Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-23 / 69. szám

Az id őlnd ban is mú li k Aki elégedett, az békés, kiegyensúlyozott és igazmondó Pár percet kések, ami igazán nem nagy dolog, viszont épp elég indok arra, mintegy mentség­ként, hogy rögvest a dolgok közepébe vágva, a keleti ember időhöz való viszonyát kezdjem fe­szegetni. Leveles Zoltán látható türelemmel, megértőén bólogat: igen, az idő. Leveles úr - korára nézve fia­tal, mosolygós arcú, szakállas, farmeres egri férfiember - külö­nös ismertetőjegye, hogy sokszor megjárta már az egymilliárd lako­sú, távoli, hatalmas szubkonti- nenst, Indiát. Ez utóbbit persze rögtön nem lehet észrevenni raj­ta. Kell hozzá némi idő. Mindazo­náltal Leveles Zoltán - a kívülál­lók számára talán szokatlan kö­vetkezetességgel - valami ma­kacs csökönyösségtől indíttatva ismét csak Indiába készül. (Azóta már el is elutazott.) Sokadik útján szervezője és vezetőjé a Pécsi Tu­dományegyetem szociológus hallgatói és tanáruk kutatóijá­nak. A terepgyakorlat megfogal­mazott célja, hogy a diákok legfő­képpen a helyi, részben még érin­tetlen, illetőleg napjaink rohamo­san átalakuló faluközösségeinek szociális, társadalmi és gazdasági viszonyait, életét és szerkezetét cserkésszék be, térképezzék föl, szúrják gombostűhegyre, a fellel­hető szellemi és kézzelfogható anyagi kultúra elemeinek gyűjté­sével. Tanulságos utazás lesz. Ta­nulságos, és nem épp üdülés, an­nak ellenére, hogy az első sza­kaszt Delhiig repülővel szelik át. Ám az ott töltött két hét alatt sok száz kilométert tesznek majd meg a helyi tömegközlekedés igénybevételével, jobb-rosszabb közutakon és autóbuszokon egé­szen a nyolcezres hegyekig, a Hi- mcdájáig, Radzsasztánig, s a Gan- gesz és a Jamana partjáig. Hogy Leveles Zoltánnak mi kö­ze van Indiához? Ma már egészen sok. Bár tanult állatgyógyászatot, ám az igazi tanulást számára mégis az indiai utazások, a kultú­ra, a hagyomány és az emberek jelentették. Járta a hindu kolosto­rokat, majd öt évet töltött Dél-Ma- gyarországon, a szegedi tanyavi­lágban lévő hazai hindu közös­ségben. Vezetője a néhány éve Eger belvárosában működő Életház ne­vű központnak, ahol amellett, hogy a napjainkban oly népszerű természetes alapú élelmiszereket, a reformtáplálkozás összetevőit és a Kelet világát képviselő teákat, gyógynövényeket és különböző kiadványokat vehet birtokba az erre áhítozó, még lelki táplálékkal is szolgálnak a spirituálisán is töl- tekezni vágyóknak. Szellemi ele­mózsia gyanánt kiállítások és elő­adások szerepelnek a kínálatban. De nem szűk korlátok közé terel­ve, ugyanis a keleti vallásoktól és hagyományoktól egészen a ma­gyar néprajz, a tradíció legkülön­félébb elemeinek bemutatásáig bővíthető a sor. 2001 januárjában jegyeztetik be hivatalosan az Életház Alapít­ványt. A megalakulást többéves munka előzte meg. Egy 14 órás közös indiai buszozás során egy helybeli idős, nyugdíjas férfi hasznos, tevékeny öreg napjait emlegette Leveles Zoltánnak, amely az alapítók leírása szerint az egyszerű életmód, a magas szintű gondolkodás elvében öltve testet, irányítja a társaságukat. A tagok önkéntes munkával segítik a közösséget, aktív szerepet vál­lalnak rendezvényeink szervezé­sében és lebonyolításában: alap­vető céljaik a múlt értékeinek át­mentése. Még az is megtudható, hogy nem feltétlenül a népszokásokra koncentrálnak. Meglehetősen nagy ívű elképzeléseket fogal­maztak meg. Az elmúlt korok gondolkodását és mentalitását megismerve, azok esszenciáját saját életükbe beépítve kívánnak lehetőséget nyújtani ezek megis­merésére, hogy testi, szellemi és lelki értelemben is egészséges ge­nerációk kerülhessenek ki az élet­be. A helyzetfelmérésük meglehe­tősen sötét képet fest: „a funkcio­nális analfabetizmus, a döntés- képtelenség, a felelősségvállalás elkerülése, a szenvedélybetegsé­gek és korunk hasonló betegségei vészharangként figyelmeztetnek bennünket, hogy a jelen életvitel mellett Földünk és társadalmunk végzetes veszéllyel néz szembe”. Nem hiányzik persze a pozitív jö­vőkép sem. Ahogy fogalmaznak, gyökereink ápolásával, a múlt ta­pasztalataival felvértezve, csakis hosszú távú gondolkodással ma­radhatunk meg a viharokban nem szűkölködő Föld Anya hátán. Cél­jaikat szakmai előadások, gyerek- táborok, művészeti és irodalmi estek, képzőművészeti kiállítások szervezésével, diavetítéses úti be­számolókkal, tudományos kuta­tásokkal és egy reformbolt mű­ködtetésével valósítják meg. Csak olyan kiállításoknak, klubestek­nek, koncerteknek, előadás-soro­zatoknak adnak helyet és kizáró­lag olyan előadókkal működnek együtt, akiknek a nézetei hason­lóak az alapítvány céljaihoz — hangzik az alapítók ígéretes kö­vetkezetessége. No és kik érdeklődnek mindez iránt, kik fordulnak meg az Élet­házban? Változó az összetétel és az érdeklődés — mondja Leveles Zoltán. Reformtáplálkozásra és gondolkodásra fogékony fiatalok és idősebbek. Akad, akit a vegetá­riánus vagy a makrobiotikus ét­rend vonz, másokat az egzotikum és a kuriózumok iránti vágy, a di­vat és felszínesség vezet el a kele­ti világ felszínéig. Vannak persze olyanok is, akikben sikerül feléb­reszteni a mélyebb érdeklődést, hogy jobban megmártózzanak egy sajátos, de nagyon emberi vi­lágban. Ennek a világnak lenyomatai azok az 1996 és 2001 között az in­diai utazásokon készült, az Élet­ház falán függő képek is. Leveles Zoltán Körösi Csorna Sándor nyo­fog jönni. Lehet, hogy csak estére ér oda, mert útközben találkozott egy barátjával vagy hallott egy ki­tűnő ételreceptet, amit rögtön el is kellett készítenie. De odaért. A várt vonat is meg fog érkezni és el fog indulni előbb vagy utóbb. Nyugalom, nem kell idegeskedni. Az idővel való sajátos viszony ugyanis nem azonos a megbízha­tatlansággal, az indiai emberre mindig lehet számítani - hangsú­lyozza Leveles Zoltán, aki angolul és bengáli alapokkal ért szót a bennszülöttekkel. S akkor itt vagyunk az indiai embernél. A több, mint egymilli- árdnál. Akik számtalan tarto­mányban számtalan népcsopor­tot, nyelvet, nyelvjárást, szokást és hagyományt képviselnek. S akik jórészt meg sem értenék egy­mást, ha — némileg paradox mó­don — az egykori gyarmatosító nem kényszeríti rájuk saját nyel­vét, az időközben világhódítóvá lett angolt. A brit korona legszebb gyémántjában így ma az elnyo­mók nyelve a közvetítő, ezen a nyelven nemcsak tanulnak az alapfokú iskoláktól kezdve, ha­nem ezen beszélnek és élnek, s nem utolsósorban ez teszi őket versenyképessé a modem tudo­mányban éppúgy, mint a gazda­ságban. Amúgy a Nála is úgy kezdődött a dolog, hindl’ a bengali vasy a tanul ni62ér­mint sok másnál, járványszerűen, tése persze CSak he hiányérzettel és kíváncsisággal. Egyszerűen érdeklődni kezdett a hinduizmus szellemi, vallási tanításai, értékei iránt. Ám ennyivel nála nem maradt abba az egész, nem szűnt meg a láz, mint ugyancsak sok másoknál. mában járva keresi és kutatja egy régi kultúra nyomait, múltját és jelenét. „Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nem­zete sem talál annyi kincset kultú­rájának gyarapítására, mint a magyar társadalom az ősi indiai kultúra tárházában” - hangzik a mottó. És táncoló indiai párokat, a tevékeny élet jelképeként na­rancsot préselő kisfiút, cigánycsa­ládot, kegyosztó és ajándékra vá­ró kezeket, szegények iskoláját, csipkefinomságú áttört kőfara­gást, magyar népi motívumot idé­ző stilizált növényi ábrázolások­kal dolgozó falfestményt látok. Leveles Zoltán szerint India mára a szélsőségek országává lett, ahol változatlanul van jelen a több ezer éves tradíció: dzsunge­lek mélyén megbúvó falvakban kézi szövéstől susog-csattog a bambuszkunyhó, ezeréves fara­gott, füstölőillatú kőtemplomok­ban hangosan szól az áldozati csengő, miközben a nagyváros­okban világszínvonalon elismert informatikusok ülnek számítógé­peik előtt. Nyugati ember számá­ra felfoghatatlan pompa és gaz­dagság, emberi tűrőképességet meghazudtoló egyszerűség. Med­dig marad még oly tiszta a tekin­tetük? Képesek lesznek-e ellenáll­ni a ragálynak, melynek oly vész­jósló tünetei vannak, mint az irigység és a kapzsiság? - teszi fel önmagának is a kérdést az Indiát járó magyar vándor. Válasz egy­előre nincs, legalábbis nem na­gyon merünk szembenézni véle. De vissza az időre. Az indiaiak a hétköznapokon egészen laza és képlékeny idővel dolgoznak, ami­től a magunkfajta európai ember először elképed, majd hajlamos dührohamot kapni. Ahova nem tört még be teljes erejével, a nyu­gati tőkével és mentalitással együtt a pontosan kiszámított, kényszeres rohamtempó, ott az emberek évezredes ritmus szerint élik az életüket. Leveles Zoltán szerint Indiában fölösleges állan­dóan az órát nézni és összerán­colt homlokkal számon kérni a helybelieken a vélt mulasztást. Ezt ott ők nem is igen értik. Ha egy indiai, tegyük fel, azt mondja, hogy eljön hozzánk, akkor el is lyi probléma. A hin­duk és a muzulmá­nok ismét és újból fellángoló meg nem értése viszont- na­gyobb gond. A bé­kétlenség és a ke­gyetlen, ostoba val­lási fanatizmus még nem halt ki er­ről a tájról sem. S hogy még mit jelenthet India egy közép-európai látogatónak. Vala­mi olyasmit, ami felénk már nincs, régen talán itt is volt, de mára már kiveszett. Leveles Zol­tán szerint India még nagyban a hagyományaiban él, sok megma­radt az összetartó családokból, ahol nem feleslegesnek tekintik, hanem tisztelettel nézik az időse­ket, helyet kap a cselekvő együtt­érzés, a környező világ és a min­denféle élőlények társnak tekinté­se, az anyagi függőség és a szűk egyéni érdek fölötti önzetlenség. Amíg csak, mint napjainkban ta­pasztalható, a nyugati tőke roha­mosan át nem alakítja e távoli or­szág életét, mindennapjait és tár­sadalmát is. Hogy mi a gazdag­ság? Amikor az ember nem vágya­kozik anyagi dolgok után, amikor elégedett a világgal - üzeni India a nyugati féltekének. Aki pedig elégedett, az békés, kiegyensúlyo­zott, béketűrő és igazmondó - vé­li Leveles Zoltán. Ezek talán az utolsó gazdag pillanatok az útra kelők - kutatók és vándorok - számára is. _________________________(KJ) RE NES MARCELL A kormány fizet Érthető, hogy a politikusokat elragadja a hév, mikor saját ma- gasztalásuk van soron, amennyiben valaki komolyan veszi ezt a szakmát, az ilyesmi természetes, mondhatni, a megélhetés fon­tos feltétele. Ugyanis hiába dolgozik egy parlamenti képviselő négy éven keresztül naphosszat, a kutya sem tud róla, ha nem képes „eladni” mindezt, megjeleníteni a nyilvánosság, az újra­választásról döntő emberek, fogalmazzunk szimplán, a nép előtt. Olyan, mintha nem is létezne szegény. Nem véletlen hát, ha különböző kampánykiadványokban arról olvashatunk: ez vagy az a város, megye némely honatyának, a hathatós közben­járásnak, kiapadhatatlan energiának köszönhetően ezzel-azzal, milliárdokkal, utakkal, munkahelyekkel, tornatermekkel, uszo­dákkal, kincsesbányákkal, tengerparttal, pálmafás szigetecskék­kel, meg még ki tudja mivel gazdagodott. S bizonyos felfogásban ez is volna a képviselői, politikusi munka lényege: kitaposni, lobbyzni, elérni, elhozni (a koffert). Látványosabb eredmény ne­hezen képzelhető el. Csak úgy a demokráciáért küzdeni, parla­menti ülések gyakoriságát, vizsgálóbizottságok fel nem állítását, közmédia-megszállást, félelemkeltést, szembeállítást, ország-ket­téosztást, egész pályás letámadást vitatni olyan megmagyaráz­hatatlan. Olyan ideologisztikus. Példának okáért az egyik választási lapban arról esik szó, hogy több milliárdot kapott Eger az Orbán-kormánytól, s ebben fáradságot nem kímélve rengeteget segített egy helyi fideszes poli­tikus. Ez rendben is van, fentebb említettek okán csodálkoz­nánk, ha egy kormánypárti, a tavaszi voksoláson ismét ringbe szálló közszereplő mást állítana, csak hát az első választott pol­gár némely tényeket illetően - ahogyan egy mai magyar minisz­terelnök mondotta volt pár évvel ezelőtt az MDF vezette kabinet­ről - hazudik. Következetesen, nem először, füllent. A kampányújságban ugyanis a megyeszékhelyi teátrum fotója alatt az alábbi szöveg olvasható: „Két éve varázsolták újjá az eg­ri Gárdony Géza színházat. A 1300 millió forintos beruházásból közel 1200 miüiót az Orbány-kormány fizette ki, a fennmaradó 120 millió forintot a város és a megye együttesen adta össze. ” Diszgróifiai jellegű és nyelvtani problémákkal ezúttal nem fog­lalkozunk, nézzük a lényeget. A felújított színházat valóban 2000-ben adták át, a beruhá­záshoz azonban Orbán Viktor kormányának az égvilágon sem­mi köze. A rekonstrukció állami támogatásáról Horn Gyula mi­niszterelnökségének utolsó hónapjaiban a szocialista-szabad de­mokrata többségű akkori parlament döntött. E döntést a válasz­tások, tehát a kormányváltás előtt, 1998 márciusában törvénybe foglalták, ahogyan az egyébként címzett támogatások esetében szokás. A szabályszerűen kihirdetett törvény értelmében a köz­pénzek, azaz a tőlünk, néptől befolyt adók egy részét, mintegy 1,2 milliárd forintot 2000-ig az egri színház felújítására kellett fordítani. Itt jegyezzük meg hangsúlyosan: egy kormánynak, legyen bal­vagy jobboldali, netán középen álló, technokrata, koalíciós, egypárti, bármilyen is, semmiféle pénze nincs, ergo nem „fizet” se fröccsöt, se színház-rekonstrukciót. A mindenkori kormány és a mindenkori parlament a közpénzekből, a mi pénzünkből gaz­dálkodik. Abból épül (vagy nem épül) autópálya, szennyvízcsa­torna-hálózat és országimázs, abból kapnak fizetést a képvise­lők, abból rendeznek tűzijátékot és millenniumi ünnepségeket. Azt lopják el, akik ellopják. Az Orbán-kormány az egri színház esetében legfeljebb annyit tett, hogy nagyvonalúan szemet hunyt a törvényesség felett. (Kis­sé gonoszán megjegyezhetnénk: ha nem így történik, Orbán Vik­tornak csütörtökön este nincsen hol választási beszédet tartania, a sportcsarnokról ugyanis lemaradtak a fórumkörülményekről hosszasan filozofáló urak.) Szóval: törvényesség. Mondjuk, az elmuh ciklus történéseinek ismeretében ez sem semmi, de di­csekvésre azért aligha szolgáltat okot. Hír(telen)kék... Miután harcos mellbedobással sem sikerült összegyűjtenie a hivata­los képviselői jelöléshez szükséges 750 kopogtatócédulát, Cicciolina nem indulhat a honi parlamenti választásokon. Kőbányánál kiszállt... * Karra szerelhető műholdas kocsmajelzőt fejlesztett ki a Bristol Egyetem két tudós kutatója, akik szerint a műszer nemcsak a közvet­len közelben lévő négy legközelebbi ivót jelzi, hanem az onnan ha­zafelé vezető utat is. De mi van a sodrófával... ? •k A hivatalos bejelentés szerint a napokban újabb negyvenegy dol­gozó kényszerült távozni a Danone tulajdonába került győri keksz- gyárból. Nem nyelik tovább a kekszport... * A csecsen ritmikus gimnasztikái válogatott egykori tagja, a Play- boy-hölggyé vált Kamila Krynicka lett a Forma-1-es McLaren-csapat lelkesítő istállólánya. Csoda egy csecsen... * A Szex Munkásnői Nemzetközi Szakszervezethez tartozó brit örömlányok szerint erőik egyesítésével „javítani tudnák a szexipar dolgozóinak munkafeltételeit”. Hogy más legyen a leányzó fekvése... __________________________________________________(SZILVAS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents