Heves Megyei Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-10 / 237. szám
8. OLDAL H O R I Z O N T 2002. Október 10., csütörtök Jobb önkormányzatot! Eger Az önkormányzati hivatal munkarendszerének az egriek érdekében való jobbítását, átláthatóbbá tételét, a lakosságnak a döntéselőkészítő munkába történő fokozottabb bevonását ígéri választási győzelme esetén a Munkáspárt egri szervezete és a párt polgármesterjelöltje, dr. Vasas Joachim. Sajtótájékoztatóján kijelentette, a nyugdíjasok és a kisdiákok számára a tömegközlekedés ingyenessé tételét tervezik, miként a parkolási díjakat is fokozatosan megszüntetnék. A párt programjában szerepel még a hivatali korrupció felszámolása. Bár a kormányprogramban is szerepel az ingyenes tankönyvellátás, dr. Vasas Joachim szerint azzal nem kell a ciklus végéig várni, már most megoldható az iskolakönyvtárakon keresztül működő egyfajta kölcsönzési rend bevezetésével. A Munkáspárt szerint a rászoruló nyugdíjasok számára a fűtésköltségeket is át kellene vállalnia az önkormányzatnak. A párt különös figyelmet kíván fordítani a szőlő- és borágazatra is, lévén a végtermék értékesítésével komoly gondok vannak. Ezen szerinte a saját és a város kapcsolatrendszerének „megmozgatásával” lehetne segíteni, példaként említette a keleti piacok visszaszerzését. ________________________ Lekörözik a tolvajokat? (Folytatás az 1. oldalról) Többen határozottan állítják, hogy videofelvételek is készültek a teherautós tolvajokról, meg aztán a motoros fűrésznek a völgyig lehúzódó hangja van, következésképp el- csíphetők lennének a gazemberek. Akik roppant találékonyan működnek: a hegytetőn kezdik meg az irtást, s a teheteüenségtől lezúduló fatörzs valósággal leborotválja az alatta levő tölgyeket, bükkö- ket. Míg évekkel ezelőtt csak egyetlen ösvény vezetett fel a Cin- akóra, addig ma már több a tisztás, mint az erdő. Valamikor a Sóska-rét fáitól nem lehetett látni a völgyben megbúvó falut, ma már csak akkora bozótost találunk, amiben lekuporodva sem maradhatnánk észrevétlenek. A szerkesztőségünk segítségét kérő, inkognitóját megőrző asz- szony úgy véli, ha a Farkaslyukban működő, romákból álló polgárőrség megbízást kapna az erdészettől, megmenthetnék az erdőt a tolvajoktól. Némi fizetség, meg egy-két üveg, „fogmosóként” emlegetett, a hideg ellen védő pálinka éjszakára is kinn tartaná az embereket, akik vigyáznának a még álló fákra. A már le- döntötteket viszont hadd szedjék össze, s dolgozzák fel a munkanélküliek. Jelenleg, mint mondja az asszony, két hétig kell szaladgódni, hogy valaki igazolást szerezhessen az erdésztől, s annak alapján be- gyüjthesse a télire valót. Az okmány csak egyetlen napra szól, s ha valaki ennyi idő alatt nem végez, járkálhat újabb papírért. Természetesen a tüzelő nem ingyen van, utólag történik az elszámolás, de mindenki jól jár. Az asszony most azért hívott minket sürgősen, mert úgy hírlik, hogy az erdészet megelégelte az illegális fakitermelést. Úgy döntöttek - miként a panaszos fogalmaz „a cigányok helyett inkább ők vágatják ki a még megmaradt erdőt".- Farkaslyuknak nincs egyebe, mint a természeti szépsége. Egyetlen reménye a turizmus. Ha tarra vágják az erdőt, mi lesz velünk és az állatokkal? A vaddisznók már most is lejárnak a kertekbe. Ha siratjuk az esőerdőket, akkor miért nincs bennünk irgalom a saját er- deink iránt? - kérdi az asszony. Jung László, az Egererdő Erdészeti Rt. vezérigazgatója azt mondja, hogy a térségben valóban folyik az illetékes hatóság által engedélyezett fakitermelés, de leszögezi: szó sincs arról, hogy „inkább az erdészet vágja ki a még megmaradt fát”. Ilyen szándékra való hivatkozással a felügyelet nem is adna ki engedélyt! A térségre sajnos az elviselhető mértéket jóval meghaladó szinten jellemző a fatolvajlás, és azok közül is a legnagyobb kán okozó élőfa-kivágás. Ez felboríthatja a tervszerű beavatkozás rendjét. A nem