Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-21 / 143. szám

6. OLDAL MOZ A I K 2003. Június 21., szombat A depresszió A depresszió az egyén és közvetve a társadalom betegsége is. Riasztó, az egész társadalom életére vonatkozó adat, hogy Magyarország az ilyen típusú megbetegedéseket tekintve dobogós helyet foglal el a nemzetek között. Mind­ez egy nemrégiben megjelent átfogó vizsgálatból („A depresszió, mint az ön- gyilkosság előszobája”) is kitűnik. Megtudhatjuk azt is, hogy az alkoholiz­mus, illetve drogfüggőség a depresszió alapja és következménye is lehet. szakemberek szerint meg kell különböztet­nünk az időleges szo­rongást, szomorúságot és az orvosi értelemben vett depressziót. E két állapot az élet sodrában . összemosódik, s ez azt eredményezi, hogy a depressziót nem ko­moly betegségként kezelik, hanem az érintett által leküzdhető hangulatváltozás­ként. Az orvosi értelemben vett és keze­lést igénylő depresszió azt jelenti, hogy meghatározott tüneteknek meghatározott ideig kell fennállni ahhoz, hogy a de­presszió diagnózisát kimondhassuk. Bár a tünetek közül a leginkább szembetűnők — a levertség, rezignáltság és kedvetlenség — hangulatváltozást tükröznek, ám ezek egyrészt az egészségesnél és az indokolt­nál hosszabb ideig, tartósabban és mé­lyebben határozzák meg a beteg állapotát, másrészt - könnyű felismerhetőségük el­lenére - korántsem az egyedüli tünetek. A depressziót számos szakértő az ön- gyilkosság előszobájának tartja. Nem vé­letlenül: ez egy olyan betegség, amely ki­mutatható biokémiai elváltozásokkal jár az emberi idegrendszerben, és amit az orvos kétséget kizáró módon diagnoszti­zálhat és gyógyíthat. A depresszió nem azonos a rossz társadalmi és szociális vi­szonyok által kiváltott - többnyire jogos — kellemetlen közérzettel. Milyen gyakori hazánkban? Sajnos, e kór egyike a világszerte leg­inkább aluldiagnosztizált és alulkezelt kóreseteknek. Jellemző, hogy az orvosok — leggyakrabban az alapellátásban dol­gozók — a depressziós betegek csupán 15-45%-át ismerik fel világszerte, akkor is elsősorban a súlyos eseteket. A major depresszió élettartam-perva- lenciája a világon 4,6-15,7% között van - hazánkban ez az arány 15,1% a 18-64 év közötti lakosság körében. Eszerint a fel­nőtt lakosság több mint 15%-a élete folya­mán átesik egy depressziós epizódon, ami az esetek többségében 6-8 hónap hosszúságúra nyúlik el. A visszatérő vagy krónikus depresszió is a lakosság 10%-át érinti. Ez Magyarországon 1.200.000, illetve 800.000 embert jelent! Még megdöbbentőbb adat, hogy a WHO 2001-es jelentése szerint a férfiak 5,8%-a és a nők 9,5%-a él át egy depressziós epi­zódot bármely adott év során, és a lakos­ság 3-5%-a szenved major depresszióban bármely adott hónapban. Amennyiben egy páciens már megélt egy depressziós epizódot, több mint 60% esélye van arra, hogy másodszorra is de­pressziós állapotba kerüljön, két epizód után ez a veszély 75-80%-ra növekszik, míg három periódus után egy negyedik megta­pasztalásának az esélye már 90-95%. Igen fontos tehát az első depressziós epizód fel­ismerése és kezelése a továbbiak elkerülése, illetve megelőzése érdekében. Kevesebb öngyilkosság • Bár az öngyilkosság a depresszió nem egyetlen következménye, mégis tagadhatat­lanul a legtragikusabb. A pszichiátriai be­tegségekkel áll a legszorosabb kapcsolat­ban: az öngyilkosok több mint 90%-a szen­ved ún. „nagy” pszichiátriai betegségekben a cselekmény idején: 60-70%-uk depresszi­óban (50-60%-uk primer major depresszió­ban), 10-12%-uk szkizofréniában és tek, a kedvező fordulat okait azonban a mai napig nem sikerült egyértelműen fel­tárni. Vannak, akik szerint a csökkenés 1990-ben azért gyorsult fel igazán, mert kedvező politikai és gazdasági változá­sok történtek. Ez a korszak a remény kor­szakának tekinthető, annak ellenére, hogy számos kifejezetten negatív — ön- gyilkosságra egyértelműen hajlamosító - változás következett be: a munkanél­küliek, a létminimum alatt élők és a válá­sok