Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-22 / 247. szám
w 9. OLDAL A szovjet beavatkozás, mint a tatárjárás Arckép a forradalomból: Balogh György 2002. OKTOBER 22., KEDD Nemzeti zászló a földbe taposva. Ilyennek még egyszer nem szabad megtörténnie FOTÓ: PERL MÁRTONÁrulás és megtorlás A győzedelmes magyar forradalom megrendítette a szovjet óriást Az 1956-os magyar forradalom szikrája nemzetünk történelmének talán legreménytelenebb napjaiban lobbantotta fel a lángot, amely megvilágította a világ népei előtt, hogy a legerősebb zsarnokságot is le lehet győzni. De csakis áldozattal! A ma embere S2ámára nem érzékelhető, szinte fel sem fogható az a gyalázatos letiprás és megaláztatás, amelyben ez a nemzet részesült jó néhány, nyakunkra telepített bolsevik küldött közreműködése révén. Ők nem ismertek határt önmaguk istení- tésében és mások megalázásában. Aztán egyszer csak „...meghasadt az égbolt... ”! És ez a legázolt, lerongyolódott, nap mint nap sárba tiport nép felkiáltott: „Elég vöt!”. Talpra ugrott sok-sok gyávának hitt ember, és szembefordult, majd szembe is szállt a fél vüágot rettegésben tartó hatalommal. Ahogyan Mámi Sándor gyönyörűségesen fejezi ki: „Nem érti ezt a sok-sok ember/ Mi áradt itt meg, mint a tengeri / Mién remegtek világrendek? / Egy nép kiáltott! Aztán csend led.". Európa és a világ népei csodáról be- szätek. Elragadtatással bámulták egy kis nép világraszóló bátorságát. A szovjet tankok november eleji bevonulását követően feszült légkör uralkodott az országban. Ez vezetett a decemberi tragikus történésekhez is. Megyeszékhelyünkön is. December 10-én nagy tüntetést rendeztek a forradalom halottaiért. A tömeg a volt AVO-laktanya, akkor szovjet katonai parancsnokság épületétől átvonult a Petőfi térre, ahol a karhatalom több személyt letartóztatott. December 11-én délután a Kacsaparton, az akkori nyomda előtt gyűlt össze tömeg. Követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását. Rendőri vezénylésre lövések dördültek, egy fiatal tüntető fejlövést kapott, a kórházban meghalt. A forradalom egri napjai Október 23-26.: Az e napokon lezajlott forradalmi eseményeket az Egri Népújság a csőcselék garázdálkodásaként interpretálta. Október 25.: Az első tüntetés a városban, néhány önkényuralmi jelképet eltávolítottak. A tüntetés követelte a szovjetek távozását az országból. Október 26.: Munkástanácsok alakultak, elsőként az AKÖV-nél. Röplapok készültek, amelyek nyugalomra, a munka folytatására intették a lakosságot. után megkezdődött a megtorlás akut, szervezett szakasza, s tartott heteken, hónapokon át. Az elárult és legázolt forradalom után szörnyű bosszúállás föd. A gyávák, a félelemtől reszkető meglapu- lók előbújtak a tankok mögül, s megrendezték az emberiség történetének egyik legiszonyatosabb vérfürdőjét. Eldördültek a sonüzek, hónapokon át zuhogtak az ütlegek. Majd következtek az akasztások, a bebörtönzések, az intemálótáborok- ba karcolások. Védtelen, ártatlan Memento az egri forradalmárokért nemzeti hősöket megillető megbecsülés, sőt ünneplés igényével lépnek fel számosán a valamikori kivégzők és büntető kommandók utódai. Mi, a népfelkelés fogyatkozó maradéka, a forradalom elkötelezettjei egyre szomind az ünnepi megemlékezésekben. A hatalom örökösei és birtokosai minden időkben tévedhetetleneknek hitték önmagukat. E téveszmét megörökölték elődeiktől, és vallják ma is. Mi mégsem adtuk fel a A jogos népharag egy pillanata családokat zaklattak, sanyargattak évekig, évtizedekig. S most, közel fél évszázad múltával színre lépett egy szégyentelen magamutogatás: a valamikori hóhérok egytől-egyig ártatlanoknak vallják morúbban szemléljük ezt a nem tisztességes történést. Nem vagyunk