Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-06 / 80. szám
N D gn ■ í 11 I (D I I > \ I I > u il c f 1 i s ► I f < I 1 ■ * r « 3 L> * „A sikerért keresd a kihívásokat” A német Leoni a hatvani ipari park első betelepülője volt 1997-ben. Rafael Sieben, a gyár későbbi ügyvezető igazgatója egy paradicsomföldön kezdte meg a kábelgyár építését, és jelenleg a világ 23 országában több mint hatvan üzemmel rendelkező és 19 ezer alkalmazottat foglalkoztató cég autókábeleket gyártó ágazatának legsikeresebb üzemévé emelte a hatvani egységet. A 36 éves ügyvezetővel a gyárépítésről, a siker titkáról beszélgettünk.- Miért maradt mégis? Akkor is- Ha visszatekint a Hatvanban eddig eltöltött öt évre, mi jut eszébe? Milyennek látja most életének ezt a periódusát?- Az első három év nagyon nehéz volt. Új gyárat kellett építeni, és ez nem volt könnyű, sokat kellett tanulni hozzá. Újak voltak az emberek, nem tudták, hogyan kell dolgozni. Nekünk az elejétől minőségi termékeket kellett gyártani, mert a megrendelők csakis azt fogadják el. De a kezdeti nehézségeken már túl vagyunk, most már a feladatok egy részét át tudom adni, és egy kicsit lazíthatok is. Ez azt jelenti, hogy délután hatkor vagy fél hétkor már hazamehetek. Az első három évben ilyen nem volt. Akkor a hétvégeken is rendszeresen dolgoztam, hétköznapokon pedig reggel héttől gyakran este tízig vagy tizenegyig a gyárban voltam.- Nagyon fiatalon, harminckét évesen bízták meg a hatvani gyár megépítésével, a termelés indításával Nem félt elvállalni?- Az élet az olyan, hogy ha nem vállalod a rizikót, akkor kisebb az esélyed a sikerre. Korábban Debrecenben már elindítottam egy hímzőgyárat 1992-től 1994-ig. Persze, az sokkal kisebb volt, hiszen mindösz- sze tíz emberrel dolgozott. De jó iskola volt. Akkor 27 éves voltam, és korábban még soha sem dolgoztam külföldön. Ismertem annak a gyárnak a tulajdonosát, és ő kérdezte meg, hogy elvállalnám-e a munkát. Én már akkor is úgy voltam vele, hogy az embernek ki kell használni a felkínált lehetőségeket. Azt mondtam: megpróbálom, és a legrosz- szabb esetben nem sikerül, de akkor legalább nem tehetek magamnak szemrehányást, hogy nem próbáltam meg. Mert ha nem ragadod meg a lehetőségeket, akkor később örök lelkiismeret-furdalást érez- hetsz, hogy adott volt az alkalom, és nem éltél vele. Végül Debrecenben jól alakultak a dolgok.- Utána jött a hatvani Leoni?- Előbb még elmentem tanulni Amerikába hét hónapot, majd Chilében voltam ugyanennyit. Amikor visszajöttem, akkor kötöttem házasságot Mónikával, és jött a Leoni. Projekt-menedzsert kerestek, aki megépíti a hatvani gyárat. Én akkor már tudtam, hogy mit jelent gyárat elindítani, ismertem a magyarországi viszonyokat, az embereket, és bíztam benne, hogy meg tudom csinálni. Persze a rizikó azért minden gyárindításban benne van. Akkoriban a Leoninál nem tolongtak a szakemberek, hogy Magyarországra jöjjenek gyárat építeni. Spanyolországba, az Amerikai Egyesült Államokba volt jelentkező, de Ke- let-Európától mindenki ódzkodott.- Miért féltek a kollégái Kelet-Európától?- Az iskolában nem sokat hallottunk a kontinens keleti részéről. Csak annyit tudtunk, hogy ott kommunizmus van, nagy a szegénység, a gazdaság tönkrement és nem megbízható. Amikor 1992-ben idejöttem, annyit tudtam Magyarországról, hogy híres a paprikája és a pusztája Akkor még semmit sem beszéltem magyarul. Én akkor egyedül voltam annál a cégnél németként, és nem volt sok gyakorlatom sem. Sokszor volt, hogy azt mondtam, most visszamegyek, mert már nem bírom és nem tudom megcsinálni. merkedett meg a leendő feleségével?- Mónikával csak másfél év ittlét után ismerkedtem meg. De amikor nehéz volt, amikor már- már feladtam, akkor mindig azt mondtam magamnak, hogy néhány napot vámom kell, még próbálkozom, hiszen egykönnyen nem szabad feladnom. Később kiderült, hogy a tolmácsom is nagyon rossz volt, mert azt fordított, amit ő akart, és nem azt, amit én mondtam, vagy amit a tárgyalópartnerem közölt. Ebből rengeteg félreértés adódott. Később kiderült, hogy ő volt az igazi főnök, hiszen félretolmácsolásával a saját akarata szerint irányította a dolgokat. Ha az ember nem érti az ország nyelvét, akkor megtörténhet az ilyesmi. El is határoztam, hogy. megtanulok magyaml. Szóval, nem volt könnyű Debrecenben, és én sokszor megfogadtam, hogy ha végzek, akkor többet nem jövök vissza Magyarországra. De később megismertem Mónikát, és akkor már más lett az életem. Persze, most már Magyarországon is másak a lehetőségek.- Most jobb hely lett Magyarország?- Jóval több a lehetőség, most jó élni itt. Persze, nagy társadalmi különbségek vannak, és nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország három részből áll. Van Budapest, amely egy külön világ, van Nyugat- Magyarország, ahol jobban élnek az emberek, és van Kelet-Magyaror- szág, ahol már szűkebbek a lehetőségek, több a szegény ember. Ezenkívül úgy látom, hogy Magyarországon az emberek kevésbé mobilisak. Aki Hatvanban született, az itt is akar maradni. Pedig sokszor máshol jó munkahelyet kínálnak, de egy hatvani nehezen szánja rá magát, hogy Székesfehérváíra vagy Győrbe költözzön. Itt az emberek még ott akarnak élni, ahol a szülők vannak. Úgy érzem, rugalmasab- baknak kellene lenniük. Oda kell menni, ahol a lehetőség adott. Mert lehet, hogy sokszor kényelmesebb a család közelében élni, de akkora lehetőségek is elmennek melletted. Én 24 éves voltam, amikor Frankfurtba mentem dolgozni. Nem volt köny- nyű, hiszen öten vagyunk testvérek, és nagyon jól éreztem magam a családommal Landshutban. De el kellett mennem, hogy kipróbáljam magamat.- Hatvanban paradicsom föld volt a gyár helyén, ott kezdett el építkezni Most mit érez, amikor reggelente jön a munkahelyére?- Büszke vagyok. Mert tudom, hogy ami itt épült, ahogyan a gyár működik, abban az én munkám is benne van. A vevők meg vannak elégedve, a minőség megbízható, és ezért én is megdolgoztam.- A hatvani gyár a Leoni autóipari kábelgyártó ágazatának legeredményesebb egysége lett. Van még ilyen fiatal gyárigazgató a cégnél?- Most lett egy ugyanilyen kolléga. Ő a lengyelországi új gyárat vezeti. A többiek jóval idősebbek.- Az „öregek" miként fogadják, hogy egy fiatal kolléga a legjobb?- A hatvani gyár nyereségesen, jól működik. Németországban nem ilyen jó a helyzet. Ezért az ottani kollégák félnek, hogy a német gyárat esetleg bezárják. Talán ennek is tulajdonítható, hogy a többi ügyvezető igazgató egy kicsit irigy is azért, mert ez a gyár jól működik. Mindig találnak valami okot, amivel megmagyarázzák, hogy itt miért mennek jól a dolgok, és máshol miért nem működhet ilyen jól a gyár. Ilyen az élet: van, amikor minden jól alakul, és van, amikor rosszabbul. De ha már a jó működésről beszélünk, akkor el kell mondanom, hogy mindez csakis azért lehetséges, mert" jó hatvani csapattal dolgozom.- Hogyan lett jó ez a csapat?- Műidig arra törekedtem, hogy az emberek egyformának érezzék magukat. Tehát elsősorban mindenkiben az embert kell respektálni. Egyformának számít a gyárigazgató és a takarítónő, csak éppen más a feladata és más a felelőssége. A cég csak akkor működhet jól, ha az emberek összetartanak, ha jól érzik magukat a gyárban, a csoportban. Egy gépet bárhol meg lehet venni és bárhol lehet vele dolgozni. Ahhoz, hogy sikeres legyél, jó csapatmunka kell. Ez lehet a siker a titka. Itt az embereknek szabad elmondaniuk, ha valami nem jó, ha valamit nem szeretnek. Közösen tárgyalják meg, hogy mit lehet tenni a jobbításért. Több megoldást is kidolgoznak, és nekem nem marad más, mint kiválasztani a legjobbat. Egy targoncakezelő is adhat nagyon jó megoldást. Szerintem egy takarítónőnek éppen úgy kijár köszönéskor a kezét csókolom, mint egy igazgató kollégának. Lehet, hogy a takarítónőnek nem volt lehetősége tanulni, és azért került most üyen beosztásba. De azért emberként ugyanúgy kell tisztelni, mint bárki mást.- Ezzel a közvetlenséggel nem élnek vissza a beosztottak?- Itt a cégen belül szabadság van. Nincs előírva, hogy hány ómkor keü megkezdeni a munkát, és mikor kell befejezni (persze, itt nem a gépek mellett dolgozókra gondolok). Tehát rugalmas a munkaidő, és bizony előfordul, hogy ezzel megpróbálnak visszaélni. Előfordult néhány azonnali felmondás is. Az is megtörténik, hogy valaki nem tudja elfogadni az itteni munkaritmust. Jól tudnak keresni, de sok feladat is van. Aki belép, annak vállalnia kell, hogy a legjobb tudása szerint dolgozik. Volt egy 19 éves srác, aki felmondott. Kérdeztem, miért? Azt mondta, hogy ő most egy kicsit fáradt, és inkább elmegy munkanélkülire. Egy tizenkilenc éves fiatalember azt mondja, hogy ő már egy kicsit fáradt! Ilyen is van. De azok az emberek, akik 1997-ben itt voltak, azok még itt vannak, és bízom benne, hogy maradni is akarnak.- Es ön? Hatvaninak érzi már magát?- Szeretnék itt maradni. Itt vettem házat. Nyugodt, szép hely ez. A szórakozási lehetőségek viszont nagyon hiányoznak. És az is, hogy nincs idegen tannyelvű óvoda és iskola. Végső soron nem tudhatom, hogy meddig maradhatok Hatvanban, mikor dönt úgy a cég vezetése, hogy máshová kell mennem. Ezért fontos, hogy a most kilenc hónapos kislányom olyan óvodába, majd iskolába járjon, amelyet bárhol tud majd folytatni. Angol tannyelvű iskola vagy osztály kellene, mert az mindenhol van a világon. Fontos lenne az itteni gyermekeknek is, hogy jól tudjanak egy idegen nyelvet, mert akkor bárhol könnyebben találnának majd munkát. Akár külföldön is. Magyarország az Európai Unió tagja lesz, és akkor már sokkal könnyebben vállalhatnak munkát bárhol a kontinensen. Ezért fontos az idegen nyelv ismerete. Amikor itt felvételt hirdettünk a Leoninál, akkor nem is annyira a képzettséget néztük, hanem a nyelvtudást. Mert a gépek megfelelő kezelésére, a feladatok elvégzésére egy-két hónap alatt meg lehet tanítani valakit. Egy idegen nyelvre viszont nem. Á nyelvtudás, a rugalmasság nagyon fontos.- Most milyen tervei vannak?- Nem készülök nagy dolgokra. Azt szeretném, hogy legyen jó a családnak, legyünk egészségesek, és jól működjön a gyár. Eny- nyi elég is. TOMPA Z. MIHÁLY ___________________NÉVJEGY___________________ Ra fael Sieben 1964-ben született Chilében. 1972-ben szüleivel visszatért Németországba. 1990-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1990-1992 között Frankfurtban dolgozott. 1992-1995 között Debrecenben gyárigazgató. 1997-ben Hatvanban a Leoni kábelgyár építésével, majd vezetésével bízzák meg. A németen kívül angolul, magyarul és spanyolul beszél. Rafael Sieben. Már hatvaninak is érzi magát SIKE SÁNDOR Az állattartás természetrajza Tíz éve vagyok macskatartó, s ez különös aktualitást ad a problémakör áttekintésének. Kezdem rögtön azzal a rém egyszerű számszaki adattal, hogy eddigi életem nagyobbik részében - közel 40 esztendőn át - nem volt saját tulajdonú állatom. Körülvettek persze különféle lények mindig is, hiszen falun nőttem fel, földet művelő családban. De az azért mégiscsak más, amikor az ember maga birtokolhat egy macskát. (Tegyünk itt gyorsan zárójelbe egy lényeges mondatot: nem valószínű, hogy élt már ember a Földön, aki macskát „birtokolhatott" volna, hiszen olyan öntörvényű, szabad lényről van szó, amelyet egy perc nem sok, de addig sem lehet uralni.) Egyszóval életem - a fentiek értelmében - két jól elhatárolható periódusra tagolható. A hosszabbik szakasz, amikor úgymond nem voltam állattartó, a rövidebbik, s immár jubileumi, amióta macskám van. Tanulságai vannak mindkét időszaknak, csak tudni kell a helyükre tenni őket. Nézem például a megsárgult fotókat. Apám karján ülök, úgy ötévesen, mellettünk az ökrösfogat, amellyel akkoriban az idősebb Sike Sándor fuvarozott. Egy másik képen ifjú Sike Sándor (ez vagyok én) valami árok menti kőrakás közelében egy termetes birka hátán ül A fotó készültének időpontját megközelítően iskolakezdésem körűire teszem. Lám, milyen könnyen hajlik az ember a nosztalgiára, amikor élete bizonyos szakaszaira visszanéz - állapíthatom meg annak konstatálását követően, hogy a kelleténél hosszabban révedek a fotográfiákra. De térjünk most vissza e két nagy korszak tárgyilagos összevetéséhez! A hosszabbik szakaszt jellemezve elmondható: számomra különös egyenlőség volt akkoriban állat és állat között. Egyformán nehezteltem például a - valami különös oknál fogva mindig elkóborló - tehenünkre és a baromfiudvar szárnyasaira. Azért volt irányukba ez a kiegyenlített utálat, mert folyton belezavartak reggeltől estig űzött játékunkba, a fociba. Az előbbi azért, mert - bár még nem sötétedett be teljesen - nekem kellett mennem a derék patás megkeresésére. Ez legalább fél órát elvett a kopott gumilabda rugdosásából. A tyúkok pedig? A tyúkok állandó vita tárgyát képezték felmenőimmel, s még az is előfordult, hogy megfogalmazták: a labda naphosszat tartó kergetése miatt keletkezett stressz okán nem tojnak rendesen. Nem álltam jobban a lovakkal sem persze. Amikor például szénát pakoltak az „ősök", mi pedig a fogat közé rúgtuk a szomszéd gyerek immár vádi új - negyvenforintos - labdáját, s ezt látva a kocsis ember (szegről-végre rokon) beleszúrta vasvilláját épp csak kipróbált sportszerünkbe, igencsak haragudtam a lovakra. Ami pedig a korszakváltást, vagy ahogyan egyesek mondanák, a korszakváltozást illeti: az bizony jelentős fordulatot hozott. Mindenekelőtt az egyenlőségjel tűnt el állat és állat közül. Kutya és macska tíz éve már, hogy önmaga értékén méretik.- Nem úgy persze, mint az állattartókat felületesen megítélő emberek gondolják. Vagyis, hogy ezek a „fanatikusok” vagy csak az egyiket, vagy csak a másikat tudják elfogadni a teremtő kék ege alatt. Az értéken mérésnek ugyanis ismérvei vannak, és alapvetően abból indul ki, hogy a kutyának ebtermészete, a macskának pedig macskatermészete van. Amikor például kedvencem kölyökként felmászott a szomszéd kertjének körtefájára, hogy „gazdájának” madarat fogjon - mert ezt minden valamirevaló macskának egyszer legalább az életben meg kell tennie -, nem nehezteltem a fa alatt lesben álló német juhászra sem. Pedig az a negyvenkilós állat ott állt, a lélegzetét is visszafojtva. A korszakváltás törékenységére való tekintettel ekkor még természetesen beavatkoztam. Létrát szereztem, és a kerítésen át véget vetettem macskám verebészésének. Nem gondolhattam azonban egy percig sem komolyan, hogy ebből a kívülről jött „benyúlásból” rendszert lehetne csinálni. Szeretett állataink világa sokkal bonyolultabb annál, hogy ezt a sokszínűséget parancsszóval korlátozhatnám. Hír(telen)kék... Csőd fenyegeti a Szegedi Fegyház és Börtön új szárnyának építésében résztvevő alvállalkozókat és beszállítókat, mert a fővállalkozó nem fizet a munkájukért. Nyugi, neki máris van ott egy téglája... * Egy kanadai internetes honlap*ápriIisi tréfája egy időre megingatta a helyi dollár árfolyamát a tőzsdén, miután azt állította, hogy Paul Martin pénzügyminiszter lemond, s a jövőben kacsákat nevel a farmján. Kacsa volt a hír... * * A húsvéti ünnepek idején Szigetszentmiklós körzetében büntetőpont helyett Negró cukrot kaptak a rendőröktől azok az autósok, motorosok, akik apróbb közlekedési szabálytalanságot követtek el. Régi szabály: ne fogadj el édességet idegentől...! * Eredményes munkát végez a kínai Ginde labdarúgócsapatánál Bicskei Bertalan, az itthon korábban leköszönni kényszerült szövetségi kapitány. Van mozgástere: faltól falig... * Néhány órával azután, hogy a kérésére elvégzett bonyolult műtétsorozattal nővé operálták, a kórházban meghalt egy 35 éves japán férfi. Rádöbbent, hogy mit vesztett... ' _________________________________________________________(SZILVÁS)