számának drasztikus emelkedése, az alkoholizmus terjedése. Bár az öngyil­kossági arányszám csökkenése valame­lyest lelassult, ha figyelembe vesszük, hogy a depresszióban szenvedők száma évről évre nő, akkor ez is relatív javulás­ként értékelhető. Ám az öngyilkosságok csökkenését a pozitív környezeti változások önmaguk­ban nem magyarázhatják, hiszen 1989-1990 után a volt szocialista orszá­gok közül csak Magyarországon észlelhe­tő markáns (és Csehországban kisebb) csökkenés, a többi volt szocialista ország­ban az öngyilkossági halálozás emelke­dett vagy stagnál. Ugyanakkor számos nyugat-európai és skandináv országban (Dánia, Svédország, Finnország, Norvé­gia, Ausztria, Anglia), ahol nem zajlott le rendszerváltozás az említett időszakban, az öngyilkossági halálozás 20-40%-kal csökkent, miközben ezen országokban a kezelésbe került depressziós (és egyéb pszichiátriai) betegek száma jelentősen megnőtt. A további lehetséges okokat te­hát az egészségügy területén kell elsősor­ban keresnünk. Magyarországon a járó­beteg pszichiátriai szakrendelők száma 1982-1997 között 95-ről 136-ra emelke­dett, aminek köszönhetően a járóbeteg­orvos konzultációk is megszaporodtak évi 731.000-ről (1980) 1.190.000-re (1997). A pszichiáterek száma 1986-1997 között 550-ről 800-ra nőtt. A depresszió és az öngyilkosság témakörében tartott egyre intenzívebbé váló továbbképzések eredményeként gyakoribbá vált az anti­dollárban állapították meg, a veszteséget pedig 31,3 milliárd dollárban. Mint lát­hatjuk, a kiadás/veszteség arány a tíz év­vel azelőtti 1:7-hez képest l:3-ra válto­zott, mely különbséget elsősorban azzal magyarázták, hogy a tíz év alatt sokat fej­lődött a depresszió felismerésének ará­nya, azaz sokkal több esetet ismertek fel és kezeltek megfelelő módon. Ugyanezen tanulmány szerint 1990- ben az USA-ban a depresszióban szenve­dő betegek közel fele részesült megfelelő kezelésben. Ennek az aránynak a növe­kedésével számolva további jelentős ösz- szeg, ideális esetben - azaz, ha minden depressziós megfelelő kezelésben része­sülne — az összkiadások egyharmada lenne megtakarítható. Az Egyesült Királyságban az 1990-es évre a kezelés összköltségét 420 millió fontban határozták meg, a kezelés elma­radásából származó veszteséget pedig 3 milliárd fontban. Hazánkban a mai napig még nem ké­szültek hasonló felmérések, ám számos tényező enged arra következtetni, hogy az arányok a fentieknél rosszabb állapo­tokat mutatnának. Az antide- presszívumok forgalmazásának hivata­los adataiból, valamint a pszichiátriai osztályokról elbocsátott, illetve ideggon­dozókban nyilvántartott depressziós be­tegek számából következtetve, nálunk csupán a betegek 10-20%-a részesül or­vosi kezelésben. A fenti érvelés gyakorlati bizonyításá­ra ma már klasszikus példának számít a svédországi Gotland-vizsgálat. 1983-ban tanfolyamot tartottak a depresszió téma­körében az 56.000 lakost számláló Gotland-sziget mind a 18 háziorvosa szá­mára. Az összesen 20 órát kitevő előadá­sok elsősorban a depresszió osztályzásá­ról, tünettanáról, okairól, kezeléséről szóltak, de érintették az öngyilkosság, a fiatal- és időskori depressziók speciális problémakörét is. Az előadás-sorozatot követően két és fél év után a következő eredményeket ál­Szenvedélybetegek Heves megyében Tavaly a pszichiátriai osztályokról 1268 (60-70 százalékuk meg­jelent a gondozóhálózatban) szenvedélybeteget bocsátottak el. Ezen belül az ápolást indokló fő diagnózis alapján 654 szenvedélybe­teget írtak ki. Ennél alig kevesebb, 614 esetben szerepelt alkohol­vagy drogfüggőség, mint szövődmény, illetve kísérő betegség a kiírá­si diagnózisok közt. Továbbra is jelentős számú alkoholbeteget kezel­nek a megye kórházainak más, szomatikus osztályain. Drogbetegek főképp intenzív osztályokon, Egerben a Sürgősségi Belosztályon jelennek meg, il­letve traumatológiai osztályon is előfordulnak. Emellett az egri forgalomban a gyermek­osztályon kezelt 14 év alatti drogbeteg gyermekek adata is szerepel. A 2001-es évhez viszonyít­va a gondozottak számában emelkedés észlelhető, ez nők esetében jelentősebb. A drogbetegek száma stagnál. Az alkoholfüggőség elterjedtsége növekedést mutat, míg a drogbetegek száma az ambulanciák forgalmában csökkenő. Ez utóbbi azonban továbbra sem tükrözi a gyógykezelésre szoruló drog- fogyasztók számát, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egyre több az új betegek száma, valamint azt, hogy a „kevert” típusú betegek 2002. EV VÉGÉN NYILVÁNTARTOTT BETEGEK Gondozott alkohol drog kevert összesen férfi (1357) 1364 (37) 28 (62) 104 (1456) 1496 nő (258) 282 (15) 14 (37) 54 (310) 350 Ossz. gondozott (1615) 1646 (52) 42 (99) 158 (1766) 1846 Szakrendelés (1107) 2107 (72) 105 (335) 200 (1524) 2412 Ossz. beteg: (2722) 3753 (124) 147 (434) 358 (3290) 4258- akik alkoholt, drogot, gyógyszert vegyesen fogyasztanak - száma növekvő. A megbetegedések száma megyei átlagban nézve növekvő, úgy alkohol-, mint drogbetegek tekintetében. A 2003. március 1 - jén hatályba lépett 2003. évi II. törvény, a kábítószerekkel össze­függő büntetőtörvény módosulása következtében 2003. év 1-5 hónapjában ugrásszerűen megemelkedett a büntetést kiváltó elte­relésre jelentkezők száma. Dr. Szigethy Anna pszichi­áter, megyei addiktológus sza­kfőorvos a - depresszióval szoros, kapcsolatban álló - szenvedélybetegségek me­gyei adatainak ismertetésén túl elmondta: hazánkban e be­tegségek előfordulási gyakori­ságának tekintetében nincs különbség az ország régiói között. Ennek oka, hogy a problémák mindenhol azonosak, nincse­nek nagy eltérések a térségek között. Ugyanakkor a bortermelő vi­dékeken - melyek Hevesben is megtalálhatók - a májzsugor előfor­dulása a férfiak esetében kismértékben magasabb az országos át­lagnál, míg a nőké kisebb. HAVAS ANDRÁS (Zárójelben összehasonlításul a 200 Les adatok) 10-12%-uk szenvedélybetegségben (alko­hol- vagy drogfüggőségben). Fordított néző­pontból: a hangulatzavarokban szenvedő páciensek 15-20%-a, a szkizofréniások kö­rülbelül 10%-a, a szenvedélybetegek 5-10%- a hal meg öngyilkosság következtében. Az 1979-1981-es adatok szerint Magyar- ország még világelsőnek számított az ön- gyilkosságok tekintetében (845 haláleset 100.000 lakosra) Magyarországon. A sor­ban második Dániában majdnem feleannyi öngyilkosságot követtek el, mint nálunk (29 haláleset 100.000 lakosra). 1984-től 2001-ig azonban az öngyilkosságok 100.000 lakosra kivetített arányszáma folyamatos csökke­nést mutatott: 45,9-ről 30 alá zuhant (29,2) - ami több mint 35%-os javulást jelent. A látványos csökkenésre a hazai szak­emberek mellett világszerte is felfigyel­depresszívumok használata: az 1990-es 3,7 átlagos napi terápiás adagról 1998-ra 12,0 átlagos napi terápiás adagra emelke­dett, és 2000-re ez az érték már 14,0 volt. Társadalmi következmények A közvetett és közvetlen költségek felmé­résére irányuló első költség-haszon elemzé­seket az Egyesült Államokban készítették. Az USA-ban 1980-ban a kezelésre fordított összes költség körülbelül 2 milliárd dollárt tett ki, míg a nem kezelt depressziós betegek okozta társadalmi kár ennek hétszeresére, azaz 14 milliárd dollárra rúgott. Ezen belül 4 milliárd dollárra becsülték a kezeletlen bete­gek öngyilkossága miatti kárt. 10 évvel később szintén az USA-ban a kezelés összes költségét 12,4 milliárd lapították meg: a sziget öngyilkossági arányszáma harmadára csökkent, mi­közben ugyanez az adat Svédország egé­szére nézve változatlan maradt. A de­presszió miatti kórházi kezelések és be­tegállományban töltött napok száma is lényegesen visszaesett. Mindeközben markánsan nőtt a depresszió miatt gyógyszeres kezelésben részesülők szá­ma. A költség-haszon elemzés kimutatta, hogy a továbbképzés összesen 369 ezer svéd koronába került, ugyanakkor 155 millió korona megtakarítást hozott. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2000-ben készített felmérése arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy a depresszió felelős a csökkent munkaképességgel, rokkantán leélt élet­évek 12%-áért a világon. A végső kérdés a közvetett és közvet­len költségek összevetése esetén pusztán gazdasági szempontból az, hogy mi ke­rül többe a nemzetgazdaság számára: a betegség hatékonyabb, gyorsabb kezelé­se, vagy a közvetett költségek miatt kelet­kező veszteségek kezelése. A két kompo­nens közötti összefüggést sok tényező alakítja, például az érintett betegek szá­ma, a keletkező közvetett költségek sú­lya, valamint a rendelkezésre álló gyógyí­tási, orvosi-kutatási eszközökben rejlő perspektívák. Mindezen dimenziókat fi­gyelembe véve a Plszichiátriai Világszö­vetség 1999-ben kiadott, a depresszióról szóló összefoglaló kötete a következő — a pszichiátriában ma már általánosan elfo­gadott - megállapításokat teszi: a nem kezelt depresszió okozta kár jóval na­gyobb, mint a depresszió kezelésének költsége. A depresszió kezelésének össz­költségéből a gyógyszerekre költött köz­vetlen kiadás mindössze 10-15%. A kor­szerű antidepresszívumok relatíve maga­sabb áruk ellenére költséghatékonyab- bak, mint a korábbi készítmények. Alkohol és drog A szorongó, depressziós ember gyak­ran fordul alkoholhoz, amely - meghoz­ván a várt enyhülést — mindennapi „gyógyszerré, gyógyírré” válik. Idővel az­tán már nem a depressziója, szorongása miatt nyúl alkoholhoz, hanem egyszerű­en azért, mert kialakult a dependencia, a függőség. A kábítószerek esetében ha­sonló a helyzet: a könnyűdrogok csök­kentik a szorongást, a reménytelenség­érzést, a keménydrogokkal pedig az örömszerzést, az eufóriát keresik. A depressziót azonban az az alkoho­lista sem kerülheti el, aki nem hangulat­zavara miatt szokott rá az italra. A függő­ség kialakulása után le akar szokni, min­dennap újabb és újabb dátumokat tűz ki, miközben óhatatlanul kudarcok soro­zatát éli át: meggyengül az egzisztenciá­ja, nemritkán mindenét elveszíti (mun­kahely, lakás), felbomlik a családja, és kialakul egy olyan szorongásos, de­pressziós állapot, amelyet már az alko­hol nem hogy képes lenne javítani, ha­nem — éppen ellenkezőleg — fokozott mértékben hajtja az összeomlás felé. A kábítószerek esetén ugyanez a helyzet, azzal súlyosbítva, hogy a drogfüggőség sokkal hamarabb okoz anyagi, munka­helyi és családon belüli gondokat, majd végezetül, illetve mindezekkel párhuza­mosan szorongásos, depressziós állapo­tot. Az elmondottakból egyenesen követ­kezik, hogy az alkoholistáknak, illetve drogfüggőknek az esetek jelentős hánya­dában két különböző betegséggel kell megküzdeniük gyógyulásuk érdekében: függőségükkel és szorongásukkal, de­pressziójukkal. Ma már kimondható: az alkoholista fo­kozott eséllyel lesz depressziós, illetve for­dítva, a depressziós fokozott eséllyel lesz al­koholista, az alkoholista depressziós pedig kiemelten veszélyeztetett az öngyilkosság szempontjából. Bár a befejezett öngyilkos­ságok száma az elmúlt két évtizedben jelen­tősen csökkent hazánkban, fontos megje­gyezni, hogy az alkoholista depressziós fér­fiak azok, akik a legbrutálisabb öngyilkos- sági kísérleteket hajtják végre. Ma Magyarországon az alkoholisták számát a nagyivókkal együtt 6-800.000- re becsülik, 50.000-re a kábítószerfüggő­két és 150.000-re a rendszeres kábító­szer-fogyasztókét. Mintegy 10% fordul orvoshoz problé­májával. Ez azt jelenti, hogy túlnyomó többségük úgy jut el a depresszió valami­lyen fázisába, hogy orvossal egyszer sem találkozik. A teljes igazsághoz hozzátar­tozik, hogy a kezelt alkoholisták sem gyógyulnak meg mindannyian. Főleg az alacsony iskolázottságú betegekre jel­lemző, hogy a kezeléssel nem működnek együtt, visszaesnek, vagy kikerülnek az egészségügy látóköréből. 1997-98-as becslések szerint az alko­holizmus okozta gazdasági kár 49 milli­árd forint évente, a drogfogyasztásból eredő pedig évi 19 milliárd forint. A szá­mítások azt igazolták, hogy az alkoholra kivetett adóból származó állami bevétel jelentősen alacsonyabb, mint az alkoho­lizmusra fordított egészségügyi kiadás.

Next

/
Thumbnails
Contents