Heves Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-24 / 20. szám

ISII 2003• Január 24., péntek H A Z A I TŰK Ö R 3. OLDAL FOTÓ: VERESS ERZSI Káosz a vasúton MAGYARORSZÁG VASÚTI TÉRKÉPE Csütörtöktől azonnali hatállyal visszahívta a MÁV 219 darab, 20 éves átlagéletkorú motorkocsiját. Az intézkedés nyomán ki­alakult közlekedési káosz 520 települést érintett, délutánra azonban már valamennyi városba és faluba el lehetett jutni. A MÁV sajtószóvivője megerősítette az Europress értesülé­sét, miszerint a tengelyhibákról - amelyek miatt visszahívták a vonatokat - már korábban tudtak az illetékesek. A MÁV intézkedéséről a munká­ba és iskolába indulók többsége csak csütörtök reggel szerzett tu­domást, ugyanakkor Kanyó Lász­ló szerint senki sem fordult jog­orvoslatért a vasúttársasághoz. A MÁV Rt. sajtószóvivője az Euro- pressnek azt mondta: valóban ko­rábban észlelték azokat a tengely­hibákat, amelyek a motorkocsik visszahívását eredményezték, ezért alaposabb vizsgálatot ren­deltek el. A felmérés eredménye szerint valószínűsíthető, hogy az A „Studentka" becenévre hallgató Bzmot dízel motorkocsik maximális se­bessége 70 km/h. Érdekessége, hogy Skoda kamionok motorjai hajtják. Ezt a típust a cseh Tatra Studentka gyártotta 1977-1984 között. A '90-es évek vé­gén felújítottak belőle párat. Új festést kapott, átalakult a műszerfala, a Skoda motorokat pedig Volvo motorokra cse­rélték. A felújított Studentkákat 1997. szeptember 1-jétől már az InterPici .szolgáltatás részeként használták. Akkor olyan színvonalas berendezésekkel sze­relték fel ezeket a szerelvényeket, ame­lyek korábban csak az InterCity vonatok­ra volt jellemző, mint például a légkondi­cionált utastér. Az üzemeltetési költsége szakemberek szerint viszonytag magas. érintett járművek harmadának sé­rült a tengelye, és ez veszélyt je­lenthet a közlekedésben. Ezért döntött úgy a vasúttársaság, hogy csütörtök 0 órától valamennyi ilyen típusú motorkocsiját vissza­hívja. A 20 éves átlagéletkorú, cseh gyártmányú járművek 34 vo­nalon állították le a vasúti közle­kedést. Ezekre a típusú'motorkocsikra annak idején 5 év garanciát adtak, így a mostani meghibásodásokért teljes mértékben a vasúttársaság­nak kell fizetnie. Kanyó László szerint egy új tengely kétmillió fo­rintba kerül, az egyéb költségeket nem számolva pedig a végleges kiadás meg sem becsülhető. A MÁV Rt. sajtószóvivője szerint a motorkocsik visszahívása a MÁV- nak hatalmas költségveszteséget jelent, szerinte a végösszeg 3 számjegyű milliós tétel lesz. A vasúti közlekedés rendje feb­ruárra állhat helyre. Addig folya­matosan ellenőrzik és javítják a motorkocsikat; a leállítás napján két járművet már vissza is helyez­tek a forgalomba. A MÁV Bz motorkocsi ideigle­nes leállításával kialakult helyzet miatt a Magyar Honvédség húsz honvédségi autóbuszt irányított azokra a helyekre, ahol az utas- forgalomban fennakadások voltak - tájékoztatta lapunknak Matyiié Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs igazgatója. Hoz­zátette: a gépjárművek addig áll­nak a lakosság rendelkezésére, ameddig erre szükség van. Matyuc szerint a továbbiakban megvizs­gálják, milyen további honvédelmi járműveket tudnak igénybe venni annak érdekében, hogy a lakosság a lehető legkevesebb kényelmet­lenséget szenvedje el. Az Országos Katasztrófavédel­mi Főigazgatóság megyei szerve­zetei 528 olyan magántulajdon­ban levő autóbuszról tudnak, amelyeket szükség esetén hasz­Várhatóan külföldi segítséget kap a MÁV a leállított jármüvek tengelyeinek ellen­őrzésére, így a tervezettnél hamarabb helyreállhat a vasútközlekedés - mondta Csillag