Heves Megyei Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-305. szám)

2002-12-24 / 299. szám

Köszönik, hogy volt egy élő hang Egy szállodai öngyilkosság megrázó hatására alakította meg New Yorkban, 1895-ben Harry Warren baptista lelkész az el­ső lelki telefonszolgáltatást. Jó 60 esztendővel később, 1953- ban Chad Varah anglikán lelkész Londonban létrehozta a - ma már az egész világot behálózó - szamaritánus szerveze­tet, amely önkéntes, döntően telefonos segítők egyesülésével jött létre. Magyarországon 1971-ben alakult az első szolgálat Debrecenben, Szabó Pál kezdeményezésére. Ezt követően a fővárosban, Pécsett, Szegeden és más városokban indultak az első honi szolgálatok. Bár az utóbbi időkben Magyaror­szág lekerült a nemzetközi toplis­ta éléről az öngyilkossági mutatók tekintetében, a probléma tovább­ra is jelentős. Széles körben is­mert adat, hogy különösen a kará­csonyi ünnepek környékén szo­kott megnövekedni az öngyilkos- sági kísérletek száma.- A karácsony a család, a szere­tet, az összetartozás, a meghittség ünnepe, amelyet Magyarországon a családon belül szokás megünne­pelni - mondja az ünnepek idején köztudottan megszaporodó lelki problémákkal kapcsolatos kérdé­sünkre dr. Lajos Zoltán, az egri Markhot Ferenc Kórház n. sz. pszi­chiátriai osztályának vezető főor­vosa. - A probléma ott kezdődik, hogy sok embertársunk magá­nyos - többnyire családon kívüli -, így nélkülözi a szeretet-kapcso- latokat. Nekik a karácsony nagy lelki megterhelést jelent. A pszichiáter főorvos tapaszta­latai szerint azért halmozódnak a lelki bajok erre az időszakra, mert az év többi napjain a munka, az elfoglaltságok könnyebben feled­tetik a magányt, a családi élet me­legének a hiányát. Éppen az ilyen ünnepeken azonban a hiány foko­zottan előtérbe kerül. Ez azért is van, mert karácsonykor az embe­rek - a legközelebbi hozzátartozó­kat leszámítva - nem szoktak ven­déget hívni magukhoz. A magá­nyos emberek ez által, még magá­nyosabbak lesznek.- Ebben az időszakban a lelki elsősegély telefonhívások száma megnő és megszaporodik a pszi­chiátriai osztályok járó- és fekvő­beteg-ellátásán a depressziós re­akciók, öngyilkossági kísérletek miatt kezelt betegek száma is. Ré­gi tapasztalat: karácsony környé­kén az öngyilkossági kísérletek meglehetősen gyakoriak. Sokszor nem is a meghalás vágya vezeti az embereket, hanem valamiféle tu­dat alatti segítség kérés. Dr. Lajos Zoltán ismeretei sze­rint a felvetett probléma főleg, de nem kizárólagosan az idősebb korosztályt érinti. Ebben a korban ugyanis jóval nagyobb a valószí­nűsége annak, hogy az ember egyedül marad. A hozzátartozók *távol vannak, a gyermekek nagy­korúakká váltak és elköltöztek, vagy ha a közelben élnek is a fel­nőtt gyerekek, elhanyagolják a szülőt, aki igen gyakran megözve­gyültén, magányosan él. Ebben a szituációban nyilván­valóan fontos helye van a lelki tele­fonos szolgálatnak. Azokról, akik ebben a munkában szerepet vál­lalnak, azt kell tudni, hogy mun­kájuk mindvégig anonim marad. A lapunknak nyilatkozó hölgy a Heves megyében való megalaku­lás kezdetétől végzi ezt a munkát, s ennek megfelelően 13 esztendős tapasztalattal rendelkezik. Mint mondja, a betelefonálások elsőd­leges oka a magány. Amikor már nem partner a könyv, a televízió, valamiféle furcsa magányérzés vesz erőt az érintetten, akkor tár­csázza a szolgálat hívószámát. Ilyenkor az ügyeletben lévő nem veszi fel első csöngetésre a kagy­lót, némi időt hagyva a telefonáló­nak, hogy teljesen biztossá váljon abban, hogy beszélni akar a szol­gálattal.