Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-08 / 286. szám
10. OLDAL HÍRLAP M A G A Z I N 2001. December 8., szombat Rendhagyó módon nem a klubteremben, hanem az egri Művészetek Háza nagytermében rendezték meg a Pannon GSM által támogatott, Élvonalban címet viselő előadás-sorozat ötödik rendezvényét, amelyen - eltérve az eddigi szokásoktól - a város polgármestere, dr. Nagy Imre köszöntötte a megjelenteket, és mindenekelőtt névnapja alkalmából az est állandó háziasszonyát, Szegvári Katalint. Szükség is volt a kulturális intézmény legnagyobb helyiségére, mivel Havas Henrik szereplésére a megelőző négy előadáshoz képest is sokan voltak kíváncsiak. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvény a Heti Hetes és Grespik László viszonyáról szóló kérdéssel indult, aztán előkerültek a „komolyabb” témák is. A beszélgetés szerkesztett és rövidített változatát olvashatják itt. Grespik és a perek- Ti a Heti Hetesben ha semmi jót nem csináltatok is, egyet biztosan: sztárt csináltatok valakiből. Szóval csillag született a magyar közigazgatás egén.- Grespik?- Most hány per van, miért van per, hol tart most ez az egész?- Azzal kezdeném, hogy huszonvala- hány éves pályafutásom alatt az első ember, aki engem beperelt, az Grespik László volt. Engem nagyon meglepett. A pert elveszítette első fokon. A per tárgya az volt, hogy amikor Grespik írt egy levelet, hogy talán nem kellene őt kifigurázni, akkor én azt mondtam, hogy... (itt egy fütyülés Havastól - A szerző.), majd amikor szóba került ugyanabban a hírben, hogy a belügyminiszter vizsgálatot rendelt el, Hernádi megjegyezte: talán inkább orvost kellene hívni. A Verebes pedig Grespiknek egy, az idegenszívűekre vonatkozó megjegyzésére azt mondta, hogy „anyád”. A bíróság ítéletében megállapította, hogy a Grespik tulajdonképpen ugyanolyan, mint a játékvezető. Aki otthagyja magánemberi minőségét, és közigazgatási hivatalvezetőként, hogy úgy mondjam, „tudományosan meg nem erősített tételeket hirdet”, akkor olyan lesz, mint a játékvezető: kiáll középre, és hagyja, hogy hülyézzék, szidják, mert az együtt jár a játékvezetéssel. Tehát a bíróság azt mondta ki az ítéletében, hogy ilyen alapon a játékvezetők perelhetnének mindenkit, aki lehülyézi őket, vagy elküldi az anyjába. A másik esetben azért perelt be, mert egy, a Hétben lement vá- gatlan beszélgetésünk után megegyeztünk, hogy ezután nem piszkáljunk egymást. Ezt követően ő mindenfélét nyilatkozott, többek között jogi analfabétának nevezett, és kijelentette azt is, hogy a „gyaurnak tett ígéret nem számít”, olvasta az Egri csillagokban. Amikor aztán a Heti Hetesben megkérdezték tőlem, hogy mit üzenek a Grespiknek, aki nem tartotta be az úri szavát, én azt mondtam: „Találkozzunk, majd jól seggbe rúglak!”. Ezért is beperelt. Számos más per is van persze.- Csak azt nem értem, hogy az ő főnökei, a belügyminiszter, esetleg a miniszterelnök, vagy a kancelláriaminiszter nézik ezt az adást, és azt mondják: minden rendben van?