai nyelvhasználattal: egyetemi diplomával - kerülhetnek ki szaktanárok a felsőoktatás képzési rendszeréből. Hauser Zoltán a természettudományos alapszakok esetében a más felsőfokú intézményekkel való együttműködést jelölte meg stratégiai fontosságúként, a művészet és testkultúra terén jó esélyeket lát arra, hogy részt vegyenek a mesterképzésben, bölcsész területen pedig reményt keltő, hogy pillanatnyilag is van 3 és fél szak (az informatikus könyvtáros határterület jellege miatt a fél), amelyik már akkreditációt szerzett az egyetemi képzésre. A kulturális programigazgató, Jónás Zoltán a város intézményeivel közösen megrendezett Európai Uniós Gáláról szólva kijelentette: megszaporodott rendezvényeik is jelzik, hogy mindinkább érvényesül a főiskola életében az az elv, miszerint a jövő értelmiségének felkészítésében a kultúra fontos szerepet játszik. A programigazgató két intézménnyel, a Művészetek Házával, illetve a Megyei Művelődési Központtal közös rendezvényeikről külön részletességgel is szólt. A Kultúránkkal Európába szlogent viselő programsorozat április 20-án a Dharma Kísérleti Színház Meridián című darabjának bemutatásával veszi kezdetét, április 30-án pedig az MMK színháztermében művésztanárok és hallgatóik, valamint az MMK saját művészeti csoportjainak közös gálaestjével zárul. A továbbiakban dr. Mátyás Ferenc, a főiskola nemzetközi kapcsolatokért is felelős rektorhelyettese ismertette a külföldi partnerintézményekkel való tudományos, művészeti, tanulmányi együttműködések azon eseményeit, illetve a közeljövő terveit, amelyek jól jellemzik a főiskola tudatos kapcsolatfejlesztő tevékenységét. A skála igencsak széles: az USA-beli Valdostától Egyiptomon át Litvániáig terjed, de az eddig kevesebb kötődéssel rendelkező francia nyelvterület felé is nyitni szándékozik az intézmény, _________________ISIKÉ) N em lesz akadálypálya Burkolatot javítanak: Az M3-as autópálya felújítása az idén csak kisebb torlódást okoz majd az arra közlekedőknek, így a sztrádán a tavalyinál gyorsabb ütemű lesz a haladás. Budapest, Heves megye Az Állami Autópálya-kezelő Rt.-nél ezekben a napokban hirdették meg azokat a munkákat, amelyeket az idén karbantartási céllal végeztetnek majd el. Kovács Tibor fenntartási igazgató elöljáróban megjegyezte: - Az autópálya Heves megyét érintő szakaszán semmilyen forgalomkorlátozásra nem kerül sor, mert itt sem a pályatest, sem a hidak nem szorulnak felújításra Ennek ellenpéldájaként a gödöllői csőKis iskola a Bekölce Az önkormányzat képviselői fontosnak tartják, hogy az iskola működjék a községben. Jól tudják, ha azt megszüntetnék, úgy a fiatabk rákényszerülnének arra, hogy elvándoroljanak a faluból, és ez akár a település halálát is jelenthetné. Épp ezért még úgy is ragaszkodnak az intézmény létéhez, hogy ebben az esztendőben csak három kisgyerek iratkozott be az első osztályba, s kezdi majd meg tanulmányait szeptemberben. Az iskola igazgatója, Pocsai Dánielné garantálja, hogy ezek a gyerekek semmiben sem szenvednek hátrányt, ugyanolyan jó képzésben részesülhidakat újítanak fel mópont utáni szakaszt említhetem, ahol az immár kilencéves burkolat megérett a cserére, két kilométer hosszan újraaszfaltozzák majd azt. Erre is csak szeptemberben kerül sor, ez a művelet azonban megkívánja majd a pálya forgalmának' a másik oldalra való terelését. Budapesthez közel, a 13-15 kilométerszelvényben három híd- javítás okozhat kisebb fennakadást, elsősorban az állványozás idején. Ez egy sáv ideiglenes lezárásával jár, s úgynevezett mozgó tereléssel avatkoznak be a forgalom menetébe. A hídkorlátok állapotát ellenőrzik, hozzák rendbe, s többek között a hidak szigetelésének cseréjét végzik el. A hi- dakat nyáron újítják fel. b. s. gyerekekért nek, mint egy nagyobb iskolában. Sőt többet foglalkoznak velük a pedagógusok, egyénileg lényegesen több idő jut rájuk, lehetőség nyílik arra is, hogy a rejtett tehetségüket is kibontakoztathassák. Az igazgatónő elmondta, az alacsony létszám nem abból adódik, hogy a szülők más település iskolájába íratják a kicsiket, hanem sajnos kevés gyermek születik a faluban. Az intézményben ebben az évben 27 gyerek tanul, összevont osztályokban. Szeptemberben huszonnégyen kezdik meg