Heves Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-06 / 208. szám

4. OLDAL M E GYE KÖR K É P 2001. Szeptember 6., csütörtök #11 Szüreti fesztivál Gyöngyöspata A hét végén szüreti napokat ren­deznek a községben. Szombaton 14 ómkor A magyar nyereg törté­nete címmel nyílik kiállítás. Dél­után kézműves-foglalkozást ren­deznek a tájházban. A sportpá­lyán 17 órakor mérkőzik meg az ORFK Budapest és a helybeliek öregfiúk-csapata. Este nyolc óra­kor utcabál zárja a napot. Vasárnap 15 órakor kezdődik a szüreti felvonulás, melyen a há­zigazda Mátrai Egyesült Pávakör mellett részt vesznek a bujáki, hollókői és kazán hagyományőr­ző csoportok, a pásztói Muzsla néptáncegyüttes, valamint az ecsédi Dübörgő gyermek és junior ifjúsági néptáncegyüttes. Dél­után négy órakor a budapesti Rajkó együttes lép színpadra a művelődési házban. A fesztivá­lon résztvevő vendégcsoportok gálaműsom 17 órakor kezdődik. j. ti. Aszfaltozás Füzesabony Az Építési és Városfejlesztési Bi­zottság javaslatára a képviselő- testület jövő heti ülésén várható­an megszavazza az előterjesztést: két utca aszfaltozását. A település szűkös költségvetése ellenére sa­ját erőből, mintegy 10 millió fo­rintért új burkolatot kap ősszel a déli városrész István király és az északi városrész Bem utcája. Elő­irányozták még 740 méternyi jár­daszakasz felújítását is. Füzesabonyban idén még to­vábbi öt utcában dolgoznak majd az építők, hiszen a város a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán erre a célra nyert for- rást is hasznosítja. __________■ ________Sziréna ____ Ü res bugyelláris * Egy füzesabonyi lakos otthoná­ba hamis kulccsal hatoltak be, ahonnan két üres pénztárcát, egy Black and Decker típusú csiszoló­gépet, valamint 1400 forint érté­kű étkezési jegyet vitt el a bugyel- lárisgyűjtő betörő. * Domoszlón napközben sur­rant be a tolvaj egy lakásba, majd másfél millió forint készpénzzel és egy takarékbetékönywel távozott. * Egy csányi lakos Csány és Jászfényszaru közötti mezőgaz­dasági területéről mintegy 60 ezer forint értékű terményt loptak el. A zsákmány 400 kilogramm paradicsom és egy tonna görög­dinnye volt. * Vámosgyörkön „forrónyo­mon" való üldözés során fogták el a biciklitolvaj A. J.-t, aki egy Montana Impact 5000 típusú lo­pott kerékpáron menekült, ám nem jutott vele messzire. Mivel a drótszamár megkerült, így a tu- lajdonos kára is megtérült. ■ Kádba tette az áldozatát Lesz-e integráció? (Folytatás az 1. oldalról) Az elektronikus eszközöket ké­sőbb egy sóderkupacban elásta, ruháit pedig ismerősének kályhá­jában elégette. A tárgyalási kihallgatásán T. Ferenc a bántalmazást ugyan elis­merte, de azt tagadta, hogy azon az estén bármit is elvitt volna a lakásból. Azt állította, hogy a rendőrség által a sóder alól ki­ásott holmikat két nappal márci­us 14. előtt lopta el a sértettől. Vallomása szerint T. L. úgy került a vízbe, hogy ő kivitte az elájult férfit megmosdatni, hogy segít­sen rajta, de a kád szélén az áléit sértett kicsúszott a kezéből. Ki­hallgatása során a tanácsvezető bíró kérdéseire T. Ferenc igen gyakran használta a „Nem tu­dom”, „Nem emlékszem” vála­szokat. Például akkor, amikor a büntetőtanács elnöke arra az el­lentmondásra kérdezett rá, mi­ként lehetséges az, hogy az állító­lag két nappal korábban eUopott és elásott tárgyak a sértett paplan­huzatába voltak becsomagolva, a fürdőszobában - a holttest mellett - talált paplanról pedig hiányzott az ágyhuzat. Azt is állította a vádlott és H. J. tanú (akitől a rendőrség meg­tudta a sértett lakásából elvitt tárgyak elrejtési helyét), hogy erről a tanúnak egy közöttük március 15-én zajlott telefonbe­szélgetés alapján volt tudomása. Ezekkel a vallomásokkal viszont az volt a „probléma”, hogy a te­lefontársaság számítógépes ki­mutatásában nem szerepelt a megnevezett hívás. Mindezek mellett a legnehe­zebben az a vádlotti állítás volt megmagyarázható, hogy a szobá­ban szanaszét heverő dolgok - pulóvertől a pénztárcán keresztül - dulakodás közben kerülhettek ki a szekrényekből. Annál is in­kább nem tűnt életszerűnek a vallomás ezen része, mivel a szekrények ajtajait csukottan ta­lálta a szemlebizottság, s ugyan­akkor több könnyen mozduló tárgy a helyén maradt az elöl lévő polcokon. Az ellentmondások el­lenére a vádlott abban az állításá­ban végig következetes maradt, hogy azon az estén semmit sem vitt el a lakásból. A megyei bíróság a tárgyalást pénteken folytatja, s előrelátható­an ezen a napon ítéletet is hoz. ____________________________________ISIKÉI Nem érdekes a tolvaj (Folytatás az 1. oldalról) Ám hogy tőle már ne lophassa el senki a mikrobuszt, esernyő- nyélszerü biztonsági zárat tett a kormányra. Az eredeti tulajdonos köpni- nyelni nem tudott a meglepetés­től, a németek pedig sírtak a rö­högéstől. Ám miután krimin edzett fiatalok ők, nem nyúltak az autóhoz, hogy ne maszatolják el az ujjlenyomatokat. Mint másfél óra elteltével ki­derült - „csak” ennyit kellett várniuk az egy szál magában ér­kező civil ruhás nyomozóra -, elővigyázatosságukra nem volt szükség. Ugyanis a rendőr nem volt kíváncsi az ujjlenyomatok­ra, csupán a jegyzőkönyvet vette fel, hogy mi hiányzik az autó­ból. A fiatalok felajánlották, hogy vonattal utaznak vissza Egerbe, otthagyják az autót, áll­jon lesben egy rendőr, s üssön rajta a kocsitolvajon. Az ugyan­csak fiatal nyomozó fantáziát lá­tott a javaslatban, csaknem rá is harapott, ám ezt feletteseivel en­gedélyeztetnie kellett. S akkor érte a vízipólósokat a nap második meglepetése. A fő­nök azt mondta a helyszínelő kollégájának, hogy hagyja az egészet a fenébe. A hír hallatán megfordult a kocka. Akkor már a németek nem tudtak se köpni, se nyelni, a magyar sportoló pe­dig röhögőgörcsöt kapott. De nem sokáig kacarászha- tott. Jött a nap harmadik döb­beneté. A nyomozó ahogy jött, már ment is. Faképnél hagyva a kárvallottakat a lezárt kor­mánnyal. Se egy fűrészt, se egy ötletet nem adott, mitévők legyenek szorult helyzetük­ben. Telefonálás telefonálást kö­vetett, míg végül egy egri isme­rősük megadta egy budapesti barátjának a telefonszámát, aki kerített számukra egy lakatost. A történet ennyiben is ma­radhatna, ha a német vendégek nem szűrték volna le a tanulsá­got. Országimázs, szolgálunk és védünk, mifene. NÉGYESSY ZITA A miniszter is rábólintott A komputer tomográfot közel kétszázmilliós beruházásként telepítette az önkormányzat a városi kórházba. A szükséges engedélye­ket beszerezték, ám időközben változott a miniszter személye, és az új szaktárcavezető ügy határozott, hogy felülvizsgálja elődje döntéseit. Gyöngyös Dr. Sebes Gábor igazgató főorvos siet hangsú­lyozni, hogy a korszerű, pontos diagnosztizálás­hoz nagy segítséget jelentő komputer tomográf beszerzése előtt már megkapták a szükséges en­gedélyeket. Többek között az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár jóváhagyását is, mely sze­rint a járóbeteg-vizsgálatot heti 30 órában finan­szírozzák. Július elején a CT ünnepélyes átadá­sára is sor került, majd a műszerrel vizsgálni kezdték a betegeket. Ám időközben más lett a szaktárca vezetője, és az új miniszter felülvizs­gálta elődje CT-re vonatkozó döntéseit. Nemcsak Gyöngyös, hanem az egész ország területén újonnan telepített komputer tomográfok eseté­ben is. A Bugát Pál Kórház néhány napja kapta meg a faxot, melyben tudatják, hogy a miniszter rábólintott a berendezés finanszírozására, tehát az OEP heti 30 vizsgálati órát fizet.