- Az én személyes véleményem az, hogy Budapestet nem kedveli a jelenlegi kormányzat. A főváros élén áll egy Demszky Gábor nevű főpolgármester, akinek - idézőjelben - a felügyelője, törvényességi felügyelője a közigazgatási hivatal vezetője. Erre a tisztségre nyilván kellett találni egy olyan embert, aki „kellemetlenkedni” tud. A Grespik azt a szerepet játssza el, mint hogyha én haragudnék a szomszédra, ezért minden este egy nótaénekest fogadnék, aki ott gajdol a kerítés mellett, hogy ne tudjon aludni. Hát, Grespik körülbelül erre jó. Fékek és ellensúlyok- Ha már a jogról volt szó: manapság nem ritka dolog, hogy valakit első fokon felmentenek, aztán másodfokon talán még be is börtönzik. Bárándy Péter tett most egy kijelentést, az a Bárándy, aki nagyon higgadt ember, és nagyon ritkán szokott megfontolatlanul kijelentéseket tenni. Azt mondta, ég az arca, hogy a politika milyen szinten befolyásolja az igazságszolgáltatást ma Magyarországon.- A bírói függetlenség a legfontosabb garanciális eleme a demokráciának a sajtó mellett. Montesque mondta, hogy alkotmányos államról ott beszélhetünk, ahol a hagyományos hatalmi ágak elválasztásra kerülnek, de ez önmagában nem elég. A hatalom túlsúlya ellen fékeket és ellensúlyokat kell beépíteni a meHavas Henrik Grespikről, a Heti Hetesről és a hatalomról chanizmusba. A tömegdemokráciákban ma két ilyen fék és ellensúly van. Az egyik a bírói függetlenség, a másik a média. A mindenkori hatalom hajlamos arra, hogy megpróbálja befolyásolni ezt a két „hatalmi ágat”. Húsz évvel ezelőtt, amikor a jogon vizsgáztam, az egyik kollégától azt kérdezték: „előfordulhat-e, hogy a pártbizottságról üzenik meg a bíróságnak az ítéletet?” Mire azt mondta a kolléga, hogy igen. Akkoriban előfordulhatott, és úgy tűnik, aggályos az, ami ma történik. Számos jogállamban az ügyészség a kormány alá van rendelve. A jelenlegi szituációban - én úgy gondolom - jobb, hogyha az ügyészséget a Parlament felügyeli, és a legfőbb ügyészt beszámoltatják. A gond ott van, amikor Polt Péter nem hajlandó beszámolni arról, hogy az ügyészség milyen munkát végez Várhegyi Attila-ügyben, Schlett-ügyben, satöbbi. Én ezt nagyon szomorúnak és nagyon tragikusnak tartom, ahogy az ügyészség ezekben az ügyekben eljár, az egyszerűen tragédia. Ami pedig a médiát illeti. A mindenkori hatalom érdekelt abban, hogy a médiát maga alá gyűrje. Vagy úgy, hogy korrumpálja az újságírókat, vagy úgy, hogy megfélemlíti, vagy úgy, hogy ellehetetleníti, illetve „médiaegyensúlyt” akar mindenféleképpen kialakítani. Amikor 1994 tavaszán százhuszonnyolcunkat kirúgtak a rádióból, az egy utolsó, kétségbeesett kísérlete volt a Boross-kor- mánynak, hogy valamit a médiában helyrehozzon. Ez egy mulatságos, kedves szituáció volt. Az ember nevetett, mert olyan szórakoztató volt Csúcs László nagy igyekezetében. A közszolgálati rádiót, azt úgy, ahogy van, tönkretették, de ebben minden kormánynak sara van. A közszolgálati televíziót ugyancsak tönkretették. Ebben is minden kormánynak sara van. De ahogyan minket annak idején kirúgtak a rádióból, ahhoz képest Horn Gyula mondjuk egy telefonnal váltotta le Bethlen Jánost a Híradó éléről. Arról szól a történet, hogy van egy világ, amelyben élünk. Személyes tapasztalatunk nagyon csekély. A közvetlen környezetünkben még valahogy küsmerjük magunkat, de hogy mi van a gazdaságban, az egészségügyben, a mezőgazdaságban, arról csak úgy tudhatunk, ahogy arról a média beszámol. Ezért mindegyik kormány borzasztóan fontosnak tartja, hogy a média olyan világot közvetítsen, amilyen az ő kormányprogramjában szerepel. Ha az a világ, amiben élünk, nem adekvát azzal, ami a televízióban megjelenik, például a hírműsorokban, akkor a kormány mérhetetlenül ideges. Mondok egy példát: cigányság... Itt a környéken van Szomolya, ahol tizenvalahány éve forgattam dokumentumfilmet a barlanglakókról. Nézzék meg, hogy mit tudunk a cigányok életéről! Szinte semmit. Manapság cigányt csak akkor látunk a televízióban, ha lopott, ha kilakoltatják. Normális élethelyzetben cigányokat és szegényeket nem lehet látni. Ez azzal a szörnyű következménnyel jár, hogy a mindenkori kormány a sikerpropaganda eszközének használja a televíziót, és azokról a problémákról nem szívesen beszél, amelyeket nem tudott megoldani. A tévé kettő Igazi vészhelyzet című műsora láttán a Mikola attól lett ideges, hogy a televízió a valóságot közvetítette. Amikor a néző szembesül azzal, hogy milyen is a valóság, akkor hihetetlenül idegesek tudnak lenni. És ilyenkor váltanak le főszerkesztőket, rúgnak ki szerkesztőket, producereket. De még egyszer mondom: ez nemcsak a mostani kormányra érvényes, ez a mindenkori kormányra érvényes. Annyi megjegyzést tennék még, hogy a televízió hatalma korlátlan. Mondok egy példát. Egyszer vezettem majálist május 1-jén, a Margitszigeten. Pocsék idő volt, esett az eső. Ennek ellenére a színpad előtt olyan 2-3 ezer ember összejött. Néhány kismama arrébb tologatta a kocsiját, hogy a gyereket ne idegesítse, hogy a politikusok ott beszélnek, pár kóbor kutya kóválygott a bokrok között... Másnap reggel megnéztem a Nap-televízióban, hogy miként tudósítottak erről az eseményről. A következőt lehetett látni: ott ázok két politikussal a színpadon, a 2-3 ezres tömegből semmi, közönségként pedig azt lehet látni, hogy kismamák tologatnak messzire el kocsit, kóbor kutyák jönnek- mennek, és úgy tűnt, mintha ez a három hülye pár kóbor kutyának, kismamának és néhány részeges embernek beszélne. Tehát a média hatalmáról: amikor Csurka István ösz- szeveszett Antall Józseffel, akkor kiadták az utasítást Pálffy G.-nek, Chrudináknak, és onnantól kezdve Csurkának csak a tarkóját mutatták a parlamenti felszólalásai közben. Emlékeznek a Továriscsi, konyec! plakátra? Baromi jó plakát volt. Nem tudom, világos-e, amit akarok mondani? Egy amerikai kutató vizsgálatának eredményére utalok itt a televízió hatásával kapcsolatban. A szociológus felmérést készített 6-7 éves gyerekek körében. Azok között, akik néznek, illetve akik nem néznek tévét. Az előbbi csoport tagjai nem tudtak arról, hogy természetes halállal is meghalhat az ember. A gyerekek azt hiszik, mindenki úgy hal meg, hogy lelövik, felakasztják, autóval ütik el, fölrobbantják... Továbbá azt is-hiszik, hogy Amerikában mindenki vagy rendőr, vagy bűnöző, vagy ügyész, vagy orvos, de azt, hogy vannak, kőművesek, farmerek, hétköznapi emberek, könyvelők, arról nem tudnak. Vagyis a televízió abszolút alkalmas arra, hogy a kormánypropaganda eszközeként egy olyan világot mutasson be, amilyet a politikusok látni szeretnének. A hatalom és a sajtó- Azt hiszem, hogy rendszerváltás békés lefolyásában oroszlánrésze volt a sajtónak.- 1989-ben volt egy felmérés, hogy mit tekint a lakosság hiteles intézménynek. Ebben benne volt a honvédség, a történelmi egyházak, a sajtó, a politikai pártok. Leghitelesebb intézménynek a Magyar Rádiót tartották. Most ehhez képest...- Azoknak a „képernyősöknek”, rádiósoknak, akik oroszlánrészt vállaüak ebben a változásban, mára írmagjuk sem maradt. Te hogyan éled meg azt, ami veled is történt?- Azzal kezdem, amivel az előbb befejeztem. Egyetlen kormány sem szereti a sajtót, mert annak az a dolga normális körülmények közt, hogy az állampolgárok megbízásából ellenőrizze a hatalmat. Az állampolgárnak ma négyévente van lehetősége arra, hogy a közvetlen demokrácia egyetlen eszközével, a szavazással éljen. (Van még egy ilyen eszköz, a népszavazás, de azt általában sehol nem kedvelik, meg elég bonyolultak is a szabályai.) A két választás között a hatalommal - amely mindennel rendelkezik, pénzzel, karhatalommal, befolyással - szemben egyetlen olyan szervezet van a demokráciában, amely a hatalmat ellenőrizni tudja, s ez a sajtó. Ha van presztízse, ha van hozzá pénze, ha van olyan tulajdonos, aki szembe mer szállni a politikával, ha vannak becsületes újságírók, akik nem adják el magukat pénzért, vagy nem hagyják magukat megfélemlíteni. Ebben az esetben a sajtónak az a dolga, hogy a hatalmat ellenőrizlegnagyobb hatalmú emberének azért kellett távoznia, mert hazudott. Magyarországon mindenki hazudik. Nincs olyan politikus, aki ne hazudna. Itt sikk hazudni. De olyan arcátlanul hazudnak minden oldalon, ami arcpirító. Ássunk mélyebbre, az okokat kutatva! A rendszerváltáskor, amikor jött a kapitalizmus, mindenki rettegett attól, hogy elveszíti a munkahelyét, nem állja meg a helyét a piaci viszonyok közt. Azok az újságírók, akiknek a nagy többsége várta a rendszerváltást és közreműködött, alapvetően két tábort alkottak: egy nagyobbik részük, a liberálisok tábora, az emberi jogok szempontjából bírálta a szocializmust, a kisebb, az úgynevezett népnemzeti pedig a határon túli magyarok iránti érzéketlenség miatt. Eljött a választás időszaka, és barátságok mentek tönkre. Azok az újságírók, akik működtek az élvonalban, valamelyik tábor mellé csatlakoztak, és elkezdtek „szolgálni”. A médiaháború nem igazán eszmék mentén működött, hanem pénzről szólt és hatalomról szólt, valamint szolgálatról szólt. 1999 elején Bethlen Jánossal együtt vezettük az Aktuálist. A műsor körül egyre inkább éreztem, hogy így jöttek az üzenetek: „Kövér Laci azt mondta, hogy...”, „Stumpf Pista így gondolja”, „Schmidt Marinak ez a véleménye”. Azt vettem észre, hogy már nem arról szól a történet, hogy hívunk egymással beszélgető politikusokat. Meg volt mondva, hogy SZDSZ-es nem jöhet, MSZP-s jöhet. A Fidesz első vonalából senkit nem hívunk, hogy nehogy valaki kellemetlen helyzetbe kerüljön. Ekkor azt mondtam, hogy ebben a játékban én nem veszek részt, és elmegyek. Ötször hívott a televízió elnöke, Szabó László Zsolt, hogy ne menjek el, mert rám „szüksége van a politikának”. Amikor ötödszörre is azt mondtam, hogy elmegyek, akkor három nap múlva megjelent az APEH. Azzal jöttek az APEH-ellenőrök, hogy házi feladat. A Grespik kezdeményezte perben vallani kellett a jövedelemről is a bíróság előtt. A hivatalvezető azt mondta, nem hiszi el. Mit ad isten? Megint jött az APEH. Nem tudom, világos-e? Amikor ott vagy, ahol mi szeretnénk látni, akkor megkapod a Táncsics Mihály-díjat, amikor onnan eljössz, akkor pedig rád küldjük az APEH- ot. Ez, ha finoman is fogalmazok, olyanfajta durva beavatkozás a sajtóba, ami demokráciákban egyszerűen elfogadhatatlan. Sajnos azt látom, hogy jó néhány kollégám - okkal, ok nélkül - érzi ezt a fajta pressziót. A Heti Hetesről- A Heti Hetessel, amikor elvállaltad, azt kellett, hogy tudjad: ez vízválasztó. Elő kell majd jönni a farbával, és elmondani a véleményedet a politikáról.- A nyolcvanas évek elejétől én politikai újságíró voltam. Egy idő után az em-' bér azt mondja, hogy ez nem annyira vonzó már. A hatszázadik riportot megcsinálni Torgyánnal például. A Heti Hetesbe én úgy mentem, hogy egyszer elmegyek, és majd lesz valami. Ma már nincs hozzá igazán kedvem, mert nincs ze. 1973-ban^már min viccelni. Győző bácsi bányájá- Nixonnak, a világ ról már minden bőrt lehúztunk. Schlett Az APEH-et, mint egyfajta „gondolatrendőrséget”, egy telefonnal lehet működtetni, az a teteje mindennek. Márciusban átveszem a kormánytól a legmagasabb kitüntetést, amit újságíró kaphat, augusztusban pedig rám küldik az adóhatóságot. fotó, pilisy elemér Csabán már nevetni nem lehet, csak sírni. A miniszterelnökre vonatkozó, nem bántó poénokat kivágják, s ehelyett a Jáksó hülyeségeivel van tele a műsor. Kétórás felvételből vágnak össze ötven percet, s ebben nem marad más, mint a baromkodás. Nem bántom a Jáksót, csak nem teljesen normális. A felvétel előtt egy órával bent kell lennünk a stúdióban. Ez idő alatt a Jáksó meg se szólal. Mielőtt elvenne egy szendvicset, hatszor megkérdezi, hogy vehet-e egyáltalán. Ehhez képest, ahogy beül, jön belőle a hülyeség. Furcsállom, hogy a műsor népszerűsége töretlen, mert azt gondolom, hogy korábban jobb volt.- Olyan ez a műsor, mint a publicisztika. Amit egy jó publicista leír, arról én azt érzem, hogy én is ezt gondolom, csak ő rendet tesz a fejemben...- Ez a Heti Hetes nem az én műfajom. Már többször gondoltam, hogy abbahagyom. Gálvölgyi és Bajor, mint hal a vízben, Verebes a többéves konferansziés múlttal... Szóval, a „ripacsok” közt mégiscsak egy egyetemi oktató vagyok, akárhogy is nézzük. A Heti Hetes igazi próbája az lehetne, ha a jövő évi választásokon ez a kormány menne, és jönne egy új. Vajon ha a szocialisták kerülnének hatalomra, ők is megkapnák-e azt, amit a mostaniak? Na most, ha Baja Ferike, Nikolits Pityu meg a többi visszajön, akkor semmi gond. Itt mindenki halálra fogja röhögni magát. De én azért bízom benne, hogy egy másik garnitúra jönne, de azt is meg kell mondanom, hogy ha nem lesz változás, akkor már okafogyottá válik ez a műsor, mert... Mert... Mert... Hozzáteszem: én nem tartom tragikusnak azt, ami ma Magyarországon történik. Azért nem, mert előbb-utóbb mindenkinek meglesz egy bányája, egy vodkagyára, egyszerűen véget ér a privatizáció időszaka, és jön egy új politikusi nemzedék, amelyik már profi módon politizál. A magyar gazdaság működik, és függetlenül attól, hogy milyen kormányunk van, az emberek tehetségesek, értelmesek. síké Sándor
