Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-28 / 73. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2003. Március 28., péntek pról mára Hevesbem Formálódó Ökocentrum 1 POROSZLÓ, HEVES MEGYE - A Poroszlón tervezett turisztikai Ökocentrum okán tartott kihelyezett ülést a Heves Megyei Közgyűlés Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Bizottsága Poroszlón Lukács Lászlónak (képünkön), a testület elnökének vezetésével. A grémium a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) turisztikai államtitkárságával és a Magyar Turizmus Rt.-vei, illetve annak Tisza-tavi projectirodájá- val arra a megállapításra jutott, hogy az Ökocentrum komplex módon lenne képes elősegíteni az egész Tisza-tavi térség turisztikai fejlődésé. E létesítmény egyesítené a turisztikai fogadó- és látogatóközpontot, a tematikus parkfunkciókat is, de helyet kapna benne az oktatás, a szemléletformálás és a Tourinform- jeüegű idegenforgalmi tájékoztatás is. Noha az Ökocentrum életre hívása széles körű támogatottsággal bír, s az ehhez szükséges 500 millió forintot a Magyar Turizmus Rt. már elkülönítette, a project indításához az érintett partnerek - így a környezetvédelmi tárca, a MeH turisztikai államtitkársága, Poroszló önkormányzata, s a Tisza-tavi ön- kormányzati társulás - szoros együttműködésére is szükség van. Fórum az EU-csatlakozásról ■ KÖMLÖ, TISZANÁNA - Az FVM EU-csatlakozással kapcsolatos rendezvénysorozatának részeként ma délután 3 órától a kömlői, 17 órától pedig a tiszanánai polgármesteri hivatalban tart fórumot a mező- gazdaság helyzetéről, távlatairól Godó Lajos országgyűlési képviselő. Európa-nap diákoknak ■ PÉTERVÁSARA - A Tamási Áron Általános Iskolában ma délután fél kettőkor kerül sor az EU-tanterem ünnepélyes átadására. Ezt követően fél háromtól a város művelődési házában játékos vetélkedőre várják a 12-14 éves fiatalokat. Ugyanitt délután négy órától a szegedi Grimm-busz Színház előadását tekinthetik meg, majd az Alkoss képet az EU-ról rajzpályázat eredményhirdetése után koncertek követik egymást. Fellép az Eger a Marson Band és a Crystal. A rendezvény ideje alatt a Heves Megyei Európai Információs Pont standot működtet, a gyerekeknek pedig kézműves foglalkozást tartanak. Ismét sorsoltak ■ GYÖNGYÖS - A városi televízió „Pénteki Pezsgő" játékában ismét kisorsoltak egy nyertest, aki 1 havi Heves Megyei Hírlap előfizetést nyert. A szerencse ezúttal Mikóné Deák Zsanettnek (Hatvan) kedvezett. Diák színjátszók találkozója ■ EGER - Ma kezdődik és vasárnapig tart a Krea-Team Gyermek- és Diákszínházi Műhelyek Találkozója a Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban. A program igyekszik keresztmetszetet adni a gyermek- és diák színjátszás jelenlegi helyzetéről, és a színházi nevelésben alkalmazott eltérő módszereiből. Délelőtt 10 órakor dr. Nagy Imre, Eger polgár- mestere, valamint Tóth Zsuzsanna, a Magyar Művelődési Mézet Művészeti osztályának vezetője nyitja meg a rendezvényt. Délig bemutatók követik egymást, a délutáni műhelymunka után újabb előadások következnek. A napot a Kerekes együttes koncertje és táncháza zárja este 8 órától. Szombaton és vasárnap ismét az Ifjú Tehetségek Műhelye Egri Alapfokú Művészeti iskola, valamint a New Generation Formáció produkciói tekinthetők meg. A találkozó vasárnap délután ér véget. Megvendégelik a nyugdíjasokat ■ BESENYŐTELEK - A település önkormányzata és a helyi Agrár Rt. igazgatósága szombaton, 14 órától nyugdíjas-találkozóra várja a 65 éven felüli lakosokat. Az eseményre az AMK nagytermében kerül sor, ahol a Nagyi Klub is jubilál. Kalóz András polgármester köszöntője, a községgel kapcsolatos tervek ismertetése után műsort láthatnak a meghívottak, akiket fehér asztal mellett megvendégelnek. Egyházzenei nap ■ KÁL - A római katolikus templomban rendezik meg szombaton azt az egyházzenei találkozót, amelyen számos kórus és zenekar alkalomhoz illő műsorát élvezheti az érdeklődő közönség. A délután 4 órakor kezdődő hangversenyen közreműködik az egerszóláti, a jászapáti, valamint a miskolrí Mindszenti templom kórusa, továbbá a Jászapáti Városi Vegyeskor, a vendéglátó település gyermek- és egyházi kórusa, illetve a Nefelejcs Népdalkör. A koncerten közreműködik Réz Lóránt és Tóth Zoltán orgonaművész. Kiváló mondamondók 1 GYÖNGYÖS - Népmonda- és népballada-mondó versenyt rendezett Gyöngyösön a város középiskolái számára az Almásy Pál Mezőgazda- sági Szakközépiskola A verseny első helyezettjei: Gyurics Adrienn és Gáspár Erika a Berze Nagy János Gimnázium tanulói lettek. A többi iskola diákjai is eredményesen szerepeltek. Az első hat helyezett a Mátra Művelődési Központ által szervezett népművészeti gálán vesz majd részt április 4-én, tudtuk meg Molnár Istvánná pedagógustól. Számvetés a takarékbanknál ■ FÜZESABONY - A városi polgármesteri hivatal tanácstermében ma, 14 órától tartja küldöttgyűlésé a Füzesabony és Vidéke Takarékszö- vékezé. Bocsi Imre elnök a szövetkezet üzleti tevékenységéről tart beszámolót, s javaslatot tesz az idei feladatokra. Mi, hol, mikor? M EGER - Az Egri Főegyházmegyé Karitász ingyenes ebédosztást tart a rászorulóknak ma fél 12-től a Széchenyi u. 5. sz. alatt (Érsekudvar). • A mai napon, délután fél 3-kor megkezdődik az V. Fényszimpózium a Művészetek Házában. A háromnapos rendezvény vasárnap zárul. • Déli 12 órakor avatják fel ma a Kodály Zoltán Emléktáblát a Lenkey János Általános Iskola főbejáratánál. - Délután 3 órakor A Przemysli Erőd az 1. Világháborúban címmel kiállítás nyílik az egri vár gótikus palotájában. 1 TARNAZSADANY - A Magyar Vöröskereszt Hevesi Területi Szervezete és az egri Véradó Állomás véradásra várja a donorokat a helyi álta- lános iskolában ma délelőtt 9-től 12 óráig.____________________■ Az unió osztrák és svéd szemmel Ha azt mondjuk, hogy 1989-ben Európa elérte Magyarországot, akkor 2004-ben Magyarország eléri Európát - mondotta Ulf Ljungdahl, a svédországi Värmland megye Gazdasági Kamarájának főtitkára azon a tegnapi nemzetközi konferencián, melyen svéd és osztrák szakemberek beszéltek hazájuk 1995-ös EU-csatlakozásának tapasztalatairól. Heves megye, Eger A konferencia házigazdájaként Sós Tamás megyei közgyűlési elnök köszöntötte a hallgatóságot. Miként fogalmazott, jelképes és üzenetértékű ez a találkozó, hiszen a megye tartalmas kapcsolatokat ápol több EU-s tagállam - köztük Svédország és Ausztria - egy-egy megyéjével, illetve tartományával. Hozzátette: a gazdaságot tekintve hazánk már 70 százalékban EU-tagnak számít. Demeter János, az erdélyi Kovászna megye elnöke rámutatott: 10 éve senki sem gondolta volna, hogy ekkorát fordul a világ. Az erdélyi magyaroknak nagy büszkeség, hogy az anyaország a csatlakozás küszöbén áll - fogalmazott -, ám van némi félelem is a schengeni határ miatt. Szerinte a XX. század egyik legjelentősebb döntése volt a magyar nemzet jövőjét tekintve, amikor 1990-ben kimondták: nem Trianonban vagy határrevízióban kell gondolkodni, hanem egy közös, prosperáló Európában. - Mi a velünk együtt élő népet is „belerángatjuk” az EU- ba, éppen ezért április 12-én ránk is szavaznak - tette hozzá. Sture Hermansson, Värmland kormányzóhelyettese elmondta, Svédország csatlakozását megelőző időszakban a lakosságot felkészítő programot indítottak. Időnként úgy tűnt: a mérleg átbillen a nemmel voksolók javára, de végül is a szavazó svédek 52 százaléka igent mondott az EU-ra. Kijelentette: a csatlakozás jelentős változásokat nem hozott a belpolitikában. Nem volt könnyű viszont megszokni a brüsszeli bürokrácia „franciás” mentalitását. Rá kellett döbbenniük, hogy az egyszerűbb, gyorsabb svéd eljárási technikákat nem lesznek képesek ráerőltetni Brüsszelre, ezért inkább kitanulták az ottani játék- szabályokat, s kiépítették a saját csatornáikat. Szólt a schengeni határok okozta nehézségekről is - a szomszédos Norvégia ugyanis nem tagja az EU-nak -, amelyeket végül sikerült rendezniük, valamint arról, hogy a belépést követően az üzleteket