tanulmányaikat, lényeges változást nem jelent tehát az iskola és a fenntartó önkormányzat életében az alacsony beiratkozási szám. in. z.) Regionális jövedéki központ Heves megye 36/420-677. A központ feladata a jövedéki adó beszedése, könyveAz Európai Unióba történő belépésünk napjától első fokon regionális központok látják el a jövedéki adóügyekkel kapcsolatos feladatokat, illetve azok jogosultak eljárni az engedélyezési ügyekben. Május 1-jétől a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Jövedéki Központjának a székhelye: 3300 Eger, Grónay S. u. 3. Címe: 3301 Eger, Pf. 115. T.: 36/516-548, 36/412-688. Telefax: Pánikgomb (Folytatás az 1. oldalról) Az előbbieket elsősorban azok kapják, akik veszélyeztetett környéken élnek, egyedülállók, vagy anyagilag nem telik rá nekik, hogy beszerezzék a riasztókat. A Hevesi Rendőrkapitányság együttműködési megállapodást készít elő a helyi polgárőrökkel, akik folyamatosan figyelik a pálése és visszatérítése, továbbá az adóellenőrzés végrehajtása. Az illetékes szakemberek felhívják a megyében érintett adózók figyelmét, hogy a csatlakozást követően bevallásukat, illetve a jövedéki engedély iránti kérelmüket a fent közölt címre küldjék. Az érdeklődő ügyfelek további felvilágosítást a megyeszékhelyi vámhivatal 36/410-176-os telefon- számán kaphatnak. __________■ i dőseknek nikgombok működését. Ameny- nyiben riasztást kapnak, akkor a rendszer beindul: a bűnmegelőzésben segédkező polgárőrök - ha szükség van rá - az intézkedni tudó rendőrökkel együtt érkeznek a jelzés helyszínére. A rendszer működése folyamatos lesz, így ünnepnapokon, hétvégeken és éjszakánként is figyelik a pá- nikgombok jelzéseit._____i-romd O rszágos borverseny májusban A Mátraaljai Borút Egyesület elnökségi ülésén az egyik legaktuálisabb téma a Magyarországi Borutak I. Országos Borversenyének a „Nyitott porták, falvak” keretében történő megrendezése volt. Mátraalja, Gyöngyös Mint arról Bernáth Magdolna egyesületi titkár lapunkat tájékoztatta, a május 28-29-ére kiírt borversenyt a mátraaljai egyesület szervezi az FVM-től erre a célra nyert pályázati összegből.- A programok főleg a városban zajlanak majd - tudatta Bernáth Magdolna -, és természetesen végiglátogatjuk a borút többi állomását is. A verseny mellett kétnapos konferencia zajlik neves előadók részvételével, akik a szőlészet-borászat kérdéseiről az uniós csatlakozással kapcsolatban tartanak majd előadásokat. Ugyancsak erre az alkalomra tervezi az egyesület megjelentetni a Palóc ételek, mátraaljai borok című, mintegy hatvanoldalas, fotókkal illusztrált kötetet, amely ízelítőt ad a palóc étkezési szokásokból, valamint konkrét recepteket tartalmaz, s ezekhez kapcsolódva ajánl egy-egy étekhez illő mátraaljai bort. Az elnökség döntött arról is, hogy az idei évre a Heves Megyei Önkormányzat idegenforgalmi bizottságától nyert egymillió forintot fele-fele arányban fordítják az országos borverseny megrendezésére és a könyv kiadására. Az egyesület a Heves Megyei Munkaügyi Központtól mintegy 1,6 millió forintot nyert munkaerőre, ami lehetővé teszi, hogy a jövőben egy naprakész információkkal rendelkező munkatárs teljes munkaidőben elérhető legyen a borút (kistérséggel közös) gyöngyösi irodájában.- Mivel már elég nagy az egyesület, és végre felállt egy mátraaljai kínálat - közölte az egyesület titkára -, a továbblépéshez szükségünk van egy fix munkatárs alkalmazására. Mindazonáltal hiába lépegetünk előre a magunk útján és módján, ha az alapkérdések - az út, a víz, a villany, a csatorna - nincsenek megoldva az egyes állomásokon. Úgy gondolom, hogy ezek a fejlesztések nem feltétlenül tartoznak a borosgazda vagy a jórészt pályázati pénzekből dolgozó borúti szerveződések feladatai közé. jónás ági GYUJTOGATAS SZOLOCSKEN. Eger kedvelt hobbikert-övezetében húsvét előtt már locsolkodniuk kellett a tűzoltóknak; először egy máglyaként lobogó faház megmentéséhez, néhány órával később alig száz lépéssel arrébb egy felgyújtott autóhoz riasztották a lánglovagokat. Az előbbinél másfél millió, az utóbbinál 150 ezer forint értékű kár keletkezett. A rendőrség a tűzvizsgálat eredményét várja, hogy ismeretlen tettes vagy tettesek ellen feljelentést tegyen fotó: pilisy elemér