ellene egymástól eltérő nézetek találkozásának. Ám ez esetben az egyik tábor vére, könnye, szenvedése áll szemben a máOktóber 28.: Megalakult a Városvédelmi Bizottság. Megszervezte a rend és biztonság érdekében a Nemzetőrséget, amelyet honvédelmi fegyverekkel láttak el. Vezetőjük Dömötör Zoltán, a főiskola honvédelmi tanszékvezetője volt. Megalakult Eger Város Forradalmi Tanácsa 32 taggal. A helyi lap is a forradalom oldalára állt. Néhány ávós katonát őrizetbe vettek. Többségüket saját kérésükre, a védelmük biztosítására. November 4.: Harckocsikkal behatoltak a szovjet csapatok, s tüntetőleg vonultak feküá a városon. December 12-e az egri sortűz napja. Gynrkó ezredes utasítására, Lintallér rendőrségi állományú egri személy vezetésével lőttek a de- monstrálók közé. Kilenc ember életét vesztette, 29-en megsebesültek a karhatalmi támadások során. Ezmagukat. Utódaik olyan dialektikus retorikát barkácsolnak, mely szerint a mi forradalmunk tulajdonképpen az állampárt reformszándékának volt a nyitánya. Ennek most ébredtek a tudatára?! Miután az áldozatok már elhaltak, vagy közeli az elmúlásuk? A sik tábor győzelemittas haszonélvezetével Úgy gondoljuk és elvárjuk, hogy a reménybeli egyetértést, a megbékélést meg kell előznie a megnyomorítottak megkövetésének. Ha úgy tetszik, az ülő bocsánatkérésnek. Mind a társadalmi életben, reményt, hogy a jövő generációk fel fogják ismemi ezt a farizeusi állapotot, és megtalálják az igazság ösvé- nyä. Hiszen a korábbi vádak, amelyek százak halálát, tízezrek börtönéveit okozták, rendre megalapozatlanoknak, hazugoknak bizonyultak. Nincsenek egyéni becsvágyaink. Forradalmi elkötelezettségünk egyedüli ideológiája a hazaszeretet. S mindaz, ami ezzel együtt jár és ebből következik: a szabadság és a magyar kulturális, nemzeti értékek tisztelete, védelme. Szívből kívánjuk és halálunkig nem adjuk fel azt a hitünket, hogy ez a jobb sorsra érdemes nép dolgos kezével, világszerte elismert értelmével és emberséges szívével mindig szolgálja és szereti ezt a hazát. Küzdelmes életünk után ezt a hitet szeretnénk örökül hagyni a magyar jövő letéteményeseinek és jogos örököseinek. Az eljövendő ifjúságnak. Dr. Tóth Ferenc az '56-ós Szövetség országos alelnöke, regionális szervezeti elnöke Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt számos olyan személyiség is csatlakozott az új rendet elérni szándékozókhoz, akiknek a neve, küzdelme talán kevésbé ismert, s az azóta eltelt 46 év során sem vált igazán köztudottá. Egyikükről szól alábbi ismertető. Balogh György főiskolai tanársegéd, az Egri Pedagógiai Főiskola történelem tanszékének oktatója népszerű ember volt a hallgatók és az oktatók körében. Oktató- és kutatómunkája mellett sokat törődött az ifjúsággal, tanórán kívüli foglalkozásokat, kirándulásokat szervezett nekik. Az 1956-os forradalmat megelőzően nem kapcsolódott be a politikai életbe, legfeljebb a politikai foglalkozásokon vett részt. Nem volt tagja a Magyar Dolgozók Pártjának. Ebben talán az is szerepet játszhatott, hogy édesapja az 1950-es években nem túlságosan népszerű papi hivatást gyakorolta. Egy főiskolai oktatótársa, már a forradalmat követő per során, a következőképpen jellemezte: , ,papi származását tekintve nem volt klerikális megnyilatkozás ú, és az 1956. októberi eseményekig mint rendes embert ismertem...”