Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-20 / 270. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2003. November 20., csütörtök Tegnapról mára Hevesben Diák- és nyílt nap az iskolában ■ GYÖNGYÖS - A József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kol­légium ma és holnap tartja a József Attila-napokat. A rendezvé­nyeket tegnap gólyabál vezette be. A diáknapon megválasztják a legnépszerűbb tanárt és tanárnőt, bemutatják a ruhaipari tanulók modelljeit, művészeti programokat és sportversenyeket tartanak. Pénteken nyílt napot szervez az iskola, a nyolcadikos tanulókat és szüleiket várják az intézménybe, ahol szakmai és gyakorlati fog­lalkozásokat, bemutató órákat nézhetnek meg a látogatók. Ezt követően hirdetik ki a II. városi számítástechnika-alkalmazói ver­seny, a városi középiskolás matematika-verseny, valamint az ok­tóber végén általános iskolásoknak tartott számítástechnikai ver­seny eredményeit. A tanszékvezetőre emlékeztek ■ EGER - Az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Ka­rán tegnap Udvarhelyi Kendoff Károly főiskolai tanár születésé­nek 100. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést. Az er­délyi születésű pedagógus a Debreceni Pedagógiai Főiskola tan­székvezető tanára­ként került az itteni főiskolára, ahol 1949-ben megalapí­totta a földrajz tan­széket. Nevéhez fű­ződik az ország el­ső földrajzi előadó­termének kialakítá­sa, több tankönyv és jegyzet megírá­sa, az első teljes ma­gyar földrajz szak­módszertan kidolgozása. Számos rangos kitüntetéssel ismerték el munkásságát. Az ünnepségen dr. Pozder Péter, az EKF Földrajz Tanszékének vezetője vázolta a nagy előd életútját és szakmai te­vékenységének legjelentősebb állomásait. Ezt követően egyete­mi és főiskolai tanárok elevenítették fel az egykori pályatárs em­lékét, majd dr. Hauser Zoltán, az EKF rektora és dr. Orbán Sán­dor, az EKF TTK kari főigazgatója leplezte le Udvarhelyi Kendoff Károly emléktábláját. Fogad a képviselő ■ LUDAS, HEVES — Godó Lajos országgyűlési képviselő ma dél­előtt 10 és 12 óra között a ludasi polgármesteri hivatalba várja fo­gadóórára választóit. Pénteken pedig 9 és 11 óra között a hevesi polgármesteri hivatalban kereshetik a honatyát a térség lakói. Európa filmjeit vetítik ■ EGER - November 20. és 26. között - a Heves Megyei Európai Információs Pont és az Agria Film Kft. közös szervezésében - az Uránia Filmszínház kamaraterme ad otthont az Európa Filmjei Egerben elnevezésű rendezvénysorozatnak. A program keretében délutánonként az Olasz nyelv kezdőknek, a Tulipános Fanfan, A zongorista, a Himalája - az élet sója, A múlt nélküli ember, vala­mint az Emil és a detektívek című filmeket vetítik. Együtt a Mikulás nagykövetével 1 GYÖNGYÖS - A Gyermekétkeztetési Alapítvány az ország 35 is­kolájába látogat el, hogy népszerűsítse a szociálisan rászoruló ■gyermekeket támogató szervezetet, s egyúttal színes rendezvé­nyeket tartson. A program- sorozat „lelke” a Világ Mi­kulásának Nagykövete, az­az Kovács István (képün­kön a Mikulás mellett). A hosszútávfutó 1998-ban 3760 kilométert lefutva lá­togatta meg Finnországban Joulupukki-t, azaz Kará­csony Apót, aki a nem min­dennapi teljesítmény elis­meréseként nagykövetévé fogadta. A sportembert és az alapítvány munkatársait tegnap a Felsővárosi Általános Iskolában több száz gyermek fogadta élve­zetes és színes műsorral. A programban - mint mindenhol, így délután Egerben is - szerepelt egy rövid Mikulás-futás, majd egy emlékfa elültetése, ami természetesen fenyő volt. Az alapítvány igazgatója, Megyeri István lapunknak elmondta: minden színhe­lyen kisorsolnak egy görögországi utazást a résztvevő gyerekek között. A teljes program fődíjaként pedig egy csemete Lappföld­re utazhat, s meglátogathatja a Mikulást. Remélik, hogy az akció tovább növeli az alapítvány jó hírét, s ezáltal nem mennek ve­szendőbe a postákon elhelyezett, az adományok befizetésére szolgáló csekkek. Mi? Hol? Mikor? ■ EGER — A Heves Megyei Fotóklubban (Megyei Művelődési Köz­pont) pénteken este 7 órakor Kiss László diaestjét láthatják az ér­deklődők A Mátra és környéke címmel. • A Művészetek Házában ma 16 órakor nyílik a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egye­sület Szín-Folt műhelyében tevékenykedő gyermekeinek kiállítá­sa, ami december 6-ig látható. • Ugyancsak ma 18 órakor a Kál­vin Házban koncertre várják az érdeklődőket, ahol többek közt Händel, Haydn, Beethoven műveiből csendülnek fel részletek. • Pénteken 17 órakor a Megyei Művelődési Központban mutatják be Renn Oszkár: Túracipőben című új könyvét. • A Harlekin Báb­színházban a Ládafia Bábszínház vendégjátékában vasárnap 10 órától a Bábcirkusz című darabot láthatja a közönség. • Pénteken este 9 órakor a Sorompó rock-kocsmában ad koncertet a hatvani Team zenekar. ■ GYÖNGYÖS - Különleges élményt ígér a Japaka Orchestra meditativ koncertje, amit vasárnap 14 órától rendeznek a Mátra Honvéd Kaszinóban (Fő tér 9.). A Cseh és a Szlovák Köztársaság­ból érkező zenészek nemcsak hangversenyt adnak, hanem vetí­téssel egybekötött meditációs előadást is tartanak tolmács segít­ségévek _______.________________________________________________■ A z elkerülő útért tüntettek Andornaktálya A helybeliek szerint az Egerrel szomszédos településen áthaladó forgalom - ami négy és fél kilométer hosszan szeli át a községet - za­varja a lakók nyugalmát, tönkreteszi otthona­ikat, családi házaikat, magát az utat, s az alat­ta lefektetett közműveket. Emiatt nagy szük­ség lenne a régóta tervezett, a megyeszékhe­lyet és az M3-as sztráda füzesabonyi csomó­pontját összekötő, a közbeeső Andomaktályát, Nagytályát és Makiárt kike­rülő M25-ös gyorsforgalmi útra. „Elkerülő utat akarunk!” - nyomatékosította az igényt az a két transzparens, amelyet a tegnapi forgalom­lassító demontráció résztvevői helyeztek el a fél útpályán kétszáz méter hosszan álló kocsi­sor két végén. A szervezők közül Vámosi László és Tuza Tamás önkormányzati képviselők lapunknak elmondták: a környezeti ártalmak mellett a helyi közlekedést is akadályozza a főutca ha­talmas forgalma, gyalogosan szinte lehetetlen egyik oldalról átjutni a másikra. A korábban bevezetett tíztonnás súlykorlátozás egy bíró­sági döntés értelmében a mezőkövesdi elága­zó után csak Makiár irányában érvényes, egyebekben szabadon hajthatnak végig a fa­lun a hatalmas teherautók. A forgalom meg­növekedett, amióta az autópálya elérte, majd túlhaladta Füzesabonyt, különösen péntek a „veszélyes nap”, amikor sok baleset történik. Máshol is fogy a türelem Az andomaktályai tiltakozás hallatán Gémes László, Kerecsend polgármestere úgy fogalmazott: a községben élők egyetértenek azzal, hogy halaszthatatlanul szükség van az autópályát Egerrel összekötő, a környező településeket nem terhelő autóútra, saj­nálatos azonban, hogy a kijelölt időpontok egyre messzebbre kerülnek. Azt is belátják, hogy a 2501-es út mentén lakók terhe­lése súlyos, viszont attól tartanak: ha az egyik oldal terhelése csökken, akkor a másik útszakasz forgalma értelemszerűen to­vább nő. A község frekventált útjai - a Füzesabonyi és a Fő úti szakasz - már így is túlterheltek, arról nem is beszélve, hogy ezeken az utakon ma is korlátozatlanul düböröghetnek a 10 ton­nánál nehezebb jármüvek is, veszélyeztetve nemcsak az itt élők nyugalmát, hanem a biztonságát is. Kérik hát a makiári, nagytályai és andomaktályai lakosokat, hogy a jövőben próbálják a hasonló akciókat velük is összehangolni, hogy ne az itt élők kárára érjenek el lehetséges kedvezményeket. Erőteljesebb lobby? „teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a település számára a megnyugtató megoldást az M3-as autópályát Egerrel összekötő gyorsforgalmú út megépítése jelentené” - mindez abban a levél­ben áll, amelyet Sós Tamás, dr. Nagy Imre és Gulyás László szo­cialista országgyűlési képviselők juttattak el Daru Sándor andor- naktályai polgármesternek. A honatyák állítása szerint a megelő- ' zö kormányzati ciklushoz képest tett erőteljesebb képviselői lob­bytevékenység eredménye az, hogy már kormányhatározat is tartalmazza: az M25-ös út az M3-ast Egerrel összekötő szaka­szának gyorsforgalmi úttá történő kiépítését szolgáló előkészítő munkák 2003 és 2006 között megkezdődjenek, s akár a kivite­lezés is zöld utat kaphat. A leendő nyomvonal a vasúttal futna párhuzamosan, az annak kiépítésével kapcsolatos teendőket pedig a Nemzeti Autópálya Ftt. végzi el. A képviselők hozzátet­ték: mindent megtesznek annak érdekében, hogy 2006 első fél évében megköthessék a kiviteli szerződéseket. Elértéktelenedő otthonok. Gyalog sokszor át sem lehet menni a túloldalra fotó: gál Beszélgetőpartne­reink kérdésünkre hangsúlyozták: az iga­zi megoldást az jelen­tené, ha a leendő elke­rülő útról Andornaktálya után - körforgalmú kereszte­ződéssel - Mezőkö­vesd felé is nyílna egy összekötő, így a matyó város irányába tartó forgalom alól is mente­sülnének a helybeliek. Mindez valójában hat település - Eger, Fü­zesabony, Nagytálya, Makiár, Andor­naktálya és Kerecsend - érdeke. (Feltehetően a régi 3-as úthoz csat­lakozó, Egertől Kerecsendig vezető út leterheltsége is csök­kenne.) Az ügy egyébként már a májusi falu­gyűlésen felvetődött, a tekintetben is, hogy a közműjavítás költségeinek egy része majd az önkormányzatot terheli. Az M25-ös megépíté­séig átmeneti segítséget jelenthet esetleg a súlykorlátozás visszaállítása, s talán a rendőri ellenőrzések fokozása. A polgármester, Daru Sándor bízik az érin­tett országgyűlési képviselők segítségében, eredményes lobbyzásukban (az ezzel össze­függő cikk írásunk mellett található). Semmi­képpen sem szeretné, ha „elfeküdne” ez a té­ma, s 2006-ban remélhetőleg tényleg megkez­dődnek a munkálatok. Az építkezésre kétség­kívül csak állami támogatás igénybevételével nyűik mód, az érdekelt települések az ehhez szükséges összeget saját erőből nem tudnák előteremteni. Viszont nem kizárt, hogy lesz még a jövőben hasonló demonstráció. irmi Thália temploma és a mumus Gyöngyös, Eger- Többször jártunk már színház­ban, helyben és Budapesten is. Mindenhol korrektül bántak ve­lünk, szívélyesen fogadtak. Októ­ber végén határoztunk úgy, hogy az egri Gárdonyi Géza Színházba is elvisszük a gyerekeket, két előadás­ra. Sajnos eddig csupa kellemetlen tapasztalatot szereztünk - mondja Ungemé Kelemen Ildikó, a II. Rákó­czi Ferenc Általános és Művészeti Is­kola szabadidő-szervezője. Mint hozzáteszi: szeptember 30-án fa­xon rendelték meg a 45 gyermek és a négy kísérő számára a két elő­adásra - a Mumusra és a Bors néni­re - szóló bérleteket. A kért idő­pontra, október közepére a színház nem postázta a jegyeket. Telefonos egyeztetések, újabb ígéretek követ­keztek, mígnem a tanárnő beuta­zott Egerbe, hogy személyesen át­vegye, kifizesse a jegyeket. Ekkor derült ki, hogy azok egy része a földszináe szól, s így drágább.- Azt mondták, hogy az árkülön­bözetről tudnom kellat volna, mén ez minden színházba járó előtt köz­ismert. Nem is az ötezer forintos többletköltség okozott gondot, ha­nem az, hogy mi alapján dönthet- nénk el, hogy ki ül az erkélyre, s ki a földszintre - említi a tanárnő, hozzá­téve: végül nem hozta el a jegyeket, mert „betelt a pohár” az ügyintéző megjegyzésére, aki állítása szerint azt mondta: akinek nincs pénze, az ne akarjon színházba menni.. Néhány nappal később faxon ismét megrendelték a jegyeket, s várták a további fejleményeket. A tanárnő ekkor kereste fel lapun­kat. Munkatársunk a Gárdonyi Gé­za Színház szervezőirodájában Czakó Tündétől érdeklődött az esetről. A szakember közölte: a mátraalji iskolások bérlete rend­ben van, szeretettel várják őket az előadásokra.- Egy számítógépes meghibá­sodás miatt törlődtek a rendszer­ből bizonyos megrendelések, ez okozta a problémát, amit nagyon sajnálunk. Az érintettektől elné­zést kénünk a kellemetlensége­kért - tudatta a színházi szerve­ző, aki hozzátette: elképzelhetet­lennek tartja, hogy valóban el­hangzott volna az anyagiakra vo­natkozó, a tanárnő által sérelme­zett mondat. (s. p.i Az Egri csillagok CD-bemutatoja Eger Az idén ünnepli megalakulásá­nak 30. évfordulóját az Egri Csil­lagok Népdalkor. A szombaton este 7 órakor az MMK-ban sorra kerülő jubileumi hangverse­nyen - a Palócgála keretében - mutatják be az együttes új CD- jét. Mint azt F. Molnár Gabriella, a csoport vezetője elmondta: ez azért is született, mert a hagyo­mányőrző óvodák és iskolák ré­széről egyre nagyobb igény mu­tatkozik a népdalok iránt, s fo­lyamatosan kérnek tőlük szak­mai segítséget. A most megje­lent kiadvány így a város vala­mennyi óvodájába és általános iskolájába eljut. A CD-bemuta- tón közreműködnek meghívott vendégek is. __________________■ A főorvos ünnepe Eger Az immár 81 esztendős dr. Agyagási Dezső belgyógyász, reumatológus főorvos betegek ezreit gyógyította meg, enyhített fájdalmukon. A megyei kórház Reumatológiai Osztályának veze­tője nyugállományba vonulása után is folyamatosan dolgozott a rendelőintézetben, majd Füzes­abonyban, ahol hét évig a reuma­tológiai szakrendelést vezette. Az Egészségügy Kiváló Dolgozója, megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, a Markhot Fe- renc-emlékérmet és az Eger Vá­ros Egészségügyéért kitüntetést. Dr..Agyagási Dezső - országo­san elismert balneológiái szakte­kintély - tiszteletére pénteken 15 órától ünnepséget rendez a Markhot Ferenc Megyei Kórház a Líceum dísztermében. A rendez­vényre várják a főorvos úr kollé- gáit, barátait, betegeit. __n A civilszervezetek lehetőségei Eger A megyéből 137 civilszervezet képviselője jelent meg tegnap az Egri Helyőrségi Klub díszter­mében a megyei civilfórumon. A rendezvény levezető elnöke, Gonda Zsigmond, a Megyei Ci­vil Koordinációs Tanács (MCKT) tagja elmondta, hogy több mint másfél ezer meghívót küldtek el a nyilvántartott és működő egyesületeknek, társa­dalmi kluboknak. A találkozó résztvevői megismerhették a Nemzeti Civil Alapprogramot (NCA) és megválaszthatták az NCA Tanácsába a regionális je­löltet. A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Főosz­tályának kormánytanácsadója, dr. Lakrovits Elvira előadásá­ban az NCA kínálta lehetősége­ket vázolta. Elmondta, hogy a jövő évben az alapprogram a költségvetésből annyi pénzt kap, mint a civilszer­vezetek számára fel­ajánlható személyi jö­vedelemadó egy szá­zalékának az össze­ge. Ebből pályázat út­ján plusztámogatás­hoz juthatnak a nem politikai, társadalmi szervezetek. A pénz elosztásában komoly szerep jut a 2004 tavaszán megválasztandó NCA Tanács­nak, s a regionálisan vagy szak­mai szempontok alapján össze­álló kollégiumoknak. Ebbe a testületbe Heves megyéből Bár­dos Ferencet, az MCKT tagját jelölték a fórum résztvevői. Azok a szervezetek tudnak plusztámogatáshoz jutni, ame­lyeknek a vezetői figyelemmel kísérik a pályázati felhíváso­kat. Friss információkat a napi­lapokból, továbbá az ______Interneten, az NCA h onlapjáról www.nca.hu - szerez­hetnek az érdeklő­dők. A fórumon Bárdos Ferenc több civilszer­vezet keserűségét fo­galmazta meg. Mint elmondta: a legtöbb egyesületnek nincs irodája, s amelyek nem tartják az önkormányzatokkal a kap­csolatot - főként a kisebb tele­püléseken -, az Internethez sem férnek hozzá. Aggályosnak tartja azt is: ha csak tavasszal áll fel az új testület, úgy a civil- szervezeteknek jövőre is anya­gi gondjaik lesznek. Az év első felében aligha remélhetnek ál- lami támogatást. ____(négyessyi

Next

/
Thumbnails
Contents