Heves Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-21 / 17. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. JANUÁR 21., SZERDA Öt halott a kisbuszban Korlát állította meg az ütközéskor összeroncsolódott kisbuszt Gyöngyös Egy Mazda mikrobusz öt utasa a helyszínen meghalt, amikor tegnap kora reggel megcsúszott a jeges úton, és Gyöngyös közelében belevágódott a Mátra Volán menetrend szerint közlekedő járatába. A távolsági busz utasai közül hat személyt láttak el a mentők. A hajnalban kezdődött havazás friss hóval takarta be a városból kivezető utat, így kevésbé volt érzékelhető az aszfaltra fagyott csapadék; feltehetően ez a rendkívül csúszós jégréteg okozhatta a Szurdok-parti emelkedőn azt a közlekedési balesetet, amelynek halálos áldozatai is vannak - mondta lapunknak Varga Tamás alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense. Kápolna felé haladt reggel fél hét körül az a Mazda típusú kisbusz, amelyik a település határát jelző táblától alig pár száz méterre - az elsődleges megállapítások szerint - váratlaKettészakadt az autó nul megpördült a jeges úton, és nekivágódott a Mátra Volán menetrend szerint közlekedő járatának. Az ütközés erejére jellemző, hogy a mikrobusz csaknem totálkárosra tör, és a benne utazó öt személy - valamennyien jász- dózsai lakosok - a helyszínen életét vesztette. A. menetrend szerinti járat Domoszlóról tartott Gyöngyösre, s mintegy 45-50-en utaztak rajta; a pontos létszámot nem tudták megmondani a Mátra Volánnál, mert a történtek után a legtöbb utas gyalog indult a városba, hogy időben beérjenek az iskolákba, illetve a munkahelyekre. Kiss Tibor autóbusz-közlekedési vezető menedzser lapunk kérdésére azt mondta: az autóbusz vezetője nem sérült meg, ám pszichésen igen megviselték a történtek. A buszban az első becslések szerint is milliós nagyságrendű kár keletkezett. A súlyos kimenetelű karambolnak volt egy harmadik szenvedő alanya is: a Tigáz Rt. egyik Ford Fiesta típusú személygépkocsija, ám miután ez csak koccant az előtte állókkal, utasai közül senki nem sérült meg. A történtek után rövid időn belül a helyszínre érkező mentők, tűzoltók és rendőrök megkezdték FOTÓ; HEVES MEGYEI HÍRLAP/SUHA PÉTER a sebesültek ellátását, illetve a baleset körülményeinek vizsgálatát. Ennek érdekében a 3-as számú főközlekedési utat az abasári elágazó és a város széle között lezárták, a Budapest felé tartó forgalmat az érintett szakasz mellett futó úgynevezett kis útra terelték át. A főváros felől érkező járműveket Abasár felé, a városból kifelé tartó forgalmat pedig az M3- as autópályára irányították. T. Bokros Mária, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház sajtóreferense azt mondta: hat könnyebb sérültet szállítottak hozzájuk a mentők, egyikőjüket megfigyelésre, illetve kezelésre továbbküldték a hatvani Albert Schweitzer Kórházba. Két sérültet a vizsgálat után még a reggeli órákban hazaengedtek. SUHA PÉTER - SZILVÁS ISTVÁN Kedden délelőtt a 4-es főúton, Záhony közelében egy Tiszabezdéd irányából Záhony felé tartó Suzuki személygépkocsi a hótól síkos, latyakos úton eddig tisztázatlan okokból áttért a bal oldali sávba, ahol frontálisan ütközött egy Mercedes személygépkocsival. Az ütközés következtében a Suzuki kettészakadt, a benne ülő tiszabezdédi lakosok közül ketten a helyszínen életüket vesztették, hárman életveszélyes, egy személy pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A másik autót vezető demecseri férfit szintén életveszélyes állapotban szállították kórházba. Kevesebb elítélt, nagy zsúfoltság Budapest Kevesebb a fogvatartott a börtönökben, ám egyes megyék büntetés-végrehajtási intézeteiben még mindig nagy a zsúfoltság. A helyzeten segíthet egy új, magánpénzből felépülő börtön megépítése, amelyre a tárca még idén kiírná a pályázatot. nek az európai uniós követelményeknek. Ilyen elvárás például a zsúfoltság csökkentése, és az, hogy adjanak lehetőséget az elítélteknek olyan szakmák tanulására, amelly.ekkel a szabadulásuk után el tudnak helyezkedni. Előbbit egy új, nagy befogadó- képességű intézet létrehozásával tudnák megvalósítani. Bárándy Péter szerint a magántőke bevonásával épülő börtönök államot terhelő kifizetése 10-15 évre széthúzható. Az őrzés-nevelés A büntetés-végrehajtás magáévá tette az új büntetőpolitikát - jelentette ki az igazságügy-miniszter. Bárándy Péter hozzátette: a megváltozott stílusnak, tartalomnak nem lettek negatív hatásai, nem csökkent a biztonság szintje, és az elítéltek nem élnek vissza a kedvezményekkel. A tárca vezetője szerint a büntetésvégrehajtás rendszere, működése és a körülmények is megfelelA FOGVATARTOTTAK SZÁMA 2003-BAN KOR FOKOZAT ÖSSZESEN FÉRFI NŐ Felnőttkoriak Fegyház 3736 fő 3582 fő 154 fő Börtön 7530 fő 7060 fő 470 fő Fogház 510 fő 452 fő 58 fő Pénzbüntetés és közérdekű munka szabadságvesztesre változtatása 359 fő 336 fő 23 fő Fiatalkorúak Börtön 180 fő 176 fő 4 fő Fogház 149 fő 148 fő 1 fő ÖSSZESEN 12 464 fő 11754 fő 710 fő feladatrendszere ezekben az intézményekben sem kerülne ki az állami körből. A legnagyobb szükség egy észak-magyarországi börtönre lenne, a 700 fogvatartotti létszámú épület azonban 10-13 milliárdba is kerülhet. A büntetés-végrehajtási intézetről még nem tudják pontosan, hol épül meg. Arról sem döntöttek, hogy önkormányzati. közművesített területen építik-e fel vagy nem közművesítetten. A kettő költségei a tárca részéről egyébként nagyjából azonosak. Bárándy Péter a magánbörtön létrehozásával kapcsolatban korábban úgy fogalmazott: az Igazságügyi Minisztérium készen áll a pályázat kiírására, már csak a Pénzügyminisztérium jelzésére várnak, hogy megvannak-e az állami garanciavállalás feltételei. A statisztikai adatok szerint az elítéltek létszáma mintegy 800 fővel csökkent az előző évihez képest, a büntetés-végrehajtási intézetek mégis átlagosan másfélszer annyi fogvatartottat őriznek, mint amennyi a befogadóképességük. A legrosszabb a helyzet KomáBarandy Peter rom-Esztergom megyében, ahol 200 százalékos a telítettség, de a fővárosi, a Baranya megyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei intézetekben is jelentős, 160-170 százalékos a zsúfoltság. Továbbra is börtönben ül a legtöbb elítélt, és többségük férfi. Változott azonban az elkövetők aránya, csökkent az első bűntényesek száma, több a visszaeső. Az elítéltek átlagosan 4 év két hónapot töltenek rács mögött. Csökkent a hivatalos személyek elleni támadások száma is, azt azonban Bökönyi István, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka is elismerte: nem tudják megvédeni kollégáikat az intézetek falain belül. A vezérőrnagy példaként említett több támadást is, amikor a szabadultak rátámadtak korábbi nevelőikre. Az Europresshez eljuttatott adatok-viszont azt bizonyítják: tavaly csupán egy esetben történt ilyen atrocitás, az intézet falain belüli esetekből viszont harmincat jegyeztek fel. NAGY ESZTER DÓRA Rabló a Nílus Gyöngyében A rendőrség keresi az ismeretlen tettest Megközelítőleg egymillió forint bevételt vitt el egy fegyveres rabló tegnap hajnalban egy kecskeméti játékteremből. A magányos tettes gyalogosan menekült el. ÜGYELETI NAPLÓ Körözik A rendőrség körözést adott ki egy ismeretlen férfi ellen, aki jelen volt a Tilos Rádió előtti zászlóégetésnél, mti Ollóval szúrt Életveszélyt okozó testi sértés gyanújával indult eljárás egy fiatal penyigei nő ellen. Az elkövető egy fehérgyarmati szakmunkásképző intézetből kihívatta 15 éves lányát, majd ollóval hasba szúrta, europress Ittak, verekedtek Konyhakéssel a bal mellkasa fölött megszúrta 49 éves öccsét egy férfi Nagyvelegen. A testvére meghalt. A testvérpár nővére másnap vette észre - amikor meglátogatta őket -, hogy öccse az udvaron fekszik mozdulatlanul. EUROPRESS Kecskemét Hajnal 4 óra 35 perckor riasztotta telefonon a Bács-Kiskun megyei rendőrség ügyeletét a támadás egyik sértettje. Azt mondta: kirabolták a kecskeméti belvárosban (a főkapitányságtól alig 100-200 méterre) található Nílus Gyöngye kaszinót. Akkor még nem lehetett tudni, mekkora összeg a tettes zsákmánya. Az ügyelet járőrautókat küldött a Kisfaludy utcai kaszinóhoz, ám a rendőrök már hasztalan fésülték át az egykori SZMT-székház, a szomszédos Kisfaludy-ház, a Domus, illetve az Alföld Áruház környékét: a rabló eltűnt. A későbbi helyszínelés részeként aztán elindítottak egy nyomkövető kutyát a bűnöző feltételezett menekülési útvonalán, ám az eredményt - a nyomozás érdekeire hivatkozva - nem hozták nyilvánosságra a rendőrök. Kecskeméten ismert középület a volt SZMT-székház, amelynek egy részében alakították ki a Nílus Gyöngye kaszinót. A tulajdonosi szándék szerint ókori egyiptomi hangulatot árasztó szórakozóhely külső (vendéglátós) részében mindössze három alkalmazott tartózkodott a támadás idején, vendég nem volt már a nonstop nyitva tartó Nílus Gyöngyében. Két alkalmazott a bárpult mögött, egy pedig előtte készült a műszakváltásra. A rabló megjelenésekor az előbbi két nőnek sikerült kimenekülnie, utóbbit azonban elkapta a támadó: fegyverét a halántékához szorította, és pénzt követelt tőle. A zacskóban elvitt összeg 970 ezer forint volt. Ennek egy része a szórakozóhely, a többi pedig a hátsó teremben elhelyezett játékgépek éjszakai bevételéből jött össze. Kassai László alezredestől, a főkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől megtudtuk: 3-4 órán át tartott a nyomrögzítés, de a rögzített nyomokról nem adott információt. Ezzel szemben leszögezte, hogy igen nagy erőkkel keresik a 165-170 centiméter magas, vékony testalkatú, sötét ruhát viselő, az arcát pedig sállal álcázó fegyveres rablók NOSZLOPY Beperelte a rendőrséget Budapest Újabb bizonyítékokat nyújtott be Horváth Szilárd ügyvédje abban a kártérítési perben, amelyet a fiatalember indított a rendőrség ellen, mert a móri bankrablással először őt hozták összefüggésbe. A felperes több tízmillió forintot követel. Tőlem várták a megoldást az ügyben - fogalmazott a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő Horváth Szilárd, aki hozzátette: májustól augusztusig szinte kétnaponta hallgatták ki a rendőrök, hátha mond valamit a móri mészárlás körülményeiről. A fiatalember azért indított pert az Országos Rendőr-főkapitánysággal szemben, mert a nyomozók őt hozták összefüggésbe a bűn- cselekménnyel, igaz, szabályszerűen nem gyanúsították meg. A férfi szerint sokan még mindig azt hiszik, hogy ő a bankrablás egyik tettese; a büntetés-végrehajtási intézetben is hátrányosan kezelik, és a családjával is kirekesztőén viselkednek az emberek. A bíróságon tanúként hallgattak ki két újságírót, valamint Horváth barátnőjét és annak húgát. Utóbbi azt mondta: a rendőrök a munkahelyén keresték meg őt, majd munkaadója kérte, hogy amíg az ügy nem tisztázódik, addig ne menjen be dolgozni. nagy ed Dollárok Ecuadorból PÉCS Százötvenmillió dollárnak megfelelő forintot akart felvenni egy pécsi bankfiókban egy férfi hamis bankgarancialevéllel. A közelmúltban egy ismeretlen férfi társával együtt megjelent egy pécsi pénzintézetnél egy ecuadori bank által kiállított, százötvenmillió dollárról, azaz harmincötmilliárd forintról szóló bankgarancia-levéllel. A férfi azt akarta elérni, hogy forintban, készpénzben megkapja a papír ellenértékét. Az alkalmazottaknak gyanús lett a dolog, és a dokumentum ellenőrzése