Heves Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-12 / 213. szám
12. OLDAL SPORT TÜKÖR 2001. Szeptember 12., szerda f Márciusban újra láthatjuk Reménykedve indul Vietnamba, de vágyik vissza Egerbe A nyáron dőlt el újabb profi szerződésének sorsa, de a nyilvánosság csak a legutóbbi Eger - Békéscsaba mérkőzés kapcsán szerezhetett tudomást arról, hogy Ördög József, az egriek középpályása egy fél évre Vietnamba utazik. Azért, hogy a távoli országban folytassa pályafutását. Labdarúgás Bár az NB I. B-s Eger következő meccsén már nem játszik, hétfőn is a szokott módon vett részt a csapat edzésén Ördög József, s folytatja a munkát itthon egészen az indulásig. A délutáni tréning után az egri stadion hazai kispad- ján sötétedésig beszélgettünk vele a vietnami „kirándulásról”.- A TOTI sportszergyártó cég közreműködésével jöttem kapcsolatba egy vietnami banki vezetővel, s ő vetette fel még a nyáron a szerződés lehetőségét. Küldtem magamról egy kazettát, aztán jelezték, hogy megfelelek a számukra - szólt elöljáróban az „üzlet" beindulásáról a 32 éves játékos.-Valójában a kérdés még a hazai bajnokság kezdete előtt eldőlt, ezért felvetődhet, hogy mit szót mindehhez az Eger Futhat Kft. vezetése?- Mindent időben megbeszéltünk, még azt is felajánlottam, hogy ha úgy gondolják, igazoljanak helyettem más játékost, mert bajnokság közben elmegyek. A vezetés, valamint Szentes Lázár edző is támogatta a szándékomat. Ezért a megértésért csak köszönettel tartozom minden érdekeltnek. Úgy gondolom, hogy korrekt módon kezelte mindenki a terveimet, s ebből senkinek semmi hátránya nem származott eddig.- Nyilvánvaló előnye viszont származhat a játékosnak.- Az ajánlaton én is meglepődtem, de aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Az anyagiak játszották a főszerepet, sokkal több jövedelmem lesz, mint itthon, s valójában ezt mérlegelte az egri vezetés is. Nincs már sok évem hátra az aktív labdarúgásból, ezért egy kedvező ajánlatot nem utasíthatok el.- Mi azon lepődtünk meg, hogy Vietnam.- Jogos a felvetés, hiszen nekem sincs tudomásom arról, hogy magyar futballista kijutott eddig oda. Én Takács Lajossal, a Videotonból ismert játékossal megyek most a nekünk nagyon idegen országba. Ismereteim szerint jugoszláv és brazil légiósok fociznak többen is az ottani csapatokban.- Melyikben játszik majd a két magyar?- A főváros Hanoiban egy vasutascsapatba kerülök. Természetesen profi ligás, és az első azok közül, amelyik magántulajdonban van. Úgy értesültem, hogy a mérkőzéseket 30-40 ezer néző előtt játsszák a csapatok, és nagyon népszerű a labdarúgás ott is, mint a világban már mindenhol.- Mit sikerült még megtudni a körülményekről?- Vietnamban is a téli időszak következik majd, de nem úgy, mint például itt Európában. A hőmérséklet most is 20-25 fok körül mozog, a bajnokság a következő hat hónapban zajlik. Sokkal többet nem tudok mondani, csak reménykedem, hogy minden rendben lesz, és megfelelek az elvárásaiknak.- Hogyan értékeli az Egerben eltöltött hónapjait?-AzNB ff.