- A munkánk a feltétlen biza­lomra épül - fogalmaz. - A beszél­getés az esetek többségében ne­hezen indul. Ez nem baj persze. Ha szabad így mondanom, külde­tésünk lényege, hogy meghallgat­juk azt, aki hozzánk fordul, hi­szen neki éppen erre van szüksé­ge: valakinek kiönthesse azt, ami a lelkét nyomja. A hívó sok eset­ben utal arra is, hogy foglalkoztat­ja az öngyilkosság gondolata. Pontosabban arról beszél, hogy nem lát kiutat a problémáiból, amelyekkel magára maradt. Ilyen­kor elkezdünk erről közösen be­szélni, hogy megtaláljuk a közös választ: mindig van megoldás. Az ünnepek idején betelefoná­lok összetételét illetően megtud­tuk, hogy rendszerint idős embe­rek, vagy elvált, egyedül maradt férfiak emelik fel a kagylót. Na­gyon gyakori, hogy meg is köszö­nik, hogy volt egy élő hang, akivel tudtak beszélgetni. — Vannak visszatérő hívók is - emeli ki riportalanyunk. - Náluk néha az egész életutat végig lehet követni. De nem csak egy-egy személyes életút követhető nyo­mon, hanem maguknak a társa­dalmi problémáknak a változásai is. A rendszerváltozás körüli idő­szakban például a munkanélküli­ség okozta hatás volt az egyik legjellemzőbb ok a betelefonálás- ra, a munkahely elvesztését egyébként különösen a férfiak vi­selték nehezen. Az utóbbi idő­ben egyre több fiatal is keresi a kapcsolatot a szolgálattal, példá­ul drogproblémái miatt. A tiné­dzserek körében az is gondot je­lent, hogy vannak családok, ame­lyekben a szülők nem beszélget­nek a gyerekekkel, vagy fordítva. Az sem használt a korosztály lel­ki egyensúlyának, hogy az utób­bi időkben leépültek a közösségi élet színterei, így elveszett annak pozitív hatása. síké Sándor Életük legnagyobb ajándéka: Tünde Tünde S űrű pelyhekben havazik. Fo­tóriporter kollégámmal elége­detten nyugtázzuk, hogy idén bizonyosan fehér karácso­nyunk lesz. Mezőkövesden egy család vár ránk. Egy család, amely­nek életében néhány éve szinte minden nap ünnep. Csuhaj Albert és felesége, Piroska közel tíz esz­tendeje fogadott örökbe az egri csecsemőotthonból egy bűBájos, hároméves kislányt, Tündét. A tö­rékeny, aprócska teremtés időköz­ben csinos tinédzserré csepere­dett. Már a hatodik osztályba jár. Érkezésünkkor ízlésesen be­rendezett, tágas nappaliban fo­gadnak vendéglátóink, a három­tagú Csuhaj család. A ház asszonya míg kávéval, üdítővel kínál, a múltról mesél:- Tíz évig harmonikus házas­ságban éltünk a férjemmel. Minde­nünk megvolt, csupán egy gyermek hiányzott a boldogságunkhoz. Ter­mészetesen megpróbálkoztunk mindennel., Debrecenbe jártunk ke­zelésekre, később a lombikbébi­programban reménykedtünk, de nem sikerült teherbe esnem. Ekkor határoztuk el, hogy örökbe foga­dunk egy kicsit. Miskolcon és Eger­Ezer és ezer szülőpár legnagyobb vágya, hogy egészséges gyermekük szülessen. Ezért az „ajándékért” sokan hosszú éveken át küzdenek. A Csuhaj házaspár Mrezőkövesden tíz évig várt a gyermekáldásra, mindhiába. Ekkor határozták el, hogy örökbe fogadnak egy gyerme­ket. A döntést a mai napig életük legfontosabb és legszebb pillanatának tartják. Piroska ben is jeleztük szándékunkat. Két évet vártunk az értesítésre, amikor a férjemet felhívták Egerből, hogy a csecsemőotthonban megnézhet­nénk egy kislányt. Először csak fényképen láttuk Tündét, de rövid idő után személyesen is találkoz­hattunk vele. Hároméves volt ak­kor. Az otthonban figyelmeztettek, hogy időbe telik, míg a bizalmába fogad bennünket, ezért heteken át udvaroltunk neki. Elhalmoztuk ajándékokkal, s próbáltuk ma­gunkhoz csábítani. Magunk is meglepődtünk, mennyire erősen kötődött a gondozónőjéhez, a kis barátaihoz. Nehéz volt az elszaka­dás, s az új körülményekhez való alkalmazkodás sem ment egyik napról a másikra. Mivel az otthon­ban többnyire nők vették körül, eleinte félt az apukájától, megré­mült a hatalmasnak tűnő fürdő­kádtól. Aztán szép lassan hozzá­szokott mindenhez. — Nem volt könnyű időszak, mégis nagyon boldogok voltunk ­Albert veszi át a szót az apa. — A rokonok a szomszédaink együtt örültek ve­lünk, és azonnal befogadták az új családtagot. Tünde rendkívül intel­ligens, kedves kislány. Mindenki az első látásra megszerette, büszkék Köszönet a gondozóknak A Csuhaj család arra kért bennünket, hogy az új­ságon keresztül is köszönetét mondhassanak az egri csecsemőotthon valamennyi dolgozójának, akik nagy-nagy szeretettel és odafigyeléssel neve­lik az apróságokat, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyermekek mihamarabb gon­doskodó, szerető családokhoz kerüljenek. voltunk, s vagyunk a mai napig rá. Jól tanul, sok barátja van, s köny- nyen feloldódik bármilyen társa­ságban. Egy idő után azt is észre­vettük, milyen jó hatással van ránk a jelenléte. Megtanultuk a napi bosszúságokat a kapun kívül hagy­ni, mert valósággal megkövetelte a türelmet, a vele való foglalkozást, a szeretetet, a törődést. Szerencsések vagyunk, hogy egymásra találtunk. A saját gyermekünknek tekintjük, s igyekszünk minden tőlünk telhetőt megadni neki, hogy boldog felnőtt váljon belőle. Tünde mosolyogva hallgatja a sok dicséretet, s akkor élénkül fel igazán, amikor előkerülnek a vas­kos fényképalbumok. A szülők minden emlékezetes pillanatot megörökítettek.- Itt épp a Balatonon nyaraltunk, ez meg egy farsangi bálon készült - mutatja a képeket. - Nagyon szere­tem a nyári vakációt és a táborokat. Olyankor csak esténként rossz egy kicsit, amikor nem kapok anyutól és aputól puszit. Csak egyetlen baj van velem, ugye? — mondja a szüleire nevetve. - Keveset eszem... — Ez bizony nagy bánatom — mondja az anyuka. — Finorríabb- nál finomabb ételeket főzök, de épphogy csak belekóstol. A chips, a kóla, a csoki bármikor jöhet, de egy tartalmasabb étel már kifog rajtunk.- Milyen kö­zös pillanatokra emlékszel a leg­szívesebben?- Nagyon sok szép emlé­kem van, de mégis arra em­lékszem a leg­jobban, hogy egy alkalommal anya egy barátnőjével fényképe­ket nézegetett, amelyeken egy másik kisgyermeket csodáltak. Akkor féltékenységemben a sző­nyeg alá dugtam a képeket. El kel­lett egy kis időnek telni, míg meg­értettem, hogy ebben a családban én vagyok a legfontosabb. BARTA KATALIN Otthonra leltek, de hazavágynak A gyermekvédelmi törvény értelmében ez év végéig a nagy létszámú gyermekintézmények gondozott gyermekeit legfeljebb 12 személy befogadására alkalmas lakásotthonokban kell el­helyezni. A Heves Megyei Önkormányzat Pétervásárai Gyermekotthonában idén több csoport­ban költöztek az intézmény lakói. Legutóbb a Keglevich úton lévő, gyönyörűen felújított ker­tes házban lelt otthonra 12 gyermek. A Jécsi testvérek idén ünnepük először a karácsonyt családi légkörben. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Látogatásunkkor a lécsi testvérek - a 11 éves Ágnes, a 14 éves Vik­tória és a 13 éves Zoltán - fogad­nak bennünket gondozónőjük társaságában. A három gyermek megilletődve ül a tágas nappali­ban, kezdeti zárkózottságuk azonban gyorsan oldódik. Sor­sukról, széthullt családjukról, a közelgő karácsonyról, vágyaikról beszélgetünk. Arra a kérdésre, hogy mikor találkoztak utoljára a szüleikkel, s a többi testvérükkel, kicsit bi­zonytalanul tekingetnek egy­másra:- Anya szokott néha telefonál­ni, apa két éve látogatott meg ben­nünket utoljára. Tizenketten va­gyunk testvérek, de nem minden­kit ismerünk. A nagyobbak már dolgoznak valahol. Van, akit csak fényképen láttunk közülük — mondja Zoli, miközben kényel­mesen befészkeli magát a kanapé sarkába.- Mi már nagyon sok intézet­ben voltunk. Budapestről Lőrinci­be, aztán Egerbe kerültünk. Pétervásárára három és fél éve költöztünk. Ebben a szép új ház­ban csak három napja vagyunk. Ez sokkal kényelmesebb, mint az intézetben. Ott öten laktunk egy szobában, Zoliék pedig nyolcán a fiúkkal. Itt azért jó, mert a testvé­rek egy szobában lakhatnak — folytatja Ági.- Melyik karácsonyotokra em­lékeztek a legszívesebben? Zoli és Viki szemlesütve hall­gat, Áginak eszébe jut, hogy egy­két éve az egyik tanárnőtől kar­órát kapott karácsonyra, aminek nagyon örült. A nagyobb gyere­kek már most tudják, mi kerül az idei karácsonyfa alá, hiszen a ne­velők igyekeznek a kívánságaik­hoz igazítani a meglepetést. Az is biztos, hogy az idei ünnep sok szempontból más lesz, mint az előző években. Ez lesz az első „nem intézeti” karácsony, amikor nem a jótékony szponzorok köré­ben, hanem „otthon”, meghittebb körülmények között készülhet­nek. Besegítenek a karácsonyi menü készítésébe, együtt díszít­hetik fel a fenyőt, és barátságos légkörben, gondozóik, nevelőik társaságában bonthatják ki az ajándékokat., Látszólag minden szép és jó, az igazi kívánságok azonban csak nehezen formálódnak az egyik gyerekszájon:- Az igazság az, hogy annak örülnénk a legjobban, ha haza­mehetnénk anyuhoz és a kistest­véreinkhez — suttogja el mindany- nyiuk leghőbb vágyát Ági. Két testvére szemlesütve hallgat mel­lette. Ekkor lép be Gál Mária cso­portvezető a házba. Mialatt vele beszélgetünk, a gyerekek tüstén­kednek a konyhában. Teát főz­nek, süteményt hoznak.- Nehéz időszakon vagyunk túl - emlékezik a fiatal pedagó­gus. - Szerettük volna ezt a házat úgy berendezni, hogy tényleg ott­honos legyen, s hogy mindenki igazán jól érezze magát benne. A vásárlás, költözködés közben a gyerekek iskolai teljesítményére is ügyelni kellett. Kicsit mindany- nyian elfáradtunk, de az ünnepek talán kárpótolnak mindannyiun­kat. Igazi Nagy Karácsonyunk lesz. A kamránk roskadozik a sok finomságtól, s a szekrények telve fannak ajándékokkal. Mostantól valamennyiünk életében új kor­szak kezdődik. Meg kell taníta­nunk a gyermekinknek, hogyan működik egy igazi háztartás, s hogy mindenki megtalálja a maga szerepét ebben az új közösség­ben. Nem lesz könnyű feladat, de közös akarattal ez is sikerülni fog. A Jécsi testvérek tehát végre ott­honra találtak. Gyönyörű, tágas, kényelmes otthonra. Mégis - mint mindenki - ők is hazavágynak. BARTA KATALIN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents