Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-09 / 185. szám
2003. Augusztus 9., szombat M E G Y E I 5. OLDAL KOR KÉP Védőrácsok a helyi strandokon (Folytatás az 1. oldalról) A veszélyhelyzetek feltárása érdekében az idényjellegű strandok működtetésére vonatkozó szabályok betartatását, valamint a tragédiák megelőzését szolgáló intézkedéseket július második felében helyszíni bejárásokon ellenőrizték, vizsgálva az üzemeltetési szabályzatokban foglaltak teljesítését. Ezzel azt kívánták elérni, hogy az üzemeltetők maradéktalanul betartsák a működésre vonatkozó előírásokat, szüntessék meg a személyes biztonságot veszélyeztető tényezőket, és tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy ne következzenek be további balesetek és tragédiák. Az országos vizsgálat eredményét a résztvevő társszervek és hatóságok összegzik, s az ellenőrzések során összegyűjtött tapasztalatokat közzéteszik, amennyiben pedig szükséges, javaslatot tesznek az esetleges jogszabályalkotásra vagy -módosításra. Az elmúlt ellenőrzés alapelve a gyorsaság, a szakmai kompetencia, az egyeztetett fellépés és a működés zavartalansága volt. Mint dr. Szőkefalvi Ildikó elmondta: a vizsgálat sehol sem talált számottevő hiányosságot, nem tártak fel biztonságot veszélyeztető körülményeket. Hiányzó biztonsági elemre, tartozékra sem bukkantak. A medencék lefolyói, ahol szükséges, ráccsal voltak ellátva, megakadályozva a gyermekek beszippantását, be- szorulását. Mindenhol megfelelő számú úszómestert foglalkoztattak. A helyszíneken az előírásokban szereplő 1,20 méteres vízmélységtől állandó úszómesteri jelenlétet biztosítottak, 1,40 métertől pedig mentőfelszerelést, továbbá a Mély víz csak úszóknak! figyelmeztető táblák is kinn álltak, s az elsősegély- nyújtó helyek ugyancsak rendben voltak. A négy helyszínen az ellenőrök az általános higiénés feltételeket is megfelelőnek találták. Egyetlen javaslat született arra, hogy hol van szükség állandó mentőügyeletre. Az akció során a szokásos menetrend alapján megvizsgálták a medencék, az öltözők, a zuhanyzók, a lábmosók és az illemhelyek közegészségügyi állapotát. A töltő-ürítő, illetve a vízforgatós medencék működtetését, vízcseréjét és vízminőségét. Ellenőrizték a figyelemfelhívó táblák, valamint az alkalmazottak egészségügyi könyvének meglétét. Az „extra” vizsgálati szempontok között az országos tiszti főorvos kérésére - felmérték, hogy milyen arányú a fürdő átlagos látogatottsága, mekkora a maximális forgalom, van-e elsősegélynyújtó hely és szakképzett személyzet, továbbá, hogy korábban milyen súlyú eseteik voltak. Arra is választ kértek, hogy hány úszómester van, milyen az elsősegélynyújtó szakképzettségük, s az elmúlt két évben hányszor kellett beavatkozniuk, menteniük a helyszínen, illetve, hogy hányszor kellett a mentőszolgálat segítségét igénybe venni. A strandok, fürdők közegészségügyi ellenőrzését az ÁNTSZ a rendkívüli akción kívül is folyamatosan végzi. __________________________________(KJ) A vizsgálat megállapításaival is egybehangzóan - dr. Gyulai Katalin megyei vezető mentő-főorvos korábbi javaslatának megfelelően - július 17-től a megye legnagyobb forgalmú strandján, az egri termálfürdőben a nyári főszezon három hónapja alatt naponta 9-től 19 óráig állandó mentőtiszti jelenlétet biztosítanak. A megye többi fürdőjében a forgalom nagysága nem indokolja ezt a jelenlétet. Egerben ezt az teszi szükségessé, hogy tavaly egy-egy csúcsnapon például nyolcezren, idén eddig 5300-an váltottak jegyet. Tavaly a megyeszékhelyen nem volt szükség a mentők beavatkozására, míg idén már volt vízbefúlás. Reneszánsz lakoma és vigalom Az évente megrendezett Rédei Szüret az idén a megszokottnál is nagyobb bőségben kínálja a szórakozást célzó eseményeket. A hegyközség augusztus 22-én szőlészeti és borászati szakmai napot tart. Nagyréde Délután háromkor az iskolában Gácsiné Nagy Terézia Üvegálmok című kiállítását, 16 órakor a művelődési házban Molnár József festőművész, valamint Deák János és a Nagyrédei Vadásztársaság trófeáinak a tárlatát nyitják meg. A nézőket 17.30 órától a Honvéd Fúvós Zenekar utcai felvonulása vezeti a sportpályára, ahol egymás után játszik barátságos mérkőzést a Nagyrédei Kevésbé Öregfiúk csapata Tiszakécskével, majd a helyi Öregfiúk a HM Honvéd Kulturális Kht. klubjával. A Kastélykert Óvodában 18 és 22 óra között rendeznék meg megfelelő számú jelentkező esetén a középkori lakomák hangulatát idéző reneszánsz borudvart, ezután kezdődik az iskolaudvaron a diszkó. Másnap a napközi hátsó udvarán már 9 órától zajlik a baráti társaságok főzőversenye. Délután négykor a templomtól indul a fellépő együttesek közönségtoborzó felvonulása a szabadtéri színpadhoz. Itt zenés-táncos produkciókat láthatnak az érdeklődők, közben a focirajongók sem maradnak program nélkül: este 7 órai kezdettel a pályán villanyfényes bajnoki labdarúgó-mérkőzés következik a Nagyréde SC és Vámosgyörk csapata között. A színpadon a késő este kezdődő utcabálig folyamatosan lesz műsor. Ezek után másnapra egy kis pihenőt engedélyeznek a szervezők. Az egri Galagonya Bábszínház mesés előadása 15 órakor kezdődik. A nap eseményei: könyvvásár és dedikálás, 16 órától menettánc a település utcáin, ezt követően hagyományőrző és rockzene a szabadtéri színpadon, Borhercegnő-választás (szüreti szépségverseny), a testvérközségek együtteseinek fellépése, Rokker Zsolti és a Crystal együttes, végül tűzijáték és ismét utcabál. A további programok legalább ilyen színes képet mutatnak. A Zsellérház udvarán a népi kézművesség fortélyait mutatják be (szilvalekvárfőzéstől a kosárfonásig), de lesz táncház, pincesori vigalom, biogazdasági bemutató. Emellett sportversenyeken vehetnek részt az ide érkezők, és akkor még nem szóltunk a bor-, sör- és édességsátrak, a vidámpark és más programok kínálta kikapcsolódási lehetőségekről. J.A. Kudarcba fulladt kezdeményezés Az éghajlati változás miatt elsivatagosodik a környék Kertbarátok Eger Hétfőn, 16 órai kezdéssel ismét találkoznak a kertbarátok az MMK-ban. A hosszú évek óta sikeresen működő és a környezető településekről is sok hobbi- kertészt vonzó klubban ezúttal különböző borászati segédanyagokkal és azok alkalmazási területeiről lesz szó. A szüret közeledtével - s még az őszi betakarítás előtt - az érdeklődők hallhatnak a borászati segédeszközök használatának előnyeiről, technikájáról, és praktikus jó tanácsokat is kapnak. (Folytatás az 1. oldalról) Mint a település vezetője, Almádi János hozzátette:- A helyzet jelenlegi állása szerint semmilyen külön elbírálásra nem számíthatunk, ugyanazt a háromezer forintot kapjuk hektáronként, mint a többi térség. A közelmúlt nagy esőzései is megmutatták: a térség éghajlatát valamilyen új, meghatározó tényező módosította. Amíg máshol 120-150 milliméter eső is esett, addig itt pontosan a felét, 68 millimétert mértek. S bár ez segített a kukorica és napraforgó „hízásában”, félő azonban, hogy a csapadék ebben az időszakban már a gombabetegségek megjelenését is segítheti. A község polgármestere hozzátette: nem csupán a kiemelt támogatás maradt el, hanem a hiteles mérőállomás telepítéséről is hallgatnak. Márpedig ezzel a terület kiszáradását, az éghajlat megváltozását érdemben lehetne bizonyítani. — Őszintén szólva nem értjük, miért kezelik hátrányosan a szántóföldi kultúrát művelőket - jegyezte meg végezetül Almádi János. — A szőlő- és a kertkultúrát kiemelten segítik, mi pedig még a téli fagykár-kompenzációra sem lettünk jogosultak, arról nem is szólva, hogy a múltkori, országos visszhangot kiváltó panaszos ügyünket is „elaltatták”. A gazdák a közeljövőben ismét találkoznak, hogy megbeszéljék, mitévők legyenek. _____________________________I SZU ROMI) TARI OTTO HU Kínos malőrbe keveredett a minap a Sziget-fesztiválon a belügyminiszter asz- szony: a híradások szerint a helyszínen lévő ortodox zsidó sátornál kezet nyújtott egy fiatalembernek, mire utóbbi angol szavak kíséretében udvariasan elhárította a parolát. Hi! I'm Mónika Lamperth! - próbálkozott ismét a kormánytag, ám ekkor egy másik férfi - immár magyarul - felvilágosította: asszonyom, mi a zsidó kaszthoz tartozunk, ezért nem érinthetjük meg Önt! A belügyér ezt követően letett az üdvözlés említett formájáról. Az eset tanulságos, és nem mellékesen alátámasztja a miniszterelnök ama kérését is, miszerint a tárcák vezetőinek - már akik még nem tudnak angolul - egy éven belül el kell sajátítaniuk a világnyelvet, vagy legalábbis annak alapjait. Az sem titok, hogy ez elsősorban a hadügyek és a belügyek első embereire vonatkozott, miután nemrég nyilvánosságra hozták, hogy a kormányban mindössze ők ketten nem rendelkeznek az erre vonatkozó dokumentumokkal. Az csupán a sors udvariatlansága, hogy közülük nem az erős férfi, hanem a - nemét illetően legalábbis - gyöngébbiknek titulált kollégája szaladt bele a fenti szituációba, bizonyítva az előmenetelében meglévő hiányosságokat. Ilyesmi bárkivel előfordulhat - kelhetnek rögvest a miniszter asszony védelmére lovagiasságukkal, pártszimpátiájukkal, vagy egyszerűen csak empátiájukkal felvértezve jóakarói, és valószínűleg csaknem minden tekintetben igazat is kell adnunk nekik. Valóban, vagyunk itt néhány milliónyian ebben az országban rajta kívül is, akik nem beszélünk idegen nyelveket. És százezrével járnak köztünk, akik az elmúlt napokban - hozzá hasonlóan - megfordultak a Szigeten, ahol elvileg mind- ahányan találkozhattak a fentebb említett fiatalemberekkel. Sőt, bizonyára tízezrével akadtak arrafelé olyan nőnemű honfitársaink is, akik legalább annyira nincsenek képben a zsidó vallási szokásokat illetően, mint Lamperth Mónika. A különbség ehhez képest csupán annyi, hogy az adott pillanatban rajta kívül senki sem belügyminiszterként képviselte Magyarországot. Megfontolják a döntést A polgármester és a térség szocialista pártelnöke megállapodtak arról, hogy mégsem a tervezett mértékben hajtják végre az önkormányzati bizottságok átalakítását. Lőrinci A helyi képviselő-testületben legnagyobb létszámban jelen lévő Lőrinci Város Jövőjéért Baráti Egyesület hat képviselője a szervezeti és működési szabályzat módosítására irányuló indítványt dolgozott ki. Az elképzelést Varga Antal korábbi polgármester is támogatta. Ellenezte viszont Sárosi Károly, az MSZP frakcióvezetője. Szerinte az előterjesztés elfogadása esetén pártja két tanácsnoki, két bizottsági elnöki és négy „külsős” bizottsági helyet veszítene, így a képviselői bizottsági tagság mellett mindösszesen egyetlen külső taggal vehetnének részt az önkormányzati munkában.