Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-21 / 44. szám

2002. FebruAr 21., csütörtök 5. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP Röhögőgörcs Kiköltöztették berlini lakásából azt a férfit, aki túl hangosan rö­högött, így örökösen zavarta szomszédait. Az örökké kacagó 59 éves férfival szemben a rend­őrség intézkedett. Azt nem tudni, hogy a ke­mény rendőri intézkedés után arcára fagyott-e a mosoly a derűs németnek... i-romd KIÁLLÍTÁS. Ma délután fél öt órakor nyílik a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár au­lájában az Eventus Üzleti Tu­dományok Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola végzős grafikus tanulóinak ki­állítása. VÉRADÁS. A Magyar Vöröske­reszt Eger Területi Szervezete és a Vértranszfúziós Állomás feb­ruár 22-én reggel 9 és déli 12 óra között az istenmezejei álta­lános iskolába, 13 és 15 óra kö­zött pedig a váraszói művelődé­si házba várja a donorokat. TESTÜLETI ÜLÉS. Bükkszé­ken a képviselő-testület ma dél­után egy órakor tartja soron következő ülését, ahol a Szajlával és Terpessel közösen fenntartott iskola költségveté­séről tárgyalnak. IFJÚSÁGI ELŐADÁS. A nagy érdeklődésre való tekin­tettel a hevesi Móricz Zsig- mond Művelődési Házban rendkívüli matinévetítést tar­tanak hétfőn délután fél há­romtól. A gyerekek a Harry Potter című filmet láthatják. UNIÓS TANTEREM. Hétfőn 14 órakor avatják fel a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola európai uniós , tantermét. A meghívott vendégek előtt a ta­nulók mutatják be az unió gaz­dag kultúráját. MÉHÉSZGYÜLÉS. Az erdei fák szerepe a magyar méhé­szetben címmel tart előadást szombaton délelőtt fél 10-től az egri Mezőgazdasági Szak- középiskolában Fritsch Ottó er­dőmérnök, méhész. Ezután él­ménybeszámoló hangzik el a Dél-afrikai Méhész Világkong­resszusról. RENDKÍVÜLI ÜLÉS. Ma dél­után fél négy órakor rendkívüli testületi ülést tart Lőrinci önkor­mányzata. A képviselők egyet­len napirendi pontot tárgyal­nak: a Március 15. Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatói állásának pályázati kiírását. TRAFFIPAX. Az autósok ma traffipaxos sebességmérésre számíthatnak reggel 6 és 14 óra között a 24-es számú főúton, valamint 14 és 22 óra között a gyöngyösi Vachott Sándor úton. m Hírlapot olvastak, kincsre leltek Ne feledjék: nyeremény]átékaink folytatódnak Hat héten át tartó játékunkra 9014 részvételi szelvény érkezett. Dr. Szabóné dr. Hüse Gabriella közjegyző (középen) figyeli a sorsolás szabályos lebonyolí­tását. FOTÓ: PILISY ELEMÉR Eger Ahogyan azt megszoktuk, s aho­gyan azt ezúttal is várni lehetett, óriási érdeklődés kísérte az év elejétől zajló Kincsvadászat című nyereményjátékunkat. Tegnap szerkesztőségünkben közjegyző jelenlétében kisorsoltuk a nyerte­seket. Szimmetria napjának számjátékát (20. 02. 2002.) mi is szem előtt tartottuk, hiszen húsz aranyláncot és fődíjként egy szá­mítógépet sorsoltunk ki azok kö­zül, akik kivágták és összeragasz­tották a lapunkban közölt számí­tógéprészleteket. A 9014 játékos kedvű olvasónk közül az alábbiaknak kedvezett a szerencse. Játékunk fődíját, a számítógépet Petrus Alfréd egri előfizetőnk vihette el. Aranylán­cot nyertek: Nagy G. Lajos (Nagyvisnyó), Urbán Istvánná (Heréd), Tarnóczi András (Aldebrő), Szabó Kálmán (Tenk), Krucsayné Vancsó Éva (Eger), Hamvas Istvánné (Hatvan), Lassú Istvánné (Karácsond), Nagy Pongrác (Hatvan), Bódi Istvánné (Recsk), Rózsahegyi Imréné (Eger), Szőlősi Istvánné (Domoszló), Tóth Pálné (Eger), Kurcz Kálmán (Heves), Fazekas Zoltán (Hevesaranyos), Szabó Sándor (Füzesabony), Marmoly Sándor (Eger), Kiss Sándorné (Szihalom), Varga Mihályné (Recsk), Kovács Attila (Váraszó) és Guba Dezső (Eger). A nyeremények átvételével kapcsolatos kérdéseikkel hívják ingyenes telefonszámunkat (06-80/513-646). Azok se keseredjenek el, akik most nem voltak szerencsések, hiszen a Hírlap - ahogyan azt ígérte - hétről hétre, hónapról hónapra izgalmasabbnál izgal­masabb nyereményjátékokat kí­nál valamennyi előfizetőjének. Nagyvállalatok és fejlesztések Modem technológiával A szűkebb hazánkban tevékenykedő külföldi, illetve magyar tulajdonú nagyvállalatok megha­tározó szerepet töltenek be a gazdaságban. Fej­lett munkakultúrát honosítottak meg, képzett szakembereket foglalkoztatnak. Élen járnak a modem technológiában, és olyan terméket gyár­tanak, amelyek versenyképesek a piacokon. Heves megye A német tulajdonos, a Leoni AG idén az egri te­lephelyén ebben az évben új fejlesztéseket való­sít meg - mondta Ötvös Tamás, a Leoni Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. A személygépkocsik­hoz kábelkötegeket készítő cégnél új technológiát vezetnek be. Ez az úgynevezett habosító eljárás, amivel a kábelkötegek védelmét biztosítják a me­chanikus igénybevételekkel szemben a járművek motorterében. Ezt a védelmet eddig más alkatré­szek beépítésével biztosították a termékeiknek. Az új technológia lényegesen megbízhatóbb, pontosabb megoldást jelent a kábelgyártásban. Érdekességként megemlítette, hogy ezt a tech­nológiát Németországban már az idén bevezet­ték, és Egerben az év második felében tervezik an­nak áttelepítését. Erre a fejlesztésre megközelítő­leg 120 millió forintot kökének. Előnye, hogy a teljes kábelköteget ezentúl Egerben készítik, így az már további feldolgozást, illetve szerelést a ve­vőhöz való kiszállítás előtt nem igényel. Ötvös Tamás a cég stratégiai céljait meghatáro­zó fejlesztésről is szólt. A Leoni AG az idei évtől bevonja a jól képzett egri szakembereket az új projektek kidolgozásába. Ez elismerést jelent, mert a szakemberek részt vesznek a prototípus kifejlesztésétől a szériagyártás kezdetéig a fej­lesztési és az engedélyezési folyamatok tervezé­sében és lebonyolításában. Ezzel az egri gyárban a következő évek eredményeit alapozhatják meg. A gyöngyösi székhelyű osztrák-magyar Vamav Kft. történetének legnagyobb fejlesztését a minőségi termékekért valósítja meg az idén. A kötött pályás vasúti be­rendezéseket gyártó társaság a miskolci öntödé­vel közösen vásárolt egy osztrák öntészeti eljá­rást - tájékoztatott Sándor Ferenc ügyvezető igaz­gató. Ezzel a technológiával jelentősen javítják a termékeik minőségét. Hamarosan nagy teljesít­ményű marógépet is üzembe helyeznek, amelyre 360 millió forintot költenek. Ennek segítségével a magas élettartalmú vasúti síneket munkálják meg. A cég termékeinek felét a MÁV Rt.-nek értékesí­ti, a többit pedig különböző építő cégeknek, ame­lyek mind vasúti beszállítók. Erre az évre egyéb­ként hárommilliárdos árbevételt és százmillió fo­rintos exportot irányoztak elő. A bevételi tervük 15 százalékkal haladja meg a tavalyit. Áruikat a nyugat-európai piacokon értékesítik. 2002-ben a Dunántúlon, a kaposvári főmér­nökségük munkájának segítésére aszfaltkeverő berendezést telepítenek Szőkedencsre- tudtuk meg Kolozsvári Gyulától, a francia tulajdonú NÉHÁNY NAGYVÁLLALAT HEVESBEN NÉV HELY TULAJDON Mátrai Erőmű Rt. Visonta Német Egri Útépítő Rt. Eger Francia Mátra Cukor Rt. Hatvan Francia ZF Hungária Kft. Eger Német VAMAV Kft. Gyöngyös Magyar-Osztrák Leoni Hungária Kft. Eger Német Egri Útépítő Rt. műszaki igazgatójától. Ez a fej­lesztés 240 millió forintba kerül. Emellett elha­tározták, hogy felújítják a részvénytársaságnál levő számítástechnikai parkot is, amelyre 10 millió forintot költenek. Az enyhe időjárást ki­használva már megkezdték az idei útépítési munkáikat, jelenleg Salgótarjánban, Gödön, Szügyön és a letenyei határátkelőnél dolgoznak. Ez utóbbi helyen hamarosan befejezik az útépí­tési munkákat. mentusz károly SUHA PETER Hibás csoda Megint szegényebbek lettünk egy illúzióval. Az ok prózai: az „egyik multinacionális tár­saság" úgymond elfelejtett bejelenteni valami statisztikai adatot, és tessék, kiderült, hogy a fizetési mérleg hiánya mégis duplája annak, mint amit eddig magyar gazdasági csodaként emlegettek egy ideje. Többek között neves szakértők is értetlenül álltak a szokatlanul kitűnő eredmé­nyek láttán. A gazdasági és a pénzügyminiszter - persze, még a mondjuk úgy: korrigálatlan adatok alapján - kész volt a csoda magyarázatával: az igen kedvező helyzet egyebek mellett a tu­risztikai pluszbevételeknek, az eddig raktárakban tornyosuló áruk exportjának, a visszaesett beruházási importnak, az ala­csonyabb energiaszámlának köszönhető. És tessék, már kezdtük elhinni, hogy tényleg jó, sőt éreztük is erősen, kebeltájt és zsebtájt egyaránt. Erre most kiderül, hogy „egyszerű" statisztikai hiba áldozatai voltunk. Mégsem annyira jó. Persze korántsem rossz, ez egészen bizonyos. Tény. Most már ezt is tudjuk, a lapok megírták, hogy ettől még nem rendül meg a bizalom, bár kétségtelen, hogy a befektetők a ko­rábbi korrigálatlan, tehát nem valós adatok ismeretében hozták meg döntéseiket. Na bumm, úgy kell nekik, mondhatnánk, mi­közben gondosan felcímkézett borítékokba rakjuk a havi fizetést, és megint több a boríték, mint a pénz. De ez így demagóg, hagy­juk tehát. Hanem az több mint érdekes, hogy most egy multi mulasztá­sa miatt kell magyarázni a magyarázhatatlant. Néhány napja a pénzügyminiszter igyekezett megnyugtatni a piaci szereplőket, akik hisztérikusan reagáltak a miniszterelnök forinterősödésről szóló bejelentésére. Aztán a külügyi embereknek hozott kellemetlen pillanatokat az elsietve, egyeztetés nélkül bejelentett visegrádi nyilatkozat, amit a négyek közül hárman - tervezetről lévén szó - még nem fogadtak el. Mondhatnánk, a multiktól a három visegrádi országig csupa striga, mit vacakolnak, úgyis az van, amit mi mondunk, mi már tudjuk, hogy nagy és erős nemzet vagyunk, ideje, hogy ők is észre­vegyék, ki a csapatkapitány. Nincs apelláta, előbb-utóbb ők is rá­jönnek, hogy hol lakik az Úristen. (Az, amelyik nem javasol, nem teszetoszáskodik, tehát nem liberális, mint ahogy mi sem. Ergo...) Meg egyébként is: az erő velünk van, és már Obi-Wan Kenobi is arra intett, hogy meg kell ismerni az erő útját. Ez persze nem Hollywood. Semmi baljós árnyak... Árvaellátást kap Adrián Segített a szociális miniszter A közelmúltban terjedelmes írás jelent meg annak a tragi­kus vízbefulladásnak az utó­életéről, amelynek érintettje egy hevesi család, az özvegy és az árván maradt kisbaba volt. A családfenntartó édesapa tavaly nyáron az ostorosi tóban lelte halálát. Mivel munkaadójánál nem volt bejelentve, ezért a csa­lád nem jogosult árvaellátásra. Heves Az özvegy megpróbálta igazolni, hogy férjének megvolt a hatéves folyamatos munkaviszonya, de egyetlen egykori munkatárs sem volt hajlandó hitelt érdemlően igazolni ezt. A fiatal anyuka, Tí­mea, elkeseredésében Godó La­jos országgyűlési képviselőhöz fordult, akinek a segítségét kérte az árvaellátás megszerzéséhez. Mivel a hosszas levelezés után sem sikerült igazolni a munkavi­szonyt, így az Országos Nyugdíj- biztosítási Főigazgatóság nem adta meg a kért támogatást, ezért a Szociális és Családügyi Minisz­tériumhoz fordultak, hogy az ár­vaellátást méltányossági alapon állapítsák meg. A napokban ér­kezett meg dr. Harrach Péter szo­ciális és családügyi miniszter aláírásával a levél, amelyben a kedvező fordulatról tájékoztat­ják a családot. E levélben olvasható, hogy az árván maradt Adrián 2002. már­cius 1-től életének 16. évéig vagy a nappali tagozaton folytatott ta­nulmányainak befejezéséig - amely legfeljebb 25 éves koráig tarthat - havi 10 ezer forintos ár­vaellátást kap. Erről az Országos Nyugdíjbiz­tosítási Főigazgatóság főigazga­tója, dr. Mészáros József is tájé­koztatást kapott. A napokban postázott levelben szintén meg­erősítik: az árván maradt kisfiú­nak jár a havi 10 ezer forintos ár­vaellátás, amelyre az édesanya, mint Adrián gyámja, a következő hónaptól számíthat. iszuromd Ostromjátékok a várban Napirenden az új idősek otthona A mátravidéki erőműi egykori általános iskola épületének hasznosítására irányuló tervek ez idáig rendre meghiúsultak. Az önkormányzat most új lehetőséggel próbálkozik, hogy az értékes objektum ne váljon az enyészet martalékává. (Folytatás az 1. oldalról) A polgármester egyebek mellett arról is szólt, hogy a Rossztemp­lomban gyönyörű környezetben nyílhat rövidesen egy olyan kiállí­tóhely, amely méltó a város rang­jához. Az idei évben megemlé­keznek a 450 éve zajlott várost­romról, s a közgyűlés a várvédő nőkre is tekintettel 2002-t az egri nők évévé nyilvánította. Veres Gábor, a Dobó István Vármúzeum igazgatóhelyettese a várrekonstrukció kapcsán el­mondta, hogy megerősítik az északi és a nyugati várfalat, és a Dobó-bástya felújítása is megkez­dődik. A vár hírnevéért igen so­kat dolgozó Pyrker érsek hagya­tékát ebben az évben Egerben is meg lehet majd nézni, a Magyar Nemzeti Múzeumnak adomá­nyozott képtár egy időre „leköltö­zik”. Tárlat nyílik továbbá az egri vár kultuszáról, amelynek kere­tében azt mutatják be, hogy az ostrom után miként emlékeztek meg a hősökről az írók, művé­szek. Az országszerte ismert Vég­vári vigasságok nevű rendezvény - erre tavaly közel harmincezer vendég érkezett - az idén ostrom­játékokkal bővül. Október 17-e, a török fősereg elvonulásának nap­ja lesz egyúttal az egri vár napja, amikor ingyenes, nyílt napra vár­nak mindenkit a vármúzeum­ban. A látogatók olyan helyekre is bepillantást nyerhetnek, ahová egyébként nem lehet, például a restaurátorok műhelyébe. Ekkor mutatják be az egri vár műkin­cseiről szóló kötetet is. A kultusz- tárca támogatásával pedig máso­latot készítenek Dobó István vár­kapitány dobóruszkai szarkofág­járól, s ezt is kiállítják a már rég­óta itt lévő márvány fedőlappal együtt. (rénesi Lőrinci Az erőműi településrész tanodá­jában az 1994-95-ös tanévben fe­jeződött be - a vészesen csökke­nő gyermeklétszám miatt - az általános iskolai képzés. Az im­pozáns, kétszintes épület a kö­vetkező három esztendőben a szintén a városban működő Március 15. Gimnázium és Szakképző Iskola néhány évfo­lyamának adott helyet, majd a hőerőmű újbóli beindítását elő­készítő munkások szállójául szolgált. Két éve azonban üresen áll, az újbóli hasznosításra vár­va. Az ingatlan állaga jónak mondható, bár az önkormány­zat szakemberei szerint a fűtés korszerűsítése és a karbantartás elengedhetetlen lenne. A képviselő-testület - amely­nek terveiben az első perctől kezdve egy idősek otthonának az épületben való kialakítása szere­pel - folyamatosan napirenden tartja a létesítmény újbóli ki­használásának kérdését. Immár harmadik esztendeje folyamato­san tárgyalnak az értékesítésről, s idáig négy komolyabb érdeklő­dővel sikerült felvenniük a kap­csolatot. Közülük eggyel már a szerződést is aláírták, de a vevő az utolsó utáni pillanatban visz­szalépett, így velük szemben a te­lepülés peres úton próbálja érvé­nyesíteni a hárommillió forintos kötbérre vonatkozó követelését. Most újabb, minden eddiginél ígéretesebb előterjesztés került a városvezetés asztalára. A Széche- nyi-terv idei kiírását tanulmá­nyozva a polgármesteri hivatal megfontolásra érdemesnek ítélte meg azt a lehetőséget, amellyel komoly összeget lehet nyerni szociális bérlakások, költségala­pú bérlakások, fiatalok garzon­háza, nyugdíjasház, illetve idő­sek otthona kialakítására. Fó­nagy László jegyző szerint a ki­írásban szereplő feltételek igen kedvezőek, mivel a nyertes beru­házás költségeinek 80 százalé­kát az állam fedezi, s önerőként elfogadják a meglévő ingatlant is. Mindez arányaiban is egyezik a helyiek elképzeléseivel, hiszen az iskolaépület 1999-es becsült forgalmi értéke 50 millió forint, a teljes beruházás pedig 150 mil­lióba kerülne. A testület a szóba jöhető ja­vaslatok közül az idősek ottho­nának megvalósítását támogat­ta. Az említett összegből egy 40-50 férőhelyes, nem emelt komfortfokozatú, de a meglévők­nél magasabb színvonalú intéz­ményt lehetne kialakítani, amit - figyelembe véve a felmért igé­nyeket - már a kezdetekben 80-90 százalékos kihasználtság­gal lehetne működtetni.( A képviselő-testület döntött arról, hogy a pályázatot jóval az október végi határidő lejárta előtt, már májusban benyújtják, nehogy ez a lehetőség is a többi sorsára jusson. it. o.)

Next

/
Thumbnails
Contents