-ben tavasszal nem voltam igazán elégedett magammal, azNBI. B-s meccsek szerintem már jobban sikerültek. Most Ördög József vasárnap repül a TávolKeletre FOTÓ: PILISY ELEMÉR nem annyira a befejezés, mint az előkészítés volt a dolgom, a gól- passzaimra vagyok inkább büszke. Kellettek az elmúlt hónapok ahhoz, hogy ismét jó erőben legyek. Szentes Lázár segítségével - úgy gondolom - megfelelő szintre kerültem, s merem vállalni az újabb feladatot. Játszottam már Ausztriában és Finnországban is, de az bizonyára egészen más lesz, amire most vállalkozók.- Látjuk még Egerben?- Nagyon remélem, hogy márciusban újra csatlakozhatok a gárdához. Igazából nem ismertem ezt a várost, de jól érzem itt magam, s szívesen folytatom Egerben a játékot a jövő tavasz- szal. Egy kicsit sajnálom itthagyni a jó alkotói légkört. Több helyen megfordultam már játékosként, voltak neves edzőim is, Ve- rebestől kezdve Tomyiig. Ami most itt folyik Egerben, az NBL- es profi munka. Ettől többet sehol nem tesznek a jó játék érdekében Magyarországon, ezt bátran állíthatom. Minden feltétel adott a jó eredményhez, s remélem is, hogy eléri célját az Eger, amit szívből kívánok. A jókívánságokat viszonozva már most kíváncsian várjuk a márciusi találkozást, fesztbaum EGERVIN® Az EGERVIN Rt. értesíti a szőlőtermelő partnereit, hogy az Ámyékszalai Szőlőfeldolgozó Üzeme az alábbi ütemezésben fogadja a szőlőt: Zengő szeptember 17-20-ig (hétfőtől csütörtökig) Muskotály szeptember 21 -24-ig (péntektől hétfőig) Kérjük a termelőket, hogy a fentiek alapján az ütemezést végezzék el az 536-145, vagy az 511-253 telefonszámon. Szőlőt csak élő szerződéssel rendelkező termelőktől áll módunkban átvenni. (44493) Az ostravai röplabda Eb-n a 3. fordulóban megszerezte első játszmagyőzelmét a magyar válogatott. Az olimpiai bajnok Jugoszláviától azonban - a papírformának megfelelően - 3-1-es vereséget szenvedett. A csehek Jiri Novák vezérletével (szem- ben) 3-1-re verték Bulgáriát. fotói europress/epa Egy hír: egy mondat Sajátos formáját választotta a figyelemfelkeltésnek a litván női kosárlabda-válogatott három tagja meztelen fotójuk köszön vissza a balti ország legolvasottabb magazinjának, a Krepsinisnek a címlapjáról. Az Európa-bajnok- ságra készülő együttes játékosai azt szeretnék, hogy minél többen nézzék a mérkőzéseiket.- A hevesebb vérmérsékletű férfiaknak persze nem árt az óvatosság, közeledésük esetén nehogy ők is kosarat kapjanak. ifbi ATLÉTIKA. A Budapest-bajnok- ságon a junior súlylökőknél szereplő Kálosi Norbert (edzője: Kovács Gyula), a Hevesi SE versenyzője 13,26 m-es dobással bronzérmet szerzett. TERMÉSZETJÁRÁS. Tisza-gá- tak néven 50 és 90 km-es távú gyalogos és kerékpáros teljesítménytúrát rendeznek szeptember 15-én (szombaton) Tiszaújváros és Tiszadob között. Az indítás 8 órától történik a tiszaújvárosi sportcentrumból. KOSÁRLABDA. A világ legjobb Halvány esély debreceni oldalon Labdarúgás- Ha szervezetten védekezünk, s lelkesen, nagy összpontosítással játszunk, meglephetjük a Bor- deaux-t - mondta Pajkos János. Az UEFA Kupában csütörtökön (19 ó) idegenben pályára lépő DVSC vezetőedzője ott volt a francia csapat vasárnapi, idegenbeli bajnoki mérkőzésén, amelyen a Sochaux 2-0- ra győzött.- Színvonalban és iramban egyaránt kevesebbet kaptam, mint vártam. A Bordeaux eleinte lebecsülte ellenfelét, később pedig, amikor szinte semmi sem sikerült a játékosainak, egyre idegesebben futballozott. A lelkesedéssel, az összpontosítással nálunk sem volt baj szombaton, az Üllői úti, Fradi elleni győztes meccsen, ennek alapján mondom: látok esélyt a franciák ellen - mondta a szakvezető. A Debrecen története során másodszor indul el ebben a sorozatban. A magyar együttes az UEFA Kupán kívül részt vett még az UEFA-Intertotó Kupa küzdelmeiben is, melyet 1995 óta az Intertotó-kupa helyett rendeznek meg. Három évvel ezelőtt a negyedik fordulóig jutott a Löki, többek között elbúcsúztatták a Bundesligában szereplő Hansa Rostockot is. A Girondins Bordeaux csütörtökön 105. európai kupamérkőzésén lép pályára. A francia klubok közül egy sem játszott több nemzetközi tétmeccset. A Bordeaux eddigi mérlege: 104 mérkőzésen 49 győzelem, 27 döntetlen, 28 vereség. A Bordeaux legnagyobb sikerét 1996-ban érte el, amikor UEFA Kupa döntőt játszott a Bayern München ellen. ______■ HEVES m11 HÍRLAP A hét minden i Önnél vagyi--------vasárnapi;-;—* H EVESTHŰŰLAl Hirdetés több mint 15( olvassák naf Lapunkat megrendelheti a 06-80/513-646-os ingyenes telefonszámon. Hirdetését feladhatja a36/513-628-as telefonszámon. Rotterdamban a címvédő Labdarúgás A Bajnokok Ligája csoportmérkőzések első fordulójának szerdai játéknapján a dm védő Bayern München Rotterdamban lép pályára a Feyeruoord ellenében. A bajor klub vezetői ugyanis azt kérték a drukkerektől, hogy ne utazzanak el Hollandiába A Feyenoord szurkolóinak egy csoportja rendkívül agresszív, ezért csak200német rajongónak adtak belépőt, rájuk 100 rendőr fog vigyázni. A mai párosítás, E-csoport: Celtic Glasgow - Rosenborg, FC Porto - Juventus (tv: ml). F-csoport: Bayer Leverkusen - Feuerbache, Barcelona Olympique Lyon. G-csoport: Lille - Deportivo la Coruna, Olimpiakosz Pireusz - Manchester United. H-csoport: Sparta Praha - Szpartak Moszkva, Feyenoord - Bayern München (mind 20.45). Kire fogadjunk? A londoni fogadóirodákban a Real Madridat tartják a legesélyesebbnek az idei Bajnokok Ligája- sorozat megnyerésére. A spanyol sztárcsapatra - amely legutóbb tavaly hódította el a trófeát - 7-2- es szorzóval lehet pénzt feltenni. Második a Manchester United 5-1-gyel, míg a harmadik helyen a címvédő Bayem München és a Juventus áll egyaránt 7-1-gyel. A Bayer Leverkusen végső sikere 66-szoros nyereményt jelent a bukmékereknél. b kosarasának tartott Michael Jordan visszatér! Bár az NBA hatszoros bajnoka még tíz nap gondolkodási időt kért, de máris mindenki arra következtet, hogy a 38 esztendős zseni több mint két és fél éves szünet után újra játszani fog. LABDARÚGÁS. Az UEFA úgy döntött, hogy a Glasgow Rangersnek az orosz Anzsi Mahocskala otthonában kell lejátszania az UEFA Kupa első fordulójának első mérkőzését csütörtökön. ÖKÖLVÍVÁS. December J-jén, amerikai rivális ellen lép kötelek közé Vladimir Klicsko, a WBO nehézsúlyú bajnoka. A 25 éves ukrán öklöző vagy az egykori világelső Ray Mercerrel, vagy az észak-amerikai bajnok Fres Oquendóval mérkőzik. ______■ L endületbe hozzuk! Partner.Kő^orak 16,5% '16,5 %-kól, ingatlanfedezettel. Egri Kirendeltség Tel.: 06 36 511 400 www.ieb.hu Inter-Európa Bank Rt. \ S\M* M1HMI v