Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-22 / 118. szám
I 2003. Május 22., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Kirándulni igen, vásárolni nem? (Folytatás az 1. oldalról)- Az akkor visszaküldött gép ellenértékét mindenki meg is kapta - meséli Bereznai Katalin, aki betegsége miatt csak később küldte el a Beck Intemationále-nek a fűtőtestet, pénzt azonban többszöri sürgetés és ígérgetés ellenére még azóta sem látott. A jövő heti kifizetés sosem jött el. — Még a visszaküldések előtt személyesen is elvittük a berendezést, de akkor senki se volt hajlandó átvenni tőlünk. Történetünkben viszont azóta új fordulat állt be: a termékbemutatót tartó cég, a Beck Internationale Kft. elérhetetlenné vált, székhelye fellelhetetlen. Kapcsolatba lépni nem lehet velük. Utóbb már a rendőrség és a fogyasztóvédelem próbálkozásai is eredménytelennek bizonyultak. Felelős, elérhető cég nincs, amellyel szemben a fogyasztói jogokat érvényesíteni lehetne. Marad a kár, a méreg - no és persze a tanulság. — Most már számomra is egyre inkább úgy tűnik, veszett fejsze nyele az egész. A hiábavaló pereskedésre sem időm, sem pénzem. A többieknek pedig azt tanácsolom: kiránduljanak csak bátran, de ne vásároljanak - összegzi a tapasztalatait nem csak a maga számára a kárvallott vásárló utazó.- A megvont mérleghez tartozik még, hogy a vízpárologtató szuper fűtőtestnek hirdetett berendezés sosem volt több, mint egy egyszerű elektromos ventilátoros hősugárzó, amit tízezer forintért bármelyik hipermarketben be lehet szerezni, az ajándék pizzasütő pedig rögtön összeégett - fűzi hozzá. Az ajándék kínai váza még megvan. Repedés egyelőre nem látszik rajta. ikji Nevesített trükkök, névtelen károsultak A kirándulóutat szervező mosonmagyaróvári székhelyű Beck Travel Kft.-nél - amely a szórólapjai szerint most is több buszt indít Heves megyéből, a napokban Egerből Kismarosra utaztat — azt a felvilágosítást adták, hogy ők csak a túrákat intézik, az áruk értékesítése és az ebből eredő reklamációk esetében a termékbemutatót tartó cég az illetékes. A Beck Internationale Kft.-ről már ők se tudnak semmit, legutóbbi tatabányai címüket még ismerték, ám onnan elköltöztek, időközben talán meg is szűnt. Épülhet az idősotthon Tánc lett a csellengésből (Folytatás az 1. oldalról) Az elképzelések szerint a község központjában, a jelenlegi könyvtár átalakításával és új épületrészek megépítésével jöhet létre az idősotthon. Az épülettömbben tizenhat kétszemélyes, harmincöt négyzetméteres, bebútorozott lakrész kialakítását tervezik. A teljes felszereléssel ellátott konyha többek között azt is lehetővé tenné, hogy a főzést vállalók saját maguknak készítsenek ételt. Két olyan négyszemélyes szobát is kialakítanának, amelyekben a szociálisan rászorulók nyerhetnek átmeneti elhelyezést. Közéjük tartoznak a kórházból kikerült, de még nem teljesen felépült idősek, vagy azok, akiknek családtagjaik néhány hetes szabadságra utaznának, és ezalatt megfelelő gondozást szeretnének biztosítani hajlott korú szeretteiknek. Az idősek otthonának központi helyisége lenne a háromszáz négyzetméteres aula, amely nemcsak a lakók közösségi életéhez biztosítana megfelelő teret, hanem különböző községi rendezvények megtartására is alkalmas lenne. Sipos Jánosné polgármester a beruházásról tájékoztatva elmondta: a számítások szerint a megépítés és a későbbi működtetés feltételei adottak. A beruházás megvalósítására 138 milliós pályázati támogatást kaptak. Az idősotthon létesítésének ötlete azért vetődött fel, mivel a régióban jó néhány egyedül maradt idős ember él. Az új otthonba a környező községekből is fogadnak időseket. Az új épület átadását decemberre tervezik. _________________________________(TOMP*) Tarnaszentmiklós Tavaly nyáron a község polgár- mestere arra figyelt fel, hogy az iskolai szünetben sok az utcán csellengő gyermek. Gyors közvélemény-kutatást végzett, vajon mivel lehetne őket lekötni. A tánc jó ötletnek bizonyult. Nem csupán a gyermekek, de a szülők is támogatták az ötletet, hogy a nyáron kössék össze a kellemeset a hasznossal, és a fiatalok ismerkedjenek meg a néptánc gyökereivel, alaplépéseivel. — A néptáncnak korábban is voltak hagyományai a településen — mondja Buda Sándomé polgármester —, ám Bakus Ignácné halála után, aki a nyugdíjasklub vezetője is volt, felbomlott. A tavalyi próbálkozásunkat olyan siker kísérte, hogy 44 gyermek tanult a nyári táborunkban. Nemcsak néptáncot tanultak, hanem a mozgás megszerettetése végett standard táncokat is. A nyári tábor után maradt egy 16 fiatalból álló erős mag, akik továbbvitték a kezdeményezést. Azóta olyan eredményeket értek el, hogy nem csupán a községi rendezvényeket színesítik fellépéseikkel, hanem rendszeresen meghívják őket a környező településekre is, a hevesi Európa-na- pon is szerepeltek. Az idei nyári táborozást már nagyon várják a fiatalok. Ez az egyhetes sarudi program kizárólag a néptánctanulásról szól. A napi hatórás kemény képzés „órarendjébe” bekerültek a szatmári, a máramarosi táncok, a naplegenda, a Duna menti táncok és a sárközi karikázó. A szervezők különleges produkciója a kalapolás: pénzt kell addig gyűjteni a nyári táborhoz. _______________________________ISZUBOMI Kártalanításból közösségi ház készült Az egyházi vagyon célszerű hasznosítása bárhol ésszerű lenne Hosszú évek fáradozása nyomán, jelentős anyagi ráfordítás eredményeként elkészült egy többfunkciós közösségi ház, s felújítottak egy templomot. Az ünnepélyes átadás, illetve az ismételt felszentelés főcelebránsa dr. Seregély István egri érsek lesz szombaton, illetve vasárnap. Mezőszemere, Szihalom A két településnek nincs helyben lakó papja, a szentségek kiszolgálását a mezőkövesdi Szent László plébániáról biztosítják a társ egyházközségek híveinek. A feladatok végzését Jéger Károly kanonok irányítja, tőle értesültünk a következőkről:- Szemerén a plébánia újjáépítésének gondolata vetődött fel még az Antall-kormány idején, amikor az egyházi kártalanítások történtek. Tíz éve el is kezdték az építkezést, ám felismerték, hogy hiába lesz új plébánia, ha papot az egyház nem tud biztosítani. Ezért profilt váltottak. Ifjúsági, illetve közösségi házra módosultak a tervek. Az egyházközségi képviselők kezelik az ügyet, szándékuk szerint még a testület is kap irodahelyiséget az épületben.- Mennyire felszerelt az új létesítmény?- Talán mindent elmondok azzal, hogy mintegy 40 személy elhelyezésére alkalmas, hiszen éjszakai szállást is nyújt. A község mostani vezetése a falusi turizmus fellendülésében bízik, ez a kulturált lehetőség már egy lépés előre. Kirándulókat szívesen és olcsón fogadnak. Közel van a Tisza-tó, a Hortobágy vagy Eger, sőt még inkább a Zsóri- fürdő. A falusi levegő sem utolsó szempont, az étkezés is biztosítható. Nem csak a fiatalokat várják a házba. A kártalanítás mellett az érsekség és a hívek is hozzájárultak a költségekhez. Május 24-én, szombaton 18 órakor tartunk ünnepélyes avatót, amelyen az érsek atya is megtisztel bennünket.- Másnap Szihalom ujjonghat a felújított templom okán.- Építészetileg is nagyon értékes a szihalmi barokk templom, amelyen tetőcserét végeztek, kí- vül-belül vakolták, festették, a padlózatot is kicserélték.- Vélhetően hasonló összefogással, mint Mezőszemerén.- Nyolc évig tartott a sokoldalú felújító munka, hozzá a helyi ön- kormányzat, az érsekség, valamint Németországból a müncheni egyházmegye nyújtott anyagi segítséget. Vasárnap 10 órakor szentmise keretében lesz az újbóli felszentelés, a szertartás végzésére is dr. Seregély István érsek urat kértük meg. A mezőszemerei esetre gondolva jó lenne, ha az elnéptelenedő, helyben lakó pappal nem rendelkező községekben hasznosítanák nemes célra a plébánia- épületeket, hogy ne váljanak azok az enyészet martalékaivá - fejtegette Jéger Károly, aki az egyházmegyei Karitász első szá- mú vezetője is. _________ f.b. T OMPA Z. MIHÁLY__________ G alaxis-csillag Könyvtárat avattak a kisvárosi iskolában. Manapság jobbára óvodamegszüntetésről, iskolabezárásról, intézmény-összevonásról szólnak a tudósítások, nem csoda, hogy üde színfoltot jelent a pénz- és gyermekhiánnyal küszködő magyar oktatásban, ha a Gutenberg-galaxis új kis csillagának születéséről lehet hírt adni. Ennek az iskolának sem volt sok pénze. Csak annyi, hogy bele merjen vágni a sokak által eleve kudarcra ítélt vállalkozásba, a modern kommunikáció eszközeivel dolgozó bibliotéka megteremtésébe. Az igazgató azt mondja: a szerény anyagi lehetőségek nem kedvetlenítették el, mert bízott a kollégákban. Ha kellett, falat bontottak, bútorokat gyártottak, villanyt szereltek, festettek, mázoltak, függönyt varrtak, takarítottak. Mindezért senki sem várt külön fizetséget. Nagy öröm volt könyvtárépítés. Mindezt a pedagógusok mondják, a nemzet napszámosai, akik már számtalanszor bizonyították, hogy nehéz helyzetekben is tudnak lélekemelőt produkálni. A lelkesedésből a diákokra is ragad, hiszen ha az iskola új büszkeségéről beszélnek, akkor nyomban azt is hozzáteszik: „a mi könyvtárunk”. Valljuk be, kell a ragaszkodás a nebulók részéről is, hiszen manapság egyre kevesebb diák olvas könyvet. A mozgóképi megjelenítés fakítja a betűk ragyogását, kevésbé vonzó a nyomtatott történetek világa. Ám ha a könyvtár sajátos hangulatot tud árasztani, ha ez a miliő magával tudja ragadni az érzékeny lelkű diákokat, akkor arra is van remény, hogy ezek a tanulók életre szóló barátságot kötnek a könyvekkel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a fiatal családok otthonában kevés a könyv. Nem olcsó mulatság manapság egy házikönyvtár összegyűjtése, a famíliák többségének nem telik rá. A gyermekek úgy kerülnek iskolába, hogy kevés könyvet forgattak a kezükben. Ezért is hárul nagy szerep az alma materek bibliotékáira. A könyvbirodalom új bástyáinak megépítése nem olcsó feladat, ám a lelkesedés csodákra képes. A fizetséget pedig leginkább a könyvtárba belépő gyermekek hevesebbé váló szívdobbanásában mérik. Új helyi képviselők Összeférhetetlenség miatt: orvosok felmentve Recsk A tavaly őszi önkormányzati választásokkor a településen három, a községben dolgozó orvost is beválasztottak a képviselő-testületbe. Az önkormányzati törvény értelmében azonban összeférhetetlenség miatt az orvosok nem tölthetnek be képviselői funkciót a helyhatóságokban, ennek ellenére a 12 tagú testület jóváhagyta a választók akaratát. Ezt követően a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal is kimondta, hogy a döntés törvénysértő, s ezt a határozatot a Heves Megyei Bíróság is helybenhagyta. Időközben az Alkotmánybíróság is állást foglalt a kérdésben, és kimondta az összeférhetetlenséget. Mint azt a község polgármesterétől, Holló Imrétől megtudtuk, a bírósági döntést tiszteletben tartva azonnali hatállyal felmentették a három orvost képviselői tisztségéből, s helyettük három új képviselőt: Dudás Lászlónét, Fábián Jánost és Vass Zsoltot választották be a testületbe. Ők tegnap tettek ünnepélyes esküt a polgármesteri hivatalban. _____■ L íceum TV: új adás EGER — szeptembertől próbaévre beveze----------------------------------------------tendő új minőségbiztosítási rendA rról van szó... címmel pénteken szerről, de szó lesz a nagy léptékű 6.30-tól először jelentkezik heti könyvtárfejlesztésről is, melynek reggeli műsorral a Líceum Televí- révén teljesen egyedi szolgáltatást zió. Az első adás stúdióvendége nyújt az Eszterházy Károly Főis- lesz a tanárképzéssel foglalkozó kola könyvtára a vállalkozóknak, főiskolák vezetői kollégiuma, a té- Az egyórás műsor hangulatát ma a pedagógusképzés reformja, a főiskolások által készített etű- lineáris vagy kétciklusú lesz a kép- dök, irodalmi, zenei és képzőmű- zés, a bolognai folyamat hatásai, vészed klipek, s a Hírlánc külön- Beszélgetés hangzik el a főiskolán kiadása színesíti.____________■ V itézek, borok, vígság Gyöngyös Tegnap délután a Felsővárosi temetőben az immár hagyományos megemlékezéssel kezdődött el az Or- bán-napi, s egyben históriás ünnepségsorozat. A magyar honvédelem napján katonai és civil szervezetek képviselői koszorúzták meg Bogdány Józsefegykori honvéd tizedes és más hős katonák sírját. Ma 17 órától a Mátra Honvéd Kaszinóban Sereg József előadását hallgathatják meg az érdeklődők a Rákóczi-kori hegyaljai kuruc felkelésekről. Pénteken 17 órától Bor-Rock Fesztivál, azaz helyi amatőr együttesek koncertje, este fél kilenctől pedig az Emberek együttes produkciója várja a szórakozni vágyókat a Fő téren. Szombaton ugyanott 17 órától ismét több színpadi műsor, majd a borünnep hivatalos megnyitója, borlovag-avatás, a hegyközségi borverseny eredményhirdetése következik, 20 órától pedig operettműsor csalogatja a város szívébe az érdeklődőket. Vasárnap reggeltől több helyszínen is gyereknapi programok várják az apróságokat és szüleiket, 10.30-kor pedig az Orbán-napi szentmise kezdődik a Szent Berta- lan-templomban. Ezt térzene, egész napos műsorfolyam követi, melyben 15 órától Ködellyik a Mátra címmel hagyományőrző együttesek mutatkoznak be. A sorozatot este fél héttől a Vidróczki néptáncegyüttes műsora, majd Harsányi Gábor vidám produkciója zárja, s utolsó akkordként Sólymos Tóni és barátai muzsikálnak a szabadtéri színpadon. Mindeközben természetesen borsátrak, népművészek és népi iparművészek portékái, s megannyi kóstolni- és vásárolnwaló is várja a Fő téri forgatag látogatóü. _______■ B ár helyőrség már nincs, minden esztendőben eljönnek a néhai honvéd tizedes sírjához FOTO: SUHA PETER ________Sziréna________ M egdobálták a mozdonyt * Hort és Csány állomások között a minap közlekedő vasúti szerelvény mozdonyát ismeretlen tettes megdobta. A rendőrség a hanyag vétkest a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntettel gyanúsítja. * Füzesabony és Poroszló között a vasúti pálya mellett elhelyezkedő vasúti jelzőtáblákat tulajdonítottak el. Az öt jelzőtábla eltüntetése veszélyezteti a vasúti közlekedés biztonságát, és pótlásuk 60 ezer forintba kerül. * Gyöngyössolymos külterületén egy lucernaföldről mintegy tíz mázsa lucernát „takarított be” arra illetéktelen személy. * Erdőtelken az egyik lakóházba jutottak be tolvajok, akik nem nagyon válogattak, hiszen televízióval, mikrohullámú sütővel, edényekkel, ruhaneműkkel és élelmiszerekkel távoztak. ■