Heves Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-07 / 209. szám
■■ 2002. Szeptember 7., szombat M E G Y E I 5. OLDAL K O R K E P Nem jó a túl népes praxis NEGYESSY ZITA Big Brother Épp az övön aluli testrészét tisztogatja egy k , fiatalember a zuhany alatt a képernyőn, !.. ki amikor kedvenc csatornánkról átváltunk a TV2-re, hogy megnézhessük a késő esti híradást. Zavarba ejtő, ezzel együtt lenyűgöző a látvány, ahogyan a férfi akkurátusán munkálkodik, aztán amint végez, törülközőt kanyarít a dereka köré, s úgy lép társai elé, ezzel is bizonyítván: alapvetően „szemérmetes a szentem”. Az viszont, hogy a kamera közvetítésével több millió ember drukkolhatta végig iménti ténykedését, vélhetően nem zavarja. Azért is jelentkezett a Big Brother című, színvonalasnak aligha titulálható műsorba. A hat-hat exhibicionista férfi és nő közé, akiknek összezárt életét nemcsak a televízióban, hanem az Interneten át is figyelemmel kísérhetik mindazok, akiknek erre van igényük. Állítólag húsznál is több országban már sikere volt ennek a - nevezzük jobb híján így - játéknak, következésképp itthon is lesznek majd kukkolók, akiknek élményt nyújt a program. Ezt látszik igazolni, hogy a napjában több alkalommal is közvetített kommunabeli „életre" - legalábbis a bemutatkozásra - 4,6 millióan voltak kíváncsiak. Azóta ha lanyhult is némiképp az érdeklődés, százezrek bámulják a monitorokat, s küldözgetik SMS-en a sekélyesnél is silányabb észrevételeiket. Táborok alakultak a szurkolók körében, kiválasztattak a kedvencek, lehet izgulni a bárgyú párbeszédeket folytató, természetellenesen viselkedő szereplőkért. Meghallgathatják a stúdióba meghívott szexológus véleményét, aki szerint az imént vázolt pucolkodá- son túl egyéb testiség is várható, előbb-utóbb pomójeleneteknek is szemtanúi lehetnek a nézők. Merthogy a szakember úgy látja, egészséges férfiak és nők jöttek itt össze. Ezen persze ne vitatkozzunk, ő tudja, hogy mit beszél. Maradjunk inkább csak annál, hogy a Big Brother, vagyis a Nagy Testvér, aki mindent lát, Orwell központi alakja az 1984 című könyvéből. S ez az eredeti Big Brother nem arra volt kíváncsi, hogy miként mossa valaki - hogy magyar nevén ne nevezzem, maradjunk ennyiben - a micsodáját, hanem azt fürkészte, kinek mi a gondolata a rendszerről. Aki mindezzel tisztában van, minden bizonnyal úgy vált csatornát, hogy csak füstölög magában. Aki számára viszont ez a műsor az igazi, annak kár is a könyvekről beszélni. Újragondolt megyei lista Készül a Szövetség az egriekért programja Pamno(méd)ia Meghívó érkezik a helyi tévébe az egyik ellenzéki polgármesterjelölttől. A címzett az ügyvezető, ám csak a keresztnév stimmel, a vezetéknév az egyik külső munkatársé. A főszerkesztő rezignáltan tűnődik: nocsak, tényleg új szelek készülnének fújdogálni? Eszébe se jut, hogy egyszerű elírás történt. ___________IE8PÉ) B USZBALESET. A csütörtöki, Noszvaj határában történt buszbaleset után kilenc sérültet szállítottak az egri Markhot Ferenc Megyei Kórházba. Tegnap ár. Kőszegi Gábor orvosigazgatótól megtudtuk: hat, kisebb zúzódásokat szenvedett betegüket már hazaengedték, egy bordatörött és két agyrázkódást szenvedett pácienst tovább kezelnek. SZABADEGYETEM. Az egri Életet az éveknek nyugdíjasklub szabadegyetemi sorozatának keretében kedden 16 órától a Megyei Művelődési Központban dr. Löffler Erzsébet tart előadást az egri vár történetéről és a kereszténységről. MÉGSEM. Bayer Zsolt mára, a hatvani Ady Endre Könyvtárba meghirdetett előadása elmarad. Információink szerint a publicista lemondta a szereplést. VIRÁG. A Virágos Magyarországért verseny fővédnöke, Kunczéné Felleghi Katalin kirándulást és szakmai napot szervezett Tököl azon intézményei és ingatlantulajdonosai számára, akik részt vesznek a versenyben. A látogatás 350 lehetséges színhelye közül Noszvajt és Egert választották. Tegnap a megyeszékhely polgármesteri hivatalának főmérnöki irodája városnéző programot rendezett a vendégeknek. FALUNAP. Apcon ma délelőtt kispályás labdarúgótornával kezdődik a falunap. Délután művészeti együttesek mutatkoznak be, lesz divatbemutató, 20 órától koncertezik a V- Tech együttes. Őket tűzijáték és bál következik. A gyerekeknek egész napos játszóház, a nagyközönségnek három kiállítás is szerepel a kínálatban. TRAFFIPAX. Szombaton 6-14 óra között Egerben, 11-19-ig a 21-es főút hatvani szakaszán, 14-22 óráig a 24-es úton Gyöngyös és Mátrafüred között dolgoznak a sebességmérők. Vasárnap délelőtt Egerben és Horton, délután és este Gyöngyösön kell traffipaxra számítaniuk az autósoknak. (Folytatás az 1. oldalról) Ezekben szinte lehetetlen olyan szakmai munkát végezni, ami megfelelne a betegek és a szakma igényeinek. A kamarához beérkezett panaszok többsége is azt mutatja: a túl sok kártyát elfogadó háziorvosoknál az elvárások és a lehetőségek közötti feszültség etikai súllyal bír.- Több szakmai érv szól a körzetek létszámának csökkentése, a területi különbségek kiegyenlítése mellett. A jelenlegi kormány egészségpolitikájában is megjelenik ez a törekvés, amit kamarai elnökként örömmel fogadtam, mivel már régóta szorgalmazzuk ennek a problémának a megoldását - húzta alá dr. Mánya Kristóf. A megyei kamara elnöke elmondta: az orvosnak gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy minél nagyobb létszámú praxist működtessen, még akkor is, ha a normatív finanszírozás, az úgynevezett kártyapénz 1700-as létszám fölött már nem emelkedik.- Új elem viszont, hogy a mostani egészségügyi kormányzat tervezi a kétcsatornás finanszírozást, vagyis a háziorvosok bevételének meghatározott részét nem a kártyaszám, hanem az elvégzett szolgáltatások alapján állapítanák meg. Ez megfelelne a szintén régóta érvényes, az ideális betegirányításról szóló szakmai állásfoglalásnak is. Ez nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy - szemben a mostani gyakorlattal - a háziorvosnak helyben sokkal több kezelési eljárást lehetne alkalmaznia, s csak valóban szükséges, megkerülhetetlen esetben kellene továbbküldenie a beteget szakrendelésre vagy kórházi kezelésre. Nos, egy kétezernél is népesebb praxis esetében ez éppúgy kivitelezhetetlen, mint a célzott szív-érrendszeri szűrések, a gondozás megoldása.- Viszont ez a modell a kórházak, járóbeteg-szakrendelések bevételének csökkenését hozná magával, miután kevesebb beteget kellene ellátniuk.- Nem kétséges, hogy a betegnek a gyors, hatékony, lehetőség szerinti otthoni ellátás, gyógyulás az érdeke. Mint ahogy az is, hogy amíg csak lehetséges, ugyanaz az egy orvos foglalkozzon vele. Ma ugyanis az a helyzet: ha a háziorvos éppen nem rendel, és mondjuk valamiért nem tud házhoz .menni - eseüeg mert egy másik betegnél jár -, akkor az éppen szolgálatban lévő ügyeletes orvos megy ki a számára ismeretlen beteghez. Nem kell magyarázni, hogy ez a diagnózisban, az egész kezelésben mekkora hátrányt jelent azzal szemben, ha az a háziorvos oldja meg a feladatot, aki a beteget, betegségének előzményeit, történetét ismeri. S hogy ezt a kormányzat is így gondolja, azt jól jelzi, hogy ígéretük szerint jövőre nyolcmilliárd pluszforintot kívánnak a háziorvosi kasszába tenni, s ebből országosan 3-400 új körzetet kialakítani.- Megyénkben is szükség lenne további körzetekre?- Számításaink szerint mintegy 20-30-ra. Annál is inkább, mert jövőre a teljes megyére kiterjed a már vázolt optimális betegirányítási programkísérlet. A rendelők privatizációja is indokolná a körzethatárok rendezését, azt, hogy a feltételeit megteremtsék a kártyaszámok „kiegyenlítésének”. Sajnos Egerben még egyáltalán nem döntöttek ebben a kérdésben, Gyöngyösön pedig, ahol szintén nagy szükség lenne két új háziorvosi körzetre, nem alakították ki ezeket. Egyedül Hatvanban hoztak létre új körzetet. Ezt a döntést a kamara természetesen üdvözli. Megjegyzem, felmérésünk szerint a kisebb települések még mindig nagyobb hajlandóságot mutatnak a változtatásra, mint a nagyvárosaink, amelyekben pedig elengedhetetlen lenne a körzetek számának növelése. Végül az is nyomós érv, hogy a privatizáció lehetővé teszi, hogy az orvosok önerejéből épüljenek rendelők. Erre is van már példa megyénkben. Ám a sikeres, rendelőre is kiterjedő privatizációhoz a helyhatóságok és orvosok - mint egyenlő felek - közötti párbeszédre is szükség van. Heves megye A Fidesz-Magyar Polgári Párt Országos Választmánya (ÖV) elnökségének ajánlásaira figyelemmel változás történt a párt 10 ezer lakos alatti települések megyei listájában - tudtuk meg Csáki Zsigmondtól, a Fidesz megyei elnökétől. Mint arról korábban már beszámoltunk, a megyei listák akkor válnak „élővé”, ha azokat az OV is jóváhagyta. Heves megye esetében azonban e grémium vezetése „bizonyos szempontok újragondolását” javasolva visszaküldte a névsort. Csáki Zsigmond elmondta: ez a kívánalom a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségével kötendő választási együttműködésre vonatkozott, így az eredetileg a „kislista” 4. helyén álló Jánosi Pétemé helyére egy MAGOSZ-os, Faludi Sándor került. Jánosinét ezért - Csáki ígérete szerint - valamiféleképpen kárpótolni fogják. A lista második felében is történt változás: Tuza Gábor a 13. helyről a 9.-re lépett, miután helyet cserélt Ferencz Ervinnel. Ez utóbbi változás nem sérti a területi elvet - tette hozzá az elnök -, lévén mindketten a pétervásárai körzetből kerültek fel a listára. A MAGOSZ-szal kötött megállapodás ugyanakkor azt is jelenti, hogy a közös megyei listákat immár szervezet jegyzi: a Fidesz, az MDF, az MKDSZ, a Heves Megyei Kisgazdák Egyesülete és a MAGOSZ. Csáki Zsigmond ugyanakkor lapunk kérdésére kijelentette: a két lista ezzel véglegessé vált, ugyanis tudomása szerint az OVelnökség már jóváhagyta azt. * A megyeszékhelyi Érsekkertben, a Vásár Agriában bejárata előtt tartott tegnap sajtótájékoztatót dr. Löffler Erzsébet, a Szövetség az egriekért elnevezésű jobboldali mozgalom polgármesterjelöltje, aki elmondta: indul a szövetség intenzív kampánya, s ennek során a választókkal párbeszédre törekszenek. Programjuk is ennek alapján készül majd el. Hangsúlyt fektetnek a munkahelyteremtésre, az idősek méltóságára, a fiatalokat pedig maradásra bírnák. ISUHA) Nincs túlzott érdeklődés Magas önrész, döcögő panelprograra A megyeszékhely önkormányzata az idei költségvetésben húszmillió forintot biztosított az iparosított technológiával épült lakóépületek - közkeletű néven a panelházak - felújításának támogatására, amelyhez további központi támogatás is elnyerhető a Gazdasági Minisztériumtól, a Széchenyi-terv keretéből. Eger Ennek az volt a feltétele, hogy a város rendelkezzen a képviselő-testület által megalkotott, érvényes lakóépület-felújítási programmal, amit a közgyűlés a minap, rendkívüli ülés keretében - az augusztus végi határidőt figyelembe véve - el is fogadott. A programnak a jelentkező igény nagyságát, jellegét, valamint az önkormányzat beavatkozási lehetőségeit kell tartalmaznia. Ugyanakkor - bár elsősorban a Felsővárosban számos házgyári, évtizedekkel ezelőtt felhúzott lakóépület található - nem mondhatni, hogy túlzottan nagy volna az érdeklődés az említett támogatás iránt. Gyula Zoltán alpolgármester véleménye szerint ez elsősorban a saját erő biztosítására vonatkozó szigorú feltételeknek köszönhető, mivel kevés társasháznál képeztek felújítási alapot. Ami a konkrétumokat illeti: többszöri pályázati felhívás után is csupán egyetlen, a kiírásnak megfelelő jelentkezés érkezett a Napfény Lakásfenntartó Szövetkezettől. Ebben egy - a Malomárok u. 25-29. szám alatti - iparosított technológiával épült ház rekonstrukciójáról esik szó. Amennyiben a gazdasági tárcától megérkezik a pályázat visszaigazolása, megkezdődhet a fenti épület homlokzatának hőszigetelése, amelynek összes költsége csaknem 13 millió forint. Ennek körülbelül harmada az önerő, másik harmada az igényelt önkormányzati támogatás, fennmaradó része pedig a központi támogatás. Egyébként - amint azt az alpolgármester elmondta - a városi tervekben, az említett húszmilliós keretben még négy másik épület felújítása is szerepelt, ezek tulajdonosai azonban nem vettek részt a meghirdetett pályázaton. A Veres Péter u. 9-11. szám alatti, a Rákóczi u. 12-26. szám alatti, és a Kallómalom u. 20-26. szám alatti ház esetében szintén a homlokzat hőszigetelésére lenne szükség, míg a Vízimolnár u. 3-9. szám alatti épületnél a tetőfödém hőszigetelése volt az elképzelés. A költségek azonban ezeknél a rekonstrukcióknál is három részre oszlanak, azaz, mindenütt egyharmadnyi a megkívánt önerő. _________________________________________________________(RÉNES) A z ellátás felelőssége Az önkormányzatok sok esetben abból indulnak ki, hogy a meglévő orvosukat nem akarják hátrányos helyzetbe juttatni egy újabb szakember alkalmazásával, illetve szerződtetésével. Nos, ez semmiképp sem vall hosz- szú távú, felelős gondolkodásra. Az ellátás ugyanis az önkormányzat felelőssége, s ebbe természetszerűen a színvonal javítása is beletartozik. !KR TERMELÉSFEJLESZTÉSI ÉS KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BÁBOLNAI NEMZETKÖZI GAZDANAPOK 2002. szeptember 11-14. . Találkozzunk az IKR rendezvényein! J V. Ma ünnepUk Bélapátfalván 50» házassági évfordulójukat KORMOS MIKLÓS ÿf és FELESÉGE KORMOS M3KLÓSNÉ Ez atkatombót szeretettet köszöntik. és kívánnak, jó egészséget, sok örömet és hosszú, boldog étetet gyermekeik, és unokáik. (69879-70091) f Svájci autóipari beszállító cég mechatronikai termékeket ÿ) gyártó ózdi üzeme keres CU tapasztalt, németül és/vagy angolul beszélő gépész-, ill. villamos- ^ ^mérnököt gyártásfejlesztői 8 munkakörbe. J Pályázatát a következő címre küldje el: Saia-Burgess Ózd Kft., 3600 Ózd, Bolyki Tamás u. 44. - Fehér Attila ügyv. ig. |