Heves Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-12 / 213. szám
im 2001. Szeptember 12., szerda SPORT TÜKÖR 11. OLDAL Felvételi az egri sportiskolába Iskolai sport Megtartotta alakuló testületi ülését az Egri Városi Sportiskola, ahol Ondecs Ferenc igazgató ismertette a legfontosabb feladatokat, kiemelve a toborzó- kiválasztó felmérések szükségességét. Hangsúlyozottan került megbeszélésre a vezetőedzők szerepe, munkája, és szó esett a különböző bajnokságokban való megmérettetés lehetőségeiről. Az edzők javaslatot tettek a tagdíjak mértékéről, míg Veres Magdolna gazdaságvezető a pénzügyi elszámolás rendjét ismertette. Az összejövetelen megjelent dr. Nyitrai Zsolt, az ifjúsági és sportbizottság elnöke, dr. Gallovits László sportügyi biztos és Hegedűs Gábor sportreferens is, akik ismételten felhívták a figyelmet a sportiskolái képzés fontosságára, majd az edzők megválasztották az egyes sportágak vezetőedzőit. Végül Ondecs Ferenc egy felhívás közzétételére kérte lapunkat, melynek az alábbiakban teszünk eleget. Az Egri Városi Sportiskola felvételt hirdet tehetséges gyerekek részére 10 éves kortól a következő sportágakban: atlétika (fiú, lány), birkózás (fiú), kézilabda (lány, fiú), kosárlabda (fiú), ökölvívás (fiú). A felvétellel kapcsolatban a következő testnevelő-edzők nyújtanak információkat: Atlétika: Petrovai József (10-14 éves lányok és fiúk részére). Tel.: 36/412-464. Fejes Péter (10-14 éves lányok és fiúk). Tel: 36/516-617. Kovács Géza (15-18 éves lányok és fiúk). Tel: 06/30/291-0777. Birkózás: Gyöngy Attila (10-18 éves fiúk). Tel.: 06/30/219-6595. Lakatos András (10-18 éves fiúk). Tel: 06/20/969-0034. Kézilabda: Brandstädter Gábor (10-14 éves lányok). Tel: 36/516-617. Hegedüsné Lóczi Borbála (14-18 éves lányok). Tel: 36/312-304. Scheili Zsolt (10-14 éves fiúk). Tel.: 36/412-464. Vizes Lajos (10-18 éves fiúk). Tel.: 36/413-976. Hegedűs Tibor (14-18 éves fiúk). Tel.: 06/30/968-6211. Kosárlabda: Csányi Barna (15-16 éves fiúk). Tel.: 36/311-211/43. Mérkőy Tibor (17-18 éves fiúk). Tel: 36/312-717. Varga György (13-14 éves fiúk). Tel.: 06/20/973-4170. Noszticzius Ferenc (10-12 éves fiúk). Tel.: 36/324-828. Ökölvívás: Vitányi Antal (10-18 éves fiúk). Tel: 06/20/368-2274. Nagy Miklós (10-18 éves fiúk). Tel.: 36/324-725. A felvétel általános tudnivalóiról a sportiskola központi telefonszámain (36/517-659, 36/517-696) is lehet érdeklődni. A házigazdák medáliáit Szabóék szállították Sportlövészet Az MTTSZ Füzesabony Város Szabadidő és Tömegsport Lövészklub a tepélypusztai Fauna Rt. támogatásával 50 korongos olimpiai skeet-versenyt rendezett. Eredmények. Felnőtt férfiak: 1. Kupái András (Dabas SC) 43 pont, 2. Fülöp László (Gödöllői PLK) 42, 3. Túrák György (Honvéd Bolyai SE) 41, 4. Papp László (Kaba VT) 40, 5. Palkó Gábor (Tatabánya VLK) 38, 6. Molnár Ferenc (Tiszanána VT) 37. Felnőtt nők: 1. Vasvári Erzsébet 43, 2. Göbölös Ibolya (mindkettő Honvéd Bolyai SE) 38, 3. Szabó Krisztina (Füzesabony LK) 24. Ifjúságiak: 1. Széles Botond (H. Bolya) 38, 2. Szabó Dániel 27, 3. Szabó Norbert (mindkettő Füzesabony LK) 24.____________________■ Az EPLE első helyre lőtte magát Harmónia-Agria szabadidős kupa döntő, Eger Teljes volt az Egri PLE sikere a Harmónia-Agria Szabadidős-kupán, hiszen ifj. Baráti Ottó (balra), Zele Imre és Bonusz György is kategória győztes lett, sőt a csapatok versenyét is a megyeszékhelyiek nyerték fotó, pilisy elemér Borongós, de a lövészethez egyébként kedvező idő fogadta a 2001. évi Harmónia-Agria szabadidős kupa döntőjének résztvevőit az egri Legányi úti lőtéren. Sportlövészet A dobogós helyek megszerzéséért a négy forduló eredményei alapján minden versenyszámban 8-8 fő indulhatott. A kispuska 30 lövés fekvő számban a 12 körrel lemaradva, a 3. helyről induló Bónusz György (Egri PLE) kitűnő, 287 körös eredménnyel az első helyre lőtte magát, megelőzve a szám két favoritjának számító Horváth Tibort (Feldebrői LK) és Lengvári Tamást (Egri PLE). A sportpisztoly 20 lövéses versenyben is biztosnak látszó győzelmi esély foszlott szét, hiszen az első helyen döntőbe jutott ifj. Baráti Ottó (Egri PLE) nyolckörös előnye elégségesnek tűnt. A másodikként döntős Zele Imre (Egri PLE) a bizonytalanul lövő Baráti Ottót 16 körrel legyőzve, és összesítésben 8 körös előnnyel állhatott a dobogó legfelső fokára. A bronzérem a helyezését megtartó Bónusz Györgynek jutott. Ezek után a nagyöbű pisztoly verseny teljesen nyílttá vált az első három helyen álló versenyző közötti öt kör különbség miatt. A papírforma azonban már itt érvényesült, hiába lőtt egyformán jó, 187 kört a fináléban ifj. Baráti Ottó és Zele Imre, az előny megmaradt, így ezzel az aranyéremmel elégtételt vett ifj. Baráti. A kollekcióját ezzel az ezüsttel kiegészítő Bónusz György magabiztosan őrizte meg második helyét. A csapatversenyt mindhárom versenyszámban az Egri Polgári Lövészegylet nyerte meg, a Feldebrői Lövészklub csapata 2, a Káli Lövész Sport Klub pedig 1 ezüstérmet szerzett. Végeredmény. Kispuska 30 lövés fekvő: 1. Bónusz György (a döntő eredménye: 287 kör; végeredmény: 1130 kör), 2. Lengvári Tamás (mindkettő Egri PLE) 273; 1127,3. Horváth Tibor (Feldebrő), 270; 1125,4. Szaniszló András (Kál), 287; 1123, 5. Kiss Béla (Feldebrő) 279; 1122, 6. Komlósi Sándor (Kál) 274; 1114. Csapatversenyben: 1. Egri PLE 3361 kör, 2. Feldebrői LK 3356,3. Káli LSK 3308. Sportpisztoly 20 lövés: 1. Zelei Imre 186,741, 2. ifj. Baráti Ottó 170,733, 3. Bónusz György (mind Egri PLE) 182; 723,4. Búzási József (Mátészalka) 177; 715, 5. Horváth Tibor (Feldebrői LK) 175; 714. Csapatversenyben: 1. Egri PLE 2201, 2. Feldebrői LSK 2099, 3. Káli LSK 2083. Nagyöbű pisztoly 20 lövés: 1. ifj. Baráti Ottó 187; 759, 2. Bónusz György 185; 757, 3. Zele Imre (mind Egri PLE) 187; 754, 4. Farkas Imre (Feldebrő) 182; 741, 5. Porcsin Zoltán (Kál), 180; 736, 6. Kovács László (Egri PLE) 182; 726. Csapatversenyben: 1. Egri PLE 2264, 2. Káli LSK 2142, 3. Feldebrői LK 2101. A díjakat a Harmónia-Agria Kft. képviseletében Montvai László adta át. ■ A forduló legjobbjai Báder már 8 gólos Labdarúgás A megyei 1. osztályú bajnokság 5. fordulójának vábgatottja a következő: Lőj (Bélapátfalva) - Polgár (Szihalom), Gál (Felsőtárkány), Barta (Novaj), Debreceni (Nagy- réde), Vágó (Kisköre), Miskolczi (Bélapátfalva), Angyal (Füzesabony), Mencsik (Szihalom), Bukrán (Felsőtárkány), Báder (Tarnaörs). Megyei II. osztály: Veréb (Egerszólát) - Tóth Sz. (Gy.soly- mos), Komjáti (Vámosgyörk), Linninger (Egerszólát), Erdélyi G. (Márkáz), Letoha T. (Atkár), Csikós (Recsk), Nagy K. (Boldog), Bágyi I. (Gy.solymos), Kovács Z. (Sírok), Simon (Márkáz). Mesterlövészek Az 5. forduló után a góllövőlisták élmezőnye a következő, megyei I. osztály, 8 gólos: Báder (Tama- örs). 6 gólos: Bukrán (Felsőtárkány). 5 gólos: László (Nagyré- de), Nagy P. (Szihalom). 4 gólos: Popovics (Szihalom), Pápai (Felsőtárkány), Szász (Petőfibánya). Megyei II. osztály, 7 gólos: Kajári (Boldog). 6 gólos: Kovács Z. (Sírok). 5 gólos: Bodnár (Hatvani Lokomotív), FarkasZs. (Recsk). 4 gólos: Simon (Márkáz), Nagy T. (Mátraderecske). Díjak a nagykövettől Tájfutás Az Érdi-fennsíkon került sor a kétnapos országos MOM-kupa rangsoroló versenyre. A technikás pályákon a szórványos eső is nehezítette a résztvevők dolgát. Az esemény egyik védnöke Habsburg György nagykövet volt, aki a díjkiosztásnál is közreműködött. Megyénket az Egri Spartacus két tájfutója képviselte, mindketten bronzérmet vehettek át kategóriájukban. Szűcs Judit az N21B, míg Hoór Anikó az N21C korcsoportban végzett a harmadik helyen. Borostyán Dóra a gyerekversenyen leg- gyorsabbnak bizonyult.______■ Domoszlói döntetlen Szűcsiben Labdarúgás Gyöngyös körzet A 3. forduló eredményei: Szűcsi - Domoszló 3-3 (1-2) Szűcsi, 200 néző. V.: Lánczos. Szűcsi: Rudas - Hegyi, Kovács J., Kovács F„ Hordós, Molnár, Rúzsom (Kovács J.), Berta (Szundi), Harmos, Murnyák, Besze (Jenei). Edző: Kovács János. Domoszló: Berta - Polonkai, Zimány, Sidló, Major, Fehér Cs., Horváth, Fehér P. (Farkas), Szőllősi (Paulenka Sz.), Paulenka R., Reviczki (Paulenka L.). Edző: Fehér Imre. G: Murnyák 2, Kovács J., ill. Horváth 2, Paulenka R. Jók: Hegyi, Kovács E, Murnyák, ill. Horváth, Paulenka R., Reviczki. Ifik: 1-3. Kovács László Heréid - Adács 2-4 (0-2) Heréd, 200 néző. V.: Kecskés. Heréd: Rozmaring - Kovács, Kapui, Markó, Tóth T„ Bóna, Juhász, Terényi (Baranyi), Orovecz (Mutniczki), Bognár, Tóth J. Játékos-edző: Kapui Gyula. Adács: Győri - Rafael, Nagy Zs. (Rézműves R.), Rézműves L., Viktor Gy., Varjú (Nagy Sz.), Balogh, Juhász, Kiss, Miksi, Viktor F. P. Edző: Csontos László. G. : Tóth J„ Bognár, ill. Miksi 2, Rézműves L, Kiss. Jók: senki, ill. Győri (a mezőny legjobbja) és az egész vendégcsapat. Ifik 8-0. Antal József További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Pély - Boconád 1- 0 (1-0), Visznek - Detk 0-2 (0-1), Rózsaszentmárton - Ecséd 2- 3 (1-3), Visonta-Apc 0-4 (4-1). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Pély 3 2 * 1 I 0 11-5 7 2. Szűcsi 3 2 1 I 0 11-6 7 3. Domoszló 3 2 1 I 0 5-3 7 4. Apc 3 2 0 1 a-4 6 5. Adács 3 2 0 1 8-10 6 6. Detk 3 III:: 1 1 7-6 4 7. Ecséd 2 1 1 0 84 4 8. Boconád 3 iü 0 2 4-5 3 9. Rózsaszentmárton 3 1 0 2 3-4 3 10. Visonta 3 0 1 2 1-6 1 11. Heréd 3 0 0 3 5-9 O 12. Visznek 2 0 0 2 1-5 O Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Visonta 9 pont, 2. Rózsaszentmárton 6 (19-7), 3. Ecséd 6 (9-1), 4. Boconád 6 (9-2). Eltiltások Piros lap: Menus Tamás (Apc), Becsaj László (Ecséd), Illés Szabolcs (Rózsaszentmárton). SHS-Union-Eger körzeti I. o. Az 5. forduló eredményei: Feldebrő - Egerbocs 6-1 (2-1) Feldebrő, 100 néző. V.: Reibl. Feldebrő: Horváth - Tajsz (Orosz), Nagy R. L, Négyesi V., Nagy L, Nagy R. II, Váczi, Tarnóczi G., Négyesi B. (Négyesi Zs.), Tarnóczi R. (Lipcsik), Bállá. Játékos-edző: Lipcsik János. Egerbocs: Balogh B. - Almási J„ Göböly, Szecskó, Barta E., Szűcs, Mező, Danó, Pallagi, Berecz, Sólyom (Ferenc). Csapat- vezető: Ferencz Miklós. G.: Négyesi B. 2, Nagy L, Váczi, Tarnóczi G„ Négyesi Zs., ill. Barta E. Jók: az egész hazai csapat, ill. Barta E„ Szecskó I. Ifik: 6-2. Csepella László További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Kápolna - Egerbakta 1-1 (13-0), Balaton - Demjén 4-2 (3-2), Hevesaranyos Szilvásvárad 4-1 (3-6), Kerecsend - Andornaktálya 0-2 (1-3). A Makiár - Istenmezeje mérkőzés elmaradt. Párád szabadnapos volt. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. H.aranyos 5 5 _ _ 15-2 15 2. Patád 4 4. - : 31-3 12 3. Makiár 4 417-4 12 4. Balaton 5 4 Ill 1 18-7 12 5. Feldebrő 5 2 1 2 14-13 7 6. Egerbakta 5 2 1 2 8-10 7 7. Kerecsend 5 23 10-12 6 8. A.táfya 5 23 8-14 6 9. Kápolna 5 1 1 3 7-12 4 10. Egerbocs 4 13 12-13 3 11. Szilvásvárad 41 3 4-24 1 12. Demjén 4 gl4 6-11 0 13. Istenmezeje 33 6-32 0 AZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. A.tálya 5 5 _ _ 26-6 15 2. Patád 4 441-3 12 3. Balaton 5 41 18-4 12 4. Szilvásvárad 4 31 23-14 9 5. Makiár 4 2 1 1 25-8 7 6. Demjén 4 2 1 1 12-10 7 7. H.aranyos 5 23 18-16 6 8. Feldebrő 5 23 14-20 6 9. Kerecsend 5 23 7-16 6 10. Istenmezeje 3 12 14-12 3 11. Kápolna 5 14 18-20 3 12. Egerbakta 55 0-35 0 13. Egerbocs 44 2-51 0 SHS-Union-Eger körzeti II. o. Az 5. forduló eredményei: Hevesvezekény - Váraszó 6-1 (3-1) Hevesvezekény, 100 néző. V.: Vinczepap. Hevesvezekény: Ficsór (Tóth I.) - Madarász J. (Rab D.) Lányi, Madarász A., Budai A. (André), Csomós, Tóth Z. Gacsályi, Gál, Balázs (Gyetvai), Fenyves. Játékos-edző: Csomós Róbert. Váraszó: Kovács S. - Köböl, Kívés, Pál Cs., Vincze, Csóka, Pál I„ Molnár, Kovács A., Bocsi, Pusoma. Játékos-edző: Kovács Attila. G. : Gál 4, Tóth Z. 2, ill. Kovács A. Jók: Gál (a mezőny legjobbja), Tóth Z„ Csomós, Lányi, iU. Köböl, Molnár, Kovács A. Balogh Péter Novaj II. - Noszvaj 3-1 (1-0) Novaj, 50 néző. V.: Molnár P. Novaj: Stokker - Vályi, Nagy, Csegezi, Milák, Szilágyi, Cseh, Csizmadia, Jánosi, Bartók B., Titz (Bartók L). Játékos-edző: Bartók László. Noszvaj: Hubay - Erdősi, Tuboly, Lukács (Nagy), Kerecsendi, Kónya, Csufor, Dobó (Bata), Vancsai, Berecz, Balogh. Edző: Elek Ernő. G.: Cseh, Milák, Csizmadia, ill. Berecz. Jók: Nagy, Jánosi, Cseh, ill. Hubay, Berecz. Juhász Péter További eredmények: Vécs - Tenk 3-4, Kisnána - Unió Eger 2-8, Mátraballa - Pétervására II.- Ivád 0-3, Szajla - Recsk 0-1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Pétervására II. 5 5- 16-4 15 2. Unió Eger 5 4- 1 36-6 12 3. Recsk II. 5 4- 1 15-5 12 4. Mátraballa 5 4- 1 15-8 12 5. Novaj II. 5 3- 2 10-6 9 6. Egercsehi 4 3- 1 7-8 9 7. Noszvaj 5 2 1 2 14-15 7 8. Tenk 5 2 1 2 10-15 7 9. Vécs 5 2- 3 10-12 6 10. H.vezekény 5 1 1 3 10-12 6 11. Dohánygyár 4 1- 3 7-21 3 12. Váraszó 51 4 6-15 1 13. Kisnána 51 4 9-21 1 14. Szajla 51 4 4-21 1 Kétszer is EVK-bronzérem VÍZILABDA Somoczy Lóránt-emléktorna, Tiszaföldvár. A Budapesti Vízilabda Szövetség által évek óta rendezett eseményen az Eger VK 1989-es korosztályú csapata a következő eredményeket érte el: - Honvéd Domino 12-3, - BVSCII. 16-1, - BVSC1.2-2, - Szentes 4-4, - Matáv 4-7. Végeredmény: 1. Matáv, 2. BVSC I., 3. Eger VK (Szász P„ Farkas P. - kapusok; Kovács T., Jakab R, Kovács G„ Vályi B., Csizmadia R, Keresztes T„ Antal G., Bojtos A., Vincze Á. - mezőnyjátékosok. Edző: Holló Tivadar). Brandi Jenő-kupa, Tiszaföldvár. A rendezvényen az Eger VK 1987-es korosztályú játékosokból álló együttese a 3. helyet szerezte meg. Eredményeik: - BVSC 8-6, Szolnok 10-8, Honvéd 10-12. Az elődöntőben: Eger - KSI 7-7 (hosszabbítás után: 8-10). A 3. helyért: Eger - Honvéd 9-8. Végeredmény: 1. KSI, 2. Vasas, 3. Eger VK (Szántó S„ Hegyi Z. - kapusok; Eged D., Kádár R, Dobos A„ Molnár A., Petrovai M„ Kovács T., Keresztes S„ Kovács V., Kovács G. - mezőnyjátékosok. Edző: Holló Tivadar). HEVES M*‘HÍRLAP EGER. GYÖNGYÖS. HATVAN. HEVES. FÜZESABONY. lőrinci, pétervására városok és körzetük napilapja az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft. egy évre 11940 Ft. Az árus példányok ára: 56 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a # # # # # P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült i A yftATESZ