Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-20 / 270. szám
HI H 2003 • November 20., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Bizonytalanná vált a sorsuk (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzat úgy ítéli meg, hogy a tisztiorvosi szolgálat Széchenyi utcai - határozatlan időre szóló - háborítatlan és ingyenes működésére megfelelő jogi garanciák vannak, érdekeiket a polgári jog szabályai védik. A másik fél azonban nem így látja ezt, ezért pert indítottak a város ellen, melynek keresetében az adásvételi szerződés érvénytelenítését kérik. Hivatkozási alapjuk (állami feladat elvégzésére az önkormányzat köteles helyiséget biztosítani) vitathatatlan, a kérdés csupán az: az elhelyezési kötelezettség kizárólag önkormányzati ingatlanban lehetséges-e. A per első tárgyalását november 24-ére tűzte ki a Heves Megyei Bíróság.- Az önkormányzat még nem alakította ki végleges álláspontját az ügyben - tudtuk meg dr. Kozma Katalin jegyzőtől -, de nyilván ragaszkodni fogunk a testület döntéséhez. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy meg sem vizsgáljuk az ÁNTSZ máshová költöztetésének lehetőségét, ha erre igény és módunk van. Dr. Gombkötő György megyei tiszti főorvos betegsége, illetve jogtanácsosuk, dr. Él Éva fővárosi elfoglaltsága miatt nem tudott válaszolni megkeresésünkre. Gyöngyös városi tiszti főorvosa, dr. Deák Zsuzsanna azonban elmondta: bár az 1992 júniusában velük kötött önkormányzati megállapodás kimondja, hogy a belső karbantartási, állagmegóvási költségek a használót terhelik, az új tulajdonossal semmiféle megállapodásuk nincs arról, hogy a Jókai-Széchenyi utca sarkán álló épület melyik részével kapcsolatban milyen kötelezettségek hárulnak a használókra.- Nem tudjuk például, hogy kinek a feladata a járda takarítása. Nem tudjuk, hogy a hihetetlenül rossz állapotban lévő épületet ki fogja felújítani és mikor. Azt sem tudjuk továbbá, hogy ha a tulajdonos az általunk használt részt is hajlandó renoválni, a munkálatok idejére hol tud megfelelő helyet biztosítani a szolgálat működésének. Dr. Deák Zsuzsanna elképzelhetőnek tartja, hogy bizonyos munkálatok, például az ablakcsere költségeihez hozzá tudnának járulni. A helyi ÁNTSZ ugyan nem önálló gazdálkodó szervezet, de vezetőjük szerint az Országos Tisztiorvosi Hivataltól vélhetően igényelhető hasonló célú keret. Ettől függetlenül az ÁNTSZ álláspontja az, hogy az önkormányzatnak előbb az elhelyezésükről kellett volna gondoskodnia, és csak azt követően eladni az ingatlant. Az előzmények arról árulkodnak, hogy sok bosszúságot, talán a pereskedést is el lehetett volna kerülni, ha az épületet megvásárló cég - a helyzetet tisztázandó és a kedélyeket nyugtató szándékkal - felkeresi a használókat, és igény szerint írásban rögzíti megállapodásuk feltételeit. Ennek híján marad a jóhiszemű feltételezés, hogy az épíHelyi védettség alatt Az épület nem műemlék, még csak nem is műemléki környezetben áll, viszont helyi rendelettel védetté nyilvánították. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy felújítására bizottsági hatáskörben önkormányzati támogatás adható a helyi jelentőségű értékek védelmére szolgáló alapból. tési, felújítási szándékkal jelentkezett tulajdonosnak nem érdeke az épület szabadon nem hasznosítható részét pusztulásra ítélni, miközben a másikat renoválja. jónás ági Pénzbeni ellátást kémek a betegek Levelük nyomán fordulatot várnak az érintettek a Tengiz-ügyben A napokban egy - immár tizenkét aláírást tartalmazó - levelet juttatott el szerkesztőségünkbe Wennesz István, az a szi- halmi férfi, aki az egykor Tengizben dolgozó és onnan súlyos betegséggel hazatérő társai ügyét képviseli megyénkben. kivizsgálását. Wennesz István lapunknak elmondta: fontosnak tartaná, hogy minél többen aláírják ezt a körlevelet, mivel szórványosan már éppúgy született ítélet a hajdani dolgozók egészségkárosodásának ügyében a fővárosban, mint ahogy Strassburgban is. Egyelőre azonban csak egyes eseteket vizsgálnak, továbbra sem mondják ki általános érvényűén: Tengizben ártalmas környezeti hatások érték a dolgozókat. iszuromii A környezettől a vidékig A magyar tudomány napjára emlékeztek Jubileum a Palócgálán Néprajzi filmvetítéssel indul a program Önállóvá válása óta az első megemlékezést tartották a magyar tudomány napjáról a Károly Róbert Főiskolán. Az intézményi tudományos fórumon tizenhárom előadás keretében vették számba a kutatási eredményeiket. Gyöngyös A jeles eseményen a főiskola tizenkét tanszékének és az intézményhez tartozó kompolti kutatóintézetnek a munkatársai számoltak be tevékenységükről. Aktuális témákkal jelentkeztek, és a közgazdaság-tudománytól a mezőgazdaság-tudományig többféle eredményt mutattak be. A fórumot vezető dr. Dinya László professzor, a főiskola tudományos főigazgató-helyettese arról tájékoztatta a Hírlapot, hogy a felsőoktatási intézményben sokszínű és érdekes témák kutatásával foglalkoznak. Ezek a hálózati gazdaságtól a természeti erőforrások hasznosításán át az állattenyésztésig és a környezetvédelemtől a vidékfejlesztésig sokféle témakön ölelnek fel Az intézményi tudományos nap jó lehetőséget nyújtott a szakembereknek a jövő év márciusában a főiskolán megrendezésre kerülő 9. Nemzetközi agrár-ökonómiai tudományos napokra való felkészüléshez. A találkozó örömteli része volt, hogy sok fiatal oktató vett részt rajta és tartott előadást a kutatási eredményeiről. Az intézményben jelenleg százan tanítanak, közülük negyvenen különböző tudományos fokozattal rendelkeznek. így a tudományok doktora, kandidátus és PSD címmel. Rajtuk kívül több mint tízen készülnek a PSD- fokozat megszerzésére. im. kq Heves megye A korábbi évektől is színesebb, sokrétűbb lesz az idei Palócgála. A programok ma 16 órakor néprajzi filmek vetítésével kezdődnek a Megyei Művelődési Központban, Birinyi József néprajzkutató gyűjtéséből. Pénteken délután palóc népi játékokat elevenítenek fel Gyüre Marianna vezetésével, majd megkoszorúzzák a Kodály-emléktáb- lát. Délután a kuruc kor zenéjéről tart előadást dr. Barsi Ernő, majd ismét megelevenedik a hevesi fonó Somfai Tibomé vezetésével. A napot táncházzal fejezik be. Szombaton délelőtt dr. Alföldy Boruss István köszöntője után népzenei csoportok lépnek fel a Megyei Művelődési Központ dísztermében, 14 órától pedig népzenei fórumot tartanak. Utána egy érdekes programra várják az érdeklődőket: palóc dudások adnak hangversenyt. Délután 15 órakor folytatódik a gála, amelyet este 7 órakor egy jubileumi műsor követ. A 30 éves Egri Csillagok Népdalkor lemezbemutató hangversenye következik, ahol fellép Maczkó Mária népdalénekes, Dsupin Pál dudás, valamint a szurdokpüspöki, pásztói, novaji asszonykórusok, az Egri Citerazenekar, valamint Simon Ádám és Simon Máté népdalénekesek. A nap programja palócbállal zárul. Vasárnap délelőtt folytatódik a népzenei koncertsorozat, ez a rendezvény negyedik ilyen jellegű blokkja. A programok hétfőn egy rendhagyó énekórával érnek véget, amelyet Borsai Ilona és Nagy Miklós emlékére rendeznek a Lenkey János Általános Iskolában. n SZUROMI RITA Ha... Ha idős és egyedülálló lennék, bizonyára minden idegentől félnék. Rácsokat szereltetnék az ajtóra, a telefont sosem rejteném a fiók mélyére, mert életmentő, ha kéznél van. Lehet, hogy a sötét utcán is félnék egyedül sétálni. Mert ha idős ember lennék, akkor bizony szembe kellene néznem a kiszolgáltatottsággal, a védtelenséggel és az egyre romló közbiztonsággal. Egyelőre nekem van még néhány évtizedem. Ezalatt bizonyára ezerszer látok majd tudósításokat, véres beszámolókat arról, hogyan lettek az idősek a rossz szándék, a kapzsiság áldozatai. Megtanulom öregkoromra azt, amit a mai nyugdíjasok már képtelenek, miszerint ez a világ bizony nem arról szól, hogy tisztelni és becsülni kell az ősz szálakat. Az utóbbi napok híradásainak élén két, idős emberek sérelmére elkövetett bűncselekmény is szerepelt. Egy férfit ismerősei kötöztek a sötétben kerítéshez. A rablás tárgya szinte nevetséges: egy új kerékpárlánc. Most pedig Szabadbattyánban mészároltak le egy családot. Valószínű, egyikük sem gondolta, hogy milyen gonosz szándékok rejlenek ismerőseikben. Ha én idős lennék, bizonyára tanulva a híradásokban naponta látható erőszakhullámból, eleve fenntartással fogadnék minden „új barátot”. De ki magyarázza el azoknak a tisztességben megöregedett embereknek, hogy a világ kicsit megváltozott azóta, hogy ők fiatalok voltak? Hogy nem élnek már együtt generációk, ahol az idősek védettséget élveznének? Hogy a pénz, a nyereségvágy fontosabb lett, mint a becsület? Hogy nehéz kifürkészni, mi rejlik a kedvesség, a segítségnyújtás mögött? Ők ugyanis még hisznek abban, hogy a világ jó. Nem feltételezik embertársaikról azt, amit maguk sem tennének meg. így aztán ajtót nyitnak a pohár vizet kérő alkalmi árusnak, beeresztik a magát hajléktalannak mondót, vagy képesek felkelni, ha észreveszik, hogy a tyúkól ajtaját idegenek feszegetik. S ekkortól bizony nincs védelem, hanem farkastörvények uralkodnak. Mert ha... Folytathatnánk. De a „ha” maga után vonzza a feltételes módot. Az idősek sérelmére elkövetett egyre-másra szaporodó bűncselekmények azonban nem feltételes módban zajlanak. Hanem „ha” nélkül, élesben... Munkahelyek az Unióban Programsorozat a csatlakozás utáni lehetőségekről Magyarország „A munkahelyteremtésén az EU küszöbén” címmel három konferenciából álló térítésmentes szakmai programsorozat indul. A rendezők célkitűzései szerint a konferenciákon közérthető tájékoztatást nyújtanak a jelenlegi és jövendőbeli munkavállalók számára az EU-s foglalkoztatáspolitika sajátosságairól, a munkaadók elvárásairól, valamint a munkavállalók előtt szinte korlátlanná bővülő lehetőségekről. A^V konferenciasorozat a DFT-Hungária Kft. és a Budapesti Kommunikációs Főiskola együttműködésének köszönhetően indul. A rendezvények fő támogatója a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Felnőttképzési Intézet. Az első rendezvényt „Szakmai nap a munkavállalásról” címmel a Budapesti Kommunikációs Főiskolán (1148 Bp., Nagy Lajos király útja 1-9.) tartják november 22- én. Az előadók között szerepel többek között Vass István, a Fővárosi Munkaügyi Központ Igazgatója és Urkuti György, a Világ- gazdaság vezető elemzője is. Második alkalommal, november 29-én a BMGE K-épületében (1111 Bp., Műegyetem rkp. 3-9.) a Nyelvvizsga-konferencián várják a vendégeket. Az eseményen az Európai Unióban a munkavállalók nyelvismeretével szemben támasztott elvárásokról, valamint a különböző nyelvvizsga-rend- szerekről, azok elismertségéről esik -7y majd szó. A konfe- ^renciasorozat zárórendezvényére, a Life Long Leaming Konferenciára december 6-án a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban (1088 Bp., Reviczky u. 6.) kerül sor. Az előadók a sikeres karrierépítéshez szükséges életvezetési stratégiákat vázolják, valamint betekintést nyerhetnek az érdeklődők az EU-s munkaerő-piaci elvárásokba is. A részvétel feltétele egy online-regisztráció a ren- dezvé ny@dtf.hu mail-címen, m Több, mint szó és írás Jól működő partnerséget mondhatnak magukénak Detk, Péterfalva Nem vagyunk ismeretlenek egymás számára, hiszen nem új keletű a kapcsolat a két község között, sőt már magánjellegű, baráti szálak is szövődtek. Mégis örömteli, hogy végre hivatalosan is pecsét kerülhet az együttműködésünkről szóló megállapodásra - mondta Pelle Sándor polgármester a szlovákiai Péterfalvával megkötött testvértelepülési szerződés aláírásakor. Mint hozzátette: a gazdaság, a kultúra és az oktatás, a sport, a tudományok és a környezet- védelem terén szándékoznak kiszélesíteni az együttműködést.- Céljainkat a két nyelven, magyarul és szlovákul íródott szerződés rögzíti, immár rajtünk múlik, hogy mindezt megtöltsük valódi tartalommal - vélekedett a falu vezetője, aki hozzáfűzte, az erdélyi Bodok községgel már tízesztendős, igen jól működő partnerséget mondhatnak magukénak, s reméli, hogy a felvidéki községgel is hasonlóan gyümölcsöző, mindkét település polgárai számára hasznos lesz a jó kapcsolat. Az aláírási ceremóniát követően az alig háromszáz lelkes, a történelmi Gömör vármegye határán fekvő Péterfalva polgár- mestere, Köböl Gyula annak a reményének adott hangot, hogy a szerződés valóban „többé válik, mint csupán szó és írás". Úgy vélte, az együttműködés kölcsönösen elősegítheti a két település, s ezáltal országaink európai integrációját is. is. p.) Pelle Sándor és Köböl Gyula (jobbra). A falvak barátsága a nemzeteket is közelebb hozza FOTÓ: SUHA PÉTER Borvidéki esélyek az Európai Unióban Eger Az Egri Borok Gyertyás Háza „Európa esték” programsorozatának keretében kerül sor pénteken 18 órai kezdettel dr. Varga István, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola tanszékvezetőjének Az egri borvidék esélyei az EU-tagság után című előadására. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak, ám a szervező Egri Szőlészeti-Borászati Szolgáltató Kht. kéri, hogy a részvételi szándékot a mai nap folyamán jelezzék a 36/411-943-as telefonszámon. Az előadás egyúttal alkalmat teremt arra is, hogy bemutassanak az Ostoros-Novaj Bor Rt. termékei közül egy-egy Ostorosi Leánykát (2003), Egri Cuvée-t (2001), Egri Kékfrankos rozét (2003), Riolit cuvée-t (2002) és Egri Bikavért (1997). _________■ He ves megye A levélben a következő olvasható: „A Fővárosi Munkaügyi Bíróság három egykori tengizi dolgozónak fejenként 10-10 millió forint nem vagyoni kártérítésre, valamint havi 15 ezer forint járadék megfizetésére kötelezte a Magyar Államot. Büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a fenti pénzbeli ellátásokat a Magyar Államtól mi is kérjük. Indokunk az, hogy mi is Tengizben dolgoztunk, megbetegedtünk, elszegényedtünk. Úgy gondoljuk, hogy a Magyar Állam és a Vegyépszer Rt. nem tájékoztatott minket pontosan a környezeti ártalmakról. Gondolunk itt a kénhidrogén, a szénhidrogén és a radioaktív sugárzásokra.” Mint ismeretes: a megyében több tucatra tehető azoknak az egykori tengizi munkásoknak a száma, akik ma rokkantnyugdíjasként élnek. Habár a bíróságok folyamatosan elutasítják keresetüket, most a kis csoport mégis újra kezdeményezi a Tengiz-szindróma