Heves Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-21 / 221. szám

/ "7,c\ T3^ Æ S/ __ir?__iái__iá 2 002. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT 9. OLDAL Sárkány úr mélyrepülése A fiz napig tartó Dobó téri ülősztrájk színe és visszája A rendőrségi bejelentésről szóló igazolást lobogtatva érkezik az öt­venes férfi, aki úgy döntött, hogy szeptember 16-tól tíz napon ke­resztül ülősztrájkot folytat az egri Dobó téren.- Ott leszek éjjel-nappal - mondja határozottan, s arra kér, másoljak neki néhány példányt az ominózus iratból. Amíg a gép dolgozik, röviden elmondja: az még csak hagyján, hogy elhagyta az élettársa, de hatéves közös gyermeküket is elvette tőle a gyámhivatal.- Valahogy fel kell hívnom az illetékesek figyelmét arra, hogy ördögi körbe kerültem - magya­rázza elhatározásának okát. - Nincs munkám, nincs hol meg­húzni magam, így aztán nem kaphatom vissza a lányomat.- Hová lett az élettársa, mi lett a lakással, ahol eddig éltek? - kér­dem kíváncsian, de Sárkány Ist­ván csak legyint, hogy hosszú, majd a Dobó téren elmeséli. * Kutya kellemetlen még az idő üyen kora reggel. A téren hűvös szél nyargalászik, szabályosan beleborzong az ember.- Hogy nem fagyott meg az éj­szaka? - huppanok le a lovasszo­bor tövében álló padra, melynek támláján felirat hirdeti: „Munkát és lakhatást keresek, hogy gyer­mekemet felnevelhessem!”- Nem volt olyan nagyon hideg - válaszolja kissé rekedt hangon a kék sildes, valaha fehér színű base- ball-sapkát, kopottas bőrdzsekit és kockás nadrágot viselő férfi. - Meg nem is ültem állandóan, át-átmen- tem a túloldalra nézegetni a kiraka­tokat. Mozogni kell ilyenkor.- Nagy magányában mi járt a fejében?- Állandóan azon töprengek, hogy kihez fordulhatnék, aki se­gíthetne rajtunk, mert eddig nem nagyon akadt ilyen. Jöttek ugyan a hajléktalanszállóról, hogy menjek be oda, de nekem nem olyan fedél kell, hanem olyan helyet keresek, ahová a lá­nyomat is magammal vihetném. Csakhogy ahhoz pénz kellene, amit munkával tudnék megke­resni, ha lenne munkám. Akkor kiengednék a lányomat a gyer­mekvárosból...- Amikor a szerkesztőségben találkoztunk, azt mondta, hosszú története van annak, hogy idáig jutott. Sárkány úr bólogat, majd a pad mellett heverő nejlonszatyorból műanyag palackos ásványvizet vesz elő, nagyot kortyol belőle, mielőtt megszólalna.- Ötvenkét éves vagyok - kezdi. - Szép napon, március 15-én szü­lettem ebben a városban, 1951- ben. A Bartók téren laktunk, az 1- es iskolába jártam, képzelje, még zenei tagozatra is beírattak. Egy évet elvégeztem a Gárdonyiban, de abbahagytam a gimnáziumot, inkább szakmát tanultam a Bervában, szerszámkészítő laka­tosként szabadultam az MTH-ban. A fiatal szakmunkás a Berva után dolgozott a dohánygyárban, volt az áfésznél, majd egy építő­ipari cégnél állapodott meg. Ha­mar nősült, ám tizennyolc év után elváltak. Abból a házasság­ból két gyermek született, a fiú 27 éves és 25 éves a lány, s van egy unokája is, dicsekszik, de ba­rázdált arca elkomorul.- Szűkösen élnek, hozzájuk nem mehetek - jegyzi meg, majd váratlanul a pad támlájára mutat: szív alakú, piros tartóban bájos arcú kislány fényképe látható. - Ő Megváltóra várva. Sárkány úr szerint nemcsak a hajnalok, az emberek is hű­vösek a kislányom, a hatéves Beatrix, akiért harcolok.- Hová lett az anyja?- Otthagyott, sokszor napokra eltűnt, nem törődött a lányával sem. Később mindig előkerült va­lahonnan. Aztán megtudtam, hogy felszedett egy fiatal srácot. Olyan magához való korút.- Miért, hány éves az élettársa?- Most huszonhat, húszéves korában szülte a lányunkat. Sárkány úr legyint, egy darabig legelteti a szemét a tér egyre zajo­sabb forgalmán, mintha megvál­tóját keresné. Amikor folytatja az „életem kész regény” című mono­lógot, kiderül belőle, hogy Farkas Erikát - leendő élettársát - az egri gyermekvárosban ismerte meg, ott dolgoztak ugyanis valamit. Az állami gondozott lány tizenhat éves volt akkor, s miután nagyko­rúvá vált, élettársi kapcsolatra léptek, s elköltöztek Ecsédre, ahol a lány megörökölte nagyszülei házát.- Ő háztartásbeli maradt, én dolgozni jártam ide-oda,_ volt, hogy Pesten vállaltam munkát az építőiparban. Erika megkapta a gyermekvárosban összegyűlt pénzét, én is vittem valamennyit, mert nekem is volt örökségem. Csakhogy egy idő után feléltük a pénzt, s ezzel elkezdődtek a vi­ták. Nem mondom, néha egy-egy fárasztó nap után megittam a ma­gamét, Erika viszont napközben játékgépen verte el azt a pénzt, amit előző este adtam neki a din­nyés napszámból. időközben a szép kivitelű ház állapota leromlott, Erika sürgette párját, hogy hozza rendbe, de az nem akart hajlani a szóra.- Akkor már bizonytalanul •éreztem magam, s mondtam ne­ki, hogy nem költők rá egy fillért sem, mert ha kirúg, elvész az is. S milyen igazam lett - emeli fel a hangját -, májusban kaptam tőle postán egy felszólító levelet, hogy 15 napon belül hagyjam el a há­zát... De akkor sem volt otthon, így hát nem mentem el. Aztán egy reggel, amikor éppen munká­ba indultam volna egy helybeli családhoz, ahol a nagymama vál­lalta a gyerek felügyeletét, amíg távol vagyok, szóval egyik reggel az utcán megállt mellettem egy autó. Kiszállt belőle egy nő meg egy férfi, mondták, hogy a gyám­hivataltól vannak, s hogy elviszik a lányomat. Ki látott már ilyen el­járást? - háborodik fel. A többit meg már ismerjük... * Végtelenül hosszú a Szabadság utca Ecséden. Keresem a 144-es számú házat, az élettársak egyko­ri lakhelyét. Takaros porták kö­zött áll a málló vakolatú épület, kerítése régen látott festéket, a be­járat előtt zöld színű kerékpár - állítólag évek óta ott áll már -, a maszatos ablakon félig leeresztett redőny, mögötte koszos függöny. Gaz, ápolatlan környezet. A kapu zárva, bejutni nem lehet.- Áldatlan állapotok között él­tek itt a kislánnyal - mondja ér­deklődésemre Matin Jánosné vé­dőnő. - Az illemhely közelében lévő kút egészségtelen vizet ad, a szülők sokszor nem tudták előte­remteni a szükséges élelmiszert. Szóvá is tettem: „Pista, ahhoz, hogy legyen ereje dolgozni, ennie kellene.” Mondtam neki, hogy sem rájuk, sem a gyerekre nézve nem lesz jó vége ennek. Végül a kislány veszélyeztetett helyzetét jeleztem a gyámügyi előadónak. A továbbiakról nincs informá­ciónk, mert a polgármesteri hiva­tal szakembere, Sivák Istvánné el­zárkózott, mondván: a polgár- mester telefonon is. elérhetetlen helyen tartózkodik, a jegyző sincs otthon, egyeztetés nélkül pedig neki - mint mondta - nincs joga „nyilatkozni" még arról sem, hogy mikor jutott tudomásukra a család különös életvitele.- Az első hat hónapban - mondta egy utcabeli -, amíg tar­tott a pénzből, végig dáridó volt itt. Aztán meg jött az éhkopp. Mások is csatlakoznak a be­szélgetéshez, amiből kiderül, hogy Erika még csak-csak, télen ő járt tűzifáért is, a lányának is megadott mindent, ha volt pénze, de „Pista...! Leitta volna az a fel­hőt is az égről, ha szesz lett volna benne, dolgozni bezzeg nem aka- ródzott neki.”- Jobban jár az a kislány, ha ott marad, ahol most van - han­goztatják egyöntetűen. * Beatrix ma a gyermekváros la­kója. Apja - mint állítja - a de­monstráció előtt naponta kétszer is bement hozzá, az anyja viszont még egyszer sem kereste. Farkas Erika az egyik ecsédi porta kertjéből kerül elő, kukori­cát tör ott éppen.- Persze, hogy nem tudtam be­menni hozzá - háborog. - Lefog­ták a nyugdíjam nagy részét az áramra, mert sok volt a tartozás.- Tudja, hogy volt élettársa ülő- sztrájkkal követeli magáénak a lányukat?- Üldögélés helyett inkább jön­ne ide, és takarítaná el a házban hagyott piszkát - villog a fiatal nő szeme. - A gyereket meg nem adom, 23-án lesz a tárgyalás, ak­kor elmondom, hogy két hónap alatt rendbe tesszük a házat, dol­gozni fogunk és felneveljük. A Hatvanban sorra kerülő gyer­mekelhelyezési tárgyalásról Sár­kány úr is említést tett korábban.- Hát, nem tudom, ilyen csó­rón hogy jutok el oda.- Miért, mennyi pénze van?- Hetven forint. Meghalni is ke­vés... SZILVÁS ISTVÁN TARI OTTO Modem idők Minden korszaknak, évnek és hétnek, de még külön-külön minden napnak is megvan a leg­fontosabb aktualitása. Médiadomináns vilá­gunkban az utóbbi intervallum külön jelentő­séget nyer, hiszen huszonnégy óra elegendő arra, hogy /énekestől felforduljon minden, az elsődlegesnek vélt információk pillana­tok alatt elveszítsék jelentőségüket, hogy egy még súlyosabb, még fontosabb, még szörnyűbb esemény lépjen a helyükbe. Mindez az értékek megváltozását is jelenti egyben, hiszen ma már hullákban mérnek minden valamirevaló adatmorzsát. A mi, magyarosan szerény slágerlistánk - a nyugati, ott már- már elfeledett Nagy Testvér nyomdokaiban lihegve - az elmúlt időszakban a „valóság-show-val” kezdődött. Elektronikus kukkolásunk - már akié, hiszen akinek nem inge, ne vegye ma- • gára - soha nem látott magaslatokat ostromol. S akárcsak törté­nelmünk gyászosabbik éráiban, most is meg akarjuk előzni a ta­nítómestert, olyannyira, hogy az öncélú kitárulkozás immár szinte minden mást elsöpör, kiváltképpen az ízléshatárokat. Erről társalgunk az autóbuszon, a munkahelyen és az eszpresszóban, a látottakon vihog a cukrászlány és a hivatalsegéd, de még az ál­talános iskolában is az a téma, hogy aznap kit sikerül elcsábíta­nia a nagy testű démonnak. (Ha jól értettem, Éva a neve.) A jelek szerint életbevágóan fontos dolgok ezek, hiszen ki be­szél mostanság arról, hogy hamarosan itt lesznek a helyhatósági választások? Bagatell, ha ott van helyette a Való (az igazi) Világ. Hogy esetleg beléphetünk az Unióba... ? Lerágott csont... Szeptem­ber tizenegyedikének már az évfordulója is feledésbe merült, a közel-keleti helyzet megoldása legyen Amerika gondja, hogy pe­dig mindeközben a mi politikusaink még mindig ügynökös- diznek, kit érdekel? Már az is a múlté, hogy a Zete az első ka­nyarban legyőzte a Manchestert, főleg annak ismeretében, hogy kint meg kaptak egy ötöst. A Fradi, látva az utóbbi hetek játékát, szóra sem érdemes; mi lenne hát velünk egy kis reality nélkül? Tényleg, mi lenne? A kérdés, továbbgondolva, talán megérdemel némi múltidé­zést. Elvégre az ember attól még lehet szocialista, ha visszagon­dol az állampárti időkre, avagy vallhatja magát a polgári érték­rendhez tartozónak is, ha suba alatt elnosztalgiázgat két-három évtizedes emlékein... Azokon az időkön, amikor mindössze egyetlen csatornából „ömlött” ránk a tudás- és ismeretanyag, jól kiporciózva, heti hat alkalommal. S legfeljebb akkor számíthat­tunk rendkívüli adásnapra, ha magyar űrhajóst küldtek az égbe. Mégis milyen jól elvoltunk az Onedin családdal, Mézga Gézával és a Cicavízióval... A köztes időt kitöltő ideológiát kibírtuk vala­hogy, mert utána megint életszerű dolgok következtek. Mint ahogy akkor is, ha kiléptünk az ajtón, és a henteshez mentünk húsért, a fűszereshez pirospaprikáért, a suszterhez meg cipőt tal­paltatni, és nem a szupermarketbe mindezen okokból. Minden­ki ismert mindenkit, és néha megálltunk beszélgetni is egymás­sal, s ha olykor szóba került Isaura is - már akinél, hiszen aki­nek nem inge, ne vegye magára -, a lényeg lényeg maradt: a magunk életét éltük, nem a másokét. Nem voltak azok olyan rossz idők, ismerjük be! És nemcsak azért, mert fiatalok voltunk, és még akadtak mozik, ahol csóko- lózhattunk a hátsó sorokban, és nem is csak azért, mert a „mi” diktatúránk puhább volt, mint szerte a környéken. Hanem főleg azért, mert egészségesebben gondolkodtunk a világról: elször- nyülködtiink, amikor Amerikából hazatért ismerősünk elmesél­te, hogy az ottaniakkal folytatott beszélgetésekben a vendéglátók minden.második szava a „dollár” volt. Aztán néhány év múltán mi is a kapitalizmust kezdtük építe­ni, és az említett gondolkodásmód számunkra is természetessé vált. Ám az utóbbi időben ismét megváltozott valami. A minap bejelentették, hogy mégsem nő ötről nyolc évre az adóügyek el­évülési ideje, és tudják, hányán örvendeztek környezetemben a jó hír hallatán? Elárulom: senki. Mindenki a Big Brother-ről beszélt. ________Hír(telen)kék..._____________________ M egkülönböztetett figyelem előzte meg a Magyar Televízió Közalapít­vány Kuratóriumának a tanácskozását, hogy a Magyar ATV-csatornán futó Nap-kelte című műsor ismét az MTV-n jelentkezzen-e. Kurátorhimnusz: „Te csak várj, míg felkel majd a Nap...!”. ■k A Közel-Keleten folytatott ásatások alapján angol régészek arra a követ­keztetésre jutottak, hogy az ősember előbb készített sört, mint kenyeret. A sárga föld habos oldalán találtak rájuk... * Az Ipartestületek Országos Szövetségének tagsága is - a kamarai és a VOSZ-tagokhoz hasonló feltételek mellett - igényelhet a jövőben Széchenyi-kártyát. Hiteles lapjárás... * Guinness-rekordot állított fel az építészmérnökként dolgozó Lóska Sándor, aki fogaival negyvenöt méter távolságra húzott el egy 16,6 tonnás kamiont. Mit neki egy kis foghúzás...! •k Döbbenten észlelte a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekvédel­mi Egyesületének munkatársa, Németh Lajos FIFA-bíró, hogy mun­kahelyén ellopták értékes óráját. Lesállásból...! * Egy kövületben ráakadtak a világ legrégebbi - százmillió éves - meg­keményedett péniszére, amely egy valaha élt kagylósrák-féléé volt. Idült állóképesség... __________________________________________________(SZILVÁS)

Next

/
Thumbnails
Contents