Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-27 / 122. szám
4. OLDAL NI E GYEI K Ö R K É P 2003. Május 27., kedd Tegnapról mára Hevesben Polgármesteri fogadóóra B EGER- Dr. Nagy Imre polgármester hivatalában tart fogadóórát május 28-án, szerdán 9-12 óráig. A település első emberét előzetes bejelentkezés alapján kereshetik föl a városházán. Körvonalazódik a megoldás? ■ BUDAPEST, BÉLAPÁTFALVA - Hétfőn már mint a BÉCEM Rt. svájci és német tulajdonosainak hivatalos megbízottjával folytatott tárgyalásokat Gilly Jánossal (hazánk tiszteletbeli svájci konzuljával) Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője. A fővárosban folyó tárgyalásokon Sós Tamás szerint kirajzolódtak a megoldás körvonalai. Ő maga azt az álláspontot képviselte, hogy a Bélkő Kht. két ötvenszázalékos tulajdonrészének értékesítése egy időben történjék meg Bélapátfalva és a kistérség szántára. Gilly János ezzel az állásponttal egyetértett. Info-rally az alapítványi iskolában ■ EGER - Második alkalommal rendezte meg az Európai Üzleti Ismeretek Szakközépiskolája (EÜISZ) Az „INFO-RALLY 2003” információkereső és -felhasználó versenyt. A program célja lemérni, hogy korunk modern technológiáinak használatával a fiatalok hogyan képesek a szükséges információhoz hozzájutni, és azt további elemzésekhez számítógép segítségével feldolgozni. A verseny elsősorban a középiskolás korosztályt célozta meg, nem kizárva más korosztályokat sem. A független bizottság által legjobbnak ítélt 10 megoldást beküldő versenyzőt hívták be a 2. fordulóba, mely az EÜISZ számítástechnikai géptermeiben került lebonyolításra. A verseny szoros eredményt hozott, ezért az első és második helyezettet holtversenyben díjazták: 75-75 ezer forintot osztottak ki Balog Richárd és Virág András (mindkettő EÜISZ) között. A harmadik helyezett Örkényi Dávid lett (Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium). Mozgássérültek díjmentes fürdőzése ■ EGER - Az Eger Termál Fürdőiizemeltető Kft. igazgatósága ebben az évben is lehetővé teszi, hogy a mozgássérültek a nyári idényben, 2003. június 3-tól minden kedden este 19.30-22 óráig használhassák az egri strand gyógyvizes medencéjét zártkörű, díjmentes fürdőzésre. A természetismeret bajnokai B ERDŐTELEK — A közelmúltban természetismereti vetélkedősorozatot rendeztek a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában. Több programon a környékbeli iskolások is részt vettek, és szinte minden versenyszámban hirdettek győzteseket. A Tisztább, virágosabb jövőért rajzpályázat eredményei a következők lettek. Az elsősök között első lett Oszlánczi Kitti, a másodikosok közt Somodi Bianka, a harmadikosok közt Danó Tamás, a negyedikesek közt Simon Ádám. A Madarak és fák napi természetjáró akadályverseny alsó tagozatos nyertese a kompolü csoport (Schmidt Dávid, Girindi József, Magda Balázs és Berecz Gergő), a felső tagozatosok közt pedig elsők lettek az erdőtelkiek (Lőcsei Linda, Víg Réka, Víg Máté és Forgács Fiorina). A Fekete István természetismereti verseny nyertesei: az elsősök közt Nagy Fruzsina (Kompolt), a másodikosok közt Somodi Bianka (Erdőtelek), a harmadikosok közt Szentpéteri Réka (Kál), a negyedikesek közt pedig Perge László (Erdőtelek). Gyermek néptáncosok minősítése ■ GYÖNGYÖS - Az I. Regionális Összművészeti Fesztivál megyei gyermek néptáncbemutatóján, a Tengertánc Fesztiválon 19 hevesi együttes lépett föl, melyeket különböző minősítési fokozatokkal értékelt a bíráló testület. Az eredmények: Bacsó Táncegyüttes (Gyöngyöstarján) arany, Nagyrédei Táncóvoda - nem minősültek, különdíj, Kolompos Táncegyüttes (Eger) ezüst, Forgószél Tánc- együttes (Kál, Kompolt) ezüst, Kisbacsó Táncegyüttes (Gyöngyöstarján) arany, Borit) nemissza Táncegyüttes (Eger) arany, Garabonciás Táncegyüttes (Nagyréde) arany, Táltos Táncegyüttes (Kál) bronz, Eszterlánc Táncegyüttes (Eger) arany, Csibészke Tánc- együttes (Gyöngyös) arany + Nívódíj, Táncóvoda (Gyöngyös) ezüst, Lókötő Táncegyüttes (Gyöngyös) arany, Kalamajka Táncegyüttes (Gyöngyös) arany, Mákvirág Táncegyüttes (Detk) arany, Katica Táncegyüttes (Levél) arany, Ördögszekér utánpótlás (Gyöngyös) nem minősült, Tűzkerék Táncegyüttes arany, Szélkiáltó Táncegyüttes (Gyöngyös) arany+Nívódíj, Tarnóca Táncegyüttes (Detk) arany. Koncert hadigondozottaknak B BUDAPEST, HEVES MEGYE - A hét végén a fővárosban, a Zeneakadémia nagytermében rendeztek koncertet a hadigondozottak tiszteletére, ahová a megyéből is érkeztek vendégek - tudtuk meg Nagy Jánostól, a Magyar Hadigondozottak Nemzeti Szövetségének (MAHONSZ) alelnökétől. A Felsőtárkányban élő tisztségviselő arról is beszámolt, hogy a hangversenyen nem csak a hazai MÁV Szimfonikusok és a Honvéd Együttes férfikórusa lépett föl, hanem a határon túli magyarság zenei életének jeles képviselői is részt vettek a találkozón. Mi? Hol? Mikor? ■ EGER — A Színészbejáró ma 17 órára meghirdetett programja elmarad, a következőt a szokott időpontban megtartják. - Az egri Dobó István Vármúzeum és a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeuma május 29-én, csütörtökön 17 órakor nyitja közös „Főúri terítékek az Andrássyak asztalán” című kiállítását az egri várban. A kiállítást dr. Rudolf Chmel szlovák, illetve dr. Hiller István magyar kulturális miniszter nyitja meg. A kiállítást Éva Lázárová, a Betléri Múzeum igazgatója mutatja be. Közreműködik a Musica Aulica Régizene Együttes. - A Megyei Művelődési Központban május 29-én, csütörtökön 18 órától lesz Serfőző Simon József At- tila-díjas költő új verseskötetének bemutatója. ______________■ F ényes menet élén Orbán Kisnána Szent Orbán és az ő emlékét őrzők sokat tehetnek azért, hogy a Mátraalja még vonzóbbá váljon a vendégek számára. A térség egyik fő terméke a bor, s a maihoz hasonló programok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az érdeklődők szaporán kóstolják a nedűket, s minél távolabbra vigyék az itteni italok jó hírét - mondta a negyedik Orbán-napi vigasság megnyitóján dr. Magda Sándor ország- gyűlési képviselő, a Parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke. Koncsos Sándor polgármester arra emlékeztetett: a kisnánai vár egykori ura, a Kompolthy- család feje egykoron királyi pohárnok, s ebbéli minőségében az udvar állandó szállítója volt.- A várpincében nem rabokat sanyargattak, hanem kitűnő italokat érleltek. Bízzunk benne, hogy mi, késői utódok is elérhetjük, hogy boraink a legfényesebb asztalokon is helyet kapjanak - fűzte hozzá a polgármester. A jó termésért - a hagyomány szerint - a vincellérek védőszentje jnindent megtett, hiszen kitűnő, verőfényes időben ünnepelhettek a nánai vár látogatói, így illendő módon, a körmenet élén vitték a szent szépen feldíszített képmását. Igaz, a borjövések könyvében - a szőlők jelenlegi állapota alapján - idénre alacsony vagy közepes termést jövendöltek a szakemberek, ez azonban nem befolyásolta a mulatságot. A lakoma-tanya és a borkóstoló sátrak az összes érzékszerveknek kínáltak kedvtelést, a Szent Orbán és védelmezettjei egyaránt sokat tehetnek a térség jó hírnevéért, italainak sikeréért fotó: suha peter színes színpadi műsorok pedig zást nyújtottak a népes ünneplő valódi kikapcsolódást és szórako- seregnek. ________________iespéi S zeszüzem: alapos a gyanú Honnan származnak a hamis zárjegyek és az alkohol? (Folytatás az 1. oldalról) A legfontosabb kérdések a következők: honnan származnak a hamis zárjegyek, illetve a palackozás alapanyagául szolgáló alkohol, s mikortól milyen mennyiségben folyt az illegális szeszüzlet. A vámnyomozók a vizsgálat kezdetén a csalási ügyben öt személyt vettek őrizetbe, további két gyanúsított ellen körözést adtak ki. A palackozó kft. tulajdonosai és ügyvezetője azonban hamarosan szintén vizsgálati fogságba került. A kihallgatásukat követően mindegyikőjüket elengedték, s szabadlábon védekeznek. Az ügy szereplői mindannyian helybeli vagy környékbeli illetőségűek. Az ügyben csak az egri vámhivatal által lefoglalt termékek és zárjegyek után kiszabható bírság összege meghaladja a 200 millió forintot, amely összeg más vámhivatalok felderítési eredményei alapján további milliókkal nőtt. Első körben a mátraderecskei palackozóban lévő több mint tízezer liter, 15 millió forintot meghaladó értékű alkoholterméket foglaltak le. Mivel a palackozót üzemeltető kft. több nagykereskedelmi telephelyet is működtet - a megyében és azon kívül is -, így valamennyi raktárában ellenőrzést tartottak. Ezekben nagy mennyiségben találtak vélhetően hamis zárjegyes alkpholtermékeket. Az egri vámhivatal a recski raktárban közel 3500 liter szeszes italt foglalt le, de hasonló lefoglalások történtek a hevesi, a kazincbarcikai és a fővárosi nagykereskedelmi telepeken is. Nem zárható ki az sem, hogy denaturált, tehát emberi fogyasztásra alkalmatlanná tett szeszt alakítottak vissza pancsolt termékké. ikji _______Sziréna_______ T orkos méztolvajok Heves megye Egy egri lakos azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel az Eger és Noszvaj közötti Szőlőcske-tanya területéről elvitték az ott található 12 méh- kaptárát a méhekkel és a mézzel együtt. A ragadós kezű mézkedvelő tolvajok ezzel legalább 300 ezer forintos kárt okoztak a méhészkedő tulajdonosnak. Egy viszneki polgárt akkor ért meglepetés, amikor felfedezte, hogy adácsi épülő házából öt ablakot kerettel együtt eltulajdonítottak. A lopásból keletkezett kár mintegy 180 ezer forint. Egy erki lakos akkor kapott észbe, amikor a padlót is kihúzták alóla. Az erki lakatlan házból ugyanis 300 ezer forint értékben vitték el a felfeszített hajópadlót. Egy ostorosi családi házba egy ablak betörése után jutottak be, ahonnan 120 ezer forint értékű műszaki cikknek és ruhaneműnek kelt lába. m Uzsorakamat ellen rendőrség Még mindig keresik a Buttler-kastély hasznosítóját A Buttler-kastély hasznosítási tervének ismertetésével kezdődött a településen a legutóbbi testületi ülés. A Nagy Miklós alpolgármester által adott tájékoztatás azért is élvezett prioritást, mert az épület megnyugtató módon történő eladása vagy bérbeadása kitörési pontot jelenthetne a település számára. Erdőtelek A kastély átalakítása 1994-ben már ugyan megtörtént, ám azótá sem sikerült megfelelő befektetőt találni. Mint elhangzott, a település vezetése sosem volt híve a mindenáron történő értékesítésnek, tehát olyan garanciát kémek az esetleges befektetőtől, amely hosszú távon biztosítaná az idegenforgalmi hasznosítást. A mostani állapotismertetés után a testület úgy döntött, hogy szeptember 30-ig várják az árajánlatokat, s a partnerektől arra is ígéretet várnak, hogy a későbbiek során a megvalósításnak nem lesznek anyagi akadályai. Az arborétum vezetője a jelenlegi két érdeklődő által felvázolt terveket jónak, a környezettel harmonizálónak tartotta, s hangsúlyozta azt is, hogy a hasznosítás során nem választható el az arborétum növényegyüttese a Buttler- kastély történelmi épületegyüttesétől. Ezt követően adott tájékoztatást az első negyedéves gazdálkodásról a pénzügyi bizottság elnöke. A kiadások és a bevételek időarányosak, ám felvetődött, hogy túl sokan vesznek részt a szociális étkeztetésben, ezért cél- • szerű lenne a kérelmek indokoltságát felülvizsgálni. Mivel a közkifolyókon elhasznált víz mennyisége is rendkívül magas, ezért indokolt lenne itt is felülvizsgálatot tartani. Beszámolt a gyermek- és családvédelmi szolgálat vezetője is. Tavaly hét családban 32 veszélyeztetett kiskorú élt Erdőtelken. Ezek zöme nem helyi család, hanem a fővárosból költöztek ide. Rossz állapotú lakásokban élnek, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek, a kamatos kamatok hónapról hónapra elviszik a családok pénzét. A probléma ellen az önkormányzat nem hivatott lépni, egyedül az érintett személyek tehetnek feljelentést az uzsorakamatot szedők ellen. Az indítványok között döntöttek a bentlakásos szociális otthon tervezőjének kiválasztásáról, majd elhangzott, két hátrányos helyzetű gyermek nyaralását a Magyar Vöröskereszt támogatja. A Fő utca elkerített parkját nyitottá teszik, és a területet pihenőpadokkal látják el. __________________________________________________(«ZUROAH) Játszva nyerjen! 1 válltáskát sorsolunk ki június 2-án lapunk azon előfizetői között, akik helyesen meglőj tik az egyenlet-keresztrejtvényt, és levelezőlapra felragasztva beküldik címünkre. Ha még nem előfizetőnk, a 06-80/513-646-os ingyenesen hívható számunkon megrendelheti a lapot! A pályázatokat 2003. május 30-áig várjuk, a borítékra kérjük ráírni: ,Játék” 3301 Eger, Pf. 657. + 6 + = 12 + ■ / ■ + ■\z = ■ = ■ = É = 8 + 3 2 9 Pályázati felhívás Gyöngyös Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Gyöngyös Városi Sportiskola Intézményvezetői álláshelyének betöltésére. • Munkakör: részmunkaidőben (napi 4 óra) foglalkoztatott intézményvezető • Szükséges végzettség: főiskolai vagy egyetemi színtű testnevelő tanári és sportedzői végzettség • A megbízás időtartama: 2 év • Juttatások: illetmény, illetménypótlék a KIT. szerint • A pályázatnak tartalmazni kell: legfontosabb személyi adatokat, szakmai önéletrajzot, szakmai elemzésre épülő vezetői programot • A pályázathoz csatolni kell: végzettséget, képzettséget igazoló dokumentumok közjegyzővel hitelesített másolatát. 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt • A pályázatot Uiesz György polgármester úrnak kell benyújtani 2003. június 6-ig j • Az elbírálás határideje: 2003. június 26.