Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-05 / 233. szám

9. OLDAL / Október 6.: nem csak Aradot jelenti Az aradi vértanúk napja alkalmából dr. Pásztor Emil nyugalmazott főiskolai tanártól kértünk interjút, arra keresve a választ, hogy milyen tanulságai voltak az 1848/49-es magyar szabad­ságharcnak. A válaszaiból kibontakozó kép bizonyára segítségünkre lesz abban, hogy a dicső­séges harcokban szereplő történelmi személyiségekről kialakult képünk némiképp árnyal­tabbá váljék, s hozzájárul ahhoz is, hogy levonjunk bizonyos tanulságokat a magyar történe­lem alakítóinak cselekvéséből. „Annyira világos, annyira igazságos a magyar nemzet követelése...” fotó: gál Gábor- A holnapi nap a magyar nemzet gyásznapja, melynek „testet öltött’’ szimbóluma Arad.- Ismét elérkeztünk az október 6-i események jeles évfordulójá­hoz: Aradra gondolunk. 1849. októ­ber 6-án a magyar szabadságharc­nak 13 vezető tábornokát végezték ott ki. Október 6. azonban nemcsak Aradot jelenti nekünk, hanem a szabadságharc polgári kormányza­tának a problémáját, hiszen ugyan­ezen a napon végezték ki Pesten, az Újépületben az első magyar mi­niszterelnököt, Batthyány Lajost. Tulajdonképpen lezárult ezzel az október 6-ával az a dicsőséges más­fél esztendő, amelyet magyar sza­badságharc néven emleget a törté­nelem.- Miért éppen ez a nap a kivégzé­sek napja?-1848. október 6-án kezdődött a bécsi forradalom, és Haynau, aki megrendezte ezeket a Idvégzése- ket, most magyar területen, Aradon emlékeztetni akarta nemcsak a ma­gyar népet, hanem az egész osztrák birodalom népét is arra, hogy ősze- rinte itt nem szabad forradalomnak lenni. Ezt a dátumot akarta Haynau meg az akkori osztrák vezetőség olyan emlékezetessé tenni a jövőre, hogy elvegyék az emberek kedvét a forradalmi megmozdulásoktól. Haynaunak ismert kijelentése: úgy kell leverni ezt a forradalmat, hogy legalább száz évig ne ismétlődjék meg, ne legyen lehetősége se a ma­gyar, se az osztrák népnek üyen for­radalmi megmozdulásra. Jó volna egy kicsit áttekinteni, hogyan is keletkezett Magyaror­szág számára ez a szabadságharc. Nem lehetett volna ezt elkerülni? Hiszen mindenki azt mondja: a bé­ke hívei vagyunk. Sajnos rákény­szerült az ország erre a háborús helyzetre. Nem szívesen vállaltuk, de a bécsi Habsburg politika föllází- totta ellenünk a történelmi Magyar- országnak addig velünk együtt élő nemzetiségeit és először 1848 tava­szán, a Délvidéken kezdődtek ezek a harci cselekmények. A magyar népnek védekeznie kellett, meg kellett védenie az ország önállósá­gát. így a ránk kényszerített sza­badságmozgalomnak része lett las­san az egész ország. Kezdetben még a polgári kormányzat - Bat­thyány Lajos miniszterelnök veze­tésével - irányította ezt az önvédel­mi munkát. Amikor pedig ez kevés­nek bizonyult, és a forradalmi hely­zet az egész országra jellemző lett, akkor került Kossuth kezébe a hata­lom. Kossuth, nem is mint miniszter- elnök - addig pénzügyminiszter volt az első magyar kormányban -, hanem mint a honvédelmi munka megszervezője van előttünk. Kos­suthnak már nagy múltja van eb­ben az időben, hiszén a reformkori időkben, a Pesti Hírlapban megje­lent közéleti írásai, majd pedig az elszenvedett fogságában és az or­szággyűlési tudósítások révén Ma­gyarországon - Széchenyi mellett és még radikálisabban - ő lett a re­formmozgalomnak a vezére. Amint említettem, ez a reformmoz­galom 1848 márciusában Bécsbe is átterjedt. Onnan hozták haza az ott levő magyar kiküldöttek a bécsi for­radalom hírét, amit aztán Petőfi is üdvözölt az akkori följegyzéseiben, és tudjuk, hogy március 13-án este társaival együtt Petőfi már fölké­szült erre a magyarországi forrada­lomra, és akkor írta meg a híres Nemzeti dalát. Ez a Nemzeti dal jel­lemzi ma ezt az egész másfél éves korszakot. Hogy a magyar nép is je­len akart lenni, mint közismert té­nyező Európa életében, politikájá­ban, hogy nem egyszerűen csak is­meretlen részei akarunk lenni a Bécs vezette Habsburg birodalom­nak. Másrészt pedig meg kell véde­ni hazánkat a nemzeüségi támadá­sokkal szemben. 1848 nyarán elin­dult így ez a szabadságküzdelem, és jóformán az egész ország bekap­csolódott ebbe, a nemzetiségek egy része is. A szabadságharc története ismeretes. Néhány mozzanatát azért említsük meg! Ott volt egé­szen az osztrák határon a magyar tábor, de kezdetben még nem tud­tunk eredményeket elérni. A cél nem is az volt, hogy mi támadjunk, hanem hogy a támadásokat ki tud­juk védeni. És akkor még nem volt megszervezve a honvédség. Kos­suth Lajos munkája révén történt az meg, hogy szinte a semmiből előáll néhány hét vagy hónap alatt a magyar honvédő hadsereg. Elő­zőleg Kossuthnak az országgyűlé­sen nagyszerű eredménye volt, hogy felszabadította a magyar job­bágyságot. Ezt követte, hogy ha már nagymértékben szabaddá lett az ország lakossága, a jobbágy is, akkor meg kell védeni ezt az orszá­got.- Eléggé sajátos volt a viszony Kossuth és Görgey között. Kossuth volt az, aki elsőként már 1849. szep­tember 12-én árulónak nevezte a fő­vezért.- Görgey ott volt már az első har­cokban, és Kossuth fölismerte ben­ne a zseniális hadvezért, illetve lát­ta a tüzes hazaszeretetét, és az is tetszett neki, hogy aránylag fiatalon - ekkor még csak 30 éves volt - ért már el a hadszervezésben jelentős eredményeket. Említettem, hogy Ausztriával szemben kezdetben nem sikerült a helytállás, hiszen az első csatákat ott a határ mentén még elvesztettük, és akkor előállt az a helyzet - ahogy Petőfi is fogal­mazta -, hogy szinte az egész világ ellenségként vesz körül bennün­ket. Görgey olyan megoldást talált az első csatavesztések után, hogy megmenti ezt a már valamennyire kialakult sereget. Ekkor indult el a felvidéki hadjárata. Közben a sem­miből, egyrészt Kossuth a lángoló szervező beszédeivel, másrészt pe­dig Görgey a mindennapos katonai kiképzései el tudta érni, hogy a magyar honvédség alkalmas le­gyen az ország megvédésére. Ott volt már az ország polgári ve­zetése Debrecenben, tehát nagy probléma volt, hogy meg tudjuk-e védeni az ország második, ideigle­nes fővárosát. Hiszen, ha Debrecen elvész, akkor elvész a szabadság- harc. Ezt a védelmet szolgálta Gör- geynek az északi hadjárata, hogy ott az osztrák támadást ezzel meg­osztotta, és ilyen kerülő úton vé­gezte Debrecennek a katonai védel­mét. Közben azt is megvalósította, hogy ütőképes magyar honvédsé­get hozott létre '49 tavaszára. Ak­kor éppen nmen Egerből indult el a dicsőséges tavaszi hadjárat. Itt az érseki palotában volt a híres tanács­kozás, amelyen nemcsak Kossuth és más polgári vezetők, hanem a magyar honvédség több tábornoka, Görgey és mások is részt vettek. Sikerült visszafoglalni a tavaszi hadjárat során az ország fővárosát, Pestet. Görgey volt az, aki hazánk fővárosát 1849 áprilisában vissza­vette az osztrákoldól. Itt jelentkezik az a sokak által ma felvetett problé­ma, hogy mi lett volna a helyes megoldás: tovább menni a magyar hadseregnek Bécs ellen, vagy Buda várát is visszafoglalni. A győzelmet követően a maximum, ami elérhető lett volna, az az, hogy erőegyensúly alakuljon ki a magyarok és az oszt­rákok között. Vagyis nem Bécset bevenni, hanem megállni a határ­nál, ahol ma Burgenland van, és 1848-nak a követeléseit megvalósí­tani. '48, vagy '49? Mert közben az történt, hogy amikor Kossuth látta a tavaszi hadjárat eredményeit - Görgey, meg az országgyűlés meg­kérdezése nélkül -, Debrecenben kimondotta az ország függetlensé­gét a híres Függetlenségi Nyilatko­zattal. Itt el kell mondanunk azt, hogy Magyarországnak eddig nem volt külpolitikája, még Kossuth zse­niális vezetése alatt sem. Nem volt olyan külpolitikánk, hogy át tudtuk volna tekintem az európai helyze­tet, és hogy Magyarország mit en­gedhet meg magának ilyen körül­mények között. Kossuth szinte mindent föltett egy lapra. Azt mondta: annyira világos, annyira igazságos a magyar nemzet követe­lése a Habsburg-házzal szemben, hogy ha ezt mi írásba adjuk, és tu­datjuk ezt a franciákkal, az ango­lokkal, másokkal, akkor szinte egyik napról a másikra minden je­lentős ország mellénk fog állni az osztrákokkal szemben. Ez nagy na­ivitás volt. Senki nem állt a magyar ügy mellé. Amikor aztán Ausztria ebben az eléggé vert helyzetében az orosz cárral szövetkezett, akkor eldőlt a magyar szabadságharcnak a sorsa. Az győzhetett ebben a harcban, aki szövetségest tud szerezni maga mellé. Mi nem tudtunk senkit ma­gunk mellé állítani, sőt sokan úgy értékelték - nagyhatalmak - a deb­receni nyilatkozat után, hogy ed­dig rokonszenves volt a magyar szabadságharc, de most elkezdtek nagyzolni ezek a magyarok, s lám itt az orosz cárnak is lehet beleszó­lása, és csak várjuk meg, mi fog történni. Amikor megindult a cár támadása 1849 júniusában, olyan hatalmas sereggel jött át a Kárpáto­kon, hogy semmit se kockáztas­son. Ekkor már csak arról lehetett szó, hogy késleltetni a támadást, és elválasztani egymástól a két hadse­reget, az osztrákot, meg az oroszt. Ezt szolgálta Görgeynek az utolsó nagy hadjárata '49 nyarán, hogy éket verjen a két nagy ellenség kö­zé, és amíg csak lehet, ne történjék meg a döntés. Augusztus 9-én dőlt el lényegében a szabadságharc sor­sa, a temesvári döntő csatával, ami­kor Haynau döntésre tudta vinni a dolgot Dembinszky Kossuth pa­rancsára délre tartó seregével szemben. Ezt a mindent eldöntő csatát a nap második felében Bem tábornok vezetésével vívta a ma­gyar sereg, aki Erdélyből érkezve átvette az irányítást mindent egy lapra téve fel. ’ Máig felvetődő kérdés, hogy a hazaszeretet hogyan nyilvánulhat meg ilyen kiélezett körülmények között. Itt van a Kossuth-Görgey el­lentétnek is a magva. Kossuth forra­dalmár volt, aki nemcsak a magyar viszonyokat nézte, hanem Európa szabadságát. Görgey azt vallotta, azt tanulta az iskolában Vörösmar­ty Szózatában, hogy itt kell élned, halnod. Nem volt hajlandó elhagy­ni az országot a hadseregével. Ami­kor arról volt szó, hogy vállalna-e még ő egymaga azzal a harminc­ezer megmaradt emberével egy utolsó harcot az osztrákokkal, azt mondta: ezeket a legjobb embere­ket, akik az utolsó pillanatig is ki­tartottak a magyar szabadság ügye mellett, várja még az ország, várja még a családjuk, várja még a ma­gyar jövő, amikor sok minden jóra fordulhat. Hát ő ezeket nem áldoz­ta fel egy biztosan veszteséges csa­tában. Inkább feláldozta a saját hő- siségét, hogy még mais sokan arra gondolnak, hogy áruló ez a Görgey.- Meg lehet-e vonni a szabadság- harc és Arad mának szóló tanulsá­gait?- Arra is figyelmeztet minket az aradi kivégzéseknek az emléke, hogy akármennyi ellentét is van belpolitikailag közöttünk - ott a 13 tábornok között ugyanilyen el­lentétek voltak, utalok csak arra: tizenhármuknak csak a fele volt magyar, vitáik voltak, de amikor arról volt szó, hogy védeni kell a magyar érdekeket, félretették eze­ket a vitákat -, hát ilyen mai mon­danivalója is lehet az október 6- ának, hogy a természetesen meg­lévő belső ellentéteket felül kell múlniuk egy bizonyos konszen­zusnak a mai emberek között is. Mert ezt kívánja a közös érdek. A legfontosabb dolgokban tudjunk egyetérteni! sikh Sándor TARI OTTÓ Arad Pannónia Vergiss Deine Toten Nicht. Als Klager Leben Sie. Pannónia, sohase felejtsd el halottaidat. Él­nek és vádolnak. A nők - minden tilalom ellenére - még a szabadságharc leve­rését követő, a totális megfélemlítést hozó Bach-korszakban is karperecükbe vésve viselték az akrosztichont. így emlékeztek a ti­zenhármakra, akik nevének a kezdőbetűi összecsengtek a sza­vak elejével. Pöltenberg, Vécsey, Damjanich és Dessewffy, Török, Nagy-Sándor, Aulich, Kiss és Knézich, Leiningen, Lázár és Lahner, Schweidel. Az emlékező utókor pedig melléjük sorolhatja Batthyány miniszterelnök nevét, meg a névtelen katonák ezrei­nek a dögcéduláiba gravírozott, személytelen számait is. De vajon van-e még emlékező utókor? Vagy csupán néhány száz kitartó hagyományőrző létezik, akik ilyentájt, október elején veszik az útlevelüket, hogy pár kilométerre a határ másik oldalá­tól rutinszerűen elhelyezzék a kegyelet koszorúit az obeliszknél? És vajon akad-e, akár az utóbbiak között is, aki legalább a felét képes felsorolni a mártíroknak, vagy pedig csak a fakuló szokás hajtja az imperátort azóta oly gyakran váltó vesztőhelyre... ? Es mindezeken túl, igazi, bensőből fakadó kegyelet ez, avagy csupán a külvilágnak szánt gesztus, afféle hivalkodó magyarko­dás, amely az ünnepekre meg a szomorú dátumokra korlátozó­dik, hogy már másnap visszazökkenjünk pörgő világunkba, az újkori mammonnak áldozva drága időnkkel? Félő, többségünkben gyarlókká váltunk. Nem kivétel ez alól a jeles napra készülvén a tollát pátosszal vezető, önmagára illő emelkedettséget kényszerítő zsurnaliszta sem, akinek éppúgy megvan a maga baja, mint bárki másnak; aki a vértanúk nevét maga is a lexikonból silabizálta ki, és akinek ma már fel sem tűnik, ha a gyerekei nem értik, mit keres történelmünk jókora szelete Romániában. Nem biztos, hogy jól van ez így. Habár korántsem törvénysze­rű, hogy egy kis nemzet elmúlt fél évezrede kudarcok sorozata - elnyomásé, diktatúráké, levert szabadságharcoké, kivégzett mi­niszterelnököké -, de ha már így alakult, jobban meg kellene be­csülnünk hőseinket. Akik a vérükkel tettek hitet a cél mellett, ami - bár számukra legfeljebb ideaként létezett - nem volt egyéb, mint a jövő, napjaink kézzelfogható valósága. Jobban meg kellene becsülnünk őket, annál is inkább, mivel mi ma­gunk aligha szeretnénk mártírokká válni; s hogy ennek kilátásai - hál' Istennek - minimálisak, az javarészt az ő cselekedeteiknek is köszönhető. Pannónia, soha ne felejtsd el halottaidat. Élnek és vádolnak. Vádolnak? A szentimentalizmusba hajló emlékezés immár a múlté. Ma már nem vádol senki, legfeljebb neheztel, ám azt is csak histor- izáló távolságtartással. Haynau, Jellasics, Miklós cár nevét ugyan nem írtuk be aranykönyvünkbe, ahogy nem véstük be Batu kán, Szulejmán tetteit sem. Az idő haladtával közelmúltunk despotái is a megérdemelt helyükre kerültek. Sörrel ugyan továbbra sem koccintunk, de amúgy semmi bajunk a némettel, törökkel, sőt fe­lőlünk a muszka is lehet jó ember, ha ott marad, ahol van. Nem vádolunk mi már senkit és semmit, hiszen örülünk, ha lyuk van a szánkon. De azért hadd emlékezzünk és hadd legyünk büszkék ma­gyarságunkra, történelmünkre és felmenőink tetteire egy kicsit, ha máskor nem, legalább az október hatodikákon és az ezekhez hasonló alkalmakkor. Nem hivalkodóan, hanem csendesen, ma­gunkban, ahogy egy önbecsülését megőrizni képes nép fiai te­szik. Ha nem tudjuk a tizenhármak nevét, hát nem tudjuk. Úgy­is az a fontos, ha azzal tisztában vagyunk, hogy voltak, léteztek, és hogy az önkény sem törte meg őket. És ha nem utazunk Arad­ra, hát nem utazunk. A meleg szobában, a képernyő előtt me­rengve, gondolatban is elhelyezhetünk egy szál virágot a bitófa tövében, hiszen ettől többet senki nem vár tőlünk. Ennyi viszont, úgy vélem, elemi kötelességünk. Hiszen, ahogy Kányádi mondta: a legárvább, akinek halottal sincsenek. Pannónia Vergiss Deine Toten Nicht! __ Hír(telen)kék... A z érintett nagy kuratórium nem tudott MTV-elnököt választani: a civil kurátorok közölték, hogy csak Siklósi Beatrixet fogadják el a köztévé élére. A Hét siklása... ■k Európa jövője - ezen belül az unió bővítése - forog kockán a niz­zai szerződésről októberben tartandó írországi népszavazáson. ír úr átír...? * A korosztály honi politikai irányítóinak a megállapítása szerint napjainkban nem egységes a magyar ifjúság. Vannak jó csajok és rossz fiúk... * Kétszáz év sem kell hozzá - állítják hozzáértő német tudósok -, és a hajszínért felelős gének megváltozása miatt eltűnik a nők szőkesége. Kár, barna nővel olyan hülyén hangzik a poén...! •k Külföldi piacra termelő paplangyártó üzemet avattak a Nyíregyházi Ipari Parkban, ahol egyelőre még csak száz dolgozót foglalkoztatnak. Addig nyújtóznak, amíg a takaró ér... * Miután volt rajtuk cipő, s így nem voltak egészen csupaszok, a bí­róság felmentette a közszeméremsértés vádja alól azt a hét nudistát, akik a Pucérságot Élvező Teljesen Meztelen Torontói Férfiak csoport tagjaiként az utcára vonultak. Ami azt illeti, kissé túl is öltözték magukat...___________(szilvás)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents