Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-09 / 58. szám

9. OLDAL 200 2. MÁRCIUS 9., SZOMBAT Cseh Tamás - ötvenkilenc ,És kérném, nem lehetne?... Nem... Hát újra a színpad. Oldalról jön be, néhány babra mozdulat, fel a gi­tárt, félszeg félmosoly. Lent a né­zőtér tele huszonéves fiatalokkal. Egyszer megkérdeztem egy kor­társamat: te, ezek miért jönnek?- Ugyanazért, amiért mi - mondta.- Na jó, de ezek a dalok az öt- venes-hatvanas-hetvenes évek szűk levegőjéről szólnak, egy má­sik világról.- Biztos?- Nem. Az énekes, aki egy másik világ­ból jön ide hozzánk évek óta, Cseh Tamás, ötvenkilenc éves. Most énekli a Bárkában a hetedik folytatását a Dalok időrendben sorozatnak: Fehér babák takaró- dója. A hetvennyolcban született dalok. Hát persze a két mesebeli kísértettel, aki nem más, mint Antoine és Desiréé. Ötvenkilenc év. Milyen szép kerektelen évforduló. Készítsek interjút - jön a kérés. Nem készí­tek. Minek. Amit kérdeznék, úgy­se kérdezem meg. Túl régen is­merjük egymást. Es túlságosan is közelről. így nem lehet. Valljuk be: elfogult vagyok. Hát akkor legyen a díszlet, le­gyen a színhely ... egy jegyzet. Szüánkos jegyzet. Töredékesen. 1. Miért pont most kapott Kos- suth-díjat, kérdezték sokan, alig titkolt malíciával, hogy hát persze a dupla CD-s katonadalok bemu­tatóján ott volt a miniszterelnök. Ahelyett, hogy azt kérdezték volna: miért nem kapott eddig? A hetvenes években ki fogal­mazta meg pontosabban, szeb­ben, érzéldetesebben, fájdalma­sabban a közép- és kelet-európai értelmetlenségi létet, mint ők ket­ten Bereményivel? Akik karcosra koptatták a Levél nővéremnek bakelitlemezét, tán elfelejtették, hogy ki beszélt, éne­kelt - helyettük? Elfelejtették a da­lokat, amikben úgy ismert magára egy nemzedék, hogy közben szá­mot kellett vetnie az életével, a megalkuvásaival, a hazugságaival és fényességes szebbet akarásával? Miért volt olyan döbbenetes a fogadtatása az első levélnek? Mert palackposta volt. Egy ré­gen várt, senki által meg nem fo­galmazott, hermetikusan bezárt beszédmód, mely egyszerre csak hallhatóvá vált. 2. „Egy mosókonyhában, szük­séglakásban...” felülről kaptam a fényt, ahogy a dalban énekelve vagyon, ott laktam, a Hadnagy ut­cai lakótelep kilencemeletesének a legtetején. Ültünk Egerben egy mosókonyhában, forgott a lemez, és közben ifjú újságírók és szob­rászok, zenészek és filmesek ar­ról beszélgettek, hogy nem ma­radhat ez így tovább. Túl voltunk a prágai tavaszon, a '68-as bevonuláson, és én azt mondtam: de maradhat, és ma­radni is fog. A Birodalom a szom­szédban, mint ahogy nagy elődei hajdanán, száz évekre rendezke­dett be. Minden maradni fog. És ez így is van rendben. Sercegett a tű a lemezen. Valaki azt énekelte róla, hogy: „minden kéz pohárra tapad”. Hetvenes évek. Eger, lobogó fiatalság. Pohár­ra tapadt kezek, politikára tapadt, feltekeredett életek, magatartásmó­dok, politikára felcsavart jövő. Én öröknek hittem. Ő nem. A dalokat vissza lehet hallgatni. 3. Tehát a dalok. Minden nél élesebb lenyomat­ként ezek maradtak meg. Mintha száz év magány távlatába ke­rült volna az a másik világ, amiben nem is olyan régen éltünk. A dalok maradtak meg tisz­tán, a korról. Játsszuk azt, hogy sem­miről sem tudunk... játsz szűk újra azt, hogy minden ki másról beszél.” „Mi ez? Ez egy eszp­resszó... és kérném, nem lehetne? Nem! És kér­ném, lehetne?... Nem” Igen, itt éltünk ebben az eszpresszóban, fi­nom nők, neves köz­gazdászok, előttük po­hárban gonosz ital volt, és innen nem lehetett elmenni, mert tulajdon­képpen úgy láttuk, hogy jó hely, príma hely még akkor is, ha minden kémémre nem a válasz. De akkor is jó hely, príma nők, és hát zongoráznak. „Micsoda vidék, micsoda ócs­ka, szaros vidék... és a cipőm is csupa sár.” „Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itt, maradunk...” Micsoda hangon énekelt vízi­ók. És micsoda dalok. Persze: miért kapott Kossuth- díjat? 4. Esték. „És volt egy-két este.” Hát volt. Viharosak és még viha­rosabbak, és egy időben egyre vi­harosabbak. Ne szépítsük a dolgot: megkí­sértett bennünket a halál. Árnyé­ka egyszerre fedett be bennünket. Önpusztítás. Egyszerre lobbant fel mind a kettőnkben. Valamitől iszonyatosan féltünk. Magunktól? Hogy nem tudunk mit kezdeni a hirtelen jött nagy változással? „És most itt állunk egy újabb nagy pocsékolásban...” Régi és új dalok a Katona kam­rájában. „A hajad lobog, engem reggelre vár a halál...” Ülünk a kocsmában, a presszó­ban, a kertben, az öltözőben, egy­más lakásaiban, a színházi büfé­ben, az autóban, az üres nézőté­ren, sétálunk Veszprémben, Gö­döllőn, Szolnokon, Kővágóőrsön, Szentbékkállán, Budapesten, és hát Egerben. Veszekszünk. Állan­dóan és folyamatosan. Valami mi­att le akarjuk győzni egymást. Mindketten másfajta Magyaror­szágot képzelünk. Aztán mindig rájövünk, hogy másképp, de ugyanazt. És a szelíd esték. Az asztalon a scrable. Bennünk a játék lebírha- tatlan szenvedélye. És: hát igen, Éva. Szódabikar­bónával és Neurosannal. Az ágyad elé odakészített vitamin- koktélok a sorsrontó éjszakák után. Éva csendesen mindenütt, a dalok mögött, az életed mögött, mellett - Melletted. Hát igen, Éva, a maga mindent le­győző Evaságával. A csendes, szolid visszavezetésiével, amikor „este van, és te a világnak mennél...” És el. Mindegy, hogy hová, csak el a saját életveszélyes nagyfeszültségedtől. A kibírhatatlan, sistergős, mindent agyonütő amperszagodtól. Hát igen, Éva. Ugye tudod, hogy már régen nem élnél, ha nem lenne? Valószínű, én se. Na jó, na jó. 5. Hogy még meddig bírod? Ez rág újra és újra. Hogy med­dig tartanak ki a dalok, mert csak addig te is. Hányszor végigparádézzuk, ol­csón elkomédiázzuk, hogy most aztán nincs tovább. Már nem érde­mes, kész, befejeztük, te is, én is, vége van. Tényleg nincs tovább. Aztán Gézával fönt náluk nyá­ron a hegyen újra együtt. Évekig nem beszéltetek. Mikor írunk új­ra együtt zenét? - kérdezted egy­szer. Majd ha angyalok leszünk - mondta Géza. Már rég azok vagytok. Géza lázálmosan izgalmas szövegei, amelyek áttörnek az idő falán, te rá pengeted a dalt, em­lékszem, ott ültünk kint a nyári kertben, amikor először énekel­ted a Teliholdat. Kísértetek órája volt. A dalból lidércek csaptak ki, „a holdfény elönti a házat, a szé­ket, és némán szitálva megfürdet téged... negyed négy, fél négy, majd háromnegyed négy, hold­fény van az égen, agyadban a fecskék, egymással keresztben, szökkenve cicáznak, sercegve be­tölti a holdfény a házat...” Döbbenten ültük körül az asz­talt. Aztán jön Másik Jancsi, az is­tenáldott tehetségű másik, akitől mindig egy picit mások lesznek a dalok, még egyet tekeredik általa a fájdalmas fonál. így születtek az újak, a Levél nővéremnek kettő, no és a Telihold dalai. A dalok éppen úgy szóltak, mint akkor ott fenn a mosókony­hában. Csak már egy fintoros iró­niával gazdagabban: „drágám, ne higgy az énekesnek... a lelkiisme­retével fésülködik, arcot-kezet mos, szíve a szappan, drágám, ne higgy, ne higgy az énekesnek.” 6. És megint próba, otthon egye­dül, közben egy telefon, átugrok az utca túloldalára, tudom, ilyen­kor csak azért, hogy agyon ne üs­sön az idegesség, mert pár nap múlva előadás. Még egy próba, már bent a színházban a legszű­kebb baráti körben. Majd haza, és az utolsó pár nap az előadás előtt... Mielőtt a színházba in­dulsz, fehéren, sápadtan Éva megigazítja a kabátot rajtad. Ötvenkilenc éves vagy, meg- szokhatnád végre. 7. Hát újra a színpad. Fehér babák takarodója. Félszeg félmosoly, gitár fel, és a dalok. A dalok. Maradnak érvényesek. A dalok ma ugyanúgy, vagy még inkább érvényesek, mint '78-ban, amikor születtek. „Kérdem, hogy mivé lettünk, volt nővéreim, kérdem, mi győz fe­lettünk, hogy nincs már megint ta­lálkozás, s nincs semmi, mért nin­csen semmi más, csak szétment társaság, mért nincsen más, csak én, ki próbálja magát közéjük még, míg tán lehet. Egy szétszéledt tár­saság lánytagjait hívom, látták, hát tanúsítsák, voltunk egykoron, volt egy idő, s változás történt.” De hát mi már úgy-ahogy va­gyunk, csak maradunk itt közép­európaiaknak Egerben és Buda­pesten, maradunk itten. Mara­dunk itt. Maradunk. SZIGETXY ANDRÁS RÉMES MARCELL Nem,nem, soha Csurka István drámaíróhoz méltó stílusban hozta a minap a frászt a választási kampányban amúgy is egyre őszülő Fidesz-ve- zetőkre. A Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke szerint a MIÉP hathatós támogatására feüétlenül szüksége lesz a nemzeti oldal­nak az áprilisi országgyűlési választásokon, ezért több mint száz egyéni választókerületben fogja megadni a támogatást a Fi- deszben egyesült erők számára, azaz lépteti vissza jelöltjeit a második fordulóban. Amint Csurka fogalmazott, ha a MIÉP vá­rakozásai teljesülnek, és harmadik erőként egy igen komoly nemzeti szavazótábort tudhat maga mögött, nem fogható fel kö­rön kívüli segéderőként, mert ez igen méltánytalan volna szava­zótáborával, a keresztény magyar társadalom radikális változá­sokat kívánó részével szemben. Elmondta: becsületes, nyílt meg­állapodást kell kötni, számításaik szerint jelöltjeik tíz-húsz vá­lasztókerületben végezhetnek az első vagy a második helyen. A MIÉP tagsága, egyre növekvő szavazótábora erkölcsi kötelességé­nek tartja, hogy szavazatával megakadályozza a nemzetellenes pártok, az MSZP-SZDSZ újbóli hatalomra kerülését. Mikor nemhogy a belföldi, de a külföldi hazaárulók is egyre többet beszélnek a jobb meg a szélsőjobb magyarországi nászá­ról, kínosabb nem is lehetne az efféle ajánlkozás. Finoman szól­va nyílt imitáció tartós szerelmi viszony létesítésére. Nem maradhattak el a reakciók. Előbb Várhegyi Attila, a Fidesz országos választmányának el­nöke juttatott el egy közleményt a távirati irodához, amelyben tudatta: a jelenlegi vezető kormánypárt feladata a polgárok, csa­ládok érdekeinek mindenki számára sikereket hozó képviselete. A Fidesz nem vesz részt más politikai erők hatalomról folytatott vitáiban. A polgári kormány négyéves munkájának eredményei és az ajánlások gyűjtésének tapasztalatai azt mutatják, hogy a választásokon a mandátumok nagyobb hányadát a polgárok többsége által támogatott összefogás kapja meg, amelynek tagjai a Fidesz, az MDF, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Fidelitas és a Lungo Drom. A nem éppen határozott elutasítást aztán már konkrétabb is követte, az egyik televíziós hírműsorban Pokomi Zoltán Fidesz-elnök kije­lentette, hogy pártja nem akar és nem is fog együttműködni a MIÉP-pel. Csurka szavai kapcsán Pokomi szintén közölte: a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak nem dolga, hogy beleavatkozzon a hatalomért versengő erők versenyébe, különösen nem a jobb- és a baloldal egyre durvuló kampányába Az a koalíció, amely tavaly év végén a Fidesz és a fentebb emhtett szervezetek együtt­működésének eredményeként létrejött, bőven elég ahhoz, hogy a mandátumok többségét megszerezze. Az elnök leszögezte, hogy nincs mód e koalíció kiszélesítésére, sem jobbra, sem balra Hogy egy választáson amúgy mi a túró teendője lenne egy pártnak, mint úgymond a hatalomért versengeni meg kampány- olni, most ne firtassuk. Álszentségben eddig sem szenvedtek az urak hiányt. Szegény, jobb sorsra érdemes Pokomi. Az intelligens, visszafo­gottpolitikus, aki karizmatikus egyéniség, szakmai hozzáértése sem kérdéses. Négy évvel ezelőtt - igaz, akkor még nem volt pártelnök, „csupán”parlamenti frakcióvezető - ő volt az egyetlen fideszes poütikus, aki ugyancsak egy tévéműsor keretében kate­gorikusan kizárta az együttműködést a Torgyán József által irá­nyított Független Kisgazdapárttal, amely nem tűnt akkoriban túlzottan szalonképesnek. Hogy azután mi történt, ugyebár köz­ismert, e helyütt nem részleteznénk. Az tehát, ha Pokomi Zoltánt később netán megcáfolja az élet, nem érhet senkit váratlanul, őt magát a legkevésbé. Inkább fontos, hogy mit nyilatkoznak a Fidesz erős emberei, Kövér László alelnök például, aki szerdán még örömének adott hangot Csurka felajánlása kapcsán. No és hát az lenne igazán lényeges, hogy mit mond maga a miniszterelnök, Orbán Viktor. S hogy amit mond, azt hogyan mondja. Hír(telen)kék... A korábban a megyei egészségbiztosítási pénztár által megszüntetett községi háziorvosi körzet visszaállításáért kezdett éhségsztrájkba Kovács Gyula, a Vas megyei Ölbő polgármestere. Ölre is megy, ha kell... * A londoni Heathrow repülőtéren üzembe állították a világ leg­pontosabb utasfelismerő rendszerét, amely az emberi szem íri­szének egyedisége alapján leplezi le azokat, akiknek „a szemük sem áll jól”. De mi lesz a ferde szeműekkel... ? * Néhány nappal ezelőtt ismeretlen tettesek ellopták a Kevermesen felállított millenniumi országalma bádogból készült kicsinyített má­sát. Ropog a foguk alatt... * A németországi Chemnitzben befejeződött a kerti törpék jogaiért harcoló szervezet kilencnapos kongresszusa, amelyen a résztvevők a sajátos gipszfigurák elmagányosodása ellen emelték fel szavukat. Minden más eltörpült e téma mellett... * Részeg vadászok lövöldözése miatt elsötétült Kirgizisztán főváro­sa, Biskek egyharmada, s mintegy negyedmillióan maradtak áram nélkül. Ez az, fiúk, először a lámpát... ! __________________________________________________(«auÁsi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents