Heves Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-08 / 286. szám
Fényes, tiszta lélekkel Sárközi Irma felszínre hozott kagylói Sokszor kísértem el édesapámat a földekre. Nagyon szerettem kocsikázni. De attól is jobban, ha a hosszú, akácos úton mesélt. A régi, gyerekkori történeteit. Azt a világ kincséért el nem mulasztottam volna. Milyen szegény lennék most, ezek nélkül - írja Kemény idők című, nemrég bemutatott novelláskötetében a Tisza-vidéki szülőföldjéhez minden ízében kötődő tanárnő, Sárközi Irma.- Nem véletlen hát, hogy az ízléses kivitelű kötet elején az áll: „Drága édesapám emlékére. ”- Tizennégy esztendeje nincs már közöttünk - sóhajtja el bánatát Irma asszony, akinek mindig élénk, mosolygós tekintete ezúttal elhomályosul egy pillanatra. Ujjai mintha szeretett apja arcát cirógatnák, végigfutnak a hófehér lapon sorjázó betűkön. - Nehéz paraszti sorban élte le az életét, a szegény ember igazsága adott tartást neki. A most 85 éves édesanyámtól a vasakaratot, feledhetetlen apámtól viszont az emberek megbecsülését, a tudásvágyat, az olvasás szeretetét örököltem, meg azokat az ízes történeteket, amelyek tengerként gyűltek fel bennem. Az eltűnt paraszti világot idéző füzérsor egyik méltatója, Turcsány Péter, a Polisz című irodalmi folyóirat szerkesztője talán ezért is fogalmazott úgy, hogy ezek a rövidebb-hosszabb novellákká érett történetek ennek a mély emléktengernek egy-egy felszínre hozott kagylói. A hosszú évtizedek óta Egerben élő Sárközi Irma ugyanis nem akárhonnan, hanem a megye alföldi peremén, a Tisza menti tájon kemény munkával boldoguló ősei mindennapjaiból merítette témáit. Az ökrös szekér bakján, a disznóvágás fá- zós-toporgós hajnalain, a népes családi ösz- szejöveteleken hallott - néha könnyfakasztó, néha félelmetes, máskor fájdalmasan szép, ám egytől egyig hiteles - történetek hosszú ízlelgetés után kerültek papírra. Ehhez a tollforgató utód - kötete mottójaként idézve - Sütő Andrástól kapott biztatást, aki a „könnyű ál- mú” küldetést ekképp fogalmazta meg: „Rendre felnövünk - és el- adósodunk. Törleszteni kell mindazt, amit másoktól, fölnevelő szüléinktől, testvéreinktől, embertársainktól szívjóságban, lé- lekmelegítőként kaptunk - a hosz- szú vándorútra.”- Ha az sem ír róluk, aki közülük való, akkor ki írna róluk...! - bővíti a nemes gondolatot néhai Sárközi Lajos lánya, aki - bár rég elsodorta már szülőfalujából a sors - ma is poroszlóinak, az alföldi táj, a hol szelíd, hol tomboló Tisza, s a folyót szegélyező ártéri rengeteg szerelmesének vallja magát. - Legszívesebben szobrot emelnék az emlékükre, de ahhoz nincs tehetségem. A tőlük kapott anyanyelv ízes szavaival, fordulataival tudom csak megörökíteni őket, akik oly kemény időket éltek át, ennek ellenére megállták a helyüket, s a maguk módján gyarapodtak, de akárhogy is volt, lelkűkben mindig tiszták, becsületesek maradtak. Adósuk vagyok, s ez - mint feszítő belső késztetés - ösztönöz arra, hogy írnom kell róluk, letűnt világukról.- Mikor kerültek papírra az első sorok?- Fiatalon, 16-17 évesen írtam az első verseimet. A táj, a szerelem ihletett meg... Nem tudtam felmérni, hogy mit érnek ezek a zsengék, különböző lapokhoz küldtem be aztán egyet-egyet. Az adott biztatást, hogy először a Népújság, majd a Képes Újság többet is lehozott közülük. Ezek révén jutottam el később a fiatal verselők siófoki találkozójára, ahol számos olyan kortársammal ismerkedtem meg, akik mára jó nevű költőkké váltak.- A versekhez azóta sem lett hűtlen.- Tele vagyok olyan gondolatokkal, amelyek rímekbe kívánkoznak. A múlt, a jelenkor rezdülései nem hagynak nyugton, lelkem mélyéről fakadó költemények sorából állt össze első kötetem, a Különórái percek. Ebben a válogatásban számos olyan vers van, amit csak a szülőfaluban értenek igazán, meghatározó élmények bukkannak fel bennük. Ilyen például a Gyermekkori húsvét, vagy a Poroszlói kertek alatt címmel írott vallomásaim, amelyeket - legnagyobb örömömre - a helyi újság is közölt, s jó visszhangjuk volt. Számomra ez azért fontos, mert a falusi emberek nagyon érzékenyek, ott még ma is szigorú szabályai vannak az együttélésnek, s annak, hogy miként adják meg a tiszteletet elődeiknek.- A Kemény idők novellafüzére is nekik állít emléket. Ezek az írások vajon miként állják ki a próbát, főként, hogy egyikben- másikban nem éppen hízelgő színben tűnnek fel egyes helyi családok.- Ez a kérdés engemet is izgat, édesanyám már elolvasta az írásokat, de még nem mondott véleményt róluk. Egy tény: valamennyi történetnek igazságalapja van. A szájhagyomány sokat alakított rajtuk, s az én írói fantáziám is érződik a feldolgozásukon, ezért úgy érzem, nem az a fontos, hogy kötődik-e valós személyhez. Lényegesebb ennél, hogy hűen tükrözze azt az időszakot, azt a paraszti világot, azt az életformát, amelyben az én korosztályom felnőtt, útnak indult. Bár a leírt események főként Poroszlóhoz, s annak szűkebb és tágabb környezetéhez kötődnek, ennek ellenére nemcsak az én falumra voltak jellemzőek. A kasznár által meggyalázott szegény lány esete, a háború által tönkretett ember keserűsége, az éhség gyöt- relmes érzése nemcsak a Tisza mentén élőkben hagyott kitörölhetetlen nyomot.- Ennek ábrázolása, a megidézett személyek jelleme - mint a kötet méltatói a „fülszövegben” ki is emelték - mikszáthi- an, móriczian eleven...- Ez talán nem is véletlen. Szomszédunkban lakott egy család, nagy könyvtáruk volt, s megengedték, hogy olvasgassak ott. Kislányként nem tudtam még szelektálni, olyan köteteket emeltem le, amiket nem értettem, nem is érthettem meg. Ezt látva irányí- tani'kezdtek: Petőfi- és Arany-verseket olvastattak először, aztán Jókai, majd Móricz és Mikszáth következett, máig is szívesen forgatom őket. Meg Németh Lászlót, Sinka Istvánt... De szép és ízesen fogalmazott históriákat hallottam anyai nagyapámtól is, aki nagyszerű mesélő volt. Rengeteg története volt a régi időkről, a háborús NÉVJEGY Szülőfaluja: Poroszló Iskolái: gimnázium (Tiszafüred), főiskola (Eger) Képzettsége: magyar-történelem szakos tanár Három évtizede Egerben él Kötetei: Különarcú percek (versek, 2000), Kemény idők (novellák, 2001) évekről, a tiszai emberekről, száj- tátva hallgattam őket. Gyermekfejjel megjegyzett meseélményekből születtek aztán a mostani kötet elbeszélései, miután számtalanszor átszűrtem őket az emlékezetemen.- Megszenvedett értük, vagy könnyedén vetette papírra őket?- Könnyedén írok, mert végül is csak kifejtek egy már régen bennem élő képet. Igaz, sokáig ízlelgetem magamban, keresem hozzá a legkifejezőbb formát. Aztán egyszer csak úgy érzem, hogy most kell tollat fogni, s jönnek, sorjáznak is a mára már elfeledett, alig-alig használt szavak, régies mondások, amelyeket nem szabad veszni hagyni. Soha nem beszélték olyan szépen a magyar nyelvet, mint akkoriban... Most, hogy szóba került az írás, bevallom, van valami, amit eddig nem tudtam elbeszélni. Régi szóbeszéd volt ez, időnként elő-előkerült az öregek emlékezetéből, hogy élt a környéken egy legény, akiről azt tartották, ha valakire nagyon rácsodálkozik, akkor az illető rövidesen meghal. Mesélték, egyszer az egyik fogadóban hosszan méregette a gyönyörű csaposlányt, mondták is neki, hogy ne nézze már olyan nagyon, kár lenne érte, de olyan szép volt, hogy nem tudta levenni róla a szemét. Két hét múlva újra betért oda, a lányt azonban már hiába kereste... A szemmel verő fiú regéje eddig kifogott rajtam, de nem nyugszom addig, amíg meg nem írom.- Mi minden nyugtalanítja még?- Újabb és újabb versek érnek bennem, talán jövőre ösz- szeáll belőlük egy újabb kötetre való. Ami pedig a prózát illeti, tervezek egy önéletrajzi témájú kisregényt. A Kemény időkből ugyanis annyi, de annyi minden kimaradt, amit még meg kellene írnom. Miután nagy Kaffka Margit-rajongó vagyok, dédelgetett álmaim között szerepel, hogy egyszer közreadom az új lázadó asszony történeteket, amelyek az én generációmhoz tartozó nők problémáit tükrözik majd.- A könyvkiadás mai helyzetét ismerve, úgy érzem, ismét nagy fába vágja a fejszéjét.- Tisztában vagyok vele, hogy igen nehéz támogatókra találni, s nagyon jó, ha egy-egy kötet néhány száz példányban napvüágot lát. De akkor is bele kell vágnom, mert amíg van mit mondanom az embereknek, addig kötelességem írni. A Kemény idők című könyvemet telt ház előtt mutatták be, meg is lepett, hogy a magamfajta ismeretlen író műve iránt is ilyen nagy az érdeklődés. Ez arról győzött meg, hogy van igény a szép szóra... SZILVÁS ISTVÁN Télbúcsúztató Ágak nyugodnak mint a vágyak nagy puha ágyon vastag hó a tájon ünnepi csendbe zárva meggypiros lábú madárka szép nyugalom ül a hegyek ölén mégis alig várom hogy elvonuljon a tél Sárközi Irma: „Ha az sem írna róluk, aki közülük való, akkor ki írna róluk. KOVÁCS JANOS Atlanti falazás Kanada sajnálja Mi is roppant módon, és nem csupán azért, mert ettől a bejelentéstől megkeseredik a szája íze - többet kell ügyintéznie és nem kevés pénzt kell kiadni - annak a több tízezernyi magyarnak, aki évente átutazza az óceánt, hogy elsősorban egy nagyszerű és működő országot lásson, üzletet kössön, rokonokkal találkozzon, tanuljon, s az élet változatosabbnál változatosabb, elképzelhetetlenül színes szálait gombolyítsa a két part között. Nem pedig azért, hogy menekültnek álljon. A vízumkötelezettség visszaállítása egy demokráciával szemben, minden diplomáciai szóvirág ellenére, olyan jelzésértékű lépés, figyelmeztetés, amü nehéz pozitívan minősíteni. Hogy „egyre erősödik a menekülthullám egy olyan országból, amelyre az üldöztetés nem jellemző”. S tegyük hozzá rögtön: a szélsőséges, rasszista és kirekesztő hang is egyre erősödik, amit a kormány cinkos képmutatással hallgat, ahol a hatalomra és pénzre ácsingózó egyház is eltűri a kirekesztést, lelkészei pedig sűrű sorban vonulnak egy szélsőséges párt égisze alá. Ami sajnos, jellemző. Miközben a magyar állam magyarigazolványt készül osztogatni, a magyar igazolványt egyre ferdébb szemmel nézik a világban. Pedig Kanada jó ország, ló tágas, jómódú, kevés ott az ember, s 250 ezren vallják magukat magyarnak. Csak messze van. Szerencsére az elmúlt években indult közvetlen Toronto-Budapest járatnak köszönhetően gyorsan el lehetett érni az ígéret földjét, így a nagyon veszteséges, csődközeiben repülő állami tulajdonú légitársaság eme vonalán az utaslétszámról nem utolsósorban a könnyebb, új életre vágyó magyar kivándorló romák gondoskodtak. Addig is jó legalább, amíg nincsenek itthon. Másoké a gond. Csakhogy a gondból senki se kér, főként ha import, s nem a sajátja. Kanada egyébként nem készít statisztikát a kérelmeket beadók etnikai hovatartozásáról, ám a magyarországi kérelmezők „nagy számban vallották magukat egy kisebbség tagjának”. Tavasszal, amikor az egri főiskola szakmai konferenciájára, az ifjú kanadisták fórumára invüálták Egerbe Kanada roppant kedves és szimpatikus magyarországi nagyköveté, még semmi se volt biztos. Marta Moszczenska a kapcsolatépítés ígérées lehetőségé mellett a kanadai-magyar viszony érzékeny pontjáról - elsősorban a hazai cigányok tömeges kivándorlásám utalva - akkor elmondta, hogy Kanada roppant nyitott és befogadó ország. (Ami abból következően, hogy ott alapvéően - az őslakos indiánok kivételével - mindenki bevándorló, teljesen érthéő. ) Ám leszögezte azt is, hogy Kanada nem vállalhatja a hazai cigányság problémáinak rendezésé, arm itt, Magyarországon, a honi társadalomnak keü megoldást találnia. S a mmáknak elsősorban a képzéssel, az oktatással és a tanulás útján megvalósüható felemelkedéséhez Kanada minden tőle telhető segítségé megad Mindezt szelíden és okosan mondta. Azóta viszont sok minden történt. A magyar menekültkérelmek száma nem csökkent, sőt inkább nőtt. Szeptember 11-e, az Újvilágot görcsbe rántó tragédia óta inkább érezhető a biztonságra törekvés, a gyanakvás és a félelem légköréhez társuló bezárkózás, amit fokoz a világgazdasági recesszió egyre erősödő szele, s a hazai „menekültekre" költött kanadai adófizetői dollárok költségvéési lefara- gásának igénye. Meglévő jogokat visszavonni mindig hálátlan dolog. Persze ezért talán mégsem Kanadának kell pironkodnia Ha Magyarországgal szemben ez volt az egyélen lehéősége a nagymértékben megalapozatlan menekültkérelmek ügyének kezeléséé. Még ha ez tovább növeli is a cigányság iránti honi -ez is miattatok van - ellenszenvé. A labda a mi térfelünkön pattog. A magyar kormány a helyén van, és teszi a dolgát. Amü kelL Mint Orbán Viktor kijelentette: a kabiné a kövékező ülésén dönt arról, hogy Magyarország tesz-e válaszlápét, bevezet-e vízumkényszert Kanadával szemben a magyar állampolgárok vízumkötelezettsége miatt. Kanada félhé. Hír(telen)kék... A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi jelentéséből kiderült: meglepően jó a honi folyó fizetési mérleg. Ami azt illeti: folyik a pénz, folyik... * Németországban bemutatták az első férfi-napközit: amíg az asz- szonyok a véget nem érő bevásárlással foglalatoskodnak, addig a férjek kedvükre eltölthetik ott az idejüket. „Aztán tessék szót fogadni a napközis néninek...!” * A függetlenként induló rendőr zászlóst, Pető Zoltánt választották meg Tamabod új polgármesterévé. Mégiscsak van polgárbarát zsaru... ! * A Vremja Novosztyej című lap híradása szerint az orosz energiaügyi minisztérium egy új állami olajvállalat létrehozását határozta el. Rossz-oil néven... * Tizenhárom versengő jelölt közül egy mosolygós ír úr, a Nyíregyházán élő Brian Carney lett Magyarország legszebb Télapója, aki a gyermekekből álló zsűri jóvoltából afrikai utazást kapott ajándékba. így lesz belőle nyári Mikulás... * Szeremé megírni, majd könyvben kiadni kalandos élete történetét a 75 éves Kosztor Sándomé, az országban csak Repülős Giziként el- híresült tolvaj. Szád a szarka fészkére címmel... ________________________________________________{OTVÁM
