Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-10 / 237. szám

2002. Oktober 10., csütörtök KÉK 7. OLDAL T Ü KÖR HEVES'1'HÍRLAP ÍRLAs$! 303-01-45 Politika, közélet, tv-müsor Hy! Mit szóltok a Faludy és felesége aktfo­tóihoz? Nem semmi az öreg, van vér a pu­cájában. Én nem ítélem el, de meglepett, az tuti. Nagy csóka az öreg. Helax. Indy. Én szeretem a régi szép filmeket, de már unalmas az, hogy hetek óta a Beszélő köntös megy a városi tv-n. Lehetne válto­zatosabb a műsor? Ajánlom a sorozato­kat. Indy. DEMI Nem tudom, mit dolgozol, de nem hi­szem, hogy az állami cégnél valakinek 4 év alatt megduplázták volna a fizetését. Mivel nem vagyunk uniós állam, nemigen adnak ilyen fizetést, de ha majd megkapod, mondd el, hogyan sikerült elintézni. Úgy lá­tom, neked a juttatással van gondod, nem az MSZP-vel. Ezen nem tud egy párt sem segíteni. BEARNS Kedves DEMI Gondolod, tagcsere után meg­változik az ideológia? (Talán többen fogják magukat elsírni a médiában.) A jelen tettei a mérvadók. Üdv: Summer (Goethe) Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, amilyen­nek lennie kell, azzá tesszük őt, amivé le­hetne. Summer Annyira imádom azokat a közlekedésben, akik csak azért előznek meg, hogy 1-2 m- rel utána beforduljanak egy utcába, engem pedig hirtelen fékezésre kényszerítsenek. Ékkökirálynö Nagyon felháborított a hétfői Claudia-show. Az egy dolog, hogy fogadjuk el valakinek a másságát, de hogy még ujjongjunk isi? Az már kicsit...! Mi a véleményetek? Adli Vegyes ___________ S zép Szerelmem, a bűntudat elől megint Csipkerózsika-szerű csendbe menekültél, ahelyett, hogy újra ragyognál nekem. Úgy szeretnélek felébreszteni már! Eian Drága Fehér Rózsii Csak Te lehetsz hozzám ilyen édes, köszönöm, hogy vagy nekem! Nagyorvnagyon szeretlek, remélem eljön a karácsonyi Puszi: kis Mackó Azt hiszem, gond van az aláírásokkal. Elné­zést kérek Nogiret Tőled, hogy figyelmetlen voltam. Az idézetet én állatokról írtam, még a megjelenés előtt 2 nappal. Mivel akkor csak este tudtam olvasni a Hírlapot, az üzim így másnap nem jelenhetett meg (nem is vártam volna el). Ezért nem válasz volt, csak űzi. Ewica Lapin Kultal Azért, mert csodálom a finneket. Békés és kedves emberek. Szép a neved! Finn név? Fiú- vagy lánynév? Tessl Koszi, hogy megírtad. Érdekelne a kazi! Lola Nogaretl Éreztem aranyszőke hajamon az érintésed. Képzeld, azonnal rájöttem, hogy az aláírás az megszólítás. T. Szerk.l Semmi baj, legalább érdekesen kezdődött a hét. (Köszönjük - szerk.) Denissa Szia Lolái Egyetértek. Az ezer tó országa csak szép lehet. Az emberek lehet, hogy hűvös természetűek, de a legnagyobb és legtisztább szívűek. ISHMAEL Nagyon örülök, hogy ilyen sok segítőkész ember van. Köszönet: Egri fiúnak, kis Mac­kónak, Flash-nek, Pitnek és Nikolajnak! Eg­ri vagyok, 21 éves! Barátom van, de lelki társam nincs. Ha csalódtatok, megértem. De azért cseveghetünk, nem? Puszil titeket: KOLIBRI INDKI Pont ezért zagyva a véleménye. BEARNS Vagyonőr! Biztos, hogy talizni akarsz? Még nem is ismersz, hogy hiányozhatok? De hé zelgő a szívemnek. Jólesik, hogy valaki(k)nek hiányzóm innen a rovatból is. Ha sokat gondoltál rám vagy vágytad, hogy jelentkezzem, akkor beigazolódott az a mondás, hogy a vágyakat előbb-utóbb a be­teljesedés követi. Csak erősen kell vágyni. Helloka, puszi. 39-es (ÉKKŐ) Nogaretl Köszike a választ. Az egómnak jó­lesnek a felemelő és szívmelengető sza­vak, most főleg, mert nagyon magam alatt vagyok, jó mélyen. ÉKKŐ Nogaretl Hallgatlak ... És téged is, ATX! Anonim Szia Kolibril Nekem elmondhatod, mi nyom­ja a lelked! Meghallgatlak, ha tudok, segí­tek! írhatsz smst a seanight@freemail.hu- ra is! Fekete Sólyom Miért van az, hogy az egri SPAR-ban nem lehet FRISS húst kapni? Kedves Lynettl Hova jársz gimibe? Továbbta­nulási tervek? "Minden nap új remény és új esély egy boldogabb, szebb jövőért." Puszi: LEON. Csahol Hát igen, probléma probléma hátán, ráadásul itt vannak a vizsgáim is. Nehéz min­denhol megfelelni. Szeretnék végre felhőtle­nül boldog lenni, de az élet kemény. E C. Rab üzeni valakinek, hogy a következő "OF vasók Fórumá"-ban jelenik meg a cikk. MÁRIA, egyszer azt mondtad: nem szerethet­lek, mert nem ismerlek. Hát rajtam nem múF na, de Te még esélyt sem adsz. Ez így fair? Talán megszeretnél, ha megismernél. JAGO Szia Ezüstérem! Koszi, nekem is tetszenek ezek a szövegek, ezért is osztottam meg másokkal is. Suli jól megy? Nogaretl Ha Te mondod, biztosan úgy Is van... ATX TAIÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 felel a kapcsolat QAÏÆ^la/à/nce^a, ax üfccxit Az akció a készlet erejéig érvényes! Vádemelés adónyomozók ellen SZEKSZÁRD Hivatalos személyként elkövetett zsarolás és közokirat-hamisítás miatt vádat emelt a Paksi Városi Ügyészség az APEH Tolna Me­gyei Nyomozóhivatalának egy­kori helyettes vezetője és három társa ellen. Mint beszámoltunk róla, má­jus 9-én tetten érték Szekszárdon a nyomozóhivatal helyettes veze­tőjét, amint egy vállalkozótól 600 ezer forintot vett át. Az ügyben hasonló bűncselekménnyel vá­dolnak még egy adónyomozót és két magánszemélyt is. A bűnügy lényege, hogy hárman, később négyen, hivatalos eljárást színlel­ve rávették vagy megpróbálták rávenni a sértetteket, fizessenek azért, hogy a nyomozóhivatalnál a valóságban nem is létező ügyü­ket eltussolják. Több esetben ha­mis meghallgatási jegyzőkönyvet is készítettek. A vádlottak 100 és 600 ezer forint közötti összeget követeltek, és az esetek többségé­ben kaptak is a sértettekről. A pénzt egymás közt egyenlő arányban szétosztották. A vád­iratban kilenc sértett szerepel. Katasztrófák éve az idei A legutóbbi tragédia: Polgárdinál a szalmatorony lángolt fotói fejér megyei hírlap Budapest Tegnap a természeti kataszt­rófák csökkentésének világ­napján rendezett ünnepségen kiderült: Magyarországon vár­hatóan idén több veszély-el­hárítási feladatuk lesz a szak­embereknek, mint tavaly. A természeti katasztrófák csök­kentésének világnapja alkalmá­ból megrendezett ünnepségen ki­derült: Magyarországon az előző évhez képest nem csökkentek, hanem jelentősen nőttek a ve­szélykezelési feladatok.- A rosszabb statisztika azzal is magyarázható, hogy több tűzese­tet okozott a tavaszi szárazság - mondta lapunknak Dobson Tibor. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató­ságának szóvivője hozzátette: a megnövekedett feladatok tekinte­tében vannak kiugró évek, idén várhatóan 15 ezerrel több lesz a tűzoltóságok riasztásszáma az előző évihez képest. A statisztikán rontott a közúti balesetek és a műszaki mentést igénylő káresetek számának meg­növekedése. Idén is a riasztások 15 százalékát a téves jelzések, valamint a vaklármák okozzák. Ezek többsége nem rosszindula­tú, az emberek nem mindig tud­ják pontosan felmérni a helyzetet - mondja Dobson. Többségében mégis az anthrax gyanús külde­mények miatt nőtt meg a kataszt­rófavédelmisek feladata. A szóvi­vő szerint legutóbb tegnap kellett egy fehér poros csomag miatt a Vészhelyzeti Felderítő Csoport­nak kivonulnia egy Fejér megyei kistelepülésre, ahol a szükséges biztonsági intézkedések után ki­derült: ismét egy rossz viccről van szó, ahogyan a többi 1400 esetben is. nagy eszter dóra Sorozatos kútrablások «Budapest Kiraboltak egy benzinkutat tegnap hajnalban Budapesten. A fegyveres bűnöző százezer forin­tot vitt magával - személyi sérülés nem történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese az Europressnek elmondta: a videokamerák felvéte­le alapján személyleírás készül az arcát eltakaró férfiről, aki lefűrészelt csövű vadászfegyverrel kényszerítette a XIII. kerületi, Pap Károly utcá­ban lévő benzinkút két alkalmazottját, hogy át­adják a kasszában lévő pénzt. A rendőrség vizs­gálja, hogy van-e összefüggés a mostani és a kö­zelmúltban Pest megyében történt hasonló bűn- cselekmények között. Legutóbb október 3-án ra­boltak ki benzinkutat Budapesten: akkor a III. ke­rületi Bécsi úton lévő kutat érte támadás. A tettes elmenekült. Lapunk értesülése szerint a vásár­lókra is ráfogták a fegyvert. Néhány civil a Szent­endrei útig követte a bűnözők autóját. Előtte hat nappal egy férfi a pilisvörösvári benzinkutat rabolta ki fegyvernek látszó tárggyal. Csaknem 200 ezer forintot vitt el. EURO PR ESS Magával rántotta a busz Adony- Az arra sétáló gyerekek vették észre az út mentén vérben fekvő asszonyt. A diákok azonnal a nő se­gítségére siettek. Leintették az éppen arra tartó körzeti orvos kocsiját, a szakember pedig ellátta a sérültet - mondta az Europressnek R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- referense. A 77 éves helybéli nőt több mint száz méteren keresztül vonszolta maga után a helyi busz Adonyban. A sofőr nem vette észre, hogy a jármű­ről leszálló nő kabátját becsípte a becsukódó ajtó. Az idős asszonyt súlyosan megsérült, csonttörése­ket szenvedett, fél arcát megskalpolta a beton, egész teste vérben úszott. A sérültet jelenleg kór­házban ápolják.- A buszos egyébként az egész balesetből sem­mit sem látott, csak a következő megállónál állt meg először, ekkor értesítették a történtekről - tet­te hozzá a szóvivő. A sofőr, egy 32 éves helyi férfi ellen közlekedési baleset okozása miatt eljárást in­dított a rendőrség. FARKAS MELINDA Családok ezreiben terror tombol A családon belüli erőszakról és a lehetséges megoldásokról tar­tottak tegnap konferenciát a politikai és szakmai döntéshozók. A szervezők azt tartják a legfontosabbnak, hogy új jogszabály készüljön, és a „fenyegető zaklatást” büntetendővé tegyék. Budapest- A kormányzat átfogó intézkedé­sére van szükség a családon belü­li erőszak kezeléséhez - hangzott el a tanácskozáson, amelyen az érintett szakminisztériumok és a döntéshozók képviselői vettek részt Budapesten. Célul tűzték ki a szakemberképzést (rendőrség, gyermekvédelmi szervek, egész­ségügyi szakemberek), valamint biztonságos átmeneti menedék­házak létrehozását az erőszak elől menekülő nők és gyermekek számára. A konferencián hangsú­lyozták az oktatás és a tájékozta­tás fontosságát a témával kapcso­latban. A statisztikák szerint min­den héten életét veszti egy nő fér­je vagy élettársa erőszakos visel­kedésének következtében. 2001- ben 1608 esetben történt olyan, családon belüli bűncselekmény, amely miatt büntetőeljárás is in­dult, ebből 923 esetben nő volt a sértett. A szervezők felhívásban fordultak a parlamenthez, illetve a kormány illetékes minisztériu­maihoz. A dokumentumban fel­szólították őket, hogy haladékta­lanul hozzanak a nemzetközi normáknak megfelelő jogszabá­lyokat a családon belüli erőszak visszaszorítására, és az áldozatok megsegítésére. A felhívás első aláírója Fehérvári Ildikó, akinek tizenkét éves kisfiát férje gyilkol­ta meg szeptemberben, majd ma­gával is végzett. Az asszony be­számolt arról, hiába próbált kü­lönböző hatóságoktól segítséget kérni, az egyetlen megoldás, amit felajánlottak neki, az volt, hogy a gyámhivatal védelem alá veszi gyermekeit. Az anya azonban nem a gyerekeitől akart megsza­badulni, hanem pszichés zava­rokkal küzdő férjétől. Eörsi Mátyás szabad demokra­ta képviselő a tanácskozáson elmondta: a felhívás címzettje a magyar állam, mivel átfogó, min­denre kiterjedő programcsomag­ra van szükség ahhoz, hogy a jelenlegi állapoton változtatni le­hessen. Eörsi egyetért az új jogi kategória bevezetésével, mert a családon belül a nők és a gyer­mekek olyan speciális, kiszolgál­tatott helyzetben vannak, amely indokolja annak létrehozását. Hegedűs András, a Belügymi­nisztérium bűnmegelőzési he­lyettes államtitkára elmondta: a problémák egy része a ma ren­delkezésre álló eszközökkel is megoldható.Hozzátette: a Bel­ügyminisztérium átfogó tervet kíván kidolgozni a probléma ke­zelésére. Lamperth Mónika bel­ügyminiszter napokon belül új utasításokat ad ki a családon be­lüli erőszakot elszenvedő áldo­zatok védelmére. Morvái Krisz­tina büntetőjogász, a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ vezetője elmondta: a családon belüli erőszak kevéssé szem előtt lévő probléma, azon­ban súlyos emberjogi kérdéseket vet fel. STEINER KATA ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig BENNÉGETT A BABA. Életét vesztette egy . 15 hónapos kis­lány tegnap, amikor kigyulladt egy családi ház Kispaládon. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője az Europressnek elmondta: a tüzet feltehetően az okozta, hogy a gyermek kis­ágya mellett található kályhából kipattant egy szikra, és az ágy lángra lobbant. Ezalatt a gyer­mek édesanyja nem volt ott­hon. A Fehérgyarmati Rendőr- kapitányság vizsgálja, hogy az anya mennyi időre hagyta egye­dül a kicsit. Az asszony ellen gondatlanságból elkövetett em­berölés gyanúja miatt eljárást indítottak, europress TOLVAJNŐK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt folytat eljárást - szabadlábon hagyá­suk mellett - a ké­pen látható két nő ellen. Az adatok szerint a gyanúsí­tottak szeptember 23-án este bemen­tek - ismeretségre hivatkozva - egy , - XVI. kerületi lakás- ba, és a lakó figyel­mét elterelve ékszereket, vala­mint 20 ezer forintot loptak el. A kár körülbelül 500 ezer fo­rint. A rendőrség kéri, hogy aki­nek a sérelmére a nők bűncse­lekményt követettek el, hívják a 107-es segélyhívót, europress VÍZBE FULLADT. Vízbe fül ladt egy horgász kedden Gulács határában, a Tisza egyik holt­ágában. A 64 éves férfi holttes­tére a hozzátartozói bukkantak rá, miután a férfi többórás távolléte után a keresésére indultak. A feltételezések szerint a horgász a csónakjából a vízbe esett, mti CIGARETTASZÁLLÍTMÁNY. Illegális cigarettalerakatra bukkantak a pénzügyőrök Zsámbékon. Egy kisteherautó sofőrje épp csomagokat pakolt ki a kocsiból, és azokat egy családi ház melléképületébe vitte. Az ellenőrzéskort meg­próbált megszökni, de a pénz­ügyőrök elfogták. Néhány perc múlva egy személyautó jelent meg a helyszínen, a nyomozók ezt is feltartóztatták. A ház­kutatás során 7100 karton, magyar adó- és zárjegyrrélküli, külföldi márkájú cigarettát, és mintegy 9 millió forintot találtak, mti KERÉKPÁROST GÁZOLT. A helyszínen életét veszítette egy 72 éves kerékpáros tegnap a Borsod megyei Amóton. Az idős embert egy szintén helybéli, 23 éves fiatalember ütötte el autójával, mti VONATBALESET. Egy 61 éves rátkai férfi autójával tegnap - tilos jelzés ellenére - nagy sebességgel áthajtott a helyi vasúti átjárón. Az autós össze­ütközött a Szerencsről Aba- új szántóra közlekedő moz­donnyal. A gépkocsiban egye­dül tartózkodó férfi súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett, mti CSEMPÉSZEK. Két ukrán ci­garettacsempész nőt és egy ira­ki határsértő családot fogtak el a Nyírbátori Határőr Igazgató­ság járőrei. A csempészekre egy beregsurányi almáskertben bukkantak rá. A két őrizetbe vett nő összesen több mint kétmillió forint értékű cigaret­tát hozott át Ukrajnából Ma­gyarországra. Az iraki házas­párra és hat gyermekére egy határőr figyelt fel a tiszakóródi temetőnél. A családot ember- csempészek juttatták át a hatá­ron, majd sorsukra hagyták őket. mti

Next

/
Thumbnails
Contents