Heves Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-13 / 61. szám
10. OLDAL KÉK 2003. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-től este 6hg Álszerelő tolvajok Villanyszerelőnek adta ki magát az a két férfi, akik egy nyíregyházi lakásból több mint egymillió forintot loptak el. A tettesek UTÁSZ feliratú számlatömböt és kártyát is felmutattak a sértettnek. Amennyiben a szerelő a valódi alkalmazottakkal ellentétben pénzt kér, vagy nem tud felmutatni arcképes igazolványt, úgy a rendőrség kéri, hogy azonnal értesítsék a nyomozó szerveket, europress Felgyújtott pajta Ismeretlen tettes felgyújtott egy nyírgyulaji pajtát, a helyiségben 100 mázsa pétisót tároltak. A műtrágya használhatatlanná vált, akár 400 ezer forintra tehető. A pajta teljes leégését a tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, europress Amatőr tolvajok Lopás kísérlete miatt indított eljárást a mátészalkai rendőr- kapitányság két 22 éves és egy 21 éves ukrán fiatalember ellen. A fiatalok egy kocsodi presszó előtt próbálták egy személyautón felfeszíteni a zárat, de a jármű riasztója miatt lebuktak, europress Újabb áldozat Nem tudták megmentem az életét annak a 36 éves fiatalembernek, aki hétfőn egy miskolci lakásban szenvedett súlyos mérgezést. A családi tragédiában így már négyen vesztették életüket, de továbbra sem lehet pontosan tudni, hogy mi okozta a három férfi és egy nő halálát, europress Nyomravezetői díj Háromszázezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság annak, aki érdemi információval tud szolgálni az inárcsi takarékszövetkezet elleni rablás elkövetőiről. A tettesek két héttel ezelőtt fegyverrel kényszerítették az alkalmazottakat a bevétel átadására, az elkövetők több mint egymillió forintot zsákmányoltak, mti Kápolnarongálók Ismeretlen tettesek megrongáltak a váci Hétkápolna vallási kegyhely közül négyet: összerugdosták a falakat, a képeket védő rácsokat pedig kifeszítették és elhajlították. A rendőrség megindította a nyomozást, europress Őrizetben a rabló Elfogták az egyik gyanúsítottját annak a rablásnak, amelyben egy pestszentlőrinci irodahelyiségben megfenyegettek és megkötöztek egy 27 éves nőt. A tettesek 2 millió 600 ezer forintot zsákmányoltak. A rablás egyik gyanúsítottját, egy 19 éves fiatalembert őrizetbe vettek, társát még keresik, europress Állást nem kínált Csalás miatt indított eljárást a rendőrség egy 22 éves budapesti fiatalember ellen, aki munka- közvetítőnek adta ki magát, de az ügyfeleknek nem segített. A gyanúsított újságokban hirdette magát, az állást keresőkkel pedig személyes találkozót beszélt meg. A férfi 2500-3000 forintot kért ügyfeleitől, cserébe fiktív szerződéseket írt. A gyanúsított bár adott néhány telefonszámot a sértetteknek, de azokon nem, vagy már nem kínáltak álláslehetőséget, europress Kettős tűzhalál Egy férfi és egy nő halt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon egy családi házban keletkezett tűzben szerda délután. Feltehetően vagy egy eldobott cigarettacsikk vagy egy égő gyufa okozta a szerencsétlenséget. mti ________________■ E rzsiké néni készült a halálra? A helybéliek csak találgatnak, hogy miért gyilkolta meg férje a 62 éves asszonyt Kedd este gyilkosság történt a Békés megyei Okanyban. A gyanú szerint a 65 éves M. László agyonverte 62 esztendős feleségét, majd nyakon szúrta saját magát. A házaspárra a fiuk talált rá. Mivel csöngetésre sem nyitottak neki ajtót, saját kulcscsal ment a házba, ahol vérbe fagyva találta a szüleit. Az ön- gyilkosságot elkövető férfi a fürdőkádban feküdt, még élt, amikor a mentők a helyszínre érkeztek. A férfit életveszélyes sérülésekkel a gyulai kórházba szállították. M. László ellen gyilkosság gyanújával eljárás indult. Munkatársunk szerda délelőtt a helyszínen járt. Okány Az okányiakat mélyen megdöbbentette a gyilkosság. Az emberek nem értik, miért kellett a tragédiának bekövetkeznie. Úgy tudják: az M. család mintegy négy évtizede boldog, kiegyensúlyozott házasságban élt.- Kedd délután nem éreztem jól magam, ezért öt óra tájban lefeküdtem. Még ébren voltam, amikor hatalmas szirénázásokat halottam. Pár perc múlva az uram azzal jött vissza, hogy egy mentő- és egy rendőrautó érkezett a faluba. Akkor még nem sejtettük, hogy tragédia történt. De hogy is gondolhattunk volna ilyesmire, mikor a Laci és az Erzsiké is olyan jóravaló teremtés volt - közölte érdeklődésünkre egy hatvanöt év körüli fejkendős asszony.- Erzsiké néni és Laci bácsi sohasem veszekedett. Még egy hangos szót sem váltottak. Békés természetű, józan életű, istenhívő emberek voltak. Házasságukból két gyermek született, akik szintén boldog családi életet élnek. Az egyetlen problémájukat Erzsiké néni betegsége jelentette. Az asz- szony gerincproblémái miatt már nem nagyon mozdult ki a házból, s bottal járt. A gerincproblémái mellett érrendszeri betegsége is volt, de Laci bácsi odaadóan ápolta, gondozta. Ezért érthetetlen, hogy mi válthatta ki a tragédiát - mesélte egy 40 év körüli barna hölgy.- Szerintem Erzsiké készülhetett a halálra - folytatta a 65 év körüli asszony. - Amikor karácsonykor az úrvacsoraosztáskor láttam, hogy M.-ék adják a bor és a kenyér egy részét, felajánlottam, cseréljünk időpontot, mivel az idő tájt ünnepeltem a 65. születésnapomat. Erzsiké viszont azt mondta: nem cserélne, mert könnyen előfordulhat, hogy már nem él meg több karácsonyt. Akkor ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Lehet, hogy már akkor tudott valamit? Egy biztos: nemrég ökumenikus hét volt Okányban, s annak minden rendezvényén Erzsiké a férjével együtt részt vett. Sőt az asszony nehéz járása miatt a lelkész szállította őket a templomba és haza. Okányban legutóbb négy éve történt gyilkosság. Akkor egy fiatalember (aki azóta is börtönbüntetését tölti) élettársát verte halálra. Ám az a gyilkosság a férfi és nő közti állandó veszekedés egyenes következménye volt. M.-ék tragédiája viszont összehasonlítA ház ajtaját lepecsételték, csak a szél jár be az ajtón és az ablakon Az állatokat az asszony bátyja látja el fotók: kovács Erzsébet A helyszín némasága A József Attila utca szerda délelőtt 11 óra tájban szinte teljesen kihalt volt. így a gyilkosság helyszínének közelében mindössze két hölgyet sikerült szóra bírnunk. Könnyeiket törölgetve mindketten szűkszavúak voltak. Azt viszont megmutatták, melyik portán történt a gyilkosság. A 18. szám alatti ház mindkét ablakának redőnye teljesen le volt húzva, az utcáról jól látható bejárati ajtón pedig leragasztás nyomait fedeztük fel. A hátsó udvaron egy vörös kakas és néhány tyúk kapirgált, majd a döbbenetes csendbe a kakas kukorékolása lehelt parányi életet. Pénz helyett robbantást ígért Gyál Saját maga és háza felrobbantásával fenyegette meg a bírósági végrehajtót egy férfi Gyálon. A tettes benzint locsolt szét az épület erkélyén, és azzal fenyegetőzött, hogy meggyújtja.- A férfi több millió forintos hitelt vett fel, ám nem törlesztett. A végrehajtó ki akarta la- koltatni az adóst, erre az ön- gyilkossággal fenyegetőzött - mondta az Europressnek Cser- nus József őrnagy, a dabasi rendőrkapitányság sajtóreferense. A végrehajtó rendőri segítséget kért. A fenyegetőzőt csak a tárgyaló tiszt hosszas rábeszélésére sikerült eltéríteni öngyilkossági szándékától. A férfi ellen közveszélyokozás kísérletének gyanúja miatt indult eljárás. FARKAS M. Matricamaffia Csak a közlekedési kedvezmények igénybevételével több mint harmincezer forintot takarítanak meg a diákigazolványt jogosulatlanul igénybevevők. Az igazolványt hitelesítő matricához hét-nyolcezer forintért lehet hozzájutni. Budapest Rengetegen élnek vissza a diákigazolványokkal a felsőoktatásban, sok volt diák azután is hozzájut az érvényesítő matricához, hogy befejezte tanulmányait. A matricák „feketepiaci” ára hét-nyolcezer forint. Az Oktatási Minisztérium nem tervezi a közeljövőben a matricás rendszer megszüntetését, bár a diákigazolványokon található chipkártya aktiválása megoldást jelenthetne a matricákkal csencselők küktatására. A bliccelő diákok több ezer forintot takarítanak meg havonta, főként a közlekedési kedvezmények igénybevételével. Budapesten a teljes árú havibérlet 4450 forintba kerül, míg a tanulóbérletért csak 1445 forintot kell fizetni. Ez évente több mint 36000 forintos különbség. Dr. Szőgyényi József ügyvéd lapunknak elmondta: a diákigazolvány közokiratnak minősül, hiszen a kiadó intézmény igazolja, hogy az igazolvány tulajdonosa hallgatója. A matrica megvásárlása, illetve birtoklása önmagában nem bűncselekmény, csak a fel- használása. A közokirat-hamisítás büntetési tétele maximum három, minősített esetben öt év szabadságvesztés. Eljárás csak ritkán indul a visszaélések miatt, Kisfaludy László, az Oktatási Minisztérium diákigazolvány-referense csak egyetlen ilyen esetről tud. Ekkor a matrica ellopása miatt egy diák jelentette fel tanulótársát, akire egy év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A matricák jogosulatlan kézbe jutásának útja egyenes: a több felsőoktatási intézményt látogatók gyakran mindkét helyen felveszik a hitelesítő papírdarabot, majd a felesleges példányon túladnak. Ezenkívül sok diák jelenti be: elvesztette a matricát, az intézmények pedig automatikusan kiadják az újat. Többen úgy vélik, hogy egyes intézmények esetében a szétosztással megbízott hallgatói önkormányzatoknál kell keresni az illegális matricakereskedelem forrását. Barthel-Rúzsa Zsolt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke azonban közölte: nincs hivatalos információja a visszaélésekről. Az OM szerint marad a matricás rendszer. EUROPRESS HEVES ma' HÍRLAP HÍRLÁ $$,?, 303-01-45 KÖSZÖNTÉS Verpeléten Hágen Krisztiánnak nagyon boldog névnapot kívánnak: szülei, nagyszülei és öccse Pintér Krisztiánnak nagyon boldog névnapot kívánunk: Anya, Apa, Niki Politika, közélet Azért a törökök helyzete sem könnyű, a kur- dok pedig - éppen a kritikus zónában élnek - még csak bonyolítják. (Mi magyarok csak a szokásos formánkat hozzuk.) BOSZI Kész röhej ez a töröko.-i támogatás. Aki ismeri, tudja, hogy ez a felszerelés egy gyenge esőtől talán megvéd, de vegyi fegyverek ellen egyenlő a nullával. Olyan elavult, mint az egész sereg. Ez a haderő esetleg Jumurdzsák idejében lett volna korszerű. Cápa Vegyes Kedves Nogaretl Köszönöm biztató szavaid! (Bevallom, azért is kapcsolódtam be a rovatba, mert hiányoltalak. Igaz, Téged nem pótolhatlak!) Sajnos, szószátyárságom miatt az sms nem az én műfajom, ezért szoktam idézni. „Most a bölcseknek beszélek, mert a többi gúnnyal vár itt" (Goethe). Üdv: M. M. Kedves Tatári Meggyőzött, nem kell az a tábla! Ne kelljen Önnek és más Önhöz hasonló parne- vüknek kerülni. Egyébként kétlem, hogy az „idegenek" miatt van a Csiky-ig érő dugó. Persze, mit számít Önnek az a pár ezer ember, akik a veszteglő buszokon nyomorognak? Kedves I. J.I Szerintem nem jó ötlet "M"-től az, hogy „nyomulnod" kellene még jobban. Ha a párod békülni akarna, már megtette volna régen. Nekem is nagyon fáj a szerelmem elvesztése, de menni akart, és nem lehet mit tenni, ilyenkor el kell engedni. Fel a fejjel! Caterp. PPP, IJ, Ml Nem KELL titokban szeretni, mert az csak szenvedést szül. Ezt tapasztalatból mondom......Merjétek szörnyű szakadék szélén szedni a szerelem virágát!" Silent Ékkői Hülyeség az egész. Kíváncsi leszek, milyen cikket hoz le a balos média március 15- ről. Miként hurcolják meg a jobboldalt. Vagy fordítva? Helax. Indy BUGGY! Magam sem értem, de „szavaid selyme szíven simogat...", köszönöm, hogy van mire várnom. Nogaret, nagyon plasztikusan írod le „táborunkat", amint sörözve meredünk... stb.; jó érzés lehet ennyire felette állni mindennek és szinte mindenkinek. BOSZI Nogaret, kedvest Lelkem repesve örvend, mert van még egy gyermeke e földnek, Ki - nem felejté el énem, s újraélesztve lényem - üdvözöl! Ködfátyolon áttetsző, napsugaras ébredést, alkotókedvtől duzzadó szép napot, s érzéki húrokat pengető, szívet, lelket melengető éjszakát kíván naivul: Valeur Szocdeml Hol vagy? Szívesen olvastam az sms-eidet, egész addig, amíg voltak! Szeretném, ha ismét írnál! Dynka Kedves Nogaret! Nagyon furcsán érzem magam, mikor soraidat olvasom. Először azért, mert az érződik, mintha lenéznél másokat! Az ország jó része szereti a valóságshow-t, de hidd el, nemcsak a buta emberek nézik! Másodszor pedig: mindennemű megkülönböztetés ellenemre van! Legyen az faji, vallási vagy intellektuális alapú! Tudod, mindenkit anya szült. Sajnos, sokan ezt nem veszik észre, de remélem, te nem ezek közé tartozol! (a bibliai idézet is majdnem odaillik) De köszönd meg Anyukádnak, hogy minden lehetőséget biztosított, hogy te ilyen okos és művelt lehess! Nekem 14 éves korom óta dolgoznom kellett. Majdnem tökéletes leszel, ha a műveltségen túl szert teszel szeretetre és alázatra! Őszinte tisztelettel: Márti DRÁGA BOSZII Nagyon-nagyon kedves vagy számomra, és sokat jelentesz nekem! Puszi. Buggy P. Rózsák. Kettőnk nevében is köszönhetem, hogy szeretsz minket, hogy szívedben élhetünk örökké! Szeretnénk, ha boldog lennél ve- lünk! KETTŐNK NEVÉBEN: ZSM Való igaz, hogy Egerben nem egyszerű a gazdátlan állatok etetése és elhelyezése, kicsit többet segíthetnének az itt élő és dolgozó nagy vendéglátóipari múlttal rendelkezők. A lokálpatriotizmus nem abban merül ki, hogy elmegyünk egy sznob bálba, tenni is kellene valamit, pl. az állatok érdekében. Miért nem zárják be azokat, akik belenyúlnak más ember motorjába, és ezzel megölnek egy embert? Szihalom TALÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 lilesiel a Kapcsolat O, a-x- iaax&t /cén'tfe/m&i&n,, dtáxÁ^éíe^t. hatatlan ezzel a néhány éve történt bűnesettel. Az emberek többsége nem zárja ki, hogy az M. házaspár Erzsiké néni betegsége miatt esetleg így akarta befejezni földi pályáját. Mindenesetre ezzel kapcsolatban egy fiatalember megjegyezte: akkor miért nincs búcsúlevél? Búcsúlevélről pedig senki sem tud. MAGYARI BARNA Tanáráldozatok az orosz fővárosban Moszkva Kedd este rablók törtek be a Plehanov Mezőgazdasági Akadémia 56 esztendős professzorának lakásába. Feleségét bezárták a fürdőszobába, őt pedig késsel fenyegetőzve ötezer dollár és egy értékes bunda átadására kényszerítették. Nem sokkal később három bandita, ugyancsak késsel hadonászva, az utcán fosztott ki egy 38 éves óceánkutatót. Készpénzét és mobiltelefonját vették el. Éjfél után a belváros egyik lakásában holtan találták a Pénzügyi-jogi Akadémia 55 éves tanárát. A professzort hat késszúrással megölték; valameny- nyi sebet a mellkasán ejtették a gyilkosok, akik - minden jel szerint - rablási céllal hatoltak be a házba. EUROPRESS-MK NOVOSZTYI Boltról boltra támadt a késes Szeged Újabb élelmiszerboltot raboltak ki Szegeden, az utóbbi hetekben ez már a harmadik hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény - mondta lapunknak M. Toronykőy Márta. A Csong- rád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hozzátette: a tettes késsel támadt az alkalmazottakra. Ezúttal 50 ezer forintot zsákmányolt, egy hete 60, februárban 80 ezer forintot vitt el. Mindhárom esetben 20-25 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas volt az elkövető, s a kirabolt üzletek is hasonlóak voltak, mivel mindegyikben egyetlen alkalmazott dolgozott. A támadó rendszerint este hét óra után rontott be, de az eladókat egyik esetben sem bántalmazta. NAGY ED