elárasztották a külföldi áruk, ám mostanra beállt az egyensúly. Szerinte a csatlakozás legnagyobb nyertese a svéd ifjúság volt, s bár az északi állam évente 2,2 milliárd eurót fizet be a közös kasszába, ennek legalább 70 százaléka a különböző programokon és strukturális alapokon keresztül megtérül. Dr. Bernhard Pree, a felső-ausztriai Linzben működő EU-Info Pont munkatársa szerint az osztrák népszavazás érzelemvezérelt volt pro és kontra egyaránt. Ennek kapcsán emlékeztetett: akkoriban sokan attól tartottak, hogy amennyiben a tiszta, egészséges ivóvízben bővelkedő Ausztria belép az unióba, a többi tagállam mindenféle vezetékeken elvezeti ezt a természeti kincset. Ez - noha soha senki nem látott erre vonatkozó terveket - még a mai napig beszédtéma. Ugyanígy félelem volt az alpesi üdülő- területek felvásárlásától, az egyetlen déli, szűk határátkelőn átvonuló forgalom drasztikus megnövekedésétől, vagy a mezőgadaság helyzetének romlásától, de mindezek nem bizonyultak valósnak. Aláhúzta, ezek miatt a csatlakozás után is folytatni kell a lakosság tájékoztatását. Felemlítette az osztrák nemzeti valuta, a schilling euróra történő cseréjét is, ami fájó volt ugyan, ám rengeteg előnnyel járt. _______________________________________IKŰHNE) H atalmas piac nyílik Gazdasági program készül (Folytatás az 1. oldalról) A miniszter kiemelte, hogy idén például az EU költségvetéséből 43 milliárd euró jut a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre. Magyarország uniós tagságával egy hatalmas piac szereplője lesz. A korlátok megszűnnek a magyar termékek előtt, s várhatóan lényegesen kiegyensúlyozottabb feltételek közepette lehet majd gazdálkodni, nem lesznek például olyan mezőgazdasági áringadozások, amilyeneket az utóbbi négy-öt évben itthon tapasztaltak a termelők. Egyúttal az EU magas vámokkal védi a saját belső piacát. Németh Imre emlékeztetett arra, hogy szoros elszámolási rendszer lép életbe az unió és a támogatott tagország vonatkozásában. Ehhez át kell a__ alakítani a hazai iSf regisztrációs rendszereket, yy Ugyanakkor már ^ 2004-ben az idei támogatások öt- PA szőrösét lehet kifi- ^ zetni a mezőgazda- J Ságban. Az unióból való kimaradásunk egyértelmű lemaradást is jelentene, az országnak, mint egyfajta „szigetnek” a közös Európában, mai piacra jutási lehetőségei sem maradnának meg. Az agrártárca vezetője beszélt arról is, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása után nőhet a magyar szőlőtermesztők és bortermelők jövedelme, ám ehhez az eddiginél erőteljesebb marketingtevékenység szükséges. Szerinte ma alulértékelt a magyar bor. Ennek megváltoztatása érdekében a minisztérium az idén 240 millió forintot fordít a közösségi borpiaci marketingre. A miniszter szavai szerint a piaci helytálláshoz szükséges uniós támogatások fogadása érdekében a csatlakozásig még mintegy 40 jogszabály megváltoztatása, harmonizációja szükséges. A többi között a szőlő- és borgazdálkodásról, a szőlő- és gyümölcsültetvények összeírá- « sáról, illetve a hegyköz- yy ségekről szóló tör☆ vény módosítása van hátra, ezek az uniós feltételek- TV nek megfelelő /V"' nyilvántartási /v rendszer kialakí- 7-\ tását szolgálják. A fL. minőségi termelés A erősítése érdekben köz- tisztviselői jogosítványt kapnak a pályázat után kinevezendő hegybírák, egyúttal az állam a törvénymódosítást követően évente 600 millió forinttal járul hozzá a fizetésük kiegészítéséiig ___________ <RM) He ves megye, Eger Személyi kérdések megvitatásával kezdi meg munkáját a megyei közgyűlés: a Megyeházán ma 9 órakor kezdődő ülésen választják meg a képviselők a bírósági ülnököket, s a megyei önkormányzat közreműködésével működő alapítványok és egyéb szervezetek vezető testületéibe delegált személyeket. Most kerül terítékre a megyei önkormányzat 2003-2006 közötti gazdasági programja is. Szó lesz a forráshiányos önkormányzatok támogatási pályázatáról, a megyei közgyűlés képviselőcsoportjainak támogatásáról, valamint a Heves Megyei Területfejlesztési Operatív Program jóváhagyásáról is.