István. A gazdasági és közleke­dési miniszter szerint a tárcánál szakértői bizottság alakult a helyzet nyomon- követésére és kezelésére. nálni lehet a kialakult helyzet eny­hítésére. A vasúttársaság azonban egyelőre nem élt ezzel a lehető­séggel. Információink szerint csü­törtök délután tárgyalásokat kez­deményeztek a Volán társaságok­kal, ám ennek eredménye lap- zártánking nem volt ismert. NAGY ESZTER DÓRA Az a bizonyos tengely Február 10-ig hat új, ingyenesen hívható számon érdeklődhet a la­kosság a megváltozott MÁV- menetrendröl. Az új, információs zöldszámok: 06-80-203-733, 06-80-204-280, 06-80-204- 281, 06-80-204-282, 06-80- 204-283, 06-80-204-284. Az állomásokon hangosbemondón keresztül is tájékoztatják az uta­sokat a csatlakozásokról és a közlekedési lehetőségekről. Miért használjunk orrcseppet vagy orrspray-t megfázás, nátha esetén? A közönséges meghűléses nátha igen gyakori betegség, felnőttek 2-3- szor, gyerekek 6-7-szer is elkaphatják egy évben. Kellemetlen tüneteit, az orrdugulást, orrfolyást és váladékozást sajnos mindenki jól ismeri. Ilyenkor a nyálkahártya gyulladásos duzzanata miatt elzáródnak az orrjáratok, ezért nem tudunk az orrunkon át levegőhöz jutni. A nyálka­hártya gyulladása okozza a bőséges váladéktermelést is, ami tovább fo­kozza a dugulásérzetet. Kisbabáknál a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy szopáskor, cumiztatás- kor az eldugult orron át a csecsemő nem kap levegőt, ezért kénytelen a légzésre és a táplálkozásra egyidejűleg a száját használni. Ilyenkor per­sze a szokásosnál is több levegőt nyel, emiatt gyakrabban fáj evés után a hasa, többet sír, ráadásul kevesebbet is eszik, mint rendesen. Nagyobb gyermekek esetében az okozhat gondot, hogy e korosztály tag­jai egyéb, „égetően sürgős” teendőik mellett hajlamosak megfeledkezni eldugult orrukról és csak szülői figyelmeztetésre hajlandók orrot fújni. A meghűléses nátha tünetei, az orrváladékozás és az orrdugulás az orr­nyálkahártya duzzanatának következményei. A nátha általában pár nap alatt megszűnik ugyan, érdemes azonban komolyan venni és megfelelő módon kezelni. Miért? Mert veszélyes szövődményekkel járhat: a közép­fülgyulladás, a fülkürthurut, az orr melléküregeinek gyulladása (pl. homlok-, arcüreggyulladás) mind-mind a nátha következménye lehet. Annak érdekében, hogy a nátha tüneteit megszüntessük és megelőzzük a szövődmények kialakulását, érdemes orrcseppet vagy orrsprayt hasz­nálni. A meghűléskor használt orrcseppek a gyulladt nyálkahártyára hatnak. Az erek falának összehúzásával lelohasztják a nyálkahártya duzzadtsá- gát és csökkentik a váladéktermelést. Egy igazán jó minőségű orrcsepp vagy spray azonban úgy szabadítja fel az orrlégzést, hogy közben kíméli a nyálkahártyát. Ha az orrcsillószőrök szabad mozgása kevésbé korlátozódik, akkor fennmarad az a természe­tes védelem is, amelyet a csillószőrök mozgása eredményez. Hírek Tisztogatási vádak Politikai tisztogatásnak minősítette a Károlyi-palota Kulturális Központ jogutód nélküli megszüntetését Halász János, a Fidesz képviselőcsoportjának he­lyettes vezetője, amely szerinte már az „aczélos idő­ket idézi”. Idézte azt az államtitkári véleményt is, miszerint magasabb politikai akarat, hogy az inté­zet igazgatója, Hankiss Ágnes ne közintézményben folytassa munkáját. A kulturális tárca közlemény­ben utasította vissza Halász vádjait mondván, a Ká­rolyi-palotában működő, szintén Hankiss vezette Hamvas-intézet az igazgató saját kérésére költség- vetési intézményként, a Petőfi Irodalmi Múzeum ré­szeként, önálló vezetéssel működik tovább, europress Összeveszett bizottság Egymást vádolja a házszabály megsértésével az Or­szággyűlés költségvetési bizottságának elnöke és alelnöke. Varga Mihály (Fidesz) elnök jelezte: az ügyrendi bizottsághoz fordul, mivel annak ellené­re, hogy berekesztette az ülést, a koalíciós képvise­lők önkényesen folytatták azt. Szerinte a kormány- párti képviselők a jegybankot és az MNB elnökét bíráló tájékoztató elfogadását indítványozták, a na­pirendtől eltérően. Veres János (MSZP) alelnök azt mondta: a napirendi pontok lezárásáig az elnöknek nincs joga berekeszteni az ülést; cáfolta, hogy a tá­jékoztató a jegybankot bírálná, mti Behálózott ország Ha azt akarjuk, hogy Magyarország továbbra is fon­tos célpont legyen a befektetőknek, fejlesztenünk kell a közúti hálózatunkat - véli Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke közölte: a cél, hogy a kormányzati ciklus végére Szeged, Pécs, Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc autópályán, vagy autóúton jól megköze­líthető legyen. Csillag István gazdasági és közleke­dési miniszter azt mondta: nem nagyon derűlátó terveik szerint 2006. december 31-ig 300 kilométer új autópályát adnak át, és 500-570 kilométer sztrá­da, gyorsforgalmi út építése lesz folyamatban, mti Nem kielégítő törvény Megfelelő az igazságügyi tárca hatékonysága - véli Bárándy Péter. A szakminiszter az idei feladatok közül kiemelte az alkotmánymódosításokat, a diszkriminációellenes törvény kidolgozását és az adatvédelmi törvény módosítását. A tárca új börtön építéséről is tárgyal magáncégekkel. Az országos cigány önkormányzati választásokkal kapcsolat­ban a miniszter nem tartja kielégítőnek a kisebbsé­gi választások jogi szabályozását, és ha a Belügy­minisztérium kezdeményez változtatást, támogatni fogja. EUROPRESS Irány az örök nyár 186 magyar utassal a fedélzetén tegnap este Feri­hegyről a Maldív-szigetek fővárosába, Male-ba és Sri Lanka fővárosába, Colombóba repült egy cseh légitársaság első charterjárata. A ködös Ferihegyről az indiai-óceáni szigetvilágba, a trópusi nyárba ér­keznek ma az utasok, akiknek programját öt ma­gyar utazási iroda szervezte és a kaposvári Jetwing Travel Hungary utazási iroda koordinálta. Ez az első alkalom, hogy Srí Lankára, illetve a Maldív- szigetekre közvetlenül Budapestről utazhatnak a nyaralók. Az öt utazási iroda a charterjáratukat feb­ruár 28-ig hetente indítja minden csütörtökön. Kitűzött időpont Március 1.11 órára tűzte ki az Országos Cigány Ön- kormányzat (OCÖ) választásának megismétlését az Országos Választási Bizottság (OVB). Ficzere Lajos, az OVB elnöke közölte: színhelye Budapesten a Hungexpo Rt. B pavilonja lesz. A választás megis­métlését a Legfelsőbb Bíróság rendelte el. Ha a már­cius 1-jei országos cigány elektori gyűlés is ered­ménytelenül zárulna, akkor jogszabály szerint a vá­lasztás nem ismételhető meg, négy évig országos önkormányzat nélkül maradna a cigányság, mti Elmarasztalt államtitkár Jogerős elmarasztalta Tóth Andrást, a Miniszterel­nöki Hivatal (MeH) polgári nemzetbiztonsági szol­gálatokat irányító politikai államtitkárát döntésével a Fővárosi Bíróság. Az ok: a Bánk bán című film költségvetéséről tett nyilatkozataival megsértette a filmet gyártó Ezüsthajó Kft. jó hírnevét. 2001 nya­rán a politikus úgy nyilatkozott: az államilag finan­szírozott produkcióhoz, a hivatalos 766 millió fo­rintos költségvetés mellett, egy 610 millió forintos büdzsé is készült; s gyanúja szerint valaki vagy va­lakik 150 millió forintot kísérelhetnek meg kiemel­ni a film költségvetéséből. A politikusnak közle­mény formájában kell elégtételt adnia, mti

Next

/
Thumbnails
Contents