Heves Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-29 / 150. szám

10. OLDAL HÍRLAP M A G A Z 2002. Június 29., szombat Jogerőre emelkedett a hivatalvesztés A (volt) köztisztviselő felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz Lapunk január 12-i számában írtunk a Heves Megyei Ön- munkáltató hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel sújtotta kormányzati Hivatal (HMÖH) és egyik (volt) köztisztvi- Sike Máriát, aki bíróságon támadta meg ezt a határoza- selője között már négy éve húzódó munkaügyi vitáról. A tot. Megszületett az ügyben a jogerős bírósági döntés. Emlékeztetőül jegyezzük le: a 2001. októ­ber 25-i keltezésű fegyelmi határozat Sike Máriát hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel sújtotta, egyrészt mert nem tett eleget mun­kavégzési és a munkahelyén való megjele­nési, másrészt a hivatallal való együttmű­ködési kötelezettségének. A köztisztviselőnő - ezentúl felperes - keresetlevelet nyújtott be az Egri Munkaügyi Bírósághoz. Kérte a fegyelmi határozat hatá­lyon kívül helyezését. Álláspontja szerint a fegyelmi eljárás törvényellenes, mivel a munkáltató szándékosan figyelmen kívül hagyta a Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény (Ktv.) 51. §. (1) bek.-ben, továbbá az 55/A. §. (1) bek. b./ pontjában és az 55/A. §. (2) bek.-ben foglalt rendelkezéseket. Leg­főképpen: a fegyelmi eljárás megindításám a törvényben megszabott három hónapos el­évülési idő már rég, még 1999-ben letelt... Az ügyben immár alperes HMÖH ellenkérelmé­ben fenntartva álláspontját kifejtette: a felpe­res 1999. április 17-től 2001. szeptember 27-ig tartó igazolatlan távolmaradása és az együttműködési kötelezettség elmulasztása fotyamatcselekmény, amely 2001. szeptem­ber 27-én zárult le, ezért a Ktv.-ben megsza­bott elévülési idők a fegyelmi eljárás megin­dításám még nem teltek le. Az Egrí Munkaügyi Bíróság 2002. január 22-i ítéletében a felperes keresetének helyt adott, és a munkáltató fegyelmi határoza­tát hatályon kívül helyezte. Indoklásul a bí­róság egyebek mellett lejegyezte: tény, hogy Sike Mária 1999. április 17. után, ami­kor táppénzes állománya letelt, nem jelent meg a hivatalban, ám jelezte a munkáltató­jának, hogy 50 százalékos munkaképes­ség-csökkenést állapítottak meg nála, és az orvosi bizottság rehabilitációs véleménye nem tette számára lehetővé fokozott kon­centrációt igénylő munkakör betöltését. A felek között többszöri levélváltás történt — eredmény nélkül: a munkáltató nem aján­lott fel a felperes egészségügyi állapotának megfelelő munkakört. A munkáltatói jogkör gyakorlója 1999. június 21-i levelében felszólította Sike Mári­át, hogy igazolja távolmaradásának okát. Az év július 15-én közölte vele: április 16-ot követően nem jelent meg munkavégzésre munkahelyén, ennek akadályát nem iga­zolta Ezért felhívta a figyelmét, hogy ha a köztisztviselői kötelezettségeü továbbra sem teljesíti, kénytelen lesz ennek vizsgálatára fegyelmi eljárást kezdeményezni. A munkaügyi bíróság szerint a tények­ből következően legkésőbb 1999. július 15- én nyűt meg a fegyelmi eljárás megindításá­ra nyitva álló három hónap. Erre a munkál­tatói jogkör gyakorlója is hivatkozott. így „az alperes a fegyelmi eljárás lényeges sza­bályait sértette meg egyrészt a fegyelmi eljá­rás megindítására nyitva álló határidők be nem tartásakor, illetve a felperes elfogultsá­gi kifogásának elutasításakor, ezért a felpe­res terhére rótt fegyelmi vétség érdemi vizs­gálata nélkül az alperes fegyelmi határoza­tát a bíróság hatályon kívül helyezte”. Az alperes HMOH képviselője fellebbezést nyújtott be, kérve az elsőfokú ítélet megvál­toztatását aszerint, hogy a bíróság utasítsa el Sike Mária kereseti kérelmá. Az szerinte megalapozatlan. A jogi képviselő szerint a munkaügyi bíróság érdemben vizsgálta a felperes által 1999. április 17. és 2001. szep­tember 28. között folyamatosan elkövetett fegyelmi vétséget, mikor következtetést vont le az hatok alapján arra, hogy a munkálta­tó neki nem ajánlott fel az egészségi állapo­tának megfelelő munkakört. Másodsorban a fegyelmi határozat hatályon kívül helye­zését valóban megalapozó elfogultsági kifo­gást a tanúmeghallgatások nem igazolták. Harmadsorban „ folytatólagosan elkövetett mulasztás esetében nem külön-külön a rész­cselekmények elkövetésének, hanem a leg­utolsó részcselekmény befejezésének az idő­pontja az irányadó, innen kell számítani a fegyelmi eljárás megindítását kizáró három­havi szubjektív határidőt. Ez az időpont a munkába állás előtt, 2001. szeptember 27- én következett be...”. Sike Mária fellebbezési ellenkérelmében hangsúlyozta: nem valós az együttműködési kötelezettség elmulasztásává vonatkozó al­peresi kitétel hiszen ő 1999. április 17-e után többször is kért - ügyvéd útján is-a maga szántóm megfelelő munkakört. Ám olyan szociális munkás munkakört ajánlottak fel neki, amely a mai napig nem láezik a hiva­talnál s többszöri kérésére sem tudtak mun­kaköri leírást adni neki így épp a munkálta­tója akadályozta meg abban, hogy eleget te­hessen munkavégzési kötelezettségének Ál­láspontja szerint a Ktv. 51. §. (1) bekezdése egyértelműen fogalmaz: fegyelmi vétség el­követésének alapos gyanúja esetén a mun­káltatói jogkör gyakorlója köteles az eljárást megindítani. Az elévülési idő a kötelezett­ségszegés felfedezésétől számított 3 hónap. Mivel ez az időpont szerinte 1999. július 15- én nyílt meg, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója kilátásba helyezte a fegyelmi eljá­rás megindítását, így csak „ördögi csűrés- csavarás”, és elfogadhatatlan az az érvelés, amelyben a hivatal képviselője folyamat-, il­letve részcselekményeket emleget. „Ha a hi­vatal munkáltatói jogkör gyakorlásával meg­bízott beosztottja például egy dolgozói sik­kasztást fedezne fel, vajon váma-e éveket, hogy kialakuljon a részcselekmény, és a do­log folyamatcselekménnyé váljon?” - tette fel a költőinek szánt kérdést. A Heves Megyei Bíróság, mint polgári má­sodfokú bíróság, több tárgyalás után 2002. április 11-én hirdetett jogerős ítéletet. Ebben az Egri Munkaügyi Bíróság elsőfokú íté­leté megváltoztatta, a felperes kéréséé el­utasította Az alperes HMÖH fellebbezésé alaposnak találta. Az indoklás szerint „az elsőfokú bíróság pontatlanul, nem kellően fehárt tényállás alapján helytelen jo­gi következtetéssel határozott az alperes által alkalmazott hivatalvesztés hatályon kívül helyezéséről". Hivatkozik arra, hogy maga a felperes sem tartotta fenn a fegyelmi tanács egy tagjával kapcsolatosan előterjesztett el­fogultsági kifogását, mivel úgy vélte, „bárki lett volna a vizsgálóbiztos, illetve a fegyelmi tanács tagja, ugyanilyen határozat születik, mert az alperes nem akarta, hogy vissza­menjen dolgozni”. így az elsőfokú bíróság a fegyelmi határozat hatálytalanítását jogsza­bálysértéssel mondta ki, mivel a bíróságnak hivatalból nem kell vizsgálnia sem a vizsgá­lóbiztos, sem a fegyelmi tanács tagjainak ki­zárását, ha a fél elfogultságra, mint kizárási okra nem hivatkozott. A fegyelmi véségek elévülése kapcsán a megyei bíróság szerint az elsőfokú eljárás­ban nem tártát fel kellőképpen az irányadó tényállást, „... nem lehet folyamatcselek­ményről beszélni, szakaszosan kell vizs­gálni, hogy távolléte kimentésére a felperes mikor és milyen indokot hozott fel.” A bíró­ság szerint tény, hogy a felperes nem vette fel a munkát, pert indított a munkáltatója ellen a közszolgálati jogviszony megszün­tetésére. Továbbá 2001. január 26-tól 2001. augusztus 29-ig a felek között levelezés nem folyt. A felperes munkaképessége visszanyerését, keresőképességét alperes­nek nem jelentette be. Holott ebben a felek­nek együttműködési kötelezettségük van. A megyei bíróság a kiegészített tényállás alapján az elsőfokú bírósággal ellentétes jogi következtetésre jutott: „... a felperes a terhé­re felrótt és a fegyelmi határozatban megé­lőit fegyelmi vkséget elkövette, és amiatt a fe­gyelmi felelősségre vonhatóság nem évült el Mivel a felperes Sike Mária köztisztviselő­ként a legalapvetőbb munkavállalói kötele­zettségé szegte meg, ezért az alkalmazott legsúlyosabb fegyelmi büntéés, a hivatal- vesztés arányos és megalapozott. Súlyosbító körülményként értékelte azokat a kötele­zettségszegéseket, amelyeket a fegyelmi jog­kör gyakorlója a felperes terhére rótt, ám az elévülés miatt ezekért büntetés kiszabására nem kerülhetett sor. így azt, hogy a felperes hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a rendőrségen a munkáltatói jog gyakorlójá­val szemben, mert a közszolgálati jogvi­szonyt felmentéssel nem szüntette meg, és a Heves Megyei TÁKISZ-tól kérte elmaradt munkabérének folyósítását, holott tudta, az munkavégzés hiányában nem illeti meg”. A megyé bíróság ítéléével a HMÖH fe­gyelmi tanácsának a Sike Máriával szem­ben 2001. október 25-én meghozott hivatal- vesztés fegyelmi büntéést kimondó határo­zat immáron jogerőre emelkedett. * A tényékhez tartozik még: a jogerősen pervesztes felperes rendkívüli jogorvoslattal kíván élni, s felülvizsgálati kévéimé terjesz­tett elő a Legfelsőbb Bírósághoz. Ebben kérte, hogy a Heves Megyé Bíróság jogerős ítéléé felülvizsgálni és annak törvénysértő, iratelle­nes voltát megállapítani, azt hatályon kívül helyezni szíveskedjenek Kérte az ellene ho­zott fegyelmi határozat jogellenességének megáűapítását és annak hatálytalarűtását is. Indoklásában ismételten hivatkozik a Ktv. már többször idézett 51. §. (1) bek.-ben fog­lalt rendelkezésére. A megyei bíróság ítélete - áll a felülvizsgálati kérelemben - törvény- sértő és iratellenes. Ellentétben a megyei bí­róság indokolásában olvashatókkal ugyanis, a Ktv. 51. §. (1 ) bek nem említ sem folya­matcselekményt, sem szakaszos vizsgálódá­sokat, hanem csak a kötelezettségszegés fel­fedezésének idejé. „Nem hiszem, a jogalko­tónak az lenne a szándéka, hogy az első kö­telezettségszegés felfedezése után arm ösztö­nözné a munkáltatót, hogy váljon még éve­kig, amíg minimum száz újabb kötelezett­ségszegés megtörténik, aztán azokat tetszése szerint szakaszolhassa, és évek múltán is azon vizsgálódjon, hogy a munkavállaló mi­kor és milyen indokokat hoz fel a különböző szakaszokra." Álláspontja szerint téves a megyei bíró­ság azon megállapítása, hogy ő a keresőké­pességét nem jelentette be a munkáltatójá­nak. A táppénzes állománya 1999. április 16-án lejárt, s a munkáltatója ezt is, vala­mint azt is tudta, hogy ezután egy év múlva az 50 százalékos munkaképesség-csökkené­se is lejár. Úgy véli, arról nem tehet, hogy nem kapott a munkáltatótól az egészségi ál­lapotának megfelelő munkakört. E kérdés­ben szerinte a me­gyei bíróság túlter­jeszkedett a hatáskö­rén és olyasmit írt le, amit még az alperes sem tett szóvá A fe­lülvizsgálati kére­lem szerint a megyei bíróság „hatáskörét túllépve, önkénye­sen, törvényt sértve megmásította a ténye­ket", amikor arra a következtetésre jutott, hogy a munkáltatónak csak 2001. szeptem­ber 4-én jutott tudomásám Sike Mária mun­kaképes állapota. Ilyet még a munkáltató képviselője sem állított soha. Azt sem érti a kérelmező, „mi jogon veszi bátorságot a bí­róság, hogy súlyosbító körülményként érté­keljen olyan dolgokat (ti. hogy ő hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentette a mun­káltatói joggyakorlót, mert a közszolgálati jogviszonyt felmentéssel nem szüntette meg, s a TÁKISZ-tól kérte munkabére folyó­sítását, holott tudta, hogy munkavégzés hí­ján az nem illeti meg), amelyekre maga a fe­gyelmi határozat ki sem terjed”. E meglehetősen kusza és bonyolult ügy­ben a végső szót - ha a felülvizsgálati ké­relmet elbírálásra érdemesnek találja - a Legfelsőbb Bíróság mondja ki. Ahhoz is el kell telnie nem kevés időnek... ______ ______ SZALAY ZOLTÁN Hogyan szól a rendelkezés? A Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, a Ktv. 51. § (1) bekezdése kimondja: „fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén a munkáltatói jogkör gya­korlója köteles az eljárást megindítani. Nem lehet fegyelmi eljárást indítani, ha kö­telezettségszegés felfedezése óta három hónap, illetőleg a fegyelmi vétség elkö­vetése óta három év eltelt.” Miért nem üti a szódás a lovát? B emegyek mélyen hátra az udvarba, kutya meleg van. Árnyékban is perzsel a levegő. Ilyenkor álmodik párás, hűs pohárnyi folya­dékokról az ember. Gyorsan elosztó kábula­tában kattan egyet kiszáradt nyeldeklője. Elém szalad egy fehéresszürke bundájú kutya, kör- beszaglász, aztán farokcsóválva bekísér. A mester épp nem szikvizet készít. Kerékpárt javít. Mert ahhoz is ért. Ezermester. Eredeti szakmája műszerész. Mégsem lett hűtlen az atyai és családi hagyományokhoz, a „szódás- dinasztiához”. Évtizedeken át hordta a szódásüvegeket és -ballonokat szerte a városban és a környéken. Egy­kor nyolcán voltak szikvizesek Egerben. Ma alighanem Sándor bácsi az egyetlen, aki még a régiek közül nyug­díjasként is dolgozik. A kevéske állami apanázs miatt is, amit kiegészíteni muszáj. Bármi keveset is hoz ma már a szikvíz. Mert keveset hoz, az nem titok. Mindent megöl a műanyag palackos szóda, meg az üdítő. Vedd meg, aztán dobd el. Ez az új kor filozófiája. Elmúltak azok az idők, amikor a szódás- és jegeslovak patáinak zaját visszhangozták a kisváros álmos házai és vastag barokk falai. Mert a szódás- szakma lovasszakma, Lukács Sándor pedig lovas em­ber volt. Régen is voltak rossz idők, világháború, ál­lamosítás. Mégis minden más volt. Meg ugye fiata­labb is volt az ember. Ma piackutatás, marketing, ér­tékesítés és szállítmányozás van. Akkoriban mindezt Sándor bácsi, a család, ha akadt más segítője, meg a lovacska jelentette. A tó pedig egy fogalommá vált jószág, János képé­ben jelentkezett. Azaz, dehogyis volt az ő megszólí­tása ilyen hivatalos, fennhéjázó és nagyképű. Nem János volt ő, hanem Jancsika A kis fekete szódásló. Lukács urat arról faggatom, vajon honnan ered az a közmondásszerűvé csontosodott előítélet, és van-e bármi alapja is annak, hogy „veri, mint szódás a lo­vát”. Vagy puszta rágalom, a szakmára ráaggatott ki- taláció, a népek szúrós, bogáncsos nyelvének termé­ke. A mester fölnéz, leteszi a szerszámot - látszik, elevenére tapintottam —, szemei a melegben is kitü­zesednek, s szokatlan bőbeszédűséggel közli, hogy a lovat nem lehet ütni. — Kérem, volt itt egy hajtó, egy segítő, annak is meg­mondtam, hogy meg ne mutassa neki az ostort vagy meg ne üsse, mert leszedi a bakról. Mármint a Jancsi­ka. Aztán egyszer az orrába nyomta direkt a takar­mányt, egy csomó lucernát. Hallom a nagy zajt. Alig tudtuk kiszedni a tó mellől. Ha nem megyünk, agyon­tipoija. Egyszer meg, amint a Szarvas téri fűszeresnél járunk, elkezd húzni a tó, és ha nem tartom erősen kéz­ben a gyeplőt, bemegy az üzletbe. Mert észrevette azt az embert, és emlékezett rá. Hát kérem, ilyen a tó. Munkatárs. A kis fekete lovacska tudta a menetrendet, minden második háznál megállt, pontosan ott, ahol várták a szódát. Ez a precizitás akkor jelentett némi gondot Sán­dor bácsinak, ha épp nem szódát fuvarozott, hanem például bútort venni ment be a városba. A lovacska szo­kás szerint teljesítette a megállókat, így kissé sokáig tar­tott, míg az új ágy hazatért. De egyedül is hazament, csak vasúti sínen nem lépett át szívesen. Aztán eljött a nap, amikor Jancsika már nem bír­ta a munkát, megfáradt, megöregedett. Meg ki is til­tották sok helyről a lovakat, korlátozták a közlekedé­süket. Az ilyen lovaknak az szokott lenni a sorsuk, hogy egy munkás, végigdolgozott élet után elviszik őket a vágóhídra. Hogy szinte egyetlen porcikájuk se vesszen kárba.- A Papa majdnem összeesett, amikor fejbe vágták, letaglózták Jancsikát. Azt mondták neki a vágóhídon, hogy tartsa a kötőféket, és már le is terítették - meséli Sándor bácsi élete párja. - Nem azt kellett volna mon­dani neki, uram, vezesse ide azt a lovat, aztán a többit mi majd elintézzük? De hogy pont ővele, az ő szeme előtt...!? A szódásüvegek ma megrendelésre készülnek Oros­házán, darabonként 500 forintért. Több ezer újratöltést is kibír. Csak a nyakuk törékeny, azzal kell vigyázni. A műanyag nem olyan jó, hőre deformálódik, és rossz műanyag mellékízt kap benne a szóda. Engedek a szíves kínálásnak, lehajtok egy nagy po­hárral a friss csapolásból. S máris oda a riporteri távol­ságtartás, objektivitás. Kelepcébe kerültem. Ez a szóda, pardon szikvíz, tényleg jó. Kellemes, íze diszkrét, ki­egyensúlyozott, arányos, nem szúrós-kaparós, gorom­ba orrbavágós: pont megfelelő szén-dioxid-, buborék­tartalommal, se nem túl sok, se nem túl kevés. Ez az ital egyensúlyban van, ha borról, és nem egyféle bor­vízről lenne szó, azt mondanám: nincsenek élei, har­monikus, lekerekített. Nem hasonlítható a műanyag palackos „ásványvizek” eldobható nagyipari jellegé­hez. Tisztán vagy „hígítva”, spriccemek, fröccsnek is kiváló. A szikvizes, szódás egykor mindenki által ismert, bejáratos és népszerű alakja volt a városnak. Ha a törté­nelmi hagyományra tekintünk, nem sikerült megvála­szolni a szódavíz-szikvíz problematikát. Tény: a fogal­mak csendesen átfolynak egymásba. Az is hasonló fak­tum, hogy két alapvető kategória létezik. Vannak a ter­mészetes szén-dioxid-tartalmú folyadékok, számos névvel illetett forrás-, pezsgő-, gyógy-, harmat- és ás­ványvizek, amik a föld mélyében készülnek, és vannak mesterségesen teremtett, illetve emberi közreműkö­déssel dúsított vizek, szódák, szikvizek. De hát micsoda különbség lehet szóda és szóda, szik­víz és szikvíz között! Azt a legtöbb polgár, fogyasztó föl­mérni se képes. Az egyszerűbb lelkekben az is felme­rülhet, hogy szódavizet készíteni gyerekjáték. Mi más kell hozzá, mint szóda, azaz buborék, vízben oldódó szén-dioxid és víz. Csakhogy a világon mindig az egy­szerű dolgok rejtik a legtöbb titkot, kihívást és tartogat­ják a legtöbb meglepetést. Nagyobb művészet megfőz­ni egy jó borjúpörköltet, mint valami nagyképű egzoti­kus kulimászt. A jó borjúpörköltről mindenkinek van emléke, elvárása. Ahhoz kell gyakorlat, ízlés, tapaszta­lat és hagyomány, miként kell a jó rögtönzéshez is. B allagok kifelé az udvarból a főtt melegben. Utamat szódásüvegek csillogó sorfala sze­gélyezi, hátam mögött gazdag termést ígérő fügefa hajladozik. Meglegyint valami ho­mályos érzés. Kiűzetés a paradicsomból. _____ KOVÁCS JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents