Heves Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-29 / 24. szám

4. OLDAL EGYE KORKÉP 2004. Január 29., csütörtök Tegnapról mára Ifjúsági tér épül 1 FÜZESABONY - Már megkezdődtek a munkálatok a városban az úgynevezett ifjúsági tér kialakítása érdekében. A centrumot több középület, így például a művelődési ház és a mozi összevo­násával hozzák létre — mondta lapunk érdeklődésére Gulyás László polgármester. A beruházáshoz a település önkormányzata hét és fél millió forintos támogatást nyert el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, illetve a Gyermek-, Ifjúsági és Sportmi­nisztériumtól. Ehhez - bár a város jelentős költségvetési hiánnyal küzd — további négy és fél milliós önkormányzati hozzájárulás szükséges. A létesítmény felavatása április végén, május elején várható, amikor a várossá válás 15. évfordulóját ünnepük. Holocaust-emlékműről a közgyűlésen ■ EGER - A városi Tourinform Iroda vezetői pályázatának elbírá­lásával, valamint önkormányzati gazdasági társaságok igazgató- sági, felügyelő-bizottsági posztjain történő változásokkal foglal­kozik mai, reggel kilenc órakor kezdődő ülésén a megyeszékhely közgyűlése. Szó esik továbbá például a sporttámogatási rendszer­ről, a reklámhordozók, hirdetmények elhelyezéséről, a fizetőpar­kolókról, a közoktatási minőségirányítási programról. Kiderül, hogy milyen címzett támogatási pályázat készült a Bródy Sándor Megyei-Városi Könyvtár rekonstrukciójára, s egy leendő Holoca­ust-emlékműről is tárgyalnak a képviselők. Galambkiállítás a ketrecparkban a EGER - Az egri V-34-es Galambtenyésztő Egyesület idén újra megrendezi galambkiállítását, amelyen több mint 300 madarat mutatnak be, mintegy húsz fajtát. A hús-, dísz- és röpgalamb- kollekciót az érdeklődők február 1-jén, szombaton 8-tól 18 órá­ig tekinthetik meg a felsővárosi kempingben felállított ketrec­parkban. Bajza Józsefre emlékeznek ■ SZŰCSI - Január 31-én emlékünnepséget tartanak Bajza József születésének 200. évfordulója tiszteletére. A program keretében a 12.30 órától a helyi római katolikus templomban a hatvani Baj­za József Gimnázium és Szakközépiskola diákjai adnak műsort, majd dr. Seregély István egri érsek ünnepi szentmisét celebrál az irodalmár emlékére. Ezt követően a résztvevők Bajza József szülőházához vonulnak, ahol Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, majd Szekeres István, a község polgármestere mond ün­nepi beszédet. Verset mond Balogh András színművész és a Baj­za József Általános Iskola diákjai. A megemlékezés koszorúzás­sal ér véget. Méhészek évadnyitója X EGER - Január 31-én, szombaton délelőtt fél tíztől rendezi meg az Egri Méhész Műhely Egyesület évadnyitó méhész összejövetel­ét. A programnak a volt Mezőgazdasági Szakközépiskola egykori épülete ad helyet (Mátyás király út 52. szám). A találkozón a ve­zetőség ad tájékoztatást a tagságnak az időszerű kérdésekről, majd Kiss Sándor méhészfeltaláló tart előadással egybekötött be­mutatót az Etalon GSM távmérő mérleg- és riasztóberendezésről. Turisztikai programok kínálata ■ HEVES MEGYE - A Kárpát Egyesület Egri Csoportja a napokban jelentette meg az idei turisztikai kínálatot tartalmazó kiadványát. A Barangoljunk együtt című pros­pektusban rövid ismertetést olvas­hatnak az egyesület múltjáról és cél­jairól, majd havi bontásban tájéko­zódhatnak a tervezett túraútvonalak­ról és egyéb részletekről. Külön feje­zetet szenteltek a hagyományos nyá­ri programok ismertetésére. Ebben az úti célon kívül a szálláslehetősé­gekről, az utazási feltételekről és a látnivalókról is tájékozódhatnak az érdeklődők. A részleteket megtalál­ják az Internet_ http://kee.esk.hu web-oldalán, személyesen pedig az egri Extrém sportboltban kaphatnak felvilágosítást. Óvodások jelmezes farsangja ■ EGER - Pénteken 17 órától a Megyei Művelődési Központban a város óvodásait várják