- Mindez a járóbetegeket érinti, hiszen a kór­házban fekvő ápoltak esetében minden szüksé­ges esetben igényelhető CT-vizsgálat - mondja az igazgató főorvos. A 2,3 milliárdos éves költségvetésből műkö­dő, 780 alkalmazottat foglalkoztató kórház gaz­dasági helyzete stabil. A nemrég végzett pénz­ügyi vizsgálatot az igazgató korrektnek találta, annak ellenére, hogy az ellenőrök néhány kór­házi kezelést alacsonyabb súlyszámcsoportba soroltak, s így az intézmény mintegy négymilli­óval kevesebb pénzt kap az érintett három hó­napra az OEP-től. Egyébként a jelzett periódusra 400 millió jár a kórháznak. A központi, általános érvényű súlyszámkorrek- ciók miatt (a betegkezeléseket az esetek súlyossága alapján kategorizálják) a kórház havonta 6 millió­val kevesebb beväelhez jut, ám ezt a forráshiányt megfelelő gazdálkodással sikerül pótolni. Nővérhi­ány nincs, ám néhány szakterületen több orvos kellene. Az igazgató megfogalmazása szerint tíz doktornak nyomban lenne helye a gyöngyösi kór­házban. Az orvosok alulfizetettek, így a fiatalok közül kevesen választanak munkahelyül kórházat. Az igazgató hangsúlyozza, hogy az orvoshi­ányt a betegek nem érzik, hiszen a kollégák pluszmunkával pótolják a hiányzó szakembe­reket. (T. Z. M.) Eger Egyebek mellett az önkormányzat idei költségvetésének módosításá­ról, a Dr. Kemény Ferenc Általá­nos Iskola bővítését és tetőtér-be­építését magában foglaló beruhá­zásról, valamint a Városgondozás Eger Kft. ügyvezető igazgatói megbízatásának meghosszabbítá­sáról tárgyal mai, a szokásoknak megfelelően reggel kilenc órakor kezdődő ülésén a megyeszékhely közgyűlése. Szó esik ugyanakkor a város féléves gazdálkodásáról, az Agria Volán autóbusz-vásárlá­sának támogatásáról, s a Mező- gazdasági Szakközépiskola torna­terem-építéséről is. Ismét napi­rendre kerül a Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium, valamint a Tinódi Se­bestyén Általános Iskola integráci- ójának ügye.________________■ Föld alatti út a hegyre A hivatal gyorsan reagált Egerszalók Több tucatnyi telektulajdonos­nak okoz problémát az, hogy a falu határában lévő Öreg-hegyre vezető vizes makadámút egy ré­szére - immár nem első alkalom­mal - „rátárcsázta” a földet a hegy alján lévő szántót használó egri Bede Coop Kft. Minderről Sidló Dezső, az egyik telektulaj­donos számolt be lapunknak. El­mondása szerint azért is különö­sen bosszantó az eset, mert kora tavasszal a telektulajdonosok a saját pénzüket összeadva javíttat­ták meg az utat. Már augusztus végén kérték a kft.-t, hogy tegye helyre, amit elrontott, ám - noha megígérték a javítást - ez idáig semmi sem történt az ügyben. A telekgazdák pedig attól tartanak, hogy az őszi esőzések a meredek domboldalról így majd teljesen rámossák a földet az útra, s az teljesen járhatatlanná válik.- Az éremnek általában két ol­dala van - bocsátotta előre Bede Zoltán, a Bede Coop Kft. vezető­je. - Tény, hogy mi műveljük az ominózus területet, s nem taga­dom: olykor előfordulhatnak hi­bák. Csakhogy mi a gépeinkkel olyan karbantartásokat is elvég­zőnk a nagy erózió által rongált úton, amelyekhez semmi közünk nem lenne. Bede Zoltán szerint eddig a környéket is rendszere­sen kaszáltatták, holott az már a telektulajdonosok dolga lett vol­na. Akkor ugyanis semmit sem tettek, amikor a parlagfű burján­zott. Egyébként - tette hozzá - egy igen alacsony aranykorona- értékű földterületről van szó, amely mintegy 200 gazda osztat­lan közös tulajdona, s ha a kft. nem művelné, csak gazfészek­nek lenne ott. Mint ugyanakkor kiderült, a település polgármesteri hivatalá­ban nem nézték tétlenül a történ­teket. Tőgyi Gábor polgármester­től megtudtuk: miután hírét vet­ték a problémának, s annak, hogy a kft. augusztus vége óta nem orvosolta az esetet, egy munkagéppel időközben letúrat- ták a földet az útról. Az elvégzett munka díját pedig ki fogják számlázni az egri cégnek. ________________________fcNEI S egítség a gyermekeknek A Tumor Leukémiás Gyermeke­kért Alapítvány támogatására idén is gondolnak a segítő szán­dékú kezdeményezők. Az úgyne­vezett „Láng-akció” keretében november 30-ig gyűjtik az' ado­mányokat: akik legalább három­ezer forinttal támogatják a nemes célt, azok dedikált könyvecskét kapnak ajándékba. Az akció szervezői a magánszemélyektől érkező adományokat öt százalék­kal kiegészítik. Az adomány 30 százaléka az adóból levonható, ehhez közölni kell a befizető adóazonosító jelét. Az alapítvány közhasznú szerve­zet, számlavezetője az OTP, fo­lyószámlaszáma: 11709002­20065829. ■ Találkozóra hívnak Szentendre, Heves megye A Duna-parti városban szervez találkozót az 1971-ben végzett hallgatóknak a Kossuth Lajos Ka­tonai Főiskolát Végzettek Egyesü­lete, a Kossuth Lajos Nyugdíjas­klub és a Helyőrségi Klub szep­tember 14-én a KLKF volt épüle­tében. Kérik, hogy az 1971. au­gusztus 20-án esküt tett tisztek, parancsnokaik, tanáraik sürgő­sen jelezzék részvételi szándéku­kat. Címek: hallgatók számára Varga Lajos Lugi - szerdai napo­kon - a 06-1-368-1877 számon (levélcím: 1036 Budapest, Kis Ko­rona u. 6. III/17.); parancsnokok és tanárok számára: Koncz János igazgató, 2000 Szentendre, Dó­zsa Gy. u. 8. (telefon: 06-26-312- 822, vagy 06-26-505-042), ■ Jól bevált a tavaly átadott hevesvezekényi víztisztítómű, amely a francia Loire-Atlantique és Heves megye testvérkapcsolatának köszönhetően került a faluba, s óránként 6,5 köbméter ivóvízből távolítja el a káros anyagokat. Az 1999-ben indult európai szín­vonalú, referenciának szánt beruházás kétharmadát, húszmillió forintot a megyei területfejlesztési tanács állta. A maradék nyolc­milliót a Heves Megyei Vízmű Vállalat fizette, kétmilliót pedig a település áldozott az ivóvíz vas- és mangántartalmának csök­kentéséért. FOTÓ: GÁL GÁBOR A legerősebb láncszemnek bizonyult Budapest, Nekézseny A leggyengébb láncszem című ve­télkedő hideg zuhanyként hatott a magyar tv-nézők jó részére. Magam is elhűlve néztem az első felvételt, amelyről egy kis jegy­zetben foglaltam össze nem túl hízelgő véleményemet. A kis írást követően hívott fel telefonon egy egri fiatalember, aki maga is részt vett a szellemi erőpróbán, még­hozzá úgy, hogy nyertesként ke­rült ki abból, azaz ő bizonyult a legerősebb láncszemnek. Oláh Tibort jól ismerik a megye- székhelyen, hiszen megrögzött futballrajongó. Jelenleg egy Borsod megyei kis faluban, Nekézsenyen vendéglátósként dolgozik. Augusz­tus 23-a óta - a vetélkedő akkor ke­rült adásba - még többen állítják meg az utcán, hogy gratuláljanak a vendéglátósok és az egriek hírne­vét öregbítő versenyzőnek. I Oláh úr I rendkívül szí- M:., * nes egyéniség, ™ jó*, I így nemcsak arról faggat­tuk, hogyan érezte magát az ominózus vetélkedő fel­vételekor, ha­nem arról is, milyen céljai van­nak, hogyan vélekedik a világ dolgairól.- Gyerekkorom óta szeretem a történelmet és a földrajzot. Máig bánom, hogy a középiskola után lustaságból nem tanultam to­vább. Mivel azonban humán ér­deklődésű vagyok, a mai napig rengeteget olvasok. Napóleon ko­rát, uralkodásának történetét egy évig tanulmányoztam, de hason­lóan vonzó világ számomra a mongol történelem, amelyről na­gyon keveset tudunk. Most Nagy Sándor hódításait követem nyo­mon, térkép alapján tájékozódva.- Mikor döntött úgy, hogy meg­méreti magát egy műveltségi ve­télkedőn?- Mindig is szerettem vetél­kedni. Figyelemmel kísértem az Egri János által vezetett korábbi kvízjátékokat is, amikor azon­ban elkezdődött a Vágó-féle Le­gyen Ön is milliomos című vetél­kedő, elhatároztam, hogy nem nyugszom addig, míg nem kerü­lök be egyszer a játékosok közé. Egy éve folyamatosan jelentke­zem, ami korántsem olcsó mu­latság az emelt díjas telefonhí­vások miatt, de nem adom fel. A Nincs kegyelem című produkci­óba is e kitartásnak köszönhető­en kerültem be. A fenti beszélgetés további részleteit a szeptember 9-i Vasár­nap Reggel című újságban olvas­hatják. IBARTA)

Next

/
Thumbnails
Contents