Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-28 / 73. szám
2003. Március 28., péntek 3. OLDAL HAZAI T Ű K Ö R Egészségügyiek túlmunkája Budapest Elkészült az egészségügyben dolgozók foglalkoztatásának, ügyeletek, készenlétek szabályait rögzítő törvénytervezet - jelentette be Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter. Az új jogszabálytervezet a parlamenti döntés után várhatóan 2004. január 1-jétől lép hatályba. Csehák Judit szerint nemcsak béremelésre, hanem a kellő pihenőidő garantálására is rászorultak az orvosok, a nővérek, az egészségügyi dolgozók. Jelenleg szinte korlátlanul elrendelhető az ügyelet, a készenlét, mert az ágazatból csaknem 10 ezer dolgozó hiányzik. A kórházak vezetői is sarokba vannak szorítva, mert ha nem biztosítják az ügyeleti ellátást, működésképtelenné válhatnak az intézmények. A szakminiszter hangsúlyozta: a törvénytervezet a betegek biztonságát is szolgálja, mert nem állnak fáradt, Idalvatlan orvosok a műtőasztaloknál. Bevezetik az önként vállalt túlmunka pótlékát, ez havonta 12 órányi ügyeletre kiemelt díjazást tesz lehetővé. Ez 20 milliárd forintnyi többletforrást igényel. A szakemberhiány enyhítésére a jövőben - szabályozott feltételek mellett - a rezidensek is beoszt- hatók ügyeletbe. A törvénytervezet alapján az ügyeleti többlet- munka a nyugdíj megállapításakor is többlet szolgálati időnek minŐSÜl NÉMETH ZSUZSA Itthon kell békét kötni Budapest Az EU művészei korábban is európainak ismerték el a hazánkból vagy a környező országokból érkező kollégáikat, ám a hivatalos csatlakozás után a kultúra mozgástere megnő - mondta Zsámbéki Gábor, az Európai Színházi Unió elnöke a Hazamegyünk: Európa lépésről lépésre sorozat tegnapi rendezvényén. Európai kultúra nincs, amit annak tartunk, az a közös alapból épülő, ám különböző kultúrák összessége - vélte Szabó István rendező, az Európai Filmakadémia elnökségi tagja. Hozzátette: Ingmar Bergman éppen azzal a céllal alapította a szervezetet 1988-ban, hogy hozzájáruljon a különbözőség megmaradásához. Az európai kultúrát akkor fenyegeti veszély, ha elpusztulnak, elsorvadnak a résztvevők. A rendező szerint az utóbbi években- évtizedekben fokozódott a saját értékek védelmének szándéka. Szabó azt mondta: Európa fantasztikus lehetőségeket kínál, amelyek kihasználásához véget kell vetni a rövid távú érdekek miatti torzsalkodásnak. Az EU nem csupán az infrastruktúra javításához járul hozzá (filmgyári rekonstrukció, műszaki fejlesztés), a produkciók létrejöttét, megismertetését is támogatja. A biztonságérzet hiánya tehető felelőssé az értékrend hazánkban tapasztalható szétcsúszása miatt is - véti Koltai Lajos operatőr. Az EU-csatlakozás hozzájárulhat ahhoz, hogy hazánk tanuljon a stabilabb értékrenddel bíró országoktól. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egzisztenciális biztonság fokozza a kultúra iránti érdeklődést. Elemzők szerint a nyelvhez nem kötött művészetek dolga könnyebb lesz az EU-ban, ám például a központilag támogatott fordítóprogramok révén magyar művek ültethetők át más nyelvekre, így lehetőség nyílik előadások utaztatására, közös produkciók megrendezésére is. _______koncz B alatoni szúnyogvita Siófok A balatoni szúnyog mindenkié - derült ki a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén. Igaz, az állam egyre inkább kivonulna a szúnyogirtásból. A Miniszterelnöki Hivatal keretéből idén 30 millió forint jut a gyérítésre, ez a költségek ötven százaléka. Bozai Andrásáé, a MÉH turisztikai államtitkárságának vezetője szerint ez nem tartozik a tó marketingjéhez. A Balaton fejlesztésével foglalkozó szervezet tanácskozásán azt mondta: a Magyar Turizmus Rt. keretéből biztosítják a forrásokat a szúnyog- irtáshoz, ám ott nincs megfelelő szakértelem, így fölveszik a kapcsolatot a környezetvédelmi és vízügyi szaktárcával, hogy átadhassák nekik ezt a feladatot. Szabó Mátyás miniszteri biztos nem osztja ezt a véleményt: mivel a szúnyogok tönkretehetik a turisták nyaralását, nem lehet a természetvédőkre bízni a gyérítést. Nagy Jenő, a BFT alelnöke szerint ez környezetvédelmi és idegenforgalmi érdek egyaránt. A szúnyog tehát „mindenkié”. Kolber István, a tanács elnöke azzal zárta le a vitát: a Balaton szempontjából teljesen mindegy, hogy kié a szúnyog, a védekezés összkormányzati feladat. FÓNAI IMRE FEJLESZTÉSI ELISMERÉS. A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. kapta a 2002. évi Magyar Innovációs Nagydíjat. A díjat Mádl Ferenc köztársasági elnök adta át Bogsch Eriknek, a Richter Rt. elnök-vezérigazgatójának. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Érettségi-show Pártos perek Budapest Személyiségi jogi pert nyert a Fidesz Kovács Lászlóval szemben, aki szerint a tavalyi országgyűlési választások két fordulója között egy állami vállalat külföldön készített hamis MSZP-s röplapokat, amiket a kampánycsend idején akartak szétosztani. A budapesti III. kerületi bíróság első fokon elmarasztalta Katona Bélát, mert megsértette Selmeczi Gabriella, Frajna Imre és Varga Mihály jó hírnévhez fűződő sze- mélyiségi jogait. _____europress Bu dapest Pokomi Zoltán egy lapértesülésre hivatkozva azt mondta: a közoktatás után a kormány az érettségivel kapcsolatban is „a lovak közé dobja a gyeplőt”. Az egyik hetilap birtokába került tanulmány szerint ezentúl az érettségi vizsgán a diákoknak Kádár János önjellemzéseit, illetve a valóság- show-kkal kapcsolatban felmerült médiaetikai problémákat kellene elemezniük. Pokorni közölte: a Fidesz egyetért a jelenlegi érettségi rendszer megreformálásával, amely a lexikális tudás mellett a gyerekek problémamegoldó képességét is mérné, de a fent említett módszer a politikus szerint nem a XXI. századra készíti fel a nebulókat. Az Oktatási Minisztérium közleményében leszögezi: szó sincs új érettségi koncepcióról, és a Fidesz oktatáspolitikusainak szokásos, a valósághoz nem kapcsolódó riogatásának nevezi Pokorni aggodalmait. ___________steiner Ö TVEN ÉV. Működésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte a Kecskeméti Repülőkórház. A köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter által adományozott csapatzászlót a főigazgató, Pozsgai Attila vehette át. A szalagot Iváncsik Imre, a HM politikai államtitkára tűzte fel._____________ fotó: bosnyák jános Hírek Igen vagy nem Medgyessy Péter miniszterelnök Debrecenben megerősítette: májusban értékeli kormánya tagjainak és a minisztériumok egyéves munkáját. Az is lehet, hogy nem változtatok a kabinet összetételén, de az is, hogy igen - fűzte hozzá. A kormányfő nem tartja szükségesnek, hogy változtasson az MSZP-s és SZDSZ-es tárcák arányán, mti Arra kéri Az ÁPV Rt. megfontolásra javasolja Malév igazgatóságának felmentését. Bár az igazgatóság általános felelőssége az ÁPV szerint nem áll fenn, arra is felkéri őket, hogy mondjanak le mandátumukról, mti Lépcsős jutalom Több változatban elkészült az ápolói hűségjutalom bevezetésének tervezete az Egészség- ügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumban. Az érintettek több lépcsőben kapják meg az egy összegű juttatást, várhatóan elsőként a nyugdíjazáshoz közel állók, europress Lecsengő járvány 18 százalékkal kevesebb influenzás fordul orvoshoz. Sok helyütt visszavonulóban van a járvány, kivéve Csongrád, Jász- Nagykun-Szolnok, Komárom- Esztergom, Pest és Somogy megyében, europress Könyv a tervről A Széchenyi-terv két esztendeje alatt 5 milliárd forint beruházás valósult meg, vagy kezdődött el a Magyarországi Református Egyháznál, amelyhez 200-250 millió forint önrész kellett - mondta Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyház- kerület püspöke az Élő emlékeink című kötet debreceni bemutatóján. A könyvet Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere írta. mti Jogokért tüntettek A Magyar Televízió épülete előtt demonstrált a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége. A hallássérültek a televíziós műsorokhoz való hozzáférést, a feliratos programok számának növelését kérték, mti Illatos verseny Virágos Magyarországért címmel tizedik alkalommal hirdetett környezetszépítő versenyt önkormányzatok számára hét minisztérium, valamint több szakmai és társadalmi szervezet. A program célja egy kulturált, környezetbarát, vendégváró országkép kialakítása, a települések életminőségének javítása, a hagyományos magyar virág- és kertkultúra feléleszté- se és kiteljesítése, mti ________■ A pártok megítélése a keleti országrészben Lényeges és egyértelmű változásról hónapok óta nem beszélhetünk a pártok népszerűségi versenyével kapcsolatban. Országos szinten a tavalyi választás óta egyértelmű az MSZP dominanciája. Népszerűsége a választást követően nőtt, előnye vetélytársával szemben legalább 7, legfeljebb 15 százalékos volt az egyes hónapokban. A Szonda Ipsos felmérése szerint jelenleg az összes megkérdezett 36 százaléka támogatja a Szocialista Pártot, a Fideszről 29 százalék nyilatkozott ugyanígy. Itt a keleti országrészben, ahogy a közelmúltban, most is az országoshoz hasonló népszerűségi arányokat regisztráltunk. Az itt lakó megkérdezettek 38 zaléka a Fidesszel kapcsolato- elmúlt hónapokban 2 százalék- előnye itt keleten (az országos százaléka fejezte ki rokon- san, s ez azt jelenti, hogy - mi- kai bővült, a Fideszé ugyaneny- 7 százalékkal szemben) immá- szenvét az MSZP-vel, és 26 szá- vei az MSZP támogatói köre az nyivel szűkült - a szocialisták ron 12 százalék. A kérdezés ideje: 2003. március 6-14. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó kelet-magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 734 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonosnak tekinthető £ j| keleti országrész 2003. MÁRCIUS az ország egésze 29 2 3 SSm :;38» §&S 1 1 1 1 0 1 2 1 28 Fidesz SZDSZ MDF MIEP Centrum Egyéb párt Bizonytalan, nem szavazna A keleti megyékben ugyancsak az országost meghaladó előnnyel rendelkezik az MSZP a biztosra ígért szavazatok terén is. Ha most kerülne sor a parlamenti választásra, országos szinten a biztos szavazatok 51 százalékát szerezné meg az MSZP, s 40 százalékát a Fidesz, itt keleten ugyanakkor közel 20 százalékos az MSZP szavazatokban mérhető előnye, hiszen itteni 57 százalékos eredményével szemben a Fidesz 35 százalék körüli eredményt érne el. Továbbra is viszonylag alacsony a kormányzó szocialisták iránti ellenszenv. Úgy országosan, mint itt a keleti megyékben a Fidesz a legellenszenvesebb párt (országos szinten a megkérdezettek 20 százaléka, keleten 19 százaléka számára), a szocialisták pedig országosan 18 százalék, keleten 15 százalék számára ellenszenvesek. Érdekes, hogy a MIÉP, annak ellenére, hogy a parlamentből való kiszorulásával társadalmi relevanciájának nagy részét elvesztette, továbbra is rendre az el- lenszenvlista élén található, jelenleg a keleti országrész második legellenszenvesebb pártja (17 százalék). A győzelemmel kapcsolatos várakozások lényegében változatlanok. A felnőtt lakosság közel fele (országosan és keleten is 46 százaléka) úgy véli, hogy most is az MSZP nyerné meg a parlamenti választást, s csak minden ötödik megkérdezett gondolja győztesnek a Fideszt.