jelmezes, néptáncos farsangra. A zenéről Kovács Márton és bandája gondoskodik, táncot tanít Németh Er­zsébet és Kiss Judit. Kerekasztal Recsken ■ RECSK - Az EU-ba belépő szegényebb országok eddig csak jól jártak, lásd Írország és Portugália példáját. De a felkészületlen kö­zösségek, falvak, régiók akár vesztesei is lehetnek a csatlakozás­nak. A napról napra való céltalan tengődés nem lehet egyetlen kö­zösség célja sem. Vagy ha igen, akkor a végleges lemaradás lesz az ára. Vannak, akik inkább megfizetik ezt az árat, de remélhetőleg vannak olyanok, akik tenni akarnak és tudnak saját életkörülmé­nyeik megjavításáért. A szabad és autonóm egyénekből álló kö­zösségek lesznek sikeresek az Európai Unióban, ahol az emberek átérzik a jelenért és a jövőjükért való felelősségüket. Ebben a re­ményben tartják meg Recsken azt az összejövetelt, amelyre min­den, a község jövőjéért tenni akaró ember részvételére számíta­nak. A kerekasztal első ülésére a Recski Művelődési Házban kerül sor január 31-én, szombaton 15 órakor. Bábszínházi csalogató ■ EGER - A Harlekin Bábszínházban január 30-án, pénteken 14 órától és január 31-én, szombaton 16 órától a Mary csodái című darab előbemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők, míg február 1-jén, vasárnap 11 órától a produkció bemutatójára várják a kö- zönséget. ______________________________________________■ A K árpát Egyesület Eger programajánlata A takarékszövetkezetek és a vidék (Folytatás az 1. oldalról) Szőke András arról is szólt, hogy a kölcsönök 85 százaléka a kis- és az agrárvállalkozások fej­lesztését szolgálta. A vidék pénzintézetei 18-20 százalékkal növelték a betétállományukat, amely eléri a 200 milliárd forintot. Továbbra is szeretnék meg­tartani a lakosság és az önkor­mányzatok bizalmát a kistérsé­gekben és a településeken. Je­lenleg félezer önkormányzat Az integrált takarékszövetkezetek vállalkozói hitelállománya I.Mi \V kXNJ ElMii LWJ kW 2000 2001 2002 2003 Ül Vállalkozói hitel 53 Agrárhitel számláját kezelik. Az agrárvál­lalkozások kölcsönhöz jutásá­ban változatlanul kiemelkedő szerepet töltenek be a takarék- szövetkezetek. Ebben az üzlet­ágban az elmúlt három évben országosan piacvezetők lettek. Tavaly például az aszálykárok enyhítésére hozott kormányha­tározat megvalósításában is közreműködtek. A jövőben a vi­dék pénzintézeteiben is - a ki­számíthatóság érdekében - elvá­lasztják egymástól a hitelezést és a támogatást. Ezután Kékesi János, a Regio­nális Fejlesztési Holding Rt. elnök­vezérigazgatója arra a kormány- határozatra emlékeztetett, amely az elmaradott kistérségek felzár­kóztatását segíti elő. Ebben a ta­karékszövetkezetekkel együttmű­ködve vesznek részt. A holding er­re a célra ötmillióni forintot kezel, amelyhez a takarékszövetkezetek pályázat útján juthatnak, biztosít­va a vidék pénzügyi rendszerének fejlesztését. Emellett szaktanácso­kat is nyújtanak és képzéseket szerveznek. imentusz) Lelassult a közlekedés Csak jó állapotú gumikkal keljünk útra Heves megye Nem valószínű a tejbojkott” A kedd este elkezdődött, s azóta tegnap késő délutánig folyamato­san tartó havazás következtében tegnapra virradóra - akárcsak az országban sokfelé - meglehető­sen lelassult a közlekedés me­gyénk útjain is. Kovács Gábor, a Heves Megyei Közútkezelő Kht. főmérnöke ér­deklődésünkre arról tájékoztatta lapunkat, hogy a cég téli ütemter­ve szerint a főútvonalakon 18 munkagéppel végeztek alásózást. Ezt követően az alsóbbrendű út­szakaszok veszélyesebb emelke­dőin, csomópontjain hárították el a balesetveszélyt. Az utakat borí­tó vékony hóréteg a sózás követ­keztében a délelőtti órákra a for­galom erősödésével latyakossá vált. A főmérnök elmondása sze­rint a tegnapi nap folyamán me­gyénk minden útszakasza járha­tó volt, ám a gépjárművel közle­kedők figyelmét ezúton is szeret­nék arra felhívni, hogy a saját és a többi közlekedő biztonsága ér­dekében lehetőleg jó műszaki ál­lapotban lévő téli gumikkal in­duljanak útnak. Bozsik József, az Agria Volán Rt. állomásfőnöke közlése sze­rint tegnap délelőtt a fedémesi bekötőút vált egyedül megköze- líthetetlenné. Az Ozdról, Nagyvisnyóról, valamint a Me­zőkövesdről és Balatonból Eger felé közlekedő járatok a reggeli és a kora délelőtti órákban átla­gosan 10-15 perces késéssel ér­tek célba. A MÁV-inform közleménye szerint tegnap főként az előváro­si forgalomban voltak fennakadá­sok a vasúü közlekedésben. Vál­tóállítási nehézségek miatt a Bu­dapestről induló és érkező sze­mélyszállító vonatok 10-15 per­cet késtek. A mentők és a rendőrség ügye­letesei arról számoltak be, hogy a havazás nem okozott többlet- munkát számukra. Nem riasztot­ták őket komolyabb közúti közle­kedési balesethez szerdán. ____________________________|B. K.) ( Folytatás az 1. oldalról)- Milyen áron szállítanak azok, akik még nem írták alá a szerző­dést?- A tavalyi megállapodás alap­ján ugyancsak lehetőségünk van alkalmazni ezt a mozgóárat, ha a Tej Terméktanács által közvetített tejipari egyensúly felbomlik. E le­hetőségünkkel élünk most, és a már működő állapotot szeretnénk az éves szerződésekben rögzítem.- Jelezték-e már Önöknek a ter­melők, hogy bojkottra készülnek?- Óvakodnék általában beszél­ni tejtermelőkről, hiszen nagyon heterogén társaságról van szó, az egészen kevés állatot tartóktól a nagyobb szövetkezeti egységekig. Korábban is voltak eltérő vélemé­nyek az éppen aktuális árakról a Tej Terméktanács közgyűlésein, de az ágazat komoly, meghatáro­zó tényezői nem gondolkodnak üyen drasztikus lépésen. Szerin­tem nincs valószínűsége a bojkott­nak, s külföldi nyersanyag beho­zatalát sem tervezzük. A lehetőség mindig nyitva áll, de szeretnénk elsősorban magyar alapanyagból dolgozni.- Honnan származik a Gyön­gyösön feldolgozott nyerstej?- A felvásárlás központilag történik, ám igyek­szünk helyben feldol­gozni a környékről származó tejet. Temesvári Koméi sze­rint a kifogásokat eme­lők köre nem a gazdaság méretével, hozamával vagy földrajzi elhelyezkedésével határozható meg, csupán az egyé­nek vérmérsékletével. Természetes megrázkódtatást él át most az a piac, ahol évek óta államilag dik- tádl, egységes áron vásároltak fel, és erről egy új gyakorlatra áttérni nagyon nagy váltás. ____ ___ JÓNÁS ÁGI N api egymillió liter Az FH Rt. vásárolja fel a hazai nyerstejkinálat 23-24 százalékát - évente 350-360 millió litert -, s ezzel Magyarországon piacvezetők. A kormány zsákban táncolása Lőrinci- Ahogy valamennyi, a májusi csatlakozásra váró országban, ná­lunk is belpolitikai erőpróbának minősül majd az európai uniós választás. Ezzel együtt sem gondo­lom azt, hogy számunkra kedvező eredmény esetén lenne esélye az előrehozott parlamenti választá­soknak - jelentette ki lapunk kér­désére kedden este Pokomi Zol­tán, a Fidesz-Magyar Polgári Szö­vetség alelnöke. A politikus - aki az Összefogás Lőrinciért Egyesület meghívására a Közös úton az EU- ba című programsorozat első elő­adója volt - úgy vélekedett: a ha­zánkban kialakult erőviszonyok nem teszik lehetővé az idő előtti voksolást; a kormányt jelenleg csak a kormánypártok lennének Új polgárőrök szolgálatban Eger Az elmúlt év végén hirdették meg a városi polgárőrség vezetői azt a „tagtoborzót”, melynek nyomán számos érdeklődő ke­reste meg őket. Az előzetes elbe­szélgetésen alkalmasnak ítélt, il­letve a feltételeknek megfelelő je­lentkezők számára ezután tanfo­lyamot szerveztek. Kun Frigyes, az egyesület el­nöke elmondta, a felkészülés so­rán a csoport tagjai megismer­kedtek az önkéntes szolgálattal kapcsolatos jogszabályokkal, ka­tasztrófavédelmi, kommunikáci­ós, valamint logikai tárgyú elő­adásokat hallgattak. A képzés befejezéseként a résztvevők fel­adatlapot töltöttek ki, ületve szó­ban is beszámoltak a tanultakról. A most végzettekkel együtt a megyeszékhelyen összesen hat­van polgárőr teljesít rendszeres járőrszolgálatot. _____________■ k épesek megbuktatni, az ellenzék nem. Ám 2006-ban, a Fidesz hata­lomra kerülése esetén készek len­nénk megfelelő - a korábbi négy év tapasztalatain nyugvó, de az azóta bekövetkezett változásokat szem előtt tartó - válaszokat adni a kérdésekre még akkor is, ha a Medgyessy-kormány intézkedései jelentősen szűkítik a mozgásteret - tette hozzá. Pokomi szerint az MSZP- SZDSZ koalíció eddigi ténykedése rossz gazdasági helyzetbe sodorta az országot: a GDP kisebb, mint korábban, az infláció viszont is­mét emelkedő tendenciát mutat. Újra nő a munkanélküliség, az ál­lamháztartás hiánya már-már ag­gasztó méreteket öltött annak nyomán, hogy túl sok pénzt osz­tott szét a kabinet.- Tudja, olyan furcsák az em­berek.- Már mér' lennének furcsák?- Hát csak azér mondom, hogy furcsák, mer’ elnézem itt őket, jönnek-mennek a sokféle népek, aztán annyifélét csinálnak.- Hát mondja már. Csak a lá­bukat látja.- Itt vannak például a mérnö­kök.- Mi van a mérnökökkel?- Ez az, hogy mi van velük, hogy vannak. Gondolja csak végig, tervezgetnek, huzigálják a vonalakat, de közben tudják, hogy pár év múlva úgyis le­bontják, átalakítják, szétdön- tik, fölrobbantják, amit tervez­tek. Sokan közülük meg is érik ezt a szörnyűséget. Előbb pusztul el a művük, mint saját maguk.- Bizony. Az élet nem fenékig tejfel. Jól kell választani.- Meg aztán az írók.- Az írókkal is van valami?- Baj van, változásokra lenne szükség - hangsúlyozta Pokomi, aki úgy látja, a jelenlegi hatalom Pokorni Zoltán fotó: t. o. Fél hét Konstruktívan- Az a sok betű hiába. Ülnek az asztalnál, aztán szenvednek, hogy nem tudnak írni, vagy attól, amit írnak. Á, nem embernek va­ló az.- Múltkor olvastam egy köny­vet.- Mikor múltkor?- Két éve. Lomtalanításkor, a borítója már hiányzott, a címét se tudom, de a végére mindenki meghalt. Nagyon tanulságos könyv volt azért.- Akad ilyen, de kevés. A több­ségét, elhiheti, senki se olvassa, ott fekszik az a sok hullaszagú ir­kafirka, csak penészednek, való­sággal vonzzák a port. Gyógyít­hatatlan bajt kap köztük az em­ber. Aztán járhatja az orvosokat.- Az orvosokon már én is rég­óta csodálkozom.- Hja, érthetetlen. Fogdossák azt a sok rossz szagú, halálra nem megfelelően igyekszik meg­oldani a problémákat. - A kor­mány zsákban táncolással mene­külne az általa előidézett helyzet­ből: növeli az ország adósságállo­mányát, privatizálja a még meglé­vő állami vagyont, emeli az adó­kat és csökkenti az általa felduz­zasztott közalkalmazotti létszá­mot. S akkor még nem beszéltünk a különféle „csomagokról” - tette hozzá. Pokomi Zoltán szerint a gondo­kat más módon kellene orvosolni. Pártja nem a nyugati országok gazdasági fellendülésére várna, hanem a belső piac élénkítésével próbálná kivédeni a kedvezőtlen hatásokat. Korábban ez jól műkö­dött, s még további 6-7 évre szóló tartalékokkal rendelkezünk. _____________________________ClOJ s zánt embert. Össze vannak zár­va a pusztulással. És mégis. Néz­ze csak meg, aki bemegy a kór­házba, annak, akár orvos, akár beteg, mindnek ilyen viaszsárga színe lesz.- Akár a romlott kompót.- Igaza van, a szakácsokról is jobb nem beszélni. Ki tudja, miket etetnek velünk. Aztán meg tényleg pokoü egy szakma. Milyen szépen kipepecselik az ételt, hogy gusz­tust csináljanak. Azok a kis krumpü- meg rizshalmocskák, fid- res-fodros salátalevelek, az a jó bordó paprikás zaft, és nézze csak, mi lesz a vége mindennek? Hova jut a sok szép pecsenye, szalagos fánk, aranygaluska!!?- Senkinek nem könnyű.- Azért a mi szakmánluiak van legalább jövője.- Maga mit gondol, elég mély?- Nem is tudom, talán már jó. Alig látszunk ki belőle. De ás­sunk még egy kicsit. A sírnak mélynek kell lenni, kovács jámos

Next

/
Thumbnails
Contents