normális helyzet rendkívüli intézkedéseket követel, az utódfák érdekében is. Kétségtelen, hogy ez a „pusztulás” érzetét kelü a szemlélőben, de a végeredmény a mageredetű, őshonos fa fajtákból álló fiatal csemetével teli, megfelelő szinten záródott új erdő lesz. A vadállomány megjelenése nincs összefüggésben a fakitermeléssel, a mezőgazdaságban és az erdőkben okozott kárért a törvény értelmében a vadászatra jogosult felel, s a jelzett térségben nem az Egererdő Rt. gyakorolja azt. Az elmúlt évben 10 millió forintos nagyságrendben költött a részvénytársaság az őrző-védő tevékenységre, s minden lehetséges eszközt bevetettek a megelőzésre és a felderítésre. Feljelentést tettek a bűnüldöző szerveknek, jelenleg több ügy is nyomozati fázisban van. Végezetül Jung László megjegyzi, hogy a térségre jellemzők miatt többek között a szociális hálót is sűrűbbre kéne szőni, ez viszont túlmutat az erdőgazdálkodás feladatkörén. NÉCYESSY ZITA A teljes életpályára kiterjedő képzés gondolatának térnyerése és az oktatási médiumok elektronikus változatainak fejlődése révén egyre szélesebb körben alkalmazzák a hagyományos oktatási formák mellett a nyitott képzési, távoktatási formákat. E képzési formák lehetővé teszik a munka melletti tanulást, figyelembe véve a hallgatók eltérő felkészültségét, tanulási szokásait. A nyitott és távoktatási formák bizonyítottan hatékony ismeretelsajátítást tesznek lehetővé az egyénre szabott tanulástámogatási rendszerükkel, valamint a tanuláshoz való hozzáférés biztosításában. Fentieket felismerve az Eszterházy Károly Főiskola 2002-ben megkapta az akkreditá- ciós engedélyt az informatikus könyvtáros szak távoktatási formában való indítására. Az előkészítő munkálatokban és a tananyagfejlesztésben - a helyi tanárokkal együtt - több mint ötven kvalifikált oktató vett részt az ország különböző kulturális és oktatási intézményeiből. 2002-ben a távoktatási tagozaton 160 hallgató kezdte meg tanulmányait korunk legkorszerűbb képzési formájában. A tanulmányi idő 6 félév. Az informatikus könyvtáros szakon a 4. félévtől szakirányokat is választhatnak a hallgatók. Az információbróker szakirányon olyan információs szakembereket képeznek, akik vállalatok információs részlegeinél, kis- és középvállalkozásoknál szolgáltatnak a termékek fejlesztéséhez és gyártásához, a kutatáshoz piaci, pénzügyi és jogi információkat; naprakész tájékoztatást nyújtanak a kereskedelmi előírásokról, szabványokról, szabadalmakról és ezeket magukban foglaló szolgáltatásokról, függetlenül azok nyelvétől, megjelenési helyétől és adathordozójától. A könyvtáros tanár szakirányon olyan informatikus könyvtárosokat képeznek, aldk szaktudományi és informatikai ismereteik mellett - szakmódszertani kompetenciájuk révén - alkalmasak a NAT könyvtárhasználat ismeretterületen tanítási órák megtartására, illetve járatosak áz iskolai könyvtárakban végzendő speciális munkákban. A hallgatók egyéni felkészülése az Interneten elérhető (csak jelszóval) WEB CT szoftverrel történik. Ez biztosítja a hallgató és a tantárgyfelelős közötti folyamatos elektronikus kapcsolatot. Ily módon érhetők el - a kiadott nyomtatott tananyagok mellett - az internetes alapú elektronikus tanulási anyagok, tesztek, feladatlapok. Ezen az elektronikus felületen valósulhat meg - a Médiainformatika Intézetben speciálisan kiképzett szaktárgyi tutorok és távoktatási informatikai ismeretekkel is rendelkező teletu- torokkal - a kapcsolattartás is, pl. hallgatók kérdéseinek és válaszainak internetes fórumán csoportkérdések és válaszok formájában. Azok számára, akik nem rendelkeznek közvetlen (on line) internetes eléréssel, a Távoktatási Inkubációs Pontokon (TIP) keresztül van lehetőség a kapcsolat felvételére. Ezeket az információs pontokat Budapesten, Miskolcon, Salgótarjánban és Egerben - lakókörzetektől függően - vehetik igénybe a hallgatók. A tantárgyi tudás, ismeretek ellenőrzése, az értékelés (vizsgák, gyakorlati jegyek megszerzése) azonban csak személyes jelenléttel történhet a főiskolán az erre a célra is kialakított Hallgatói Információs Központban, ahol 104 munkaállomás segíti a számonkérést. Intézményünkben az egész életen át tartó tanulás immár nem csupán az oktatás és képzés egyik aspektusa: irányító elv a képzési kínálat és a hallgatói részvétel terén, a tanulási összefüggések teljes kontinuumában. Az elkövetkezendő évtizedben ezt az elképzelést fogjuk a gyakorlatban megvalósítani. Képzéseinkkel biztosítani kívánjuk - európai mércével is vizsgálva - minden leendő tanulónak az esélyegyenlőségét annak érdekében, hogy a társadalmi és gazdasági változások által támasztott igényekhez igazodni tudjanak, így a magyar állampolgárok is részt vehessenek Európa jövőjének kialakításában. « Mindenki megtalálhatja az Modern, minden igényt kielégítő megtakarítási formák a QUAESTOR' BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐTŐL. A QUAESTOR* BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ termékei között mindenki megtalálhatja a saját stílusának megfelelő, biztonságos, rugalmas, és magas hozamú megtakarítási konstrukciót. Hogy a pénzét minél előbb megdolgoztathassuk, hívja információs telefonszámunkat, vagy írjon az alapok@quaestor.hu címre és kérje részletes terméktájékoztatónkat. Információ: <06 1) 312 0208 www.quaestor.hu 3300 Spr.Szsnt Jànasu H, Tél.: (36)428-410 3200 Gyöngyös Kömreaság'ttf 1. Tel. : (37) 301-872 QUÆSTOR Helyfüggő szolgáltatás SMS-ben A Westel ügyfelei október 1-től olyan új, helyfüggő szolgáltatást vehetnek igénybe, amellyel SMS-ben és WAP-on keresztül tartózkodási helyük alapján számos információhoz juthatnak. Az Ericsson megoldásán alapuló Célravezető szolgáltatás segítségével azonnal és egyszerűen lekérdezhetők a legközelebbi benzinkútra, bankautomatára, étteremre, gyógyszertárra vonatkozó információk. Az országot járva westeles mobillal a jövőben nem szükséges keresgélni a legközelebbi bankautomatát, a Célravezető szolgáltatás kérésre automatikusan ahhoz az ATM-hez irányítja a felhasználót, amely tartózkodási helyéhez legközelebb esik. A több mint 3,1 millió Westel- ügyfél mindegyike Magyarországon elsőként SMS-ben és WAP-on keresztül egyaránt igénybe veheti a helyfüggő szolgáltatást, amelynek alkalmazási köre a jövőben folyamatosan bővül. A Célravezető megkönnyíti a tájékozódást, hiszen a legkorszerűbb alkalmazás segítségével a felhasználó celláján belül közelítő pontossággal meghatározott tartózkodási helyé „a téképen elhelyezi", és összeveti az adatbázisban tárolt, címekhez rendelt információkkal. A gyors, alig pár másodperc alatt lezajló folyamat eredményeként az ügyfél által kiválasztott elérhető kategória (pl. benzinkút, bankautomata) azon adatait kapja, amelyek közel esnek hozzá és gyorsabban elérhetők. Az indulás pillanatában 5 kategória (bankautomaták, benzinkutak, Westel üzletek, budapesti, Valamint a megyeszékhelyek éttermei, éjjel-nappal nyitva tartó budapesti gyógyszertárak) közül lehet választani, az egyes kategóriákon belül pedig további részletezésre van lehetőség (pl. az ügyfél csak a legközelebbi OTP bankautomata elérhetőségét kéri). SMS-ben a tartózkodási helyhez legközelebbi, célként meghatározott kategória legfeljebb 6 objektumát továbbítja a rendszer, legfeljebb 3 SMS-ben. WAP-on keresztül az igényelt információ mennyisége (1,3,5,9 adat) és a keresés távolsága (1, 3, 5,10,20 km) is meghatározható. Használat során SMS-ben a kért kategória kulcsszavát (pl. ATM, BENZINKUTAK) a 400-as számra kell elküldeni, a Célravezető WAP esetén pedig a Westel WAP oldalán keresztül érhető el. A szolgáltatás információs vonalán, a 06-30/8000- 400-as számon éjjel-nappal meg- hallgatható a tájékoztató. _______■ „ Tanulás tér- és időkorlátok nélkül” az Eszterházy Károly Főiskolán Fontos az egyénre szabott tanulástámogatási rendszer