. Balogh György nagy lelkesedéssel vetette bele magát az októberi eseményekbe. Részt vett és hozzászólt a MEFESZ egri alakuló ülésén, tagja lett a főiskola munkástanácsának, és beválasztották Eger Város Forradalmi Nemzeti Tanácsába is. Egyik szervezője volt a főiskolások felfegyverzésének, és ő gondoskodott a főiskolás nemzetőrök élelmezéséről. Mindezeket a forradalmi napok elmúltával keményen számon kérték rajta. A legfőbb bűne azonban az volt, hogy a szovjet hadsereg beavatkozását szovjet tisztek jelenlétében a tatárjáráshoz hasonlította. Az esetre 1956. november 7- én került sor a Klapka György úti diákszállóban (a mai Érsekkerti Kollégiumban). Ezen a napon ankétot szerveztek a főiskola diákjainak és tanárainak, melyen részt vett a szovjet városparancsnok, Poljakov alezredes és egy másik szovjet tiszt, Makienko alezredes is. Az an- kéton Poljakov alezredes tartott tájékoztatót az októberi magyarországi eseményekről, vagyis az ő fogalmazásában az ellenforradalomról. Beszédében hangsúlyozta, hogy civilben maga is történelemtanár, majd kifejtette, hogy az októberi magyar események indokoltak voltak, a probléma azonban az volt, hogy szélsőségesen jobbra tolódtak. A továbbiakban bírálta Gern Ernőt és az ÁVH egyes módszereit, majd kijelentette, a magyarok még hálásak lesznek a szovjet beavatkozásért, még ha ez most nem is teljesen világos mindenki előtt. Ezt követően a budapesti szélsőséges eseményekről beszélt, s egy német nyelvű újságot is mutatott, amely képeket közölt kommunisták akasztásáról. Felszólalásának befejeztével felkérte a jelenlévőket, hogy szóljanak hozzá, mondják el véleményüket. Látva, hogy senki sem kíván szólni, kijelentette, hogy az elhangzottakért senkinek nem lesz bántódása. Az utolsó mondat elhangzása után többen szót kértek, és vitatták az ellenforradalom minősítést, hiszen milyen ellenforradalom az, amelyben a munkások is részt vesznek. Ekkor szólalt fel Balogh György is, és a következőket mondta: ,,Mi is független Magyarországot akarunk... olyan Magyarországot, amely nem tartozik sem a nyugathoz, sem a kelethez. Mint történész, jól ismerem az önök történelmét, tele van az idegenek elleni harccal. Önök tehát jól tudják, hogy egy idegen hadsereg jelenléte, még ha nem is csinál semmit, akkor is bántja a nemzeti önérzetet. Egyébként egy nagy többség úgy látja a mai helyzetet, mint az önök népe a mongol támadás idején”. Ez utóbbi mondat lett az egyik legsúlyosabb vád Balogh György ellen a forradalom utáni perben. Érdekes azonban, hogy a jelenlévő szovjet tiszteket nem sértette. Poljakov Lenint idézve válaszolt, és kijelentette, hogy vagy jobbra, vagy balra, „A legfőbb bűne azonban az volt, hogy a szovjet hadsereg beavatkozását szovjet tisztek jelenlétében a tatárjáráshoz hasonlította. ” középút nincs, az a mocsár, Lenin szavai szerint. Ha az események dokumentumai napvilágot látnak, mindenki, Balogh György is meg fogja érteni, hogy a beavatkozás szükség- szerű volt. Az egyik jelenlévő tanár kolléga szintén nem talált sértőt Balogh György felszólalásában. „Ő mint történelemtanár szólt hozzá a kérdéshez” — emlékezett később —, „igyekezett párhuzamot vonni a magyar helyzet és a régi Oroszországnak valamilyen megszállása között. Ez a hozzászólás a jelenlévő szovjet elvtársakat személyében nem sértette.” Az ominózus mondatot azonban többen félreértették, egyesek félremagyarázták. Nem értette a két történelemtanár vitáját maga a tolmács sem, hiszen később a következőképpen idézte fel Balogh György szavait: „Én mint történelemtanár szólok hozzá, annál is inkább, mivel történészszel állok szemben. Én jól ismerem az önök történetét, tele van idegen elnyomás elleni harccal. Vajon a magyar nép harca nem hasonlít-e a mongol népnek ahhoz a harcához, amikor ők is harcoltak a cárizmus ellen?” Ezt a felvetését kérdés formájában tette fel. Egy harmadik személy, aki hallomásból értesült az eseményről, már azt hallotta, hogy Balogh György kétségbe vonta az 1944-45-ös felszabadítást is. A félreértésekből vádak lettek, s Balogh Györgynek el kellett hagynia a katedrát. kozári JÓZSEF