____________■ A megye piaci árai EGER HATVAN HEVES Alma 70-150 70-120 50-100 Bab (száraz) 350-500 500-600 350 Banán 260-320 280 250 Dióbél 800-1100 1000 1000 Gomba 380-420 420 380 Gyökér 380-400 500 350 Hagyma (vörös) 120-150 80-110 80 Karalábé 250-300 250/db 110/db Karfiol 380-420 420 350 Káposzta (fejes) 100-130 • 120 120 Kelkáposzta 280-320 300 250 Káposzta (savanyú) 160 180 140 Kivi 280 24/db 220 Krumpli 80-100 80 60-70 Mandarin 300-350 320-370 250 Mák 480-600 500-700 500 Narancs 180-200 220 170 Paradicsom 450-950 680 500 Paprika (tv) 50-80/db 50-130/db 70/db Sárgarépa 180-220 200 150 Saláta 130-200 170 80 Tojás 17-20 17 19 Uborka 500-600 400 500 Zeller 250-300 350 350 , Orvosi és gyógyszertári ügyeletek Eger és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-378). Gyermek orvosi ügyelet: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-379). Fogászati ügyelet: Eger, Klapka Gy. u. 1. (36/518-263). Hétköznap: 14.00-19.00, hétvégén és ünnepnapokon: 8.00-13.00 óráig. Állatorvosi ügyelet (márc. 29-én 8.00-tól márc. 30-án 20.00-ig): Eger város: 30/40700-770. Állatkórház: 36/312-460. Recski körzet: 30/9288-097, 36/477-105. Hatósági állatorvos: 20/415-7743. Gyógyszertári ügyelet: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.). Tiszamenti régió: Állatorvosi ügyelet (márc. 29-én 8.00-tól márc. 30-án 20.00-ig): Ügyelet: 70/211-1845. Hatósági állatorvos: 20/344-2716. Gyöngyös és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: 24 órás, sürgősségi, Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727), Vidéki ügyelet, Gyöngyös, Deák F. u. 1. (37/309-981), rendelés: szombat 7-től hétfő 7-ig. Fogorvosi ügyelet, Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). Rendelés szombat, vasárnap 8.30-12.30. Gyermekorvosi ügyelet: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. (37/313-112). Rendelés: szombat 8.00-12.00, 14.00-18.00. Vasárnap 8.00-12.00. Állatorvosi ügyelet (márc. 29-én 8.00-tól márc. 30-án 20.00-ig): Gyöngyösi körzet: 20/9885-008 Hatósági állatorvos: 20/344-2716 Gyógyszertári ügyelet: Márc. 23-ig: Erzsébet Gyógyszertár (Kossuth u.). márc. 24-30.: Korona Gyógyszertár (Bugát P. tér). Hatvan és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-040). Hétköznap 17 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-199). Hétköznap 1720 óra, hétvégén 8-20 óra. (Egyéb időpontban a gyermekek ellátása a felnőtt háziorvosi ügyeletén történik.) Állatorvosi ügyelet (márc. 29-én 8.00-tól márc. 30-án 20.00-ig): Hatvani körzet: 37/341-105 Hatósági állatorvos: 20/344-2716 Gyógyszertári ügyelet: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346-831). Hétköznap este 7-től másnap reggel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Tiszanána, Fő út 2. (36/366-005). Összevont felnőtt és gyermekgyógyászati ügyelet. Időpont: Hétköznap 19-től másnap reggel 7-ig, ünnepnapokon reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. Állatorvosi ügyelet (márc. 29-én 8.00-tól márc. 30-án 20.00-ig): Heves és körzete: 20/344-2716 Hatósági állatorvos: 20/344-2716 Tarnamérai körzet: Tiszamenti régiónál szerepel. Gyógyszertári ügyelet: Márc. 30-ig: Megyecímer Patika. Füzesabony és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Füzesabony, Rákóczi u. 36-40. (36/341-153). Hétköznap 16-tól másnap reggel 7-ig, hét végén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Ugyanott, mint a felnőtt. Állatorvosi ügyelet (márc. 29-én 8.00-tól márc. 30-án 20.00-ig): Füzesabonyi körzet: 30/9438-096 Hatósági állatorvos: 20/415-7743 Poroszlói körzet: (Tiszamenti régiónál szerepel). Gyógyszertári ügyelet: Mátyás király Gyógyszertár Füzesabony, Rákóczi u. 10. Pétervására és körzete: Felnőtt orvosi ügyelet: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368-013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig, hét végén folyamatosan. Gyermekorvosi ügyelet: A felnőtt orvosi ügyelettel együtt. ______________■