- Meghallgatva az ellenérveket, az ésszerűség azt diktálta, hogy még egy fordulóban tárgyaljunk az indítványról. Erre a térség szocialista pártelnökével, Érsek Zsolttal találtunk is alkalmat, s megbeszélésünk minden érintett megelégedését szolgáló eredménnyel zárult - tájékoztatta lapunkat Víg Zoltán polgár- mester, hozzátéve: a kompromisszumos megállapodást már támogatásukról is biztosították az illetékes bizottságok. Ennek alapján az augusztus 14-i ülésre a mindenki számára elfogadható változatot terjesztik elő, vagyis a szocialisták is az általuk megfeleA legújabb változat A korábbi tervekkel ellentétben mégsem három, hanem négy - ügyrendi és pénzügyi, oktatási, gazdasági, műszaki és környezetvédelmi, valamint közművelődési-kulturális - bizottságot állítanak fel, s létrehozzák a sporttanácsnoki funkciót is. Emellett a „keret” négy külső bizottsági hellyel is bővül. lőnek ítélt arányban képviselhetik pártjukat a helyhatóság testületéiben. _______________________ (T. O.I Táborozás a Mecsekben Három éve rendszeresen járják nyaranta az országot a 212. Számú Bornemissza Gergely Cserkészcsapat tagjai, akik a korábbi bujáki és pannonhalmai táborozás után az idén a Mecsekben vertek sátrat. Eger A kis közösség vezetőinek nem titkolt célja, hogy az ifjú cserkészek mind jobban megismerjék az országot. Ennek jegyében szervezték meg korábban a bujáki táborozást, melynek ideje alatt főként a népművészettel foglalkoztak a fiatalok. Egy évvel később Pannonhalmát és környékét keresték fel, s tanulmányozták a tájegység történelmi emlékeit. Az idei nyárra pedig a mecseki táborozást tervezték be a rákoscsabai 812. Számú Csaba Vezér Cserkészcsapattal együtt. Mint dr. Báthory Lászlótól, a 212. Számú Bornemisza Gergely Cserkészcsapat vezetőjétől megtudtuk, a kiscserkészek és felnőtt kísérőik két hetet töltöttek a baranyai tájakon. A különböző túrákra, kirándulásokra a mindössze kilencven lakosú Kárászon vert táborból indultak útnak. Ebben a faluban találkoztak Surányi Béla helytörténésszel, akinek értékes képeslapgyűjteménye van. A kis település érdekessége továbbá a helyi német kisebbség pajtaszínháza, melyben a Kárászi huncutságok című előadást nézték meg a táborlakók. Jártak továbbá Magyaregyen, Vékényen, valamint a pécsi Zsolnay-gyárban, de felkeresték Kühler Márton I. Magyar Fészekodúgyárát, ahol egykoron madárlakokat és -etetőket készítettek, s megtekintették a Mezei Ottó fazekas hagyatékát bemutató kiállítást is. i-s> Egri cserkészek az 1700-1800-as éveket idéző tárlaton Közétkeztetés: milliós ráfordítás Nagyút Még tavaly ősszel elkezdődött az óvodában működő konyha felújítása, hogy megfeleljen az ÁNTSZ előírásainak. Az önkormányzat csaknem egymillió forintos beruházása után már korszerű feltételek szerint üzemel a helyi közétkeztetésben kulcs- fontosságú szerepet betöltő intézmény. A polgármesteri hivatalban elmondták, hogy először a régi edényzet és étkészletek selejtezése, majd az új főzőeszközök és étkészletek beszerzése történt meg. A nyári óvodai szünetben festés és kisebb átalakítás tette modernebbé a vendéglátás feltételeit. A konyhát mintegy 70-80 személy veszi igénybe, mivel az óvodások, az iskola napközisei és a felnőtt dolgozók mellett a helyi idősekre is főznek. ______■ Á llandó mentőtiszt