során kiderült, hogy az nem valódi, így a pénzfelvételből nem lett semmi. A gyanúsítottat nem törte le az eredménytelenség, és nem sokkal később egy másik pécsi pénzintézetet is „megkóstolt”. A rendőrök szerint egy cég nevében kísérelt meg több millió forintot átutaltatni saját számlájára, feltehetően hamisított dokumentumokkal. A bankosok azonban itt is résen voltak, vagyis a csalási kísérlet itt sem volt sikeres, mivel megtagadták a műveletet. Ugyanez a férfi végül egy sásdi mezőgazdasági szövetkezetnél közvetítőként bukkant fel, ahol külföldi búzát vásárolt 2,5 millió forintért. A vevő a gabonáért euróbán akart fizetni, ám azt az eladók nem fogadták el. Ekkor a csalásokkal kísérletező férfi felajánlotta, hogy átváltja az összeget, csakhogy a pénzzel együtt eltűnt. A három ügyben elindított nyomozás eredményt hozott, elfogták ugyanis a csalási kísérlet gyanúsítottját, egy 41 éves, többnyire Pécsett tartózkodó férfit. MÁTÉ BALÁZS HEVESE HÍRLAP ÍRLA8Ü*! 303-01-45 Politika, közélet Buggyl Ha valaki tisztességes, miért akarna másnak látszani? Fordítva inkább elképzelhető. Fejtsd ki bővebben, mire gondoltál, mert így hülyeség, amit írtál. Dóra Az egri Barkóczy útra autóval történő behajtás engedélyezése kinek az érdeke, ha az Agria Volán is ellenzi? Helyi hatalmasságok érdeke talán? Ki dönti el? El Nino Gratulálok a MOL-nak. Ha rajtam múlna, mindenestől elhajtanám őket az országból Keressék ott hülyére magukat, ahol hajlandóak áldozni is a nyereségükből Egy biztos, én soha többé nem tankolok náluk. Ha minden magyar autós csak 1X nem náluk tankolja tele a kocsiját, már többet buknak, mint amibe ez az egész Baumgartner-történet került volna. *KLM* A következő szöveghez kérem, társítsák képzeletben Hofi Géza hangját.... Néztem ezt a baromságot.. ezt a... mondjad má mit na... ezt a big való brother világot....höhö.. úgy elgondolkoztam... hm.... hogy hát szóval úristen, de tényleg, hát mit vétettünk?... Na de komolyan, hát gondoljanak csak bele. Höhö... ha így folytatjuk, 2006-ban Pongó miniszterelnök lesz, de tényleg, há nem? Gondoljanak csak bele.. Úristen, tényleg... Nebel Nebel, Buggy, Mária) Jó hír! Az Öreget megszüntettem. Nem kár érte, a fantáziám szülte, hogy titkárnő lehessek! Nem engedhettem tovább gáncsoskodni csodás jövőtöknek. No meg rövidített SMS-ben. Úgyhogy töröltem. Az ÁderRogán fertőzés miatt úgysem sokáig húzta volna, hát csináltam belőle virtualismártírt. A rossz hír! Mindent én örököltem! Titeket is! T. Szerkesztőség! A tisztesség okán! Nehogy forogjon az Öreg! Habár a hamvaszt gombot nyomtam, ki tudja, nagyon szívós! Ami rövidítést nem értettek, az még 1-2 hete Nebel sms- i ként simán megjelent. Nevezetesen: kérte a népet, szólítsuk ezután az MSZP-t MaSZoPsz- | nak. Ezzel a gondolattal játszott el az Öreg. A másik röv.: ffi = férfi. Az Öreg hagyatékának gondozójaként hozzájárulok, ha mégis leközölnék az sms-t. T. TAKÁCS Z! Rémálmodtam' Tippet adott nekik - 351 mellette, 23 tartózkodott, a TÖBBI ellene - megszavazták. Bocs! A vízhordókkal ennyi. A büféből bejött Bin-Áder, erre ezek is felrakták a kezüket. CIMI Aljosa! A parazitákat az MSZP nomenklatúrája jelenti. Szia, Siemens! Javaslom, írd fel a számodat a TV2 textjére, az apróhirdetések közé Üdv Buggy Vegyes LaiiNI Szia! Elég messze lakom. A talit ne a Hír- lapba beszéljük meg! Majd megmagyarázom! Puszil Siemens ÁGII Nagyon Boldog Névnapot1 Ö. L Kedves Manókai Ez az új e-mail címem: t t peti@freemail.hu ! Nagyon várom, hogy írj! T.T. A Kedvesem! A látszat néha csal, és nem mindig a valóságot mutatja. Még mindig úgy érzed, hogy nem vagyok elég kitartó? Puszi: E. C. TALÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 Q /őyZ/ /<*///<//yt <rx /y<rx/f Á>4rt ye/méá&M, c/f4xÄr4